Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-11-15 / 65. szám
Ceitsurafi Dp. MUNTEAN. Lit. éTfolyam. Gyula, 1919. november 15. 65. szám. Fél évre . 20 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 50 fillér. Csak a vak nem látja, hogy most is ugyanaz az elszánt és önző hatalomvágy tüzeli a budapesti kormány ellenségeit, amely két évtizeden át emésztette Magyarország életerejét és azt a szerencsétlen országot a mai nyomorúságába juttatta. Nincsenek .mélyreható elvi ellentétek, nem is lehetnek, ha volnának is, félre kellene azokat tenni, csak hatalomféltés és hatalomvágy van, mely minden megfontolást, minden hazaszeretetei elnyom a hatalomból kimaradottak lelkében és a maguk elhagyatottságát összetéveszteti hazájuk elhagyatottságával, a maguk egyéni érvényesülését kész az ország jólétre derülósóvel összecserélni. Az uralmon levő Friedrich-kormánynak nem egy jogcíme van arra, hogy a hatalmat továbbra is a kezében tartsa és Magyarország népének osztatlan bizalmát tovább is változatlanul élvezze. Az első jogcím az a politikai előrelátás és bátorság, mellyel a kormányhatalom megalakulását azonnal a felszabadító csapatok bevonulása és a bolsevisták bukása után biztosítani tudták, hogy egy szégyenletes versengést a hatalomért a legkritikusabb percekben lehetetlenné tudtak tenni. A másik az a határozottan nemzeti és demokratikus irány, melyet rövid kormányzása óta kitartóan követ, melynek legszembeötlőbb bizonyítéka a Friedrich István személye, aki nem az örökösen a hatalomért tülekedő politikusok, hanem a termelők és dolgozók tiszteletreméltó soraiból került a hatalom polcára, aki nem izgató parlamenti szónoklatok tartásában, hanem áldásos és produktiv ipari munkában találta fel a polgár és a hazafi igazi kötelességét. A forradalmi válság idején a nemzeti és mérsékelt irányú küzdők sorába tartozott és a forradalmi kormánynak mindjobban a szélsőségek felé sodródó emberei nem is sokáig tűrték táborukban. De kik azok, akik ilyen hamar, mielőtt ahhoz a munkához, melyre jeles munkatársaival együtt vállalkozott, még hozzáfoghatott volna, máris ellenségeivé szegődtek és áldozatul kívánják őt magát, egész kormányát akik ki akarják csavarni kezéből a zászlót, melyre Magyarország ujjúteremtósónek kötelességét irta. Kik ezek a gyanús lovagok, akiknek olyan sürgős az ellenzékieskedés ? Yázsonyi Vilmos az első, a Terézváros „demokrata“ prófétája, aki türelmetlen és erőszakoskodó intézkedéseivel, mint igazságügyminiszter nagyban hozzájárult a háború- okozta elkeseredés növeléséhez; e miatt rögtön a forradalom kitörésekor Svájcba menekült — pedig aligha tévedünk, ha azt hisszük, hogy sem Károlyi, sem Kun Bója uralma alatt a hajszála sem görbült volna meg — s most e svájci üdülését akarja érdemül feltüntetni és busásan kamatoztatni. Ő még mindig azt hiszi, hogy a Terézváros az ország és a mikor a Dob utca tapsol neki, akkor Magyarország népe tüntet mellette. A másik elégedetlen Sándor Pál, a nagykereskedelem és a börze milliomos képviselője. Nos, mindenki érti, hogy neki nem tetszik a mai magyar kormány irányzata. Neki nem tetszik, hogy megszűnik a börze FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAY FERENC és a gabonanagykereskedelem mindent irányzó hatalma, hogy a termelő és dolgozó társadalom megszűnik kiszipolyozott áldozata lenni a spekulációnak. O volt már több pártban, támogatott több kormányt, de mindig és mindenütt a milliomos nagykereskedők és börziá- nerek, sehol és soha a dolgozó milliók érdekeit képviselte. A harmadik korifeus Bárczy István, mindkettőjüknek hü csatlósa, aki polgármesteri székébe is ezeknek az uraknak a kegyeiből jutott és akinek polgármestersége alatt soha nem remólLhatalomra jutottak Budapest spekuláns klikkfőnökei. Budapest elnemzeti- otlenitésót, a destruktiv irányzatok elhatalmasodását az ő kormányzása tette teljessé. Nos, ha végignéz Magyarország népe ezeken a „politikusokon“ és táborukon, akkor rögtön tisztában lehet valódi céljaikkal és akkor egy hatalmas okkal többet talál Magyarország minden független polgára arra, hogy az uralmon levő, az ország igazi akaratát képviselő nemzeti kormányt minden erejével támogassa. A vagyon hatalmat adott, legyen az jótékonyságot gyakorló ! i j S'EU bSIllKSÍ^. II. Megállapítja tehát Wilson, hogy a törvények, a szabályok nincsenek ott, ahol az élet, hanem messze elmaradtak a rohamosan fejlődő élet mögött. Mi ennek az oka ? Ennek vizsgálata teszi a könyvnek majdnem egész tartalmát. A törvények elavultságának van egy általános oka és ez az, hogy a szabályok, törvények általában mindig bsak követhetik az életviszonyok átalakulásait. A tények, a viszonyok szüksógkópen előbb alakulnak, előbb keletkeznek,»3 az állam által való rendezés, szabályozás természetszerűleg csak később következhetik el. Ennek azonban nyomon kell követnie a változásokat és ha ez nem történik meg, akkor áll be az az állapot, melyben a törvények tulhaladottságáról, az életviszonyok szabályozatlanságáról szólhatunk. Haladást, fejlődést követelni az intézményekben, a törvényekben tehát elsősorban azért kell, mert az élet folytonosan halad, a viszonyok szüntelenül változnak, átalakulnak. De haladást, átalakítást követelni csak azért, hogy mozogni, előremenni láttassunk, balgaság. „A változás mit sem ér, hacsak nem javítás. Csak akkor érdem valahova menni,' ha valamit nyerünk azzal, hogy ott vagyunk. Az irány épen olyan fontos, mint a mozgás lendülete.