Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-30 / 31. szám

1916. julius 30.

Békés

3

gyalogezredben a bronz vitézségi érmet újólag, Komlósi János szakaszvezetőnek, Juszó Száva tizedesnek, Horváth József és Felnacski Száva örvezetőnek a 2. honvéd gyalogezredben a bronz vitézségi érmet adományozta.

Kitüntetett postatiszt. A király a hadiszolgáltatás körül kifejtett ügybuzgó szolgálataiért Molnár András a 314. tábori posta vezetésével megbízott gyulai posta- és táviroatisztet az arany érdemkereszttel a vitézségi érem szalagján tüntette ki.

Katonaság rckvirál a vármegyében. Tagadhatatlan, hogy ezek a napok, amelyek most múlnak el felőlünk, az erőpróbának legnehezebb napjai. Most igazolódik a nagy Hindenburgnak az a klasszikus mondása, hogy ez a háború egyrészt az idegek háborúja. Az fog győzni, akiben a kitartásnak, de mindenek felett a higgadtságnak nagyobb mennyiségére talál az a sok nehézség, amelyet feltétlenül le kell győzni, ha azt akarjuk, hogy két esztendőnek emberfeletti munkája kárba ne vesszen. Háromszoros túlerővel álltunk már szemben és mégis mi kergettük vissza az oroszt rengeteg síkságaira, mert a magunk erejébe vetett hitünk megháromszorozta erőinket. Ugyanennek az önbizalomnak kell bennünket itthon- maradottakat is vezérelnie. Nem akarjuk letagadni, hogy az ország népe méltóan harcoló katonáinkhoz, gyorsan megtanulta annak a fegyvernek forgatását, amellyel meghiúsította a legrettentőbb és legembertelenebb taktikának, a kiéhez- tetésnek szörnyű gondolatát. Azonban semmi okát nem látjuk annak, hogy most, az erőfeszítésnek tizenkettedik órájában más fegyverhez nyúlnánk, mint amely eddig is annyi diadalt szerzett meg számunkra. Mind az a nehézség, amely egy-két hétre összetorlódik, mindez csak átmeneti múló tünemény, amelyet egyetlen egy módon tehetünk elviselhetővé, ha higgadt és józanok maradunk. Most kell megmutatnia mindenkinek, hogy ez a háború nagy és szent közös ügy. Most van itt az ideje, hogy mindenki, akinek feleslege van, juttasson olyanoknak, akik nélkülöznek. Nem lenne méltó e város lakosságához, ha azt mondhatnák el róla, hogy ezekben a sorsdöntő órákban méltatlannak mutatkozott a nagy időkhöz. Itt állunk az uj termés küszöbén, ha nem is uszunk bőségben, de okos beosztással élve meg van mindenünk. Más országokhoz mérten a mi helyzetünk fényesnek mondható, mert a rettenetes két esztendőnek nem volt egyetlen órája sem, amely különösen nagyobb nélkülözésre kénysze- ritett volna bennünket. Hála Istennek, nemcsak hogy éheznünk nem kell, de feleslegeink is vannak. Az elrejtett feleslegek felkutatásának többféle módját próbálgatta már a kormány. A hatósági rekvirálások után a pénzügyőrség dolgozott a fölkutatásban, s ha értek is el eredményeket, ez semmi esetre sem volt arányban azzal a meny- nyiséggel, amit spekuláló emberek fölhalmozva tartanak és elvonnak a közfogyasztástól és a hadseregtől. Miután a katonaság most a legfontosabb fogyasztó, s igy eminens érdek, hogy az eldugott gabona felszínre kerüljön, a honvédelmi miniszter a kormány hozzájárulásával felhatalmazta a katonai parancsnokságokat, hogy mindazokat az 1915. évi termésből származó búza, rozs, kétszeres, zab és mindennemű lisztkészleteket, a melyek a malmokban, köz- és magánraktárakban, a kereskedőknél és üzéreknél, valamint a termelőnél találtatnak és pedig tekintet nélkül arra, hogy a Haditermény Részvénytársaság részére le- foglaltattak-e vagy sem, továbbá amelyek eddig be nem jelentettek és végül amelyek a termelőknél a gazdasági és háztartási szükségletére rendeletszerüleg és hatóságilag visszatartani engedélyezett mennyiségeken felül találtatnak, a közigazgatási hatóságokkal egyetértőleg közvetlenül a birtokosoknál esetleg karhatalom alkalmazásával is rekvírálhassák. A rekvirálás tárgyát nem képezhetik a belügyminisztérium által a Haditermény R.-T. utján a polgári lakosság közélelmezésére már kiutalt készletek. A kormány intézkedése folytán a katonai rekvirálás az egész vármegye területén megindult és teljes szigorral folyik, azért figyelmeztetünk ez utón mindenkit, hogy a rekviráló katonáknak összes 1915. évi készleteit tárja fel és a rekviráló különítmény rendelkezésének vesse magát alá, nehogy kellemetlenségei támadjanak. Hangsúlyozzuk azonban azt is, hogy a rekvirálást a katonai különítmények szorosan a kiadott rendeletben megjelölt korlátok között és az ott felsorolt terményekre foganatosíthatják, ha azért rekvirálás módja vagy terjedelme ellen valakinek alapos panasza van, ezzel forduljon a hatósághoz, amely meg fogja tenni az intézkedést a panasz tisztázása iránt és a jogos panaszok orvoslása iránt a felettes katonai parancsnoksághoz, esetleg a minisztériumhoz fog fordulni. Itt megemlítjük még, hogy dr. Daimel

Sándor alispán táviratilag kérdést intézett a kormányhoz, hogy a tengeri rekviráltatik-e, a honnan azt a választ nyerte, hogy a tengeri nem rekvi- rálandó, miért is nyomban megkereste a katonai parancsnokságot a tengeri rekvirálás beszüntetése iránt.

Nyngalmazás. A király elrendelte Preszly Ernő 2. honvéd gyalogezredbeli őrnagynak a saját kérelmére megejtett felülvizsgálat eredménye alapján, mint honvédségi csapatszolgálatra nem alkalmasnak, helyi szolgálatra alkalmas, nyugállományba helyezését.

Névery János Franciaországból bazajölt. A

két esztendős világháború hihetetlen dolgokhoz szoktatott bennünket, úgy hogy alig csodálkozunk valami fölött és ugyancsak különös dolognak kell történnie, hogy szenzációsnak tekintsük. A francia nemzet világszerte — és igy nálunk is kivételes nimbusszal dicsekedhetett nagy idők óta; úgy tekintették és értékelték, mint a megtestesült nobi- litást, finomságot és gyöngédséget. Igen kevesen voltak, akik a franciát a maga nyers valódiságában ismerték, utóbbiak közé tartozik az egy kiváló, természetesen nem francia író, aki következő lap - idáris rövidséggel jellemezte őket: «Vakard le róla a szakácsot és nyelvmestert és előtted áll a réz- bőrü vad indián». Névery János városunk jeles szülöttének tragikus sorsa tökéletesen bizonyítja a hírneves Írónak afranciákról szóló eme megállapításának igazságát. Gyula városa régebbi polgárai még emlékezni fognak rá, hogy a gyulai iparos ifjúsági egylet, a múlt század nyolcvanas éveiben, a még bölcsőkorában levő magyar ipar fejlődését azzal is akarta előmozdítani, hogy az akkor Zichy Mihály jeles festőművészünk elnöklete alatt működő «Párisi magyar egyletének alapitó tagjául lépvén be, a világvárosban hazafiui mizsziót teljesítő egylettel megállapodott, hogy a gyulai iparos ifjúsági egylet tagjai közül saját költségén három iparos-segédet küld ki Párisba, akiket az ottani magyar egylet megfelelő műhelybe, illetőleg gyárba elhelyezni vállallkozott. A három ifjú között volt Névery Albert festő iparos testvéröcse, az akkor alig 19 éves Névery János asztalossegéd, aki jó- emlékü Oláh György asztalos mesternél tanulta a mesterségét, akinél tudvalevőleg Munkácsi Mihály mint asztalossegéd a 60-as évek elején egy évig szintén dolgozott volt. Munkácsi Mihály, aki 1880- ban már világhírű festő művész, a Párisi magyar egyletnek szintén ügybuzgó tagja volc és az ő hathatós közreműködése folytán Névery János Páris legkiválóbb müasztalos iparosánál azonnal munkát talált. Es hogy Névery alig néhány esztendő alatt milyen kiváló nagy haladást tett mesterségében, annak fényes tanujelét adta már 1883- ban, amikor, mint a régebbi nemzedék bizonyára emlékezni fog rá, Gyulán augusztus havában nyolc napon keresztül országos méhészeti kiállítás és országos iparos segéd- és tanonc munkakiállitás tartatott, utóbbi a városháza összes emeleti helyiségeiben. — Az ország minden részéből óriási közönség gyűlt össze, akkor Gyula városában és az a nyolc nap, amikor az egész ország figyelme reánk volt irányitva, örökké ragyogó emléke városunk történelmének. Az országos segéd és tanonc munkakiállitásnak legértékesebb tárgya volt Névery János által Párisból direkt erre a célra küldött diszszekrény, amelyhez hasonló művésziesen készített mübutor darab, mint azt akkor a kiállítás védnöke gróf Apponyi Albert, az országos iparegyesület elnöke néhai gr. Zichy Jenő, úgyszintén az országos iparegyesület vezérférfiai egyértelmüleg megállapították, az ország egyetlen szalonjában sem volt. Mindenki a legteljesebb elismeréssel és csodálattal volt as ifjú munkás iránt és a legfényesebb jövőt jósolta néki. — Névery a hozzá fűződő reményeket be is váltotta. 1889-ben, az akkori párisi vilákiállitás alkalmával ugyanis megtörtént, hogy Névery János készítette a német nagykövet rendelésére a párisi gyárosnak azt a szalonberendezését, amely az asztalos müiparban a világkiállítás első diját, a nagy aranyérmet nyerte el. Az ős nemes családból származó izig- vérig magyar alig 28 éves fiatalember művészetét az egész müveit világ elsmerése övezte. A világkiállításon szerzett példátlan siker és dicsőség után Néverynek alkalmat és lehetőséget kellett volna nyújtani, hogy művészi tudását itthon — Magyarországon érvényesítse. Ő mint egyszerű s szerény munkás nem volt oly helyzetben, hogy a saját költségén alapíthasson nagy tőke befektetést igénylő mübutor mühelyt.Rekrimináció nélkül Írva, azok a tényezők, akik hazajövetelét s itthon érvényesülését elősegíthették volna, mint akármennyi külföldön élő jelesünkkel ugyanígy történt, ezirány- ban semminemű konzekvenciát nem vontak le a világkiállításon szerzett hírneve s dicsőségéből. Névery János pedig szerény, egyben önérzetes ember is volt, aki nem akart és nem tudott fel- kinálkozni s protekciók után kilincselni s szaladgálni. Párisban maradt tehát és a világkiállítás után jóidéig tovább is mint egyszerű munkás dolgozott, majd a kilencvenes években szerény anyagi viszonyaihoz képest önálló üzletet nyitott és húsz évet meghaladó időn át a világvárosban kivívta s megtartotta, mondhatni első mübutor iparosi pozícióját, a világhírű francia ipar fényére és dicsőségére. Közben megnősült, párisi vérbeli francia nőt vevén feleségül. — Felesége közben meghalt és másodszor is francia nőt vett el. Magyar voltát, magyar érzését azonban soha egy pillanatig sem tagadta meg. A párisi magyar egyletnek állandóan agilis s előkelő tagja volt és maradt. Az egylet hazafiui s emberbaráti érdemeiért tiszteletbelitagjául választotta erről' oklevelet is állított ki számára. A Magyarországból Párisba vándorolt asztalossegédek közül igen számosán az ő műhelyében találtak munkát és egész kis táborra megy azok száma, akik a hazába visszatérve, a fővárosban és nagyobb vidéki városokban érvényesítik nála szerzett tanulmányaikat. Magyarhazafias érzéletének bizonyítéka az is, hogy noha 36 évi kint tartózkodása következtében mint a francia ipar egyik büszkeségének is joga lett volna a francia állampolgárságot magának megszerezni, egy pillanatig sem esett kisértetbe és fentartotta magyarságát, magyar állampolgári jogát, sőt három évvel ezelőtt az iránt is lépéseket tett, hogy első házasságából született 20 éves fia magyar katona legyen és mint ilyen itthon tegyen eleget véd- kötelezettségének. Sajnos ez az utóbbi vágya, noha a formális hatósági intézkedések eziránt folyamatba is tétettek itthoni túlhajtott formalitások következtében meghiúsultak. 1914 junius hónapban, tehát a világháborút megelőzőleg egy hónappal kapta a véghatározatot, amellyel kérelmét elutasították. — Bezzeg a franciák nem voltak ilyen skrupulózusak Amint a mozgósítás megtörtént, annak dacára, hogy az apa magyar állampolgár, tehát a francia törvények szerint fiának is magyar állampolgári joga van, önkényesen besorozták az ifjút a francia hadseregbe, az apát azonban mindjárt a mozgósítás első napján, mint idegent letartóztatták, vele együtt francia születésű nejét és kéthónapos kisleányát, rögtönösen internálták a Bretagne egyik kis városába, anélkül hogy megengedték volna, hogy a rajtuk levő ruhán kívül bármit is magukkal vigyenek, egyben pedig lezárták műhelyét, konfiskálták minden pénzét, értékeit, ingóságát és később elkótyavetyélték az egész vagyonát. Névery másfél esztendőn túl elszenvedte az internálás összes borzalmait és nélkülözéseit. — Télviz idején fütetlen barakokban földön levő szalmán tengődött, fázva és éhezve családjával, úgy hogy szegény csecsemő gyermekük, mert ennek sem irgalmaztak, teljesen elnyo- morodott és még most sem tud járni, vagy ülni

sem. Közben mindent megkisérelt, hogy az internálás kínszenvedéseitől megszabaduljon. Hasztalanul. Csak mikor 55-ik életévét betöltötte és megállapították róla, hogy védképtelen, nagy kegyelemben eltoloncolták családostul együtt a svájci határig, ahol az osztrák-magyar konzulátus átvette és annak közren üködésável feleségével és nyomorék gyermekével, pusztán a rajtuk levő ruhával egy fillér nélkül haza jöttek Gyulára. — Francia katona fia pedig elesett és meghalt a csatatéren. Nem folytatjuk, csupán annyit, hogy ez Névery János bús élettörténete, — amelynek azonban érezzük, valljuk, nem szabad igy és ezzel befejeződnie.

Megnyílt a Vadász kávéház. A gyulai éjszakai életnek szinte nélkülözhetetlen, jobban mondva kikerülhetlen tényezőjévé vált az intim és füstös Vadász kávéház, amely rendszerint a lump emberek utolsó stációja, ahol a züllés vagy egy szigorú feketével, vagy pukkanós borral végződik. Na de igaztalanok volnánk, ha mindenkit lump jelzővel ruháznánk fel, aki a Vadászba jár szórakozni, mert hiszen délután olyan szolid társaság verődik össze benne, akár csak a Komlóban. — Utóbbitól csak abban különbözik, hogy annál többféle napilapot járat és az aradi lapok már reggel mindig megkaphatok, mig a Komlóban sokszor délután sem. Sőt az Egyenlőség hívei is megtalálják itt lapjukat. A Vadász kávéház, a vigabb természetű emberek legnagyobb sajnálatára, tulajdonos változás miatt két hónap óta zárva volt. Az üzletet özvegy Schwarcz Gáborné, volt aradi kávéháztulajdonos vette át, aki a helyiségeket ízlésesen kicsinoútotta, a kávéházat teljesen uj bútorzattal, két uj billiárd asztallal és egészen uj edényekkel szerelte fel. Az udvar és a nyári helyiség szintén rendezve lett és a vendégeknek az eddiginél több kényelmet nyújt. A berendezési munkálatokat tegnap fejezték be és már este megnyílott a kávéház amely mostantól kezdve vendéglővel lesz kibővítve. Az uj tulajdonosnőnek, tapasztalatai vannak a kávéházi üzlet vezetése körül és mindent el fog követni, hogy a vendégek