Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-09-06 / 45. szám
Censurat: Dr. NHINTEAN. Ll. éTfolyam. Gynla, 1919. szeptember O. 45. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f Fél évre . 20 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. politikai, társadalmi és közgazdászati lap. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 30 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: DOB1Y FERENC Megjelenik szerdán és szombaton A szavak csak erőtlen, halvány kifejezői a gondolatnak, a jelszavak még erőtlenebb, semmitmondóbb kifejezői az eszméknek. Mivel semmitmondók, nagyon sok mindent lehet alájuk foglalni, beléjük magyarázni és ezért veszedelmesek a jelszavak. Valóságos bábeli zűrzavart alkalmasak szülni-' korunk jelszavai, melyek alatt jóformán mindenki mást ért és mindenki harcra kész a másik ellen, aki csak egy árnyalattal is máskép fogja fel a közös jelszó értelmét. Ezeknek az árnyalatoknak igen sokszor olyan végtelen hosszú a sorozata, hogy az egyik véglettől a másikig vezetnek és ugyanaz a jelszó ilyenkor két teljesen ellentétes végletet takar, homlokegyenest ellenkező eszmét, gondolatot, törekvést fejez ki. Teszem azt, kommunizmusnak nevezték az ősi keresztény községek közös gazdálkodását, ahol mindenki vetélkedett abban, hogy minél kevesebbel beérje, minél több igényéről mondjon le a mások javára és kommunizmusnak nevezték azt a rémuralmat is, melynek öt hónapon át Magyarország volt végzetszerü áldozata. íme, minő mélységesen ellentétes eszméket, felfogásokat fejezett ki ugyanaz a jelszó ! Az egyik, régi szociálista vezérnek menekülnie kellett, bizonyára azért, mert ő igazi, hamisítatlan marxista szocialistának tartotta magát; a másik ugyanebből az okból együttműködött a kommunistákkal, a harmadik, hasonlóan gondolkozva, elszánt kommunista lett és ha megkórdeznők azokat, akiket a szocialisták mint leggyülöltebb ellenségeiket üldözték, vagy megkérdezhetnek azokat, akiket mint javíthatatlan burzsujokat a halálba küldtek, tiz közül kilenc azt válaszolná : „én is szocialista vagyok, de . . .“ és ez után a „de“ után egy végtelen sorozatát fűzhetné a különbségeknek, melyek a szólót megkülönböztetik mindazon embertársaitól, akik hasonlókópen azt mondják: „ón is szocialista vagyok, de . . .“ Magyarország mostani kormánya is azt mondja magáról, hogy szocialista, de ... de nagy, óriási, tátongó különbség van az ő szocializmusuk és a között a szocializmus között, mely az osztálygyülöletet, az osztályharcot, nemzetköziséget és végül a kommunista rémuralmat hozta a nyakunkra. A marxista nemzetközi szociálizmus csak bur- zsoát és proletárt ismert, akiket egymás ellenségeinek tartott, a keresztény szocializmus csak egyenlő embereket fog ismerni, akik egyforma bűnökkel vannak terhelve és egyforma erényekre képesek; üldözni, irtani fogja a bűnt, bárkiben jelentkezzék, ápolni, nevelni és jutalmazni fogja az erényt, bárkiben tündököljék. A nemzetközi szocializmus osztályokba sorozta az embereket, örök időkre mereven elkülönített osztályokba, melyeket egymás ellen ádáz, kíméletlen harcokra uszított, a keresztény szocializmus összhangot, egyetértést, együttműködést kíván és szervez az embereknek hivatás, foglalkozás szerint való különböző csoportjai között, mint amelyek elkerülhetetlenül egymásra vannak utalva, egyik a másik nélkül nem létezhetik. A nemzetközi szociáldemokrácia az erőszak, a megfélemlítés fegyvereivel akart hódítani és korlátlanul uralkodni, a keresztény szocializmus a megértés, a meggyőzés, a szeretet fegyvereivel akarja kormányozni és boldogítani az emberiséget. Jelszava nem a: „reszkessetek burzsujok“, hanem a Krisztus igéi: „nem akarom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen“. A keresztény szocializmus meg akarja valósítani mindazt, ami