Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

3 Békéi 1916. december 24 vény szentesitési jogot nem gyakorolhatja, igy tehát a törvényhozás két háza csupán ház határozatokat hozhat, amelyek azonban törvény erejével nem birnak. Uj uralkodónk, ifjú királyunk már ma­gával azzal az első uralkodói tényével, hogy a magyar országgyűléshez intézett leiratában, melyben trónra léptét tudatta, kifejezte hő óhaját aziránt, hogy haladéktalanul megko- ronáztassók, egy csapással megnyerte a nem­zet szeretetét. Az az uralkodó, akinek alkot­mány tisztelete ennyire spontán nyilatkozik meg, nemcsak bölcsességének adja bizonyí­tékát, hanem arról is mintegy előre tesz tanúságot, hogy uralmát nem a törvény- könyveklfen részére megállapított hatalmi jogosítványokon, hanem a legszilárdabb alapon, népeinek szeretőién kívánja felépíteni. Boldogult Ferencz József 0 Felsége pá­ratlanul hosszú uralkodásának egész ideje alatt mindenkor népei boldogitására töreke­dett, szinte személytelen életet élt, mert egyénisége a kötelességteljesitésben olvadt fel. S még mintha halálának bekövetkezé­sénél is arra ügyelt volna, hogy népeire eb­ből nagyobb kár ne háramoljék. Hogy a vi­lágháború nem sokkal korábban következett be, mint ahogy reánk szakadt, abban igen nagy része volt Ferencz József császárnak és királynak. Mert bármily gyülölködők is ellenségeink, mégis tagadhatatlanul tekin­tettel voltak patriarcha kort ért uralkodónk az egész világ tiszteletétől övezett szemé­lyére és háborús szenvedélyeiket sokáig mér­sékelték épen Ferencz József személyére te­kintettel. Ehhez járult a nagy uralkodó szí­vós törekvése arra, hogy életének utolsó éveit békében tölthesse és népeitől távol tarthassa a háború borzalmait. A béke feje­delmére való internationális tekintet és a béke fejedelmének a végletekig vitt bóketü- rése eredményezték aztán azt, hogy a világ­háború kitörésére irányuló törekvések több­ször elsimultak, mindaddig, inig végre mégis még Ferencz József életében kitört a törté­nelemben páratlan világ vihar. Ha Ferencz József nem tudta is elérni azt, hogy áldásos életét békében fejezhesse be, azzal is nagyot használt népeinek, hogy olyankor hunyta be Lenn rombadöntött urilak, kertje elhagyatva Öreg altiszt virágot szed, mintha gyermek volna. „Kinek viszed öreg vitéz őszi fagy rózsáit Kihez szólnak becsületes köszöntő szavaid?“ — „Imre nap van fenn a hegyen, ott a felhők ' [felett Ott a hol a Bergmann puska legcifrábban berreg“ . . . ,, Törzsőrmester urnák alásan jelentem, Hősi szakaszával imé megjelentem. Minden legény itt van, nézzen végig rajtunk, Tetőtől talpig — parádéban vagyunk. Köszönteni jöttünk Emericus napra Mindenható Atyánk sok éven át tartsa ! Hirvirágok mellé őszi rózsát szedtem, Sok győzelmet adjon a felséges Isten. Áldja meg az Isten Apját, édes Anyját, S ki érte aggódik, azt a kedves lánykát! — Felharsog az „éljen“, dörgő hármas éljen, S hűség esküt tesznek mind a huszonnégyen. Őrmester ur könnyét felissza a szikla, Magyar nóta hangját vén hegy adja vissza. Azt a csokrot, őszi rózsát ahogy nézi, nézi . . . Valaki a Körösön túl eszébe jut néki. . . . Akáclombos utca végén Nagygyulafalvába Imádkozó barna leány a napokat számlálja S halkan — egy-egy könnyet ejtve, ismerős [dalt dúdol: . . . „Leszállóit az alkony... már a harc se tombol Sok jó magyar vitéz titkon hazagondol. . .“ Gitté. szemeit, amikor a világháború zenitjén már túljutottunk, amidőn a világháború lényegé­ben már meg volt víva, amidőn a történe­lem itélőszéke előtt már meg volt állapítva, hogy a középeurópai szövetkezett hatalmak a világháború győztesei. Képzeljük csak el, minő hátrányos kö­vetkezményekkel járhatott volna monarchi­ánkra az, ha Ferencz József közvetlenül a világháború küszöbén, vagy pedig a világ­háború olyau korábbi fázisában hunyta volna le fáradt pilláit, amidőn a középeurópai ha­talmak prestige-e még nem volt megálla­pítva, amidőn a világszerü köztudat még annak a tudatos félrevezetésnek képzetében szendergett, hogy a mi monarchiánk mester­séges tákolmány, amely az első földrengésre szétbomlik alkotó részeire! Jó öreg kirá­lyunk, akiről életében annyi áldás sugárzott népeire, még halálának percét is népei ja­vára választotta meg. Akkor távozott e földi életből, amidőn monarchiánk a maga életre­valóságáról, nagy erejéről, belső structurájának egészséges voltáról az egész világ előtt di­csőséggel levizsgázott, amidőn még legkono­kabb ellenségeink is abban hagyták már a monarchia szétzülléséről hiresztelt legendáik hangoztatását és belátták, hogy ez a Duna- menti nagyhatalom olyan mélyen meggyöke­rezett erősség, melyet vihar meg nem ingat, megpróbáltatás pedig még jobban megszi­lárdít. így történt azután, hogy bármily nagy egyéniség is volt elhunyt uralkodónk, halála csupán a belső mély fájdalom érzetét vál­totta ki népei kebléből, államainak és a monarchiának consistenciájában, hatalmában, szilárdságában azonban pillanatnyi ingado­zást sem vont maga után. Ilyen ingadozás annál kevésbbé követ­kezett be, mert utódjában egyszerre egész férfi, késs uralkodó lépett ősei trónjára. Károly császárral és királlyal a nagy köz­vélemény csak Ferenc Ferdináud trónörökös tragikus elhunytakor kezdett foglalkozni. Élete addig el volt zárva a nyilvánosság elől. A világháború zajában pedig a minden irányú óriási erőfeszítés annyira lefoglalt minden figyelmet, hogy az uj trónörökös A gyulaiak az olasz fronton — Levél — Olasz harctér, december. Már hetek óta több-kevesebb eltéréssel azt mondja a naponkinti hivatalos jelentés : hogy az olasz fronton lényegesebb esemény nem történt. Persze, hogy nem a felsőbb hadvezetésre és az általános helyzetre vonatkozóan, de annál lénye­gesebb események történnek, itt annak a ma­roknyi magyarnak az életében, a kik már több egy esztendejénél itt szenvedik át a háború min­den kínját és a kiknek ünnepnap az is, a mikor le mehetnek a front mögé pár kilométernyire és — tiszta fehérneműt válthatnak Könnyen érthető igy, ha a nagy világ ese­ményei minden különösebb hatás nélkül siklottak át az itteni szükebb világ lakóinak a lelkén. — Mégis azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha meg­nézzük, hogy mit szóllottak és legfőképen mi­ként viselkedtek a magyarok, mikor e nagy eseményeket a parancs értelmében tudtukra adtuk ? Meghalt a király ! Éjszaka volt éppen és mi a lövőárkokat javítgattuk, a melyeket a talián régi szokásához híven a nap folyamán szétrongált Mást sem tett már hetek óta úgy sem, mint éjjel nappal kis szünetekkel folyton lövi a terepet Az első vonalat épp oly hevesen, mint a hátul fekvő kis tavacskát, a miért különösen a bakák örökké hálásak lesznek neki, mert a gránát-robbanások a tó halállományából jó vacsorát juttatnak nem is egyszer a gyulai és csabai magyaroknak. előtérbe került személyével is csak annyiban foglalkozott a közvélemény, amennyiben a trónörökös harctéri tevékenységére lett fi­gyelmessé. Azzal már e rövid idejű megfi­gyelés alatt is tisztába jött a közvélemény, hogy Károly trónörökös jeles katonai eré­nyekkel ékeskedik. Mindenesetre ez is jelen­tékeny minősítés az uralkodásra, azonban ko­rántsem elég. Mert az uralkodás nem csupán hadviselésből áll, hanem sokkal inkább je­lenti a népek békés kormányzását. Hogy e tekintetben mit jelent Károly trónörökös, arról csak homályos sejtelmek keringtek, a kellemes bizonyosság azonban csak I. Ferenc József nem várt hirtelen elhunytakor került imponáló megvilágításra. Kiderült, hogy Károly császár és király egész férfi, kész uralkodó, aki a hatalom át­vétele pillanatában gyakorlott kezekkel fo­gott uralkodói feladatai megoldásához. Mindenekelőtt megállapítható, hogy 0 Felsége tisztán lát és világosan ítél. El le­het képzelni, hogy amidőn két nagy birodalom kormányzatát minden előkészítés nélkül, telje­sen váratlanul egyik napról a másikra veszi át az uj uralkodó, aki eddig csak a maga katonai hatáskörében élt, akihez eddig nem alkalmazkodtak, aki köré eddig nem csopor­tosultak a közélet szerteágazó tényezői: egy napról a másikra mily roppant tömegű uj behatásnak válik középpontjává. Természetes, hogy a két birodalom közéletének minden tényezője, polgári és katonai kormányzat, udvar,tudomány, irodalom,művészet, osztályok, nemzetiségek, felekezetek, foglalkozáskörök mindannyian az uj uralkodó körül keresik elhelyezkedésüket, érvényesülésük módozatait. Ennyi ráhatás, befolyásolás, érvényesülni aka­rás közepette tisztán látni s azonnal meg­találni az irányitó helyes utat s kijelölni mindeu törekvésnek az azt megillető helyet és keretet: mindehhez nem elégséges a trónra kerülés jogi és fizikai ténye, mindehhez, mindennek tudatos és okszerű intézéséhez egyéniség kell, a dolgok jelentőségének tiszta felismerése, biztos orientálódás és határozott ítélő képesség. Monarchiánkat a Gondviselés abba a szerencsés helyzetbe hozta, hogy uj uralko­Ez éjszaka nagy csönd volt és alig alig zavarta meg a világitó rakéta süvitése, vagy egy eltévedt puskalövés. A figyelőörök a helyü­kön hasaltak és belebámultak az éjszakába. Lesték, hogy nem szándékozik-e az olasz — mint ők nevezik : taljány — a drótakadályaink­nál becsúszni, hogy azután elsírja nekünk a „sancta Madonná“-t és a „Mama Mia“-t. (Szent- séges Madonna és édes anyám) Ezt siratják az olaszok mindjárt, ha foglyul esnek, mert barbár (!) szivünket ezt csak nem hagyja érzéktelenül és — nem vágjuk le a fülüket. Ugyanis azzal ijesztgetik őket, hogy a magyarok levágják a foglyok füleit. Hajnalodott, a mikor a zászlóalj-küldönc cédulát nyom a kezembe azzal a megjegyzéssel, hogy a mi benne van hirdessem ki a század­nak. Elolvasom és látom, hogy őfelsége I. Fe­renc József magyar király este kilenc órakor meghalt. Annyira meglepett a váratlan hir, hogy el­kiáltottam magam Az ellenség azt hitte, hogy támadásra megyünk, mert hirtelen olyan golyó­záport zúdított reánk a milyent csak igen ritkán volt alkalmunk tapasztalni. Mi pedig azt gondol­tuk, hogy ő akar támadni és szempillantás alatt a lőréseknél voltunk. Nem viszonoztuk a tüze lést, hanem vártunk . . . Azután csönd lett. En pedig embertől emberhez surrantam, és szinte súgva mondtam el a szomorú eseményt. , Egyik fejét csóválta a hírre, másik keresztet vetett és egy nyugodjék békében! fogadta a hirt. A fiata- labbja erősebben megmarkolta a puskáját és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom