Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-19 / 47. szám
Gyula, 1911». november 19 41. szám. XL Vili. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — í Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ES KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dohay János könyvkereskedése, nova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓH.V 1»ÁVII>. Megjelenik minden vasárnap A közigazgatási bizottság ülése. — November 13. — Bókésvármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn tartotta meg november havi rendes ülését. A választott bizottsági tagok nagy része a hadi adó kivetésénél volt elfoglalva és a bizottság ülésén nem vehetett részt. Az ülés egyébként csendes lefolyású volt és az előterjesztett javaslatokat vita nélkül fogadták el. Ambrus Sándor főispán elnökölt az ülésen, melyen jelen voltak : Dr. Daimel Sándor alispán, dr. Berthóty István főjegyző, dr. Zöldy Géza főügyész, Sárossy Gyula árvaszóki elnök, dr. Zöldy János főorvos, Blaur Gyula pénzügy- igazgató helyettes, Mikiéi* Sándor tanfelügyelő, Horváth Béli államépitészeti hiv főnök, dr. Konrád Ernő kir. ügyész, Holló György gazdasági felügyelő és Varságh Béla, később dr. Török Gábor bizottsági tagok. Az ülés megnyitása után dr. Berthóty István főjegyző terjesztette elő az október hónapról szóló alispáni jelentést a mely a következő : A közbiztonsági állapotok általában kielégítőknek mondhatók A személybiztonság 15 esetben lett megtámadva, még pedig 4 könnyű testi sértés, 4 verekedés, 2 súlyos és I halálos kimenetelű baleset, 2 öngyilkosság, 1 öngyilkossági kísérlet és 1 erőszakos nemi_közösülós által. A vagyonbiztonság 67 Ízben zavartatott meg, még pedig 40 kisebb-nagyobb lopás, 21 tüzeset, 2 betörés, 2 csalás és 2 sikkasztás által. A közigazgatási hatóságok a közbiztonság ellenes cselekmények, illetve események meggátlása és kinyomozása tekintetében az összes szükséges intézkedést mindenkor megtették, azok elkövetőinek legnagyobb része kinyomoztatott s a bíróságnak átadatott, néhány esetben a nyomozás még fo.yamatban van. A külső mezőgazdasági munkálatok terén a szántással és az őszi gabonafélék elvetésével foglalkoztak. — A szántás és vetési munkálatokra igen kedvező volt az időjárás ; a szeptember hó végén leesett eső után a talaj jól megművelhető volt, s az októberi száraz, verőfónyes időjárás következtében a vetés minden fennakadás nélkül végeztetett. A kikelt vetés igen szép, erőteljes és egyenletes. A tengeri törése és behordása befejezést nyert, minősége jó, a termés eredménye azonban gyenge. A vármegyében levő uradalmak és gazdaságok az erdélyi menekültek szarvasmarháiból — Nagyváradon mintegy 2400 darabot, Pankotán pedig 450 drbot vásároltak meg. Napszámbórek : Fórfinapszám 4—5 korona, női napszám 2—3 koroua között váltakozott. A vármegye csapadékmennyisége október hóban 75 mm volt. A gabonafeleslegek requiráiása a vármegye területén befejezést nyert, az eredmény a következő : búzában 5608 mm, árpában 1515 mm., rozsban 362 mm , zabban 7470 mm. és kétszeresben 22 mm .a felesleg. Itt emlitem meg, hogy zabból tekintélyes mennyiség feloldása iránti eljárás folyamatban van. A fentebb említett eredmény még mintegy 300—400 mm búzával fog emelkedni. Jóllehet a termés a vármegye területóm a folyó évben igen gyenge volt s ebből is egyrészt a hadi termény részvénytársaság tekintélyes mennyiségű gabonát vitt el, másrészt az ellátatlan lakosság is sokat vásárolt össze, az eredmény ezek figyelembevételével sem mondható kielégítőnek. Az eltitkolt készletek felkutatása iránt a pénzügyőrség már utasitva lett. Hogy újabb requirálás fog-e elrendeltetni, vagy sem még nem bizonyos, azonban még ha el is rendeltetnék, az számbavehető eredménnyel aligha fog járni A földmivelósügyi miniszter a közszükségleti célokra 30000 mm tengeri beszállítását kívánja a vármegyétől. Ennek biztosítása céljából a tengeri termés felesleg requirálását elrendeltem s annak megtörténtéig a vármegye területén a tengerinek adás-vételét betiltottam. A requirálási eljárás majdnem egészben befejeztetvón, eredménye kielégítőnek szintén nem mondható, mert hogy a kívánt 30000 mm tengeri hiánytalanul beszállítható legyen, az — figyelemmel a várható feloldásokra, megromlásra, feletetósre stb. — legalább is 40000 mm-nak a lefoglalását teszi szükségessé- Ezzel szemben azonban csak mintegy 30000 mm requiráltatott. A hiányzó 100(10 mm biztosítása végett akként intézkedtem, hogy azt a termés eredményre tekintettel, az egyes járásokra aránylagosan s különösen azokra a járásokra vetettem ki, amelyekben a requirálás eredménye, a járás tengeri termésével arányban nem áll. Különösen a szarvasi járás az, amelyben a tengeri zár alá vétele nem végeztetett azzal a gondossággal és alapossággal, amelyet ez a fontos kérdés megkívánt volna. így történt aztán az, hogy az említett járásban a lefoglalás eredménye alig egyhatod részét teszi ki annak a mennyiségnek, amely minimális számítás mellett is várható lett volna. Ha a még hiányzó lOOOOmm biztosittatik, — ami nézetem szerint minden nehézség nélkül meg fog történhetni — úgy a további adás vétel megengedésének akadálya nem lesz. Megemlítem, hogy a szeghalmi járásra, mivel ott gabonatermés alig volt, a hiányzó 10000 mm tengeri biztosítása céljából, semmit sem vetettem ki. A vármegye múlt évi és folyó évi gabonatermésére vonatkozó adatokat a következőkben közlöm : Bevetett terület Termés q-ban 1915 1916 1915 1916 Ó V ben > Búza 205687 15000U 1608663 750000 Rozs 6995 5400 57756 30780 Árpa 47174 50000 319490 275000 Zab 27642 30000 170000 180000 Tengeri 121664 95000 1560974 475000 Megjegyzem, hogy az 1915. évi adatokat m. kir. földmivelósügyi minisztérium által kir adott jelentésből, az 1916. évi adatokat pedig a várm. gazdasági tudósítók által a gazdasági felügyelőséghez beérkezett jelentésekből vettem ki. Eltekintve attól, hogy a hó elején előTÁRCA. Hagyakozás. SZABÓ JENŐ költeménye. A dekkung mögött két honvédgyerek . . . Előttük nyugvó, töltött fegyverek. Fölöttük itt-ott gránát tüze lobban — Halál süvölt e bomló csillagokban ! Mindennapos, jól ismert hang ez itt, Szívok megszokta már — föl sem veszik! Fejők alá mintha zöld, iratos rét Ter it ne lnmes, lágy szőnyeget ismét, Merengő leikök itt is hazalát S száll sóhajszárnyon a kék hegyen át.. . Egyiknek ajkán a szó megered: „Nézel, pajtás! itt egy kis aranykeret!... . Mikor búcsúztam, ezt O adta át — Belefoglalta lágy selyemhaját S szólt: vidd magaddal! ezt viselni jó ! Oltalmat ad majd: nem fog a golyó! — Én megcsókoltam s a szivemre tettem . . . Megtart bizonnyal az én amulettem!“... És szól a másik: „Te ott viseled E kis talizmánt a szived felett, Én a szivemben hordom az enyémet! Nem nyitó tavaszt, boldog mátkaképet!.. Egy szomorú, törődött, öreg asszony Bus arca kisér, hogy velem virrasszon. Az ö szerelme ott van mindenütt! Hol sáncainkon a gránát beüt — Lángzuhatagban — hideg örtanyán — Örökébren van ez az arc! anyám ! . . S ha meghalok — ha golyó eltalál — Ha szivemen ajtót vág a halál: Az ajtón át csupán a vér szalad, De az a szent arc mindig benmarad /“. . A szót elfojtja egy nehéz sóhajtás .... Egy percnyi csönd .. Es szól megint a pajtás: Megtart bizonnyal... s mégis... agy lehet... A föld elkéri ifjú véremet. . . És ő hiába vár!.. Bohó dolog ! ... S én mégis mindig csak Rá gondolok! Ha mégis úgy lesz s kora sir fogad: Vedd magadhoz a talizmánomat! Vidd vissza Neki! tudod? aki adta, Ki tán szerelmét százszor elsiratta ! Mondd el neki, hogy nem lesz elhagyott! Én akkor is, ott is Vele vagyok: Telkemet ajkam végső sóhajába Reácsókoltarn lágy selyemhajára /“. . Már halványulnak fenn a csillagok, A messzeségben sápadt fény ragyog. Szótlan merengve hajnalhasadásig A nagy kérésre csak most szól a másik: Meg. Megteszem. Es megtartom szavam!. . De lelkemnek is kívánsága van ! Oh, más az enyém!. . Pajtás add kezed! S úgy áldjon Isten, ahogy megteszed! Ha én halok meg és te visszatérsz, Az öreg udvarházba majd betérsz, Csókold helyettem reszkető kezét S ha mindjárt énrám fordul a beszéd, Mondd azt neki, hogy csak fogoly vagyok — Szibériában — messze — elhagyott — Az egész nem tart hosszú ideig — Ha bus rabságom napja kitelik, Hozzá sietek — újra ölelem — ~ Aztán velem lesz, mindig csak velem! Higyjen szavadnak az áldott öreg! Hogy elveszített, sohse tudja meg ! Ne tudja meg, hogy meghalt szemefénye — Legyen szegénynek holtig egy reménye ! . . i S ha értté is tnajd eljön a halál S fényes mezőkön engem feltalál: Ott tudja meg, a nagy kárpit megett, Hogy itt lenn hasztalan reménykedett! . . X-iapixrijks: mai szama, © oldal.