Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-26 / 52. szám
1915. december 25. B é k é s 3 Sursum corda. Rohanva halad a történelem kereke. Mintha minden nap egy évtizeddel vinné előre az emberiség történelmét. — Azt ami tegnap még álomnak látszott, mára megvalósítja a világháború. A rettenetes világmér- közésben mind észrevehetőbben alakulnak ki a jövő fejlődésének uj irányai. A világháborút a nagy felbujtó, Anglia idézte fel, mert féltette a tengereken való egyeduralmát a hatalmasan előre törő német birodalommal szemben. A féltékeny Anglia, a történelem legnagyobb intrikusa, Németország elszigetelésén fáradozott szívós kitartással. És uagy sikerrel. Egyedül a mi monarchiánkat nem tudta elszakítani benső szövetségétől. A többi nagyhatalmakat sorra felbujtotta. Megnövesztette a szláv colossus éhségét a Dardanellákra. Mert hát az orosz birodalomnak minden áron átjáróra van szüksége a világtengerekre. — Játszva fordította a maga hasznára a francia revanche szenvedelmét. Az irredenta jelszavával és szemérmetlen megvesztegetéssel ellenünk ingerelte minden idők leghütelenebb- jét, a „perfid Itáliát“. Kihasználta Japánnal való szerződéses megállapodásait. Szóval felvonultatta a német és hü szövetségese a monarchia ellen csaknem az egész világot. Amely hatalmakat nem tudott ellenünk sorakoztatni, azokat is sikerült pressióval, fenyegetéssel, éheztetéssel és egyéb illegitim eszközökkel semlegességükben rosszindulatu- akká tenni irántunk, ügy hogy nemcsak az ellenségek tömege fordult ellenünk, hanem még a semleges hatalmak rosszindulata is a bajok tömegét zúdította nyakunkra. A nagy intrikus — mint patronusa a ránk zúdított hatalmaknak — maga is hadba szállt ellenünk, hadba szállt pedig az álszeu- teskedés hazug köpenyében, mint a kis nemzeteknek, nevezetesen a belgáknak védője. Később átalakult az elnyomott szerbek megbízás nélküli ügyvivőjévé. Majdnem másfél év óta foly az eszeveszett öldöklés, melyet Anglia idézett fel. A világ kavarodás sem tarthat azonban örökké. Immár jegecesedni kezdenek annak eredményei. Ha valamely más planéta lakója netalán figyelte a világháború kitörésének eseményeit, annak a vérengzésen való meg- borzadása mellett a kialakuló eredmény felett való meglepődés lehet a leghatalmasabb érzése. A világháború eddigi eredménye ugyanis a látszólagos erőviszonyokkal egészen ellentétes. — A túlerő minden felé leigázva, a behálózott, elszigetelt, agyontámadott központi hatalmak diadalmaskodnak az egész vonalon. Diadalmaik eredménye gyanánt szövetségesekre is tettek szert, két turáni nemzetre, s azokkal együtt alakítják most a világfejlődés uj földrajzát. Az eredmény megdöbbentő. Az entente hatalmak veresége teljes. Belgium és Szerbia megsemmisítve Montenegro sorsa ugyanezen az utón van, Franciaország és Oroszország tekintélyes része elfoglalva, az olasz eszeveszett offenziva diadalmasan visszaverve. A középeurópai hatalmak erejök teljességében folytatják a harcot, Anglia kiéheztetési kísérletei csúfos kudarcot vallottak, a germán és a turáni faj világuralom felé halad. Hogyan magyarázható az erők ilyen ko- loszális eltolódása, hogyan lehet az, hogy a túlerő ily föltétien capitulátióra kényszerül a kisebb energiával szemben. A németek nagyszerű felkészültsége — szervezettsége, törhetetlen szívós kitartása a legnagyobb motívum a világ sorsának ekként való alakulásában. Mindjárt jön utána a magyar faj páratlan vitézsége és hazaszeretete, mely csodákat müveit. A csodákból uj, még nagyobb csoda származott. A magyarnak, az egyedül állónak, a rokontalannak, itt Európa szivében, testvérei, fajrokonai támadtak, hogy közös ősi erényekben egyesüljenek vele. Mellénk sorakoztak a turániak: a török meg a bolgár. És megszületett a német-turáni világszövetség, amely újjá teremti a világot. Álomlátóknak tekintettük azokat, akik a turáni eszme bölcsejét ringatni kezdték hazánkban, s ábrándokat szőttek jövendő turáni nagyságról, melyben a vezérlő szerep a mag)art fogja illetni. És az álom pillantás alatt valóra vált, mert hiszen a világtörténelemben másfél év nem több egy pillantásnál. íme, a magyar nem testvériden többé, nem rokontalan, nem egyedül álló a környező nemzetek árjában. Megszületett a turáni valóság. Turáni nemzetek, fajrokonok, testvérek összeszövetkeznek, hogy irányt adjanak a világ alakulásának. — Szövetkeznek egymás közt és szövetkeznek a nagy német nemzettel. Nagyobb erőt, a potentiák hatalmasabb összetételét nem produkálta még a világtörténelem, mint aminő erőt, hatalmat és akaratot képvisel a németek és a turániak szövetkezése. íme a legközelebbi jövő fényes perspektívája. Az Északi tengertől a perzsa öbölig a németek és a turániak nagyszerű szövetsége, amely hivatva van olyan kultúrát teremteni a világon, mely felül fogja múlni mindazt a nagyot és szépet, amit eddigi egyetemes kultúrák a történelem folyamán teremtettek. És ezeknek a turáni népeknek legnyugatibb kicsucsosodása mi vagyunk, mi magyarok. Reánk tekint, tőlünk várja az irányítást 300 millió turáni! Szédítő gondolat! íme az álom valósággá válik. — A szerény kis magyar haza, ezredéves szenvedései árán — a világforgatag kellős közepébe jut, je- gecesedési pontja, útmutatója, irányitója lehet és lesz a nagy turáni világkultúrának. Az egyedülálló, a rokontalan, a magában álló Magyarország világtörténelmi miszszió küszöbén! Mint fajrokon nemzetek tanítója, irányítója, vezetője, kulturális és gazdasági oktatója és tanácsadója. Nagy a hivatás, mely előttünk áll. — Újjászületés, nagy renaissance vár reánk. A második ezred év sokkal dicsőbb lesz, mint az első volt. Ebben a második ezredévben fogja kifejteni fajunk minden tehetségét. A nagy hivatást csak nagy munka árán fogjuk betölthetni. Fajunk képességben, gazdasági és kulturális fejlődési lehetőségekben egy hajszálnyival sem áll hátrább a világ első nemzeténél, a németnél. De el kell még sajátítanunk a némettől az organizálódás nagy művészetét, azt a szívósságot és törhetetlen kitartást, amely a kitűzött célért soha nem lankadó erővel küzd — s ha tízszer sikertelen a küzdelme, tizenegyedszer is bele fog, mig végre eléri az eredményt. — A hagyományos szalmaláng helyébe ezt a szívósságot, ezt a lankadatlan kitartást, ezt a megfontolt organizáló erőt sorakoztatva természetes képességeink mellé, elérjük, kiküzdjük, kikényszeritjük mindazokat az óriási eredményeket mi is, amelyeket a németek elértek és el fognak még ezután érni. — Keletre magyar! — Tengerre magyar ! Jelszavak voltak eddig, valósággá lesznek ezután. Nyugati kultúrát és közgazdasági tudást kell vinnünk, terjesztenünk Kelet felé, tengereken át. Fajrokouok közé, akik részben szabadok, de részben angol és orosz elnyomás alatt élnek, akik nem egy nyelven beszélnek és nem egy Istent imádnak velünk, de akikkel közös hazából származunk. — Évezredek szellője fujdogál valahonnan a Gfóbi sivatag mellől. Vérzünk, szenvedünk, küzdünk, ebben az irtóztató világmérközésben, világ mészárlásban. De phoeuixkéut fogunk feltámadni a vértengerből, amely nemcsak pusztulás, hanem egyszersmind a mi feltámadásunknak pirkadó hajnala. Uj évezred! Vérzivatarbau fogan tattál, de már is kiragyog belőled magyarok napja — turániak napja, a munka napsütése. Uj hajnal hasadás. Sursum corda. Lukács György. Megyei közgyűlés. December 21. Bókósvármegye ez évben utolsó rendes közgyűlését, e hó 21-én tartotta Kóry Gyula főispán elnöklete alatt. Az ülésnek legkiemelkedőbb eseménye a vármegye nyugalomba vonuló főispánjának bucsuzása volt a törvényhatósági bizottságtól. Elnöklő főispán a megjelent bizottsági tagok legszivélyesebb üdvözlése után a következő beszédet intézte a törvényhatósági bizottsághoz: Kéry Gyula főispán búcsú beszéde. leki?itetes Törvényhatósági bizottság! Szivem egész melegével üdvözlöm a megjelent bizottsági tag urakat — és a máru kitűzött közgyűlést ezennel megnyitom. Első sorban azonban tisztelettel bejelentem, hogy ez alkalommal utoljára van szerencsém e helyen elnökölhetni. Tekintetes l'órvényhatósági Bizottság! Megrendült egészségi állapotom következtében — és mert sajnos, nálam is közeledik az a kor, amelyről Horatius azt Írja: „Tarda senectus debilitat vires animi tur- batque vigorem.“ Főispáni állásomról ezen okoknál fogva lemondottam, főispánságom végső órája ütött, az én napom, e helyen leáldozott ! — Mindhiába : a földön, e siralomvölgyben — minden múlandó ! Ez ellen hasztalan lenne