ebben a két szóban nemes, értékes, az emberiséget boldogítani képes tartalom van. A kereszténységnek lényeges, azt minden más világnézettől megkülönböztető tartalma nem az a tanítás, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, mert ez a tanítás a kereszténység keletkezése előtt is meg volt, hanem az a másik tanítás, hogy szeressétek ellenségeiteket is, tegyetek jót azokkal, akik üldöznek és gyűlölnek benneteket, hogy méltó fiai legyetek Atyátoknak. Más irányban a kereszténység a világ múlandó javainak legteljesebb értéktelenségét hirdeti és megvetését parancsolja, legfőbb jónak az örök boldogságra vezető erényt, az egyedüli rossznak a bűnt tartja. Egybevetve a két fő eszmét, világossá lesz előttünk, hogy sem a felebarát, sem az ellenség iránt érzett szeretetnek nem szabad az anyagi javak nyújtásában kimerülnie, hanem a bűntől való eltérítés és az erényre való nevelés az a legfőbb kötelesség, mellyel az ember embertársának tartozik. Csak egyetlen mély bepillantást kell tennünk ezen eszmék valódi értelmébe és nyomban látni fogjuk, hogy korunk kétségbe ejtő, vészteljes szociális problémáinak megoldása csak a kifejtett keresztény irányban képzelhető. Nem az anyagi javak mértéktelen szeretete, eszeveszett bajbászása okozza-e az emberiség osztályai közötti kiáltó különbségeket, a löldi javak igazságtalan megoszlását. Nos tehát, nem egyedül az a tanítás képes-e megoldást létrehozni, mely bűnnek tartja és tiltja az anyagiak mértéktelen hajhászását. Lehetne-e valaha is megoldani a szociális kérdést, ha a kapzsisággal szemben az irigységet, az önzéssel szemben az önzést visszük a harcba. Mi más lett volna ennek a harcnak az eredménye, mint az, hogy az emberek, az osztályok kicserélődtek volna és elnyomókból elnyomottak lettek volna és a harc újból megkezdődött és soha meg nem Bzünt volna. A keresztény szocializmus a szociális kérdés ilyen megoldásába nem nyugodhatnék bele és ilyen megoldást nem tart olyan megoldásnak, mely az emberiségnek bókét és boldogságot hozhat. Aki igazán szereti az emberiséget képességekre nemzetiségre, fajra, vallásra tekintet nélkül, aki egyformán boldoggá akar tenni minden embert azzal, ami az emberi létnek a valódi boldogságot adja, aki valóban óhajtja a szociális problémák igazságos és tartós megoldását, az csak örömmel, lelkesedéssel üdvözölheti a keresztény szociális eszmék diadalra jutását. Kapu nyitásra. (—) A zárt iskolai kapu újból kitárult, a szellemi és lelki kincseket gyűjtő ifjú méhraj be-beszállingózott rajta, hogy neki lendüljenek, neki repüljenek a tudás és jellemképzés virányos mezőinek és meginduljon a tiszta méz gyűjtése a nevelés és haladás körül. Ha más munkában vagyunk is elfoglalva, ha figyelmünk az élet ezernyi gondjai között ezerfelé ágazik is szét, az aggódó szeretetnek és megértő szívnek szemével kisérjük el fiainkat az iskola falai közé ! Egy bensőséges, a lélek mélységéből felszakadó, égbe nyúló fohász kiséri el őket az iskolákba ! Bár az idei év végre rendes, az ifjúság lelkének fejlődésében áldásos év lenne 1 Bár ne jönne zord vihar, mely lecsüg- geszti a nap sugaraiban repdeső méhecskék szárnyait, bár valódi édes méz lenne az, amit a mi féltett és drágán őrzött ifjúságunk fiaom lelki csápjaival magába szi! Bár ne zavarná meg semmi nehéz vagy kifordulást meghozó körülmény a tanítás és tanulás menetét! Érzem, hogy ebben a kívánságban mindnyájan egyet értünk. Érzem, hogy az iskola, a tanítás és nevelés értékét mindnyájan többre kezdjük értékelni, fensőségesebb álláspontról szemlélni és ennek megfelelően méltatni is. A jelen sok hiányain egy csapásra nem változtathatunk, de mindig biztató reménykedéssel tekintünk ifjúságunkra, melyet a jövő komoly/feladatainak megoldására ránevelni igyekszünk. Érzem, hogy kezdjük megérteni azt a nagy igazságot, hogy egy- egy nép boldogulásának kiinduló pontja mindig a jó iskola volt. Mindig fokmérője és úgyszólván csalhatatlan mérlege volt valamely nemzet haladásának és fejlődésének az iskolaügy, ennek fejlettsége vagy lehanyatlása. De tovább kell mennem a gondolatfűzésben. Az iskola nem egy város vagy egy nemzetiség vagy egy felekezet ügye, az iskola mindnyájunk közös, legközösebb ügye, mert a társadalomban együtt munkálkodásra, együttélésre vagyunk rendelve. Ez az egymásra való utaltság azt követeli meg tőlünk, hogy mindannyian az emberképző, a polgárfejlesztő intézményeink haladásán fáradozzunk. Nem egészséges az állapot, ahol bizonyos fajta iskolák egyoldalú fejlesztésére törekszünk. Helyesnek csak azt mondhatjuk, ahol minden iskola és minden nevelő intézmény párvonalosan halad, mert igy kerülnek ki az életre lehetőleg azonos tényezők és körülmények közrehatása alatt kinevelt polgárok. Nem válik egy államnak sem üdvére az elkülönítés, mert ez nemcsak oktalanság, de határozottan sok visszás állapotot magában rejtő csiratelep. A belső társadalmi békés együtthaladás ügye nagyon is függ attól, hogy mennyire emelkedett és korlátozó befolyástól mentes a felfogásunk az iskola ügyéről! Talán céltalan is az az állítás, hogy az iskolának hatása az életre és annak kifeslésére mélyebb, mintsem azt elgondolni tudnók. Messze elnyúló csápokká növekednek azok a csápok, amelyek ma még kicsinyek. Nem akarom túlbecsülni és egy nemzet életére nézve egyedüli tényezőnek csak az iskolát odaállítani, de nem szeretném, ha az iskola kellő mértékben való értékelése körül lényegesebb követelményekre kellene a jövőben is rámutatnunk. Nem akarunk az elfogultság vádjába esni, nem akarunk túlzó szólásoktól elragadtatni, de annyit minden bizonyossággal mondhatunk, hogy az iskola hatása erősen megérzik a közélet minden ágában, hogy az iskola kitörölhetetlenül rányomja bélyegét a társadalmi élet képére. A közszellem emelkedése, a népiélek izmosodása, a közfelfogás tisztulása soha máskép nem indulhatott meg, csakis az ifjúság komolyabb és emelkedettebb oktatása és neveltetése révén. Az iskola adja meg a gyermeki léleknek azt a láthatatlan alapszinezést, mely az életben néha igen is élesen tűnik elő. Az iskolaügy nagy jelentőségéből kifolyólag közeleső az a véleményünk is, hogy a mai korszellem, a legutóbbi nagy világválság és fordulat hatása alatt nagy változások előtt áll. Bizalommal várjuk ezeket a változásokat, melyek messze nincsenek. Reméljük azt is, hogy a változások az iskolát az élethez közelebb hozzák és jobban is képesítik as iskolát ama feladatának megoldására, melyet eléje tűz a jövő haladása. Talán ama reményünknek is adhatunk kifejezést, hogy az iskola elé két egyenlő rangú feladatot tűznek : a tudást és a jeilemfejlesztést. Ezt a kettőt nem is volna szabad külön választani, mert megbontja az embert, két darabra tépi azt, ami egy, élő, cselekvő lény. Mert bármint fejlesztessék is az iskolaügy, közelebb csak akkor hoztuk az élethez, hogyha egész embert nevelünk, a szellemi és a lelki tehetséget. Egyáltalában elszomorító tény, hogy ezt az észrevételt meg kell tennünk. Mert ha egyes lelkiismeretes és hivatásuk magaslatán álló tanerők valóban soha meg nem hálálható munkát végeznek is, mikor az ifjúság lelki fejlesztésére minden eszközt megragadnak, a legutóbbi kifejezett tanítási irányzat csak tanítani akart, csak tudást közölni, de kimondottan nem akart nevelni. Lehet, hogy azért nem akart, mert érezte erre való képtelenségét és tehetetlenségét, érezte önmaga lelkének szomorú ürességét és tartalmatlanságát. Csodálkozni tudtam mindig, hogy akad komoly számba vehető ember, aki ilyen felfogást hirdet és terjeszt. Hiszen az nem ismeri az emberi lélek sajátosságait, különösen Lapunk mai száma 4 oldal