“ Ezekkel a klasszikus rövidsógü mondatokkal fejezi ki Wilson, hogy haladni csak helyesnek felismert, jó, hasznos irányban szabad. Nem szabad tehát haladni, változtatni a meglevőkön holmi állítólagos világáramlat kedvéért, vagy azért, mert másutt máskép van valami, hanem haladni kell az élet fejlődésének követelményei szerint, mindig hasznosabb, jobb viszonyok felé. Nem szabad a haladásnak gyökeres vál toztatással sem járnia. Hiszen az élet, az emberek, a viszonyok is egymásból, a régiből fejlődnek, nincsenek ugrások, hézagok, a meglevőből keletkezik minden uj, ha megannyira másnak látszik is, mint elődje volt. Elő nem készített, az elmúltban gyökeret nem találó és idegen intézmények bevezetése nem lehet az igazi fejlődés, a valódi, hasznothozó Megjelenik szerdán és szombaton haladás követelménye. „Nem téphetünk ki régi gyökeret és nem ültethetjük a szabadság fáját oly talajba, mely neki idegen. Egy nép régi hagyománya kötelesség a népre; nem csinálhatunk tabula rasat, amelyre politikai programmot Írunk.“ Arany szavak ezek, melyek egészen más színben tüntetik fel előttünk Wilsont és a demokrata Amerikát, mint aminőbén a mi radikálisaink és progressivis- táink feltüntetni szerették. Azoknak, akik a nagy, nyugati nemzetek intézményeit, melyeknek tökéletessége még ott sem bizonyult be, minden megfontolás nélkül át akarják ültetni Magyarországba és más kisebb, egészen más viszonyok között fejlődött államok szervezetébe, azoknak meg kellene fontolniok Wilsonnak eme szavait: „Ha nem hinném, hogy progresszivnek lenni annyi, mint megőrizni intézményeink lényegét, alapját, ón a magam részéről nem tudnék progresszív lenni.“ Sarkalatos tételei tehát Wilson fejtegetéseinek, hogy a haladást, a fejlődést nem önmagáért kell követelnünk, hogy átmenet nélkül való ugrásokkal haladni ellenkezik a fejlődés törvényeivel és hogy az intézmények lényegét, alapjait meg kell őriznünk, ha azt akarjuk, hogy az uj intézményeknek tápláló talajuk, életerős gyökereik legyenek. Elengedhetetlen követelmény tehát minden reformkövetelésnél annak gondos, megfontolt vizsgálata, vájjon a követelt reform nem támadja-e meg a nemzet intézményeinek gyökerét, nem teszi-e tönkre azokat az alapokat, melyeken egy ország, egy nemzet léte, önállósága felépült. A másik követelmény annak vizsgálata, vájjon az a cél, az a jobb, igazságosabb állapot, melyet a reform céloz, az életviszonyoknak az az újabb szabályozása, melyet ezek változása megkövetel, csakugyan elóretik-e a reform megvalósításával, feltétlenül bekövetkezik-o a jobb, igazságosabb állapot, ha a sürgetett reformokat megvalósítjuk. (Folytatjuk.) Ne feledkezzék mega didergő gyermekekről! Emberek — hibák. ív. Tovább beszél az öreg, tapasztalt barátom : A társadalmi, konvencionális hazugság mindig még nem egyéb, mint túlzás, hízelgés, üres bókolás, talán még csakugyan »ártatlan«. Olyan semmitmondó és jellegtelen valami, ami kézről- kézre jár, vagy mint a ligeti ünnepségek konfetti szórása. A baj és visszás állapot ott kezdődik, a hol hazudunk érzelmet, színlelünk érzést, mely nincs meg az emberben. A nyelv szórja szép szavait, a szív üres a szavakkal kifejezett érzelmektől! Milyen meghatóan biztosítják az emberek egymást őszinte barátságukról — és mégis hány őszinte és igaz barátunk van, aki minden körülmények között igaz barátunk ? ! Szeretetet és ragaszkodást emlegetnek, mely pedig tudvalevő addig tart, mig érdekeink úgy kívánják, azután — elillan minden szeretet és ragaszkodás! Édeskés, mézesen folyó szavak, iszonyú barátságos arcok, lágy meleg kézszoritás napjában de mennyi terem! Őszinte, a legőszintébb részvétnyilvánulás a bánatban, őszinte siralom a szerencsétlenségben, legforróbb gratulációk a napsugaras ragyogó boldogságban — és mindezekről alig vesz a szív tudomást, mindezeknek ellenkezője volna nem egyszer a színtiszta igazság ! Oh ne mondjátok, hogy olyan megszokott szavak ezek, melyeket senki sem vész komolyan ! Ne mondjátok, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy mennyi ebből az igazság, hogy csak annyit szór szét a hazugságból, mint a mennyit ő maga is kapott! Hiszen ez gyalázatos mentegetőzés, utálatos beismerés volna ! Hisz ez annyit Lapunk mai axáma 4 oldal.
