Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-08 / 41. szám

XI,Vili. évfolyam. Gyula, 1916. október 8. Előfizetési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. 41. szám. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : KŐHÍV HAVID. Megjelenik minden rasárnap Megyei közgyűlés előtt. ii. A vármegye házi pénztári és pótadó­költségvetésének múlt számunkban történt ismertetése óta közzététetett az október 14-iki közgyűlés tárgysorozata, a mely 120 pontot foglal magában és még a póttárgysorozatba felveendő ügyekkel gyarapodni fog; valamint az alispánnak a vármegye közviszonyait tö­mör vonásokkal ismertető, de mégis szokatla­nul terjedelmes jelentése is, a mely főleg a mezőgazdasági és közélelmezési viszonyok­kal, valamint a menekültek ellátásának ügyé­vel foglalkozik részletesebben. A hosszú tárgysorozatban a múlt szám­ban ismertetett két költségelőirányzaton ki- vül szerepel még a közúti alap 1917. évi és a katonabeszállásolási alap 1916. és 1917. évi költségvetése. A közúti költségelőirány­zat a múlt évihez viszonyítva lényeges vál­tozást nem mutat és 633089 K 70 fillér be­vételt 615668 K 04 fillér kiadást vesz számításba, a mely szükséglet túlnyomó része az utfentartási költségekre és az útalapot terhelő kölcsönök kamataira és törlesztésére fordittatik. A kivetendő útadó százaléka ezúttal is az állandó 10 százalékos kulcsban állapíttatott meg. A katonabeszállásolási pótadó 1916. évi költségvetésének tárgyalása azért késett, mert a vármegye előbb a háborús viszonyok okozta nagymérvű állandó elszállásolás mi­ként történő fedezésének kérdését óhajtotta tisztázni. De sem az elvi kérdés megoldása ez ideig nem sikerült, sem pedig a felmerülő rendkívüli beszállásolási költségek mérvére nézve a folyton változó viszonyok következ­tében nem lehet megközelítő számítást sem készíteni, azért — nehogy a kivetési év el­telte következtében kezelési nehézségek állja­nak be, az alispán azt javasolja, bogy a függő kérdések később való rendezésének fentartásával a költségvetés és a pótadó szá­zaléka a múlt évi adatok szerint állapíttas­sák meg. A tárgysorozatban szereplő kormány­rendeletek között a kir. államépitészeti hiva­tal és az utbiztosok átalányának felemelése tárgyában hozott határozatokat feloldó ren­deletek érdemelnek említést. A vármegye ugyanis a drága fuvar és ellátási költségekre tekintettel ezen átalányokat felemelte, a ke­reskedelemügyi miniszter azonban a kérdést költségkimélés szempontjából úgy kívánja rendezd, hogy az illető alkalmazottak köte­lező utazásai kevesbittessenek és így a je­lenlegi átalány tétessék megfelelővé a ke­vesebb utazás költségének fedezésére. Ez alapon a kötelező utazások számának meg­felelő leszállítására tétetik javaslat. A törvényhatósági átiratok közül So- mogyvármegyének a hadi jótékonysági pót­adó kivetésére vonatkozó felszólítása a múlt számunkban ismertetett javaslat folytán tárgy­talanná vált, illetve azzal érdemi elintézést nyert. Miskolcz város a tényleges katonák bozátartozóinak rendes badisególyben való részesítését, Szepes vármegye pedig a köz­ségi jegyzők részére családi pótlék folyósítá­sát sürgető feliratának támogatására hívják fel törvényhatóságunkat, mindkét megkeresés sociális jelentőségénél fogva kedvező elinté­zésre számíthat. Az ipari cikkeknek már is elviselhetetlen, de folyton rohamosan emel­kedő drágaságát az ezekre is kiterjesztendő ármaximálással kívánja megoldani az »Oros­házi Kisbirtokos Szövetség« és Mosonvármegye közönsége. A helyzet ma már tagadhatatla­nul oda fajult, hogy ebben az igen nehéz kérdésben is módját kell keresni a túlzások hatékony korlátozásának. Arad városnak az ország gazdasági érdekeit igazságos elbánás­ban részesítő gazdasági szerződés megkötését tárgyaló körirata, valamint a Magyar-Lengyel Egyesületnek a lengyel nemzeti jogok érvénye­sítésének támogatása iránt előterjesztett ké­relme méltán számíthatnak a vármegye se­gítő állásfoglalására. T A H C A. Megnyitó beszéd a székely menekültek által 1916 október hó 4-én rendezett estélyen. (Irta és felolvasta : Zayzon Lajos hároinszékvárniegyei, torjai menekült ref. lelkész.) Úgy egyesek, mint a népek életében for­dulnak elő olyan tragikus események, midőn a lelkekre ráborul a tépelődő Hamletnek vigasztalan kétségbeesése és a gondolkozás előtt ijesztő ri­degségében jelelenik mega »lenni vagy nem lenni* iszonyú problémája. A bérces Erdély lakosságának jelentékeny része, mely hosszú századokon át nemzetünknek fenntartó oszlopa vala s melynek megsemmisíté­sével — a köztudat igazolása szerint — Magyar- ország jobb kezét fogja elveszíteni — szintén a tragédiák sorsdöntő fordulata elé jutott, — ez is »lenni vagy nem lenni* nehéz kérdésére gyötrődő lélekkel keresi a megnyugtató feleletet. Midőn ezelőtt két évvel, ennek a világot megrendítő katastrofának első epochájában a villámsebes hirnek sáppadt ajkán tovaszárnyalt a megrendítő üzenet, hogy azon a szent bércen hol egykor a honalkotó Árpád diadalmas zászlóit lengeté a nagy Alföldnek enyhe szellője — ott most kozák-lovak patkóitól hervadt el az ősznek késői virága és elvadult hordák vérszomjas üvöl­tése dúlja fel az örök természet isteni csendjét: az ország legtávolibb szegletében, a délkeleti Kárpátok alján sem maradtak a szemek szárazon, — a székely kunyhók és kastélyok lakói — igaz részvéttel osztoztak a földönfutókká vált lakosság szenvedéseiben. Az én erőtlen ajkamon is szent buzgósággal szárnyalt a segélykereső fohász : Ne űzd sziveinket Uram örök gyászba, Kárpátok szent bérce ne légy meggyalázva! Öld meg az idegent, ki kebledre lépett! Könyörülő Isten! oltalmazd e népet!“ Ámde nemcsak szemeink lettek nedvesek a keserűségtől — Székelyföld népe a nagy meg- porbáltatás nehéz napjaiban igyekezett és tudott cselekedni is s bizonyára a jövendő idők króni­kása fényes lapokra jegyzi fel azt a páratlan áldozatkészséget, mely boldogságot talált abban, ha egy könnyet letörölhetett, egy sebet begyó­gyíthatott, egy szenvedő, összetört szivet meg­vigasztalhatott, pedig a mi lelkeinkre még sejte- lemszerüleg sem rajzolódott akkor a jövendőnek ijesztő képe. Ez előtt két évvel ugyan ki gondolt volna közülünk arra, hogy ránk is elkövetkeznek a megpróbáltatás napjai, hogy a rettentő világ- itéletnek villámai a mi békés hajlékaink fölött is megdördülnek, hogy a pusztító orkán összetöri hitünknek sziklavárát, megdermeszti reményeink­nek virágos kertjét s porba és hamuba dönti mindazt, mit évszázadok hangyaszorgalma a család, a haza, az egyház és a társadalom szá­mára munkás kezekkel alkotott. Hogy ez a ránkzudult világitélet miképpen folyt le, én jelen alkalommal meg sem kisértem ecsetelni, hiszen -az átszenvedett borzalmasságok elősorolása még a legedzettebb idegeket is meg­rendítené, de ha akarnám sem volnék képes arra. A menekülés rémképeinek végeden sorozata annyira összefoly az emlékezet előtt, hogy a le­zajlott eseményeknek részletei csak jókora idő múlva fognak a lélek műhelyében objektiv való­sággá kristályosodni. Én ez idő szerint csak a szörnyű katasztró­fát megelőző napnak élményeiről tudok számot adni, amidőn a nyugvóra szálló nap bucsusuga- ránál ott ültem kis kertem rózsafái között s hála­telt szivvel gyönyörködtem az áldások gazdagsá­gában, mellyel a gondviselés kegyelme ez évben a mi szükebb hazánkat elhalmozá s lelkemben uira meg újra föllángolt a vágy : vajha mielőbb tovatűnnének egünkről az Örökkévaló haragjának sötét felhői s az epedve várt békének áldásos fuvalma újra keblünkre hozná életünk fájának rég letépett hajtásait, hogy a dúló csaták után zsibbadt testük és fáradt lelkűk a szeretetnek napsugarában és anyagi jóllétnek enyhe karjai között ismét megujhodót találjon. És azután — mily iszonyú még emlékezni is rá! — egy igéretteljes éjszaka rövid nyu­galma után jött a rettenetes virradat, minél ször­nyűbbet még Danténak a „Pokol“ költőjének lelke sem álmodott! A társak nélkül, árván ma­radt harangok most nem imára hivták a hivá kebelt, hanem komor zugásuk a végítélet harso­nájaként hangzott mindenfelé, ezer meg ezer ajakról rémes kórusban szállt fel a jajnak, a panasznak zokogó sirama s útra kelt és még ma sem fogyott a lelket dermesztő, rémes karaván, „Melyre ha tekintünk — szemünkből köny csordul! . . . Csaba népe újra vándorútra indul!“ Midőn egykor Istennek választott népére, Izraelre rárakta Bábelnek vashatalma a szolgaság bilincseit : a Gileák balzsamos mezőiről elűzött nép soha nem tudta feledni az ősök kiömlő vére X-iaptixilz mai száma © oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom