Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-04-07 / 14. szám
4; B é k é % lt!8. április 7. láu. ütői tudnak ráaaioim iuószárosuiak, mere aki jóazágját mostanáig kitartotta, most már kicsaphatja a legelőre és nem bocsátja árába. így bekövetkezett a teljes husinség, amit a ministerium engedékenysége nélkül képtelenség elhárítani. Bárha sokan vannak zsírban szükséget szenvedők i%i mégis egyelőre kielégítő intézkedés volna, ha csupán has sertést bocsátanán&k rendelkezésünkre, ha már a hízott jószágok oly nehezen hozzáférhetők. A hasmizériákat dr. Lovioh Ödön polgár- mester csütörtökön délután feltárta a rekviralások ellenőrzése végett Gyulán tartózkodó Frankó alezredesnek, a kormánybiztos helyettesének, aki kijelentette, hogy az ügy nem tartozik ugyan az ö hatáskörébe, de referálni fog róla Malatinszky Lajos kormánybiztosnak. A gabonarekvirálás a kirendelt katonai segédletekkel az egész vármegye területén a hét elején kezdetét vette és mindenütt teljes erővel folyik. Mt-gnyugvással kell megállapítanunk, hogy azok az aggodalmak, amelyekkel a lakosság a katonaság közreműködése elé nézett, alaptalanoknak bizonyultak és a kormánybiztosság katonai osztályának, valamint a rekvirálásnál közreműködő tiszteknek ide vonatkozó utasításai szerint a katonaság mindenütt a legkifogástalanabbul végzi feladatát, úgy hogy e tekintetben az egész hét folyamán nem merültek fel panaszok. Ez az emberséges eljárás és az a biztositék, hogy kinek- kinek jogos szükségletét visszahagyják és el nem rekvirálják, még inkább arra kell, hogy indítsa a lakosságot, hogy a rekvirálók előtt összes készleteit önként feltárja és ne tegye ki magát oktalanul annak, hogy eltitkolt vagy elrejtett készlete tőle térítés nélkül elkoboztassék és még súlyos büntetésben is részesüljön. Az általános gazdasági helyzet folytán az igények leszállításával mindenkinek áldozatot kell ugyan hozni, de ezt az áldozatot önmagunk tesszük könnyebbé, ha becsületes őszinteségünkkel az egyenlő és igazságos elbánás lehetőségét biztosítjuk. Burgonya és diéárnsitás. A közélelmezési hivatal áltál Gyula varosa közfogyasztására kiutalt 6 waggon burgonya a hét végén megérkezett és árusítását már holnap megkezdik a városházán. Ara kilogrammonként 40 fillér és egy személy után 4 kgr. fejadagot szolgáltatnak ki. Az utalványok a városháza nagytermében adatnak ki, amikor is a cukorjegyek feimutatandók. Tolakodás a burgonyáért felesleges, mert a megállapított mennyiséget euélkül is mindenki megkaphatja. Az ipartestület beszerzési csoportjának tagjai részére a város külön adott át egy waggon burgonyát, amelyet a csoport saját helyiségében maga fog szétosztani. Ezek a tagok a városházán ne jelentkezzenek utalványért, mert semmi szin alatt sem kaphatnak. Ugyancsak 17 mázsa dió is érkezett, amely eladás végett a kereskedők között oaztatik ki. A gyufahiány miatt úgy a kereskedő körökben, mint a fogyasztó közönség körében régóta nagy a panasz és felzúdulás. Gyulán a legutóbbi időkig e tekintetben általában kielégítő viszonyok uralkodtak, amiben nagy része volt a Keisner-féle gyufagyár előzékeny magatartásának, amennyiben a Gyufaárusitó részvénytársaság kiutalásait a gyulai kiskereskedők részére soron- kivül kiszolgáltatta, mig a vidéki megrendelőknek hosszabb ideig kellett várakozniuk az árura. Ennek a körülménynek tudható be az a kedvező helyzet, hogy mig másutt 20—40 fillérért árulnak -egy doboz gyufát, addig a gyulai kereskedők, akik közvetlenül a gyárból szerezhették be, gyári áron szükségleteiket, a gyufa dobozát 8 fillérért árusíthatták. A múlt hónap óta azonban a Gyufaárusitó részvénytársaság, amely eddig minden régi vevőjét forgalma arányában havonként ellátott gyufával, azt válaszolja megrendelőinek, hogy a gyártás redukciója miatt az eddigi havi szükségletnek megfelelő mennyiséget csupán három havonként utalhatja ki. Ennek az állapotnak következménye, hogy most már mivel a fogyasztás nem csökkent, Uauem csan az áru ioU kevesebb, városunkban is érezhetővé vált a gyufahiány. A kereskedők, hogy a fogyasztók igényeit kielégíthessék, miután gyári áron nem juthatnak hozzá, kénytelenek közvetítők utján gyufát felhajszolni, természetesen sokkal magasabb áron. Miután pedig a gyufa kicsinybeni ára sehol az országban nincsen hatóságilag szabályozva, csak Gyulán, (és pedig a rendőrfőkapitány legújabb intézkedésével a svéd gyufa 10 fillér, a szalon gyufa 12 fillér dobozonként) el lehetünk készülve rá, hogy a közel jövőben a gyufa teljesen eltűnik a forgalomból, hacsak nem történik hatósági intézkedés, hogy a gyulai kereskedők révén a helyi fogyasztás céljaira kiutalt gyufa mint eddig sok esetben történt, a magasabb árakat kínáló vidékre ki ne száilittassék. A vármegyei gazdasági munkabizottság f. hó 5-ón dr. Daimei Sándor alispán elnöklete. alatt látogatott ülést tartott. A bizottság újból behatóan foglalkozott azzal a mezei munkák végzésére végzetesen káros jelenséggel, hogy az orosz foglyok tömegesen hagyják el helyüket és megállapította, hogy ezen cselekedetükben támogatást nyernek a békéscsabai tartalókkórház parancsnokságánál, a mely illetéktelenül rendelkezvén a foglyok felett, őket a munkabizottság kikerülésével a fogolytáborokba küldi vissza, vagy más munkaadókhoz adja ki és a munkáraadás feltételeit önhatalmúlag állapítja meg. Minthogy a hatáskörök betartására nézve a kórhazparancsnokságuoz intézett megkeresések eredményre nem vezettek, a bizottság elhatározta, hogy a helyzet nyílt feltárásával jelentést tesz a fóldmiveléaügyi és a hadügyminisztériumokhoz és az illetékes katonai parancsnokságokhoz és kéri, hogy a kór házparancsnokságnak a hadifoglyok ügyében való ez az illetéktelen és a gazdasági érdekekre végtelenül káros beavatkozása tiltassék meg és a kórház utasittassék, hogy kizárólag a kórházi ápolást igénylő beteg hadifoglyokat vegye ápolás alá, a többit pedig illetékes intézkedés és a munkahelyre való visszakisé- rés végett a hadifogolyügyeleti tisztnek illetve a gazdasági munkabizottságnak adja át. A bizottság feliratot intézett ezután a kormányhoz, hogy tekintettel az orosz foglyok köreben tapasztalható általános nyugtalansagra és azok varható közeli hazatérésére, a nyári munkára lehetőleg más nemzetiségű, olasz vagy szerb foglyokat utaljanak ki és a munka fegyelme fenntartása érdekében a foglyokat katonai mnnkásosztagokba osszak be és így küldjék munkára. Lépéseket tett ezután a bizottság, hogy a foglyok részére dohány osztassák ki a gazdák között, végül hogy a kozigazgatasi hatóságok gondot fordítsanak arra és segítsék elő, hogy a nyári nagy munkaidőre a felmentések és szabadságolások a legliberálisabban engedélyeztessenek. Törvényszéki csarnok. Kirendelések. Az igazságügyminister Achim Zsigmond szarvasi kir. járásbirósági ítélőtáblái bírói címmel és jeléggel felruházott betótszerkesztő bírót a .békési, Eetémji Endre kismartoni kir. járásbirósági betétszerkesztő-telekkőnyvezetőt a békéscsabai, Marssó György szarvasi kir. járásbirósági betétszerkesztő-teiekkönyvvezetőt a kassai kir. járásbirósághoz mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. ítélethirdetés Majmaim fiyörgy és társai Ügyében. A m. kir. kúriától a naposban érkezett le s hirdettetett ki a törvényszéknél a jogerős Ítélet. Tudvalevőleg három évvel ezelőtt 1915. év tavaszán — a helybeli kaszárnya gazdasági hivatalában meglepetésszerü vizsgálatot tartottak a melynek eredményeképen Barta István főszámvivő, Kéri Lajos számvivő és Pugna Pál szakaszvezető katonai személyekkel kapcsolatban bűnügyi eljárás indult meg a hivatali sikkasztásban való bünsegédkezés miatt Najmann György, Jámbor István, Lussstig Adolf és Fuchs Lipótnó gyulai lakosok ellen. A jogerős ítélet szerint Najmann György, akit dr. Major Simon ügyvéd védett, immár mindhárom farum által felmentetett, a többiekre nézve pedig helybehagyatott a II. bírósági ítélet. Heti bünlcrónika. Csalás. Banya Kálmánná pusztaföldvára cigánynő 1915. év óta 1917. év augusztus 1-ig több Ízben számszerűleg meg nem határozható esetben Molnár Gáborné pusztaföldvári lakosnál megjelent és a nevezettel elhitette, hogy ő kakassal megy éjszaka házához, mert ő azzal mindenütt járhat: szobában, padláson ahol akar, ő még azt is tudja, hogy mennyi pénzük van s mit hol tartanak, továbbá elhitette vele azt is, hogy betegségéből nagyobb összegű pénzért meggyógyítja s a férje tudtán kivül annak vagyonát nevére átíratja. Ilyenformán Banya Kálmánnétól apró- donként összesen 1000 korona készpénzt, 2 drb 100 korona értékű felsőszoknyát, 1 drb 20 kor. értékű piros abroszt, 1 drb 20 korona értékű lepedőt és 1 drb 6 korona értékű vasból készült vasalót csalt ki Molnárnétól. A kir. törvényszék három havi fogházra Ítélte. Agyonütötte a fal. Vésztőn Oláh Gergelyné szül. Felföldi Zsu- zsánna a múlt évben egyezségre lépett az ura testvérével, Oláh Ferenccel, hogy építkezés végett a ház rozoga falait kidönti. A hátsó fal kidöntése közben Oláh Ferenc elment a kutgémet megigazítani, de megmondotta, hogy a támaszfákhoz nyúlni nem szabad. Mégis mikor eltávozott, a jelenvolt gyermekek, valamint Oláh Gergelyné elszedték a támaszfákat a faltól, mire a fal bedőlt s maga alá temette Parais Zsigmond 9 éves Eleonora leányát, aki meghalt. A kir. törvényszék Oláh Gergelynét 3 napi fogházra Ítélte, de a büntetés végrehajtását feltételesen felfüggesztette. A kir. ügyész felebbezett. Nyílt-tér. B rovatban közűitekért nem vállal felelősséget a szerkesztő Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett jó férjem és édes apánk halála alkalmával részvétükkel felkerestek, ez utón mondunk hálás köszönetét. Gyula, 1918 április 5. 2io í—i özv. Kransz Mérné és családja. 7191-1918. Hirdetmény. Brandt József gyulai lakos, Kosár-utca 4 számú telkén létesítendő bognárfa meg-* munkáló telep engedélyezése iránt folyamodván, a városi tanács az 1884. XVII. t -c. 27. §-a alapján a helyszíni szemlét, mely 1918. évi április hó 27-ón d. u. 3 órakor fog megtartatni, elrendelte, melyre az érdekelteket azzal hívja meg, hogy azok, akik a telep létesítése ellen kifogást akarnak tenni, kötelesek kifogásaikat a helyszíni tárgyaláson szóval, vagy írásban bejelenteni, különben az engedély, amennyiben az ellen köztekintetekből akadály fenn nem forog, kiadatni fog. Az engedélyezés iránti kérvény, valamint a telepet feltüntető rajz és műszaki leírás 1918. évi április hó 23-tól a tárgyalás napjáig Náoházy Gyula v. 1. aljegyző hivatalos helyiségében megtekinthetők. Gyulán, 1918. évi március hó 26-án tartott városi tanácsülésből. 225 1—1 l)r. Lovick Ödön. polgármester Néhai özv. Reinhardt Józseíné örökösei tulajdonát képező Erkel-téri egyemeletes ház eladó. Értekezni lehet Dubányi László urnái 219 l—l vármegyeház.