Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-20 / 8. szám

6 Békés 1916 febrüár 20. ínég egy mellékhajtásával kellett foglalkozni a múlt héti főtárgyaláson. Hegedűs Péter ujladány- telepi lakos megvett egyet-mást a lopott holmik­ból és azért a törvényszék öt 1 hónapi fogházra ítélte. Gyorsított bűnvádi eljárás Tóth Lajosné endrödi lakos összeveszett az urával és dühében levelet irt Kiss László békés­csabai főszolgabírónak, azt állítva, hogy az ura lábfájás hamis ürügye alatt kivonta magát a ka­tonai szolgálat alól, Tóth Lajosné csakhamar ki­békült az urával és irt egy másik levelet ugyan­csak Kiss László békéscsabai főszolgabírónak, hogy tapossa el az előbbi levelét — s ekkor fi­zet neki 100 koronát. Ezért feljelentetvén, a kir. ügyézség megvesztegetés miatt emelt vádat Tóth Lajosné elten, a kit a gyulai kir törvényszék ötös tanácsa 3 napi fogházat helyettesítő 60 K pénzbüntetésre Ítélt. Szerkesztői üzenet. Z. A. Feltétlenül ragaszkodunk ahhoz, hogy az álnév alatt iró igazi nevét ösmernünk kell. Ettől eltekintve a küldemény a kőzölhetés mér­tékét nem éri el. A gyulai kir. trvszék, mint tkvi hatóságtól. 1873—1915. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A kir. kincstár végrebajtatónak Czebe Er­zsébet végrehajtást szenvedő ellen indított végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság utóaján latra az újabb árverést 150 K tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gyulai kir. járás­bíróság területén levő Gyula városában fekvő és a gyulai 3224. sz. tjkvben A 8. rend. 2551—52. hrsz. 314. négyzetöl területű ház Ne. 568—616. udvarral és kerttel ingatlanból Czebe Erzsébet ne­vén álló részére 3300 K kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1916. évi február hó 22 napján délelőtt 9 órakor a kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság árverelö helyiségében Erdélyi Sándor ut törvényszéki épület (földszint) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a 3300 K utóajánlati árnál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverezni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. törvénycikk 42. §-ában megha­tározott árfolyammal számított óvadékképes ér­tékpapírban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánat­pénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről ki­állított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási ár nál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár száza­léka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Gyula, 1915. évi december 31. — Gedeon s. k., kir. tszéki biró. A kiadmány hiteléül: KAZAI LÁSZLÓ 49 1—1 kir. tszéki tkvvezető Érte§iiéü. Van szerencsém Gyula város és vidéke tisztelt közönségének becses tudomására hozni, hogy kárpitos műhelyemet Gyula, Józsefváros, Szöllős-utca 5. szám alá helyeztem — s elvállalok minden e szakba vágó kárpitos és diszitő munkákat, úgymint: angol és szalon garnitúrák külön divány, fotelek, párnás és féderes madracok készítését, ablakroletta, napellenzők és ponyva készítését és javítását. A nagyrabecsült közönség szives pártfogását kéri Tisztelettel KOVÁCS PÁC 46 l—l kárpitos és diszitö. A Gyulai Polgári Kör 1916. évi május hó elsejére vendéglőst keres Ajánlatok a kör igazgatójá­hoz küldendők, hol a felté- 4b í-i telek is megtudhatók. Lakást, ebéd és vacsora ellátást keresek március elsejére havi 100—120 koronáért. — Cim a kiadó­hivatalban. 53 1-1 * Kereskedelmit végzett leány ajánlkozik irodai munkákra vagy pénztárhoz. 471-2 Cim: a kiadóhivatalban. Dob-utca 2. szám alatt 2 szoba, konyha és mellékhelyiségek­kel kiadó. 5i 1-1 Gyulán, Terényi-utca 9. szám alatti ház, mely áll 4 szoba, 2 konyha és hozzátartozó mel­lékhelyiségekből, szabadkézből eladó. Értekezni lehet Hanzsala 5° 1-1 GyUja fodrászüzletében, Gyula. Gyulán, Kerecsényi-utca 30. sz. alatt (az Erkel-malom .mellett) egy kétszobás utcai lakás mel­lékhelyiségekkel április 24-től kiadó. — Úgyszintén egy par­cella tengeri föld az ökörjárá­son haszonbérbe azonnal kiadó. Értekezni lehet a fenti szám alatt lakó tulajdonossal. &2 1-1 • k ÜZLETVEZETŐ kerestetik a Gyulai részvénytársulati gőzmalomba Rész vény társulati malomban al­kalmazott, üzemi és kereskedelmi szakismeretekkel rendelkező egyé­nek előnyben részesülnek. Pályázni óhajtók az eddigi alkal­mazásukat igazoló ajánlatokat, a fize­tési feltételek és életkor közlésével folyó évi március 15-ig küldhetik be Csomós István alelnök címére. 54 1-3 1 Hadi neu lérbeafli hí IZ ♦ Kulcs-utca 7. szám alatti uii lakóház, nagy szöllő és virágoskerttel, elköl­tözés miatt eladó vagy bérbeadó. 41 2-3 ♦ Eladó ház!! Gyulán, Köröspart-utca 34. sz. alatt levő beltelkes ház, amelyben 5 szoba, I kényelmesen berendezett zuhannyal es mosdóval felszerelt fürdőszoba egy főző és egy nagy mosó­konyha, I kamra, I kibeto- nirozott pince, központi ® fűtés, mindenütt viz- J, vezeték, Norton kút iható 2 jó vízzel, három szín, egy felső diszkért, egy udvar és egy nagy veteményes kert van, a telek két utcára nyúlik, a leg­kedvezőbb feltételek mellett eladó. (illán Mim M IMük Elsőrendű ^ Mi: szín coks, faszén állandóan kap» ható minden mennyiségben Schillinges' Lipót vaskereskedésében Gyulán, Kossuth Lajos«tér. —-M.. Telefonszám: 62. ____ ^ Elfogad megrendeléseket őszi ^ szállításra is jutányos árakon. Gyulán 1916. a kiadótulajdonos Dohay János nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom