Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-26 / 52. szám

1915. december 25. B é k é s 3 Sursum corda. Rohanva halad a történelem kereke. Mintha minden nap egy évtizeddel vinné előre az emberiség történelmét. — Azt ami tegnap még álomnak látszott, mára megva­lósítja a világháború. A rettenetes világmér- közésben mind észrevehetőbben alakulnak ki a jövő fejlődésének uj irányai. A világháborút a nagy felbujtó, Anglia idézte fel, mert féltette a tengereken való egyeduralmát a hatalmasan előre törő német birodalommal szemben. A féltékeny Anglia, a történelem leg­nagyobb intrikusa, Németország elszigetelésén fáradozott szívós kitartással. És uagy sikerrel. Egyedül a mi monarchiánkat nem tudta el­szakítani benső szövetségétől. A többi nagy­hatalmakat sorra felbujtotta. Megnövesztette a szláv colossus éhségét a Dardanellákra. Mert hát az orosz birodalomnak minden áron átjáróra van szüksége a világtengerekre. — Játszva fordította a maga hasznára a francia revanche szenvedelmét. Az irredenta jelsza­vával és szemérmetlen megvesztegetéssel el­lenünk ingerelte minden idők leghütelenebb- jét, a „perfid Itáliát“. Kihasználta Japánnal való szerződéses megállapodásait. Szóval fel­vonultatta a német és hü szövetségese a monarchia ellen csaknem az egész világot. Amely hatalmakat nem tudott ellenünk so­rakoztatni, azokat is sikerült pressióval, fe­nyegetéssel, éheztetéssel és egyéb illegitim eszközökkel semlegességükben rosszindulatu- akká tenni irántunk, ügy hogy nemcsak az ellenségek tömege fordult ellenünk, hanem még a semleges hatalmak rosszindulata is a bajok tömegét zúdította nyakunkra. A nagy intrikus — mint patronusa a ránk zúdított hatalmaknak — maga is hadba szállt ellenünk, hadba szállt pedig az álszeu- teskedés hazug köpenyében, mint a kis nemze­teknek, nevezetesen a belgáknak védője. Később átalakult az elnyomott szerbek megbízás nél­küli ügyvivőjévé. Majdnem másfél év óta foly az eszeve­szett öldöklés, melyet Anglia idézett fel. A világ kavarodás sem tarthat azonban örökké. Immár jegecesedni kezdenek annak eredményei. Ha valamely más planéta lakója netalán figyelte a világháború kitörésének eseményeit, annak a vérengzésen való meg- borzadása mellett a kialakuló eredmény fe­lett való meglepődés lehet a leghatalmasabb érzése. A világháború eddigi eredménye ugyanis a látszólagos erőviszonyokkal egészen ellen­tétes. — A túlerő minden felé leigázva, a behálózott, elszigetelt, agyontámadott köz­ponti hatalmak diadalmaskodnak az egész vonalon. Diadalmaik eredménye gyanánt szö­vetségesekre is tettek szert, két turáni nem­zetre, s azokkal együtt alakítják most a vi­lágfejlődés uj földrajzát. Az eredmény megdöbbentő. Az entente hatalmak veresége teljes. Belgium és Szer­bia megsemmisítve Montenegro sorsa ugyan­ezen az utón van, Franciaország és Oroszország tekintélyes része elfoglalva, az olasz eszeveszett offenziva diadalmasan visszaverve. A közép­európai hatalmak erejök teljességében folytat­ják a harcot, Anglia kiéheztetési kísérletei csúfos kudarcot vallottak, a germán és a turáni faj világuralom felé halad. Hogyan magyarázható az erők ilyen ko- loszális eltolódása, hogyan lehet az, hogy a túlerő ily föltétien capitulátióra kényszerül a kisebb energiával szemben. A németek nagyszerű felkészültsége — szervezettsége, törhetetlen szívós kitartása a legnagyobb motívum a világ sorsának ekként való alakulásában. Mindjárt jön utána a ma­gyar faj páratlan vitézsége és hazaszeretete, mely csodákat müveit. A csodákból uj, még nagyobb csoda származott. A magyarnak, az egyedül állónak, a rokontalannak, itt Eu­rópa szivében, testvérei, fajrokonai támadtak, hogy közös ősi erényekben egyesüljenek vele. Mellénk sorakoztak a turániak: a török meg a bolgár. És megszületett a német-turáni vi­lágszövetség, amely újjá teremti a világot. Álomlátóknak tekintettük azokat, akik a turáni eszme bölcsejét ringatni kezdték ha­zánkban, s ábrándokat szőttek jövendő tu­ráni nagyságról, melyben a vezérlő szerep a mag)art fogja illetni. És az álom pillantás alatt valóra vált, mert hiszen a világtörté­nelemben másfél év nem több egy pillan­tásnál. íme, a magyar nem testvériden többé, nem rokontalan, nem egyedül álló a kör­nyező nemzetek árjában. Megszületett a tu­ráni valóság. Turáni nemzetek, fajrokonok, testvérek összeszövetkeznek, hogy irányt adjanak a világ alakulásának. — Szövetkeznek egymás közt és szövetkeznek a nagy német nemzettel. Nagyobb erőt, a potentiák hatalmasabb össze­tételét nem produkálta még a világtörténe­lem, mint aminő erőt, hatalmat és akaratot képvisel a németek és a turániak szövet­kezése. íme a legközelebbi jövő fényes pers­pektívája. Az Északi tengertől a perzsa öbölig a németek és a turániak nagyszerű szövet­sége, amely hivatva van olyan kultúrát te­remteni a világon, mely felül fogja múlni mindazt a nagyot és szépet, amit eddigi egyete­mes kultúrák a történelem folyamán terem­tettek. És ezeknek a turáni népeknek legnyu­gatibb kicsucsosodása mi vagyunk, mi ma­gyarok. Reánk tekint, tőlünk várja az irá­nyítást 300 millió turáni! Szédítő gondolat! íme az álom valósággá válik. — A szerény kis magyar haza, ezredéves szenvedései árán — a világforgatag kellős közepébe jut, je- gecesedési pontja, útmutatója, irányitója le­het és lesz a nagy turáni világkultúrának. Az egyedülálló, a rokontalan, a magában álló Magyarország világtörténelmi miszszió küszöbén! Mint fajrokon nemzetek tanítója, irá­nyítója, vezetője, kulturális és gazdasági ok­tatója és tanácsadója. Nagy a hivatás, mely előttünk áll. — Újjászületés, nagy renaissance vár reánk. A második ezred év sokkal dicsőbb lesz, mint az első volt. Ebben a második ezredévben fogja kifejteni fajunk minden tehetségét. A nagy hivatást csak nagy munka árán fogjuk betölthetni. Fajunk képességben, gazdasági és kulturális fejlődési lehetőségek­ben egy hajszálnyival sem áll hátrább a vi­lág első nemzeténél, a németnél. De el kell még sajátítanunk a némettől az organizálódás nagy művészetét, azt a szí­vósságot és törhetetlen kitartást, amely a ki­tűzött célért soha nem lankadó erővel küzd — s ha tízszer sikertelen a küzdelme, tizenegyedszer is bele fog, mig végre eléri az eredményt. — A hagyományos szalmaláng helyébe ezt a szívósságot, ezt a lankadat­lan kitartást, ezt a megfontolt organizáló erőt sorakoztatva természetes képességeink mellé, elérjük, kiküzdjük, kikényszeritjük mindazokat az óriási eredményeket mi is, amelyeket a németek elértek és el fognak még ezután érni. — Keletre magyar! — Tengerre magyar ! Jelszavak voltak eddig, valósággá lesznek ezután. Nyugati kultúrát és közgazdasági tu­dást kell vinnünk, terjesztenünk Kelet felé, tengereken át. Fajrokouok közé, akik részben szabadok, de részben angol és orosz elnyo­más alatt élnek, akik nem egy nyelven be­szélnek és nem egy Istent imádnak velünk, de akikkel közös hazából származunk. — Évezredek szellője fujdogál valahonnan a Gfóbi sivatag mellől. Vérzünk, szenvedünk, küzdünk, ebben az irtóztató világmérközésben, világ mészár­lásban. De phoeuixkéut fogunk feltámadni a vértengerből, amely nemcsak pusztulás, ha­nem egyszersmind a mi feltámadásunknak pirkadó hajnala. Uj évezred! Vérzivatarbau fogan tattál, de már is kiragyog belőled magyarok napja — turániak napja, a munka napsütése. Uj hajnal hasadás. Sursum corda. Lukács György. Megyei közgyűlés. December 21. Bókósvármegye ez évben utolsó rendes közgyűlését, e hó 21-én tartotta Kóry Gyula főispán elnöklete alatt. Az ülésnek legkiemelkedőbb eseménye a vármegye nyugalomba vonuló főispánjának bucsuzása volt a törvényhatósági bizottságtól. Elnöklő főispán a megjelent bizottsági tagok legszivélyesebb üdvözlése után a következő beszédet intézte a törvényhatósági bizottsághoz: Kéry Gyula főispán búcsú beszéde. leki?itetes Törvényhatósági bizottság! Szivem egész melegével üdvözlöm a megjelent bizottsági tag urakat — és a máru kitűzött közgyűlést ezennel megnyitom. Első sorban azonban tisztelettel bejelentem, hogy ez alkalommal utoljára van szerencsém e helyen elnökölhetni. Tekintetes l'órvényhatósági Bizottság! Megrendült egészségi állapotom követ­keztében — és mert sajnos, nálam is köze­ledik az a kor, amelyről Horatius azt Írja: „Tarda senectus debilitat vires animi tur- batque vigorem.“ Főispáni állásomról ezen okoknál fogva lemondottam, főispánságom végső órája ütött, az én napom, e helyen leáldozott ! — Mindhiába : a földön, e siralomvölgyben — minden múlandó ! Ez ellen hasztalan lenne

Next

/
Oldalképek
Tartalom