Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)

1918-06-02 / 22. szám

6 Beké. 1918. junius 2. A Szentháromság gyógyszertárban Gyulán a megyeház mellett, kimosott gyógyszeres üvegek és tégelyek legmagasabb ár­ban visszavételnek. 362 1-1 1365—918. ikt.sz. A gyulai járás főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye gyulai járásához tartozó Kétegyháza nagyközségben elhalálozás folytán üresedésbe jött főjegyzői és az esetleg meg­üresedhető másodjegyzői állásokra ezennel pályázatot nyitok és felhívom mindazokat, kik ezen állások egyikét, vagy másikát elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t.-c. 6. §-ában, illetőleg az 1900. évi XX. t.-c. 3. §-ában előirt képesítésüket és eddigi közszolgálati működésű­ket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám bezárólag /. évi junius hó 8-ig adják be. A főjegyzői évi javadalmazás ez idő szerint a következő: 1. 1700 kor. törzsfizetés, 2. 1200 kor. háborús segély, 3. 31 hold és 166/!6nn D-öl szántóföld haszonélvezete, amelynek haszonértéke 2940 K 71 fillérben van megállapítva, 2. a magán­munkálatokért szabályrendeletileg megállapított dijak, 5 természetbeni lakás. A másodjegyzői évi javadalmazás ez idő szerint a következő: 1. 2000 kor. fizetés, 2 1200 kor. háborús segély, 3 600 kor. lakbér, 4. magán­munkálatokért szabályrendeletileg megállapított dijak. Megjegyzem, hogy a megválasztandó fő­jegyző a természetbeni illetmények élvezetébe, a földet illetőleg csak f. évi szeptember hó 1-én, a lakást illetőleg pedig f. évi október hó 1-én lép. Gyula, 1918 május hó 17. 334 2-2 Lukács Endre, főszolgabiró. Értesítés. Yan szerencsém a mélyen tisztelt gazda­közönség szives tudomására hozni, hogy orvosi felülvizsgálat folytán mint fegyveres szolgá­latra alkalmatlan katonai szolgálat alól fel­mentettem, ennélfogva hovács»mííhel^emet újból megnyitottam. Kérem a tisztelt gazda­közönség nagybecsű támogatását. Tanuló ugyanitt felvétetik. Gyula, 1918 junius 1. Lindenberger János 360 1—2 vasalómester. Eladé 4(100 kéve I. oszt. 11 Üd vasnti kocsiba rakva, szállí­tási igazolvánnyal ellátva. 355 1—3 Cim a kiadóban. Geiszf János pintér 357 1-2 Toronyi-utca 2. sz. a. jókarban levő ócska boroshordókat vesz. Ötven hold jól termo szántóföld folyóvíz mellett, gazdasági épületekkel, arad- megyei Csermőn eladó. A birtok augusztus 1-én átvehető. Bővebbet IVagy P. Ferencnél Gyulán, Nagyrománváros, Gaíamb-u. 5. 356 1—4 A gyulavárit uradalom Dénesmajorjá- ban 30 □ öl igen jó dohánypalánta eladó­347 2-2 Nagyvárad mellett, a nagyürögdi határban egy 8-as Clayton-Schuttlewort gyárt­mányú magái*járd cséplőgép haláleset miatt eladó. Értekezni lehet Kis Kálmánnal Váradpoosán és Kis Lajossal Bél- zerinden. 352 1—2 Tula Gábornak homokbánya közelében félhold szöllöföldfe eladó. Értekezni lehet Nagyrománváros, Hosszu- utea 45. sz. alatt. 361 l—l Vig-utca 14. sseámu ház 350 1-1 szabadkézből! azonnal eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. Fábián Lajos vegyeskereskedése, fűszer, csemege, cukorka és bonbonkülönlegességek, ásványvizek, fes­ték és anyagáruk raktára Telefon 43. Gyulán. Telefon 43. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy a tavaszi idényre mindennemű bel és külföldi friss töltésű ásványvizek megérkeztek s szives rendelkezésre állnak. A t. gazdaközönség szives figyelmébe ajánlom nagy készletemet satőlőköloasésbeK raffiaháncs, juttázott spárga és gyékényben, kékkő és kénporban. Darált és préselt marhasó állandóan raktáron. A n. é. közönség szives megbízásait kérve vagyok, kiváló tisztelettel 338 2-3 Fábián Fajos, Hirdetmény. Mindennemű férfi és női ruliancmiiek festése és vegytísztitása, valamint gallé­rok és kézelők tisztítása a legjobb kivi­telben, olcsó árakban a legrövidebb idő alatt készül a miskalczi „Kristály“ ruha- festő és gőzmosógyár felvételi üzleté­ben a Komló szállodával szemben. 332 2—3 Gaxdasssonfok figyelmébe! Aki jó savanyu ízletes ételt akar készí­teni, az próbálja meg elismert jóminőségü borecetemet. Állandóan kapható bármilyen mennyiségben. Szives pártfogást kór Hász Imréné 331 2—2 Gyula, Józsefváros. Szentháromság gyógyszertár Gyulán a megyeház mellett ajánl kitűnő szappano­kat, Pekarek orosz teát, Glycerin- és tejcrémet, parfümöket, púderokat és pipere bőrarcot. 346 2—2 viaszt, sonkolyt keres megvételre a JiÉI44 a magyar méhészek értékesítő szövetkezete Budapest, Frangepán-u. 33/i. Árajánlattal egyidöben minta is küldendő. Méhészeti eszközökről árjegyzéket, méhé­szeti szaklapból mutatványszámot kívá­natra ingyen és bórmentve küld a „Méh“. ________________________________322 3-26 El sőrendű száraz bükk- és cserha- sáfofa, vágóit fa, faszén 1 kgos cso­magokban és zsákba ömlesztve, bármily meny- nyiségben, házhoz szállítva kapható Gróh Mihály tüzelőanyag raktárában, Gyulán, a vasút mellett. 330 2—3 Terényi Lajos-utca 9. számú házam eladd, mely 5 szoba, 2 konyha és minden hozzátar­tozó melléképülettel, valamint nagy kert és majorságnak megfelelő udvarral van ellátva. A házat most egészen alaposan rendbehozattam. Egy jókarban levő könnyű kocsi is eladó. 357 1—1 Schwartz Jónás. Eladó 2 a*tó (egyik taPeta-a.jtó)’ Liicail«0 két jókarban levő takarék- tűzhely és egy vaskályha Patócsy-utca 6. szám alatt. 324 3—3 Gyulán, Köröspart-utca 34. sz. alatti jól berendezett lakás üvegezett folyosóval, kényelmes fürdőszoba vízvezetékkel ellátva, több mellékhelyiséggel szabadkézből eladó. 3i6 3-3 Értekezni lehet Zöldfa-utca 8. sz. a. 3000 darab vályog; eladd Bonyhádi ut 8. 363 1—1 Tomcsányi-utca 16. szám alatt jókarban levő kávéházi és vendéglői berendezés úgymint kassza, forgatható billiárd, márvány- és faasztalok, székek és hozzátartozó a írósá­gok egyenként vagy darabonként eladó. Venni szándékozók jelentkezhetnek fenti szám alatt. Ugyanott jókarban levő takarék tűz­hely is eladó. 301 4—4 Visz k elégség sömör, rüh leggyorsabban elmulasztja a Dr. Flesch-féle eredeti „15 A MM A ZSIB“ Nincs szaga, nem piszkit. Mindig eredeti pecsétes Dr. Flescb-fólót kérjünk. Próba­tégely 1 kor 60 fill., nagy tégely 3 kor., családi tégely 9 korona. Kapható a helybeli gyógyszertárakban vagy direkt a készítőnél rendelhető. Di*. FieschE. Korona-gyógyszertára Győr 308 3—10 Mindennemű építkezést, átalakítások, épületjavitások tervezését és kivi­telezését, valamint régi fedél újbóli átfedését, úgy gyári, mint gazdasági épületek tatarozá­sát legelőnyesebben vállalja Dávid Jakab építési vállalkozó Gyula, Damjanich-utca 14. 243 4—4 Mindenki otthon készítheti cipőit ha meghozatja Szontagh Erzsébet és Aranka szerkesztésében és a Vizcsöpp- társaság kiadásában megjelent szabás­mintákat is tartalmazó könyvecskét. Ez a könyvecske Németországban már 2 óv óta közkézen van és a takarékos német nők maguk készítik a cipőiket saját és családjuk részére, valamint Budapesten is kezd elterjedni. Kapható 2 K előzetes beküldése ellené­ben posta utján a következő helyeken: Áll. nőipariskola Budapest, Rákóczi-tér 4. Művészet, művelődés, magyar nők köre Budapest, Ferenc-körut 29. Szontagh Nővérek Budapest, Baross-u. 77. Szontagh Pál réz-..és szerszámgyára Budapest, Üllői-ut 19. 318 2—3 Elitdé ház. 349 2-3 A Károlyi Sándor-utca 9. számú 800 □-öles telkes lakóház két utcáról való kijá­rattal, 4 szobával, különálló istállóval, minden szükséges mellékhelyiséggel, 400 G-öles gyü­mölcsös és konyhakertiéi gazdálkodásra is alkalmas, szabadkézből eladó. Az udvar szépen bokrositva és fásitva kellemes árnyékos. — Értekezni lehet a házban lakó tulajdonosnál. LAKOS JEKÓ vas, szerszám és festék-üzlete Telefon 46. GYULA. Telefon 46. A nagyérdemű közönség szives tudomá­sára hozom, hogy a tavaszi idényre jót- állásos itassák, valamint az ahhoz szükséges kellékek, szöUöperinetezok, továbbá cséplőgépekhez acél dobsán, csapágy fém, feszmérd, gépzsfr, olaf, tömitő anyagok, mérlegeli és sulyok a legjobb minőségben vannak raktáron. 1 269 5—6 Kiváló tisztelettel: LAKOS JENŐ. Gyulán, 1918. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom