Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)

1918-04-07 / 14. szám

1918. április 7. Kékén 5 A kiváló tavaszi kőbányai Első Magyar Részvény Góliát maláta sor (Salvator-sör) Kapható minden jobb füszernzletben és vendéglőben O Főraktár: Heisz Mór és Társa, Gyula 227 1 10 _______________________________________________________________________________ A békési járás főszolgabírójától. 1381-1918 ikt. sz. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye, békési járáshoz tartozó Békés községében részben nyugdíjazás, rész­ben elhalálozás, részben lemondás folytán meg­üresedett alantirott állásokra ezennel pályázatot hirdetek s felhívom a pályázni szándékozókat, hogy a jegyzői állásoknál az 1883.1. t.-c. 6. §-a, illetve az 1900. XX. t.-c. 3. §-ában előirt képe­sítésüket igazoló bizonyítványaikat az eddigi mű­ködésűkről szóló egyéb okmányaikat csatolják be. A többi állásokra a középiskolák bármelyike négy osztályának sikeres elvégzése igazolandó. I. Főjegyzői állás, esetleg annak be­töltésével megüresedendő — fizetési fokozatok szerinti — második, harmadik, negye- dik és ötödik jegyzői állás. A főjegyzői állás javadalma évi 4800 kor. fizetés, 800 kor. lakbér és a munkás szerződések után megállapított magánmunkálati dijak felszá­mítása. Második jegyzői állás javadalma évi 4200 kor. fizetés és 700 kor. lakbér A harmadik jegyzői állás javadalma évi 3800 kor. fizetés, 700 kor. lakbér és a katona­ügyekben készítendő kérvények után szabályren- deletileg felszámitható dijak szedése. Negyedik jegyzői állás évi 3600 kor. fizetés és 600 kor. lakbér javadalmazással. Ötödik jegyzői állás javadalma évi 3400 kor. fizetés és 600 kor. lakbér. II. Egy segédjegyzői állás, a község­től évi 1250 kor. fizetés, 300 kor. lakbér és évi 150 kor. állami fizetéskiegészités. III. Főpénztári ellenőri állás, 1500 kor. évi fizetés és 300 kor. lakbér. IV. Iktatói állás, 1250 kor. évi fizetés és 200 kor. lakbér. V. Birtoknyilvániartói állás, 1500 kor. évi fizetés és 300 kor. lakbér. VI. Adóeflenőri állás évi 1000 korona fizetéssel. VII. Két irnoki állás, egyenként évi 1000 kér. fizetéssel és 200 kor. lakbérrel. VIII. Egy végrehajtói állás évi 800 kor. fizetéssel. Felhívom mindazokat, kik ezen állások va­lamelyikét elnyerni óhajtják, hogy a fentiek sze­rinti, szabályszerűen felszerelt kérvényeiket hoz­zám folyó évi április hó 30-ig bezáró­lag annál inkább nyújtsák be, mert az ezen időn túl érkezőket figyelembe venni nem fogom. A választás napját később fogom kitűzni. Békés, 1918. évi április hó 2-án. Moldoványi János •214 1—2 főszolgabíró. Gépmnnkái famegmunkáló géphez, állandó munkásnak azonnal felvétetik K. Kiss Mihály asztalos műhelyében Gyulán. 231 1—3 Eladó bérház és vendéglő Gyulán a honvéd-laktanya melletti Kossuth- tóren levő egyemeletes bórház és „Magyar Király“ vendéglő berendezéssel együtt azon­nal eladó. — Bővebb felvilágosítást nyújt: Miklya Pál. 192 2—2 Kőrisfa keréktalp és küllőnek meg­felelő hosszúságban, ölbe rakva, eladó Gróf Széchényi Antal urad. erdészeténél Póstelek, Békéscsaba. Ugyanott gyönyörű ezüstfenyő példányok és különféle diszfeuyők kaphatók. 213 1—2 Egy hatszobáből állő lakóház mellékhelyiségekkel együtt eladó Halácsy-utca, 5. sz. a. Értekezni lehet a vasúti raktárral szemben 136 5 levő Schriffert cemeutárugyárban. Eladó föld« Csomós Péter 48 hold, Józsefbenedeki 71. sz. szántóföldje eladó. — Értekezni lehet a tulaj­donossal. 203 2—3 LAKOS JE11Ő vas, szerszám és festék-üzlete Telefon 46 GYULA. Telefon 46 Van szerencsém Gyulaváros és vidéke nagyérdemű közönségének szives tudo­mására hozni, hogy 6 óv óta fennálló vas és festék üzletemet a városháza mellett lévő volt Deníseh- féSe üzlethelyiségbe helyeztem üt. Amidőn az igen tisztelt vevőim eddigi szives pártfogásáért köszönetemet nyilvá­nítom, egyben kérem, hogy uj helyiségem­ben is az eddigi nagybecsű bizalmukkal megtisztelni kegyeskedjenek. A mai súlyos időkben bár nehéz árukhoz jutni, de azért most is azon igyekszem hogy a legjobb minőségű áru­kat hozzam forgalomba a legelőnyösebb árak mellett. Kiváló tisztelettel: 60 4-6 LAKOS JENŐ. Toronyi-utca 5. sz. ház, mely áll 3 utcai, 2 udvari szoba és mellékhelyiségekből szabadkézből óladé. Értekezni lehet a házban lakókkal. 200 2—2 Erdélyi Sándor-ufon, közvetlen a járda mellett, az állomás közelében 530 O-öl területű i9b 2-2 üres felek eladó. Értekezni lehet Újváros, Novák-utca 12. sz. a. Kiadó főid. Ifj. Kovács János biczerei 7 hold herével be­vetett földje eladó Értekezni lehet a tulajdo­nossal Enyves-utca 28. sz. alatt. 202 2—3 R®| naSy választékban szövet, DIUZOK selyem, crep de chine, a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelben kaphatók Burda istvánnénál Gyulán, a bakancsgyár udvarában. 193 2—3 Gyulán (Xagy román város) Kerék-utca 15. szám alatti ház azonnal eladó. 2281-1 Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. Megnyílt fürdő. Gyulán, a nagyrománvárosi kiválóan jó hatásúnak elismert fürdő, mely reumáról, ki­hűlések és más fájdalmakról hasznos, április 1-ón megnyílik. Fürdőórák — vasárnap kivé­telével — mindennap. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri Illich Sebestyén 196 2—2 fürdőtulajdonos. Gyulán, Terényi L.-u. 9. sz.a.ház mely áll egy három és egy kétszobás aludó lakásból, mellékhelyiségekkel együtt c * Értekezni lehet Schwartz Jónás divatáru üzletében Gyulán, Brill-fóle üzlet. 3 Gerlein Mihálynak biczerei birtokából még nehány parcella eladd. Érdeklődők forduljanak 464 21 dr. Jautsovits Emil ügyvédhez. Mindennemű cséplőgépek és mezőgazdasági gépek szakszerű készítését és javítását vállalja 209 Stéberfi Mihály, g-épész i_i Egy dupla üvegajtó és üzleti berendezés azonnal eladó 226 í-i Gyula, III., Templom-u. 2. sz. Kiadó lakás. Gyulán, a Munkácsy Mihály-utca 12. számú lakóház f. évi április hó 24-től kiadó. — Érte­kezni lehet Mike Jánosnál, Gyula, uradalmi 207 1—3 kertószlak. Egy jókarban levő pedálos cimbalom eladó II., Rákóczi Ferenc-utca 5. 212 1—3 Kiadó ház. Dobay-utca 14. és Kosár-utca 2. számú sarokház, valamint a sióróten ,levő 5 és fél liold föld eladó. — Érte­224 1—3 kezni lehet a tulajdonosnál Kosdr-u. 2. Régi, használt cséplő- 223 í—i készleteket vesz Stéberl Mihály gépműhelye. Őt szobás lakás mellékhelyi­ségekkel Yárosház-ntea 14. szám alatt azonnal kiadó. Bővebb felvilágosítás gyufagyári irodá­ban szerezhető. 230 1—l Yida-utca 10. szám alatti házbaii egy két egymásba nyiió utcai búto­rozott szoba együtt, vagy külön-külön is, áprilistól kiadó. 2081-3 Egy éves szimentháli fajbika. eladó Csűri Jánosnál Gyulán, Ökörjárás 2291-1 tanya 12. szám alntt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom