Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-06-11 / 24. szám
ftyula, 1916. junius 11 24L. szám. XLTI1I. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ES KÖZIÍAZDÁSZATI HETILAP Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : KÓHN DÁVID. Megjelenik minden vasárnap Pünkösd. A föltámadás magasztos ünnepe után reánk virradt piros pünkösd napja, a Szentlélek Isten eljövetelének ünnepe és emlékünnepe mindazon nagy eseményeknek, melyek e nagy napot követték. — Piros pünkösd ünnepe, melyet már második esztendeje nemcsak a fakadó rózsák festenek pirosra, hanem a világháborúnak töménytelen mennyiségben fakadó vérrőzsái is. Érezzük, hogy ne éreznők, hogy ha valaha, a mai viszontagsággal teljes napokban kell könyörgő szavakkal fordulni az Ur felé és kérni őt, hogy jöjj el Szentlélek Isten! Eszembe jut az első pünkösd; látom a kevés számú kiválasztott sereget, melyet a Szentlélek Isten kiöntött szeretetének melege eggyé ol- vasztott.Látom azt az életet, melyet ők éltek, melynek minden vonatkozásában úgy érvényesült a pünkösdi Lélek által hozott tűz : nem volt ott görög, nem volt ott barbár, nem volt ott szegény, nem volt ott gazdag, nem volt ott gyönge, ném volt ott erős. TÁRCA. Tűz a hegyen. Kék hegy peremén piros tűs lobog Fáradt lelkének sáppadó a lángja — Vad éjszakában örökégö lámpa Körötte a föld vén szíve dobog . . . Most hamvas, pernyés arra, ott a táj, A tűz halódó, bágyadt gyenge fénnyel — Mint ör a tetőn — pislog szerte-széjjel És telke az életbe visszafáj. Enyészik, hány, mint ellen vagy barát, Kinek duruzsolt ködös éjeken — Nem üli senki áldomás torát. A tűznél, élesztgetve szüntelen — Sóhajtva lobban utolsót a fény, . . . Körútra indul egy bús éji rém . . . Iíjú hősök. Vérvilág ösvényén egy ifjú csapat Lelkűkbe’ napsugár, szemükbe fény S a dajkanóta ajkuk szegletén — Ruganyos lépésük sírok közt halad — Ahonnan jöttek vidám volt az élet. Nóta kacagott, tréfa, víg beszéd. Áldott szeretet megköté kezét Minden bánatnak, mi hozzájuk tévedt. . . . S ahova mennek göröngyös véres út. Ezer halott-arc hívón integet . . . Kezükben kard és már mind előre fut. Ők mindnyájan egyek voltak a Szentlélek által kiöntött krisztusi szeretedben. S lelkem ezen Szentlélek felé száll, s könyörgő imádsággal kérem, őt, hogy jöjj el Szentlélek Isten, végezd el most is az emberek szivében azt a nagy munkát. Oltsd ki szivükből a nemzetiségi gyűlölet sorvasztó tüzét, s éleszd föl a krisztusi szeretet tiizét, hogy lássák és érezzék Isten fiainak szabadságát, mely nem gyűlöl, nem öldököl, hanem testvért lát minden emberben. Oltsd ki szivükből az anyagias gondolkodás káros füzét, mely csak magát és a maga érdekeit látja mindenütt, s nem látja meg a nyomorúsággal küzdő testvért. Oltsd ki szivükből a durva erőbe vetett gőgös bizakodást, melynek egyedüli célja a gyöngébbnek eltaposása, s éleszd az örök javakban való reménységet, mely egyaránt fölemel gyöngét és erőset. Eszembe jut az első pünkösd, s látom a kis számú kiválasztott sereget, melyet a Szentlélek Isten kiöntött szeretetének melege lélekben nagyra nevelt, mint zsenge növényt a tavaszi nap melege. — Ki győzne le egy ilyen sereget ? — Ifjú hősök, drága fejetek köré Fény koszorúját géniusz öv ezé! . . Makó. Nagy Ilonka. Mikor lesz vége? (Feljegyzések.) Mióta a diplomaták elügyetlenkedték Európa békéjét és szerencsétlen kézzel kinyitották Pandora szelencéjét, melyből az emberiséget eddig ért legnagyobb vihar zudult reánk, azóta állandóan csak egyet kérdez mindenki: Mikor lesz vége ?! Mi itthonmaradottak, köztük a sokat gúnyolt untaglichok és nélkülözhetetlenség okából (és nem cimén) felmentettek, akik abban az irigylendő helyzetben vagyunk, hogy a kintlevők munkáját is elvégezhetjük itthon fele koszt mel lett, úgy vagyunk vele, mint a vihart fedél alól nézők. Ki-ki tekintünk szorongással elült-e már a vihar, derül-e már s mindannyiszor rezignáltan konstatáljuk, hogy még dúl az orkán, pusztítja a vetésünket, bontogatja a fedelünket s csapkodja az eső meg a villám azokat, akik szeretteink közül kintjárnak a viharban^ a halálrend- vágta tarlókon. Pusztul a kertünk, hull a gyümölcsünk ! Egyik másik — legvirulóbb, legélet- teljesebb szeretett fiaink közül — már ki is dőlt, kitépte a vihar. Vérzik értük a lelkünk s remegve sajog a szivünk tovább a viharban kint- levőkért. De a vihar csak nem szűnik. Mikor áll el, ki tudja , . . Csak találgatjuk. De hát ki tudhatja a vihar végét pontosan megjósolni. Már- már derül, mikor ismét jön egy újabb felhő, Látom azt az életet, melyet ők éltek, mely minden vonatkozásában Krisztus élete volt. Mekkora lemondás mindenről, ami az ember előtt kedves: lemondás családjukról, mely nem értette meg a pünkösdi Lélek zúgását; lemondás vagyonukról,melyet követve szivük vágyát elvesztettek ; lemondás a társadalomban elfoglalt helyükről, amelyről hitvallásuk miatt távozniok kellett; lemondás sokszor a föld legnagyobb javáról az életről, melyet Krisztusért áldozatul hoztak ! Mekkora önfegyelmezés mindenben : a vágyak féken tartásában, melyek Krisztus erkölcse letiprására törnek ; a beszédben, a nyelv megfe- gyelmezésében melyről az apostollal úgy vélekedtek, hogy kis része az embernek ugyan, de mérhetetlen károkat tehetünk vele, ha nem ügyelünk szavainkra, nem fékezzük nyelvünket, mellyel dicsérjük Istent, a másik percben megöljük a felebarát lelkét, becsületét! Mekkora ideális fölfogása a vallásnak — a vallással járó kötelességeknek. — Boldogoknak érzik és vallják magukat, hogy újabb villám, újabb menydörgés. Nem tudjuk mikor jön, mikor megy. Nem tőlünk függ. Mert hiszen a megindulása se tőlünk függött. Jött mert a levegőben volt, mert tele volt a légkör villamos feszültséggel, fáradság párájával. Izgatott már régen mindenkit. Senki sem volt elégedett, mindenki érezte, hogy valami nem jól van Úgy, ahogy van, nem jól van s a fáradtak, az elégedetlenek, a panaszkodók közé hirtelen oda- mennydörgött a háború komor barna fellege s már szakadt is a nyakunkba a zápor. Emberirtó golyózápor, vér- és könyzápor. A vihar kitört és dühöng Ki tudja megállítani. Senki, csak az aki megindította. De ki indította meg. Nem tudjuk Nem a diplomaták. Ők csak azok a viharágyuk voltak, akik iszonyú nagy handabandá- zást visznek véghez vihar előtt, de a vihar nem azért jön, mert a viharágyuk szólnak, hanem a viharágyu szól azért, mert jön a vihar, hogy elhessegesse a felhőket. A viharágyukról már megállapította a tudomány, hogy semmi hatással nincsenek a felhők járására. Azóta a viharágyuk a lomtárba kerültek ... Ha majd az emberek okosabbak lesznek, alighanem a viharágyuk sorsára jutnak a diplomaták is. * * * * Istenem 1914. augusztus havában, mikor megindult a háború Az emberek micsoda kitörő ujjongással vettek tudomást e nagy, soha át nem élt izgalmas változásról. Az egész főváros mámoros volt s úgy tudom a vidék is. Theátrális felvonulásokkal voltak tele az utcák. Felvirágzott, kemény léptű bakák és felpántlikázott délceg huszárok fejére hullott a sokemeletü bérpaloták mai száma, S ©lcLa.1-
