Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-05 / 49. szám
1915. deoember 5. Békés 3 változatlanul fennállanak. A jövedelemadónak első Ízben történt kivetése azonban egyes olyan tapasztalatokra vezetett, amelynek alapján az érvényben levő törvényes határozmányok némi módosítása vált szükségessé. így a jövedelemadó alóli mentesség ki fog terjesztetni az egyházak, szerzetes- rendek, alapok és alapítványokra. Ezeknél a jogi személyeknél az eredeti törvény szerint jövedelmüknek nem az egész, hanem annak csak egy része volt adóköteles. Továbbá a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek igazgatósága, felügyelőbizottsága tagjainak ebbeli minőségükben bármely elnevezés szerint járó javadalma is a jövedelemadó alá tartozik. A közigazgatási bizottság december havi rendes ülését f. hó 13-án fogja tartani. A fémtárgyaknak hadicélokra történt igény- bevétele tárgyában — tudvalevőleg — eredetileg az az intézkedés történt a honvédelmi miniszter által, hogy november 30-ig a rendeletben megnevezett fémgyüjtő állomásoknál önként át lehetett adni a sárga- és vörösréztárgyakat magasabb árban, mint amennyit azért az érdekeltek kényszer beszolgáltatáskor kapni fognak. Ez a határidő legújabban január 31-ig kitolatott, azonban ezen rendelet szerint a kényszer igénybevétel a fémtárgyak egyes csoportjára már ezen idő eltelte előtt is megtörténhet. A fémtárgyaknak kényszerbeszolgáltatása az alispán által kinevezett átvételi bizottságok előtt fog történni akkor, amint az erre vonatkozó honvédelmi miniszteri rendelet megérkezik. A szóban levő bizottságokat az alispán már kinevezte. Ilyen bizottság minden községben van ’legalább egy, de a népesebb községekben több is. Ezeknek a bizottságoknak a fémtárgyak beszolgáltatását elrendelő miniszteri rerdelet kiadásáig még dolguk nincs. Minden bizottság három tagból áll és mindenik mellé egy szakértő is be van osztva. A harmadik hadikölcsön jegyzés Békés vármegyében igen szép eredménynyel járt, mert a jegyzés jóval nagyobb volt, mint akár az első, akár a második hadikölcsön alkalmával. Ezen jegyzésekben a községek jelentékeny részt vettek, habár voltak egyes községek, amelyek jómódjuk dacára nem jegyeztek oly mértékben, amint azt tőlük megvárni lehetett volna. A kiskorúak és és gondnokoltaknak, valamint az időközben nagykorúvá váltaknak a moratorium miatt ezideig ki nem adott tömegeiből a harmadik hadikölcsőnre a vármegye területén 688100 korona jegyeztetett, vagyis olyan összeg, amely nagy mértékben meghaladja az első két hadikölcsön alkalmával jegyzett összegeket. Ennek a szép eredménynek elérésében a vármegyei árvaszéki elnöknek van kiváló része. Kitüntetés. A király megparancsolta, hogy az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül dr. Márkus Mihály gyulai ügyvédnek a lugosi 1/8. hadtápzászlóalj főhadnagyának, a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassák. Márkus dr. egy évet meghaladó idő óta vezényeltetett a harctérre. Részt vett a szerbiai első s most a második offenzivában. A signum laudissal történt kitüntetésének hire társadalmunk széles köreiben fog örömet kelteni. Pálfy Béla szöllősi plébános. Gyomán és az egész vármegye területén őszinte sajnálkozással fogadják a kelletlen hirt, hogy Pálffy Béla gyomai plébános körünkből eltávozik. Gróf Széchenyi Miklós váradi püspök ugyanis váradszöllősi plébánossá nevezte őt ki. Pálffy Béla egy évtized előtt jött Gyomára plébánosnak s úgy lelkészi, mint társadalmi működésével a község és a vármegye közéletének hervadhatatlan nagy érdemeket szerzett s egyik előkelő vezéralakja lett. Fényes szónoki tehetsége, kiváló nagy képzettsége hitfelekezeti különbség nélkül osztatlan elismerésben részesültek a törvényhatósági közgyűlés termében és a legszélesebb társadalmi körökben. Jeles kvalitásai miatt veszítjük őt el, amennyiben a Nagyváradhoz igen közel fekvő Szöllős kedvező alkalmat nyújtanak a körözsmenti szép és nagy metropolisnak, hogy Pálffyt, aki nagyratörő szép pályáját Nagyváradon kezdette meg, ismét visz- szahóditja magának. Ez a körülmény azonban nem enyhíti a mi veszteségünk fájdalmát és bizonyára Pálffy Béla is sajgó szivvel távozik körünkből és nemes szive megőrzi Gyoma község és Békésvármegye rokonszenvét és tiszteletteljes szeretetét, mely őt uj otthonába és bizonyára jövendő fényes pályáján kiséri. A távozó lelkész újévkor foglalja el uj plébániáját. A képviselőtestület november 30-án, kedden délután Dr. Lovich Ödön polgármester elnöklete alatt rendes közgyűlésre jött egybe a renovált városháza kicsinosított, újonnan festett termében. A tárgysorozatba felvett költségvetés tárgyalása, ami egyik legfontosabb ügye a városi életnek, nem nagyon izgatta a városatyákat, mert alig ötvenen jöttek el a közgyűlésre, legnagyobbrészben a földműves gazdák sorából. Más években a költségvetés tárgyalásánál számos felszólalás esett, sőt gyakran viharok söpörtek végig a teremben, most azonban minden hozzászólás nélkül, 10 perc alatt fogadták el az állandó választmány által már letárgyalt költségelőirányzatot, örvendetesnek tartjuk, hogy a háború okozta nehéz közgazdasági viszonyok nem sodorták válságba a város háztartását. Nyilvánvaló, hogy a világháború árjában nemcsak a magánosoknak, hanem a városnak is meg kell küzdenie sok nehézséggel. Szerencse, hogy a bevételek nem csökkentek, de a kiadások egyes tételei emelkedtek s ez a több kiadás, ha nem is közvetlenül, de közvetve mégis a háború folyománya, így a szegényügyi kiadások, nevezetesen az Erzsébet ápoldában elhelyezett városi szegények élelmezési költségei 100%-al magasabbak és 10000 korona több kiadást okoznak, a cselédségi ruházatok ára 8000 korona, a tüzelő anyagok beszerzése szintén nagyobb kiadás többletet igényelnek. Ugyancsak figyelembe kellelt venni a háború következtében 40,000 korona várható állami adóalap csökkenést, s igy a jövő évi városi pótadó a múlt évi 119V#%-al szemben 124 percentben állapíttatott meg. A kiadási tételek már normális időkben is a legtulzottabb takarékossági elvek szem előtt tartásával izáuyoztattak elő, úgy hogy a kiadások megnyirbálása teljesen lehetetlen. Uj beruházásokról természetesen ezúttal nincs semmiféle gondoskodás. A 4M2% pótadó emelkedés tehát az adott viszonyok mellett mindenkinek megnyugvására szolgálhat. A közgyűlés megnyitása után elnöklő Dr. Lovich Ödön polgármester kegyeletes szavakban emlékezett meg Mundruczó Demeternek, a város hosszú időn volt érdemes tizedbeli tanácsosának elhunytáról. Indítványára a közgyűlés, elhunyta felett érzett részvétének jegyzőkönyvileg adott kifejezést. Bejelentette továbbá, hogy az általános tisztujitás- kor a megválasztott tisztviselők egyrésze legszentebb hazafiui kötelességének teljesítése miatt távol volt és a hivatalos esküt még nem tehette le. A szintén újonnan megválasztott Dr. Jantsovits Emil főügyész néhány heti szabadságra haza érkezett s felhívja, hogy a közgyűlés színe előtt a hivatalos esküt tegye le. Az eskütétel után dr. Jantsovits Emil rövid beszédben köszönetét mondott ama bizalomért, melylyeí a képviselőtestület immár harmadizben megtisztelte. De tolmácsolja egyben nemcsak a maga, hanem távollevő, katonai szolgálatot teljesítő tisztviselő társainak is hálás köszönetét, úgy a megválasztásért, mint azért a gondoskodásért amelyben távollétük alatt itthon maradt családtagjaikat részesítették. Az éljenzéssel kísért beszéd után Aleser Antal főszámvevő előadásában pontonként letárgyalták a képviselőknek nyomtatásban már megküldött költségvetést azon módosítással, hogy Csordás István gátőrnek 400 korona fizetését 600 koronára egészítették ki, Kádár Józsefnek, a hordójelzö hivatalnál alkalmazott kisegítő szolgának 120 korona lakbért szavaztak meg, vagyis ugyanazt amit a hadbavonult rendes szolga is élvez. Klavács Ferenc és társai városi tűzoltók és a vágóhídi szolgák csizma pénzt kértek, de a közgyűlés a csizmát természetben fogja kiszolgáltatni részükre. A tiszti nyugdíj pénztár költségelőirányzata azt az örvendetes tényt matatja, hogy jövő évtől kezdve a nyugdíjasok már teljes nyugdijukat meg fogják kapni. Eddig tudvalevőleg a nyugdíjalap nem volt fizetőképes és a nyugdíjasok illetményét percentualisan le kellett szállítani. A városi vadsz'óllő-vesszőtelep évek óta nem hozza meg befektetés kamatait, sőt a vad- szöllő alanyok iránt úgyszólván teljesen megszűnt a kereslet. Most a karók és póznák kicserélése vált volna szükségessé, több ezer korona befektetéssel. Miután ennek semmi értelme sem volna, a vadszöllő-telep kiirtása határoztatótt el. Az ingatlant bérbeadás utján fogják értékesíteni. A cselédségi ruhák szállítására két ajánlat érkezett be: Kertész Gyula gyulai szabómesteré 7840 korona és Braun Márton aradi szabóé 9599'dO korona árajánlattal. A szerződés Kertész Gyulával köttetik meg. A cselédségi csizmák szállítására egyedül a Gyulai hitel- és bőranyag beszerző szövetkezet pályázott és pedig uj csizmákra 70, fejelésre 35 koronáért. Az ajánlat elfogadtatott. A tűzifa biztosítása iránt tartott árlejtésre egyetlen ajánlat sem érkezett. A közgyűlés megbízta a tanácsot, hogy a tűzifát esetről esetre, a kellő takarékosság szem előtt tartásával szerezze be. Egyben megbizatott a tanács, hallgasson meg szakértőt, nem volna-e célszerű a jövő évi szükséglet fedezése céljából a városerdő egy részét kiirtani ? A virilisek jövő évi névjegyzékét a közgyűlés megállapította úgy, amint azt lapunk más helyén közöljük. A vágóhídi vágatási dijak beszedésével megbízott tisztviselők részére a szokásos 300 korona tiszteletdij megszavaztatott. A hadbavonult városi tisztviselők és három városi óvónő kérelmére 20%, vagyis ugyanolyan összegű drágasági pótlék szavaztatott meg a folyó évre visz- szamenőleg, mint előzőleg a többi tisztviselőknek. Péter József rendőrbiztos megválasztása óta 120 korona évi ruhaátalányt élvezett. A városok fejlesztéséről szóló, 1913. január 1-én életbe lépett törvény következtében a ruhaátalányt be kellett szüntetni. Kérelmére a 120 korona ruhaátalány 1913. elejétől méltányosságból folyosittatik részére ezzel szemben köteleztetik egyenruha viselésére. A polgármester bejelentette, hogy a hivatalos óráknak 8—2-ig egyhuzamban való tartása, amit az előző közgyűlés takarékossági szempontból határozott, el a jelenlegi viszonyok mellett, éppen a közönség érdekében lehetetlen. A régi rend visszaállíttatott. L. Kovács János volt tizedbeli tanácsos 9 év és 8 hónapi szolgálatának megfelelő nyugdíj, vagy végkielégítés iránt kérvényezett. Miután a tisztujitás alkalmával nevezett a tizedbeli tanácsosi állásnak megfelelő, uj elnevezésű kerületi biztosi állásra nem pályázott s igy alkalmazásba lépni nem kívánt, sem nyugdíjra sem végkielégítésre igénye nincs. Az állam által kölcsönzött szeszfőzőgépért a szavatosságot elvállalta a város, egyúttal felkéri a földmivelésügyi minisztert, hogy a kölcsönzés idejét egy hónappal, január 15-ig hosszabitsa meg. Több illetőségi ügy és közmunka törlés elintézése után a közgyűlés alig háromnegyed órai tanácskozás után véget ért. A városi pénztár nem győzi a munkát. Aki a városi pénztár helyiségében hónapok óta megfordult csodálattal figyelhette meg azt a szinte emberfeletti munkát, amit Démusz József pénztárnok és Gajevszky Géza ellenőr végeznek napról napra. De a csodálkozást egyszersmint bosszúság váltotta fel mindenkiben, mert a pénztár ablaka előtt állandóan olyan tömeg ácsorog, hogy órákig való várakozás után sem lehet a pénztárhoz jutni. Az óriási torlódást a hadisegélyek kifizetése okozza. Ezerhatszázat meghaladja a segélyezett családok száma, ami a folytatólagos bevonulásokkal állandóan növekszik. A hó 2-tól kezdve 6 napon át a had- bavonultak asszonyai hering módjára szorongásig megtöltik a pénztári helyiséget. Naponkint 300 tételt kell benaplózni és kifizetni. Ha a leggyorsabb munkát feltételezzük és egy tétel elintézésére 1 percet számítunk, ez naponkint öt órányi szakadatlan munkát jelent, ami mellett az adószedést és a város egyéb kiadásait ,és bevételeit is le kell bonyolítani a pénztárnak. És alig fejezik be a hó elején ezeknek a segélyeknek kifizetését, már a hónap 16-án az egész munka elölről kezdődik, mivel tudvalevőleg a hadrsegélyek előlegés félhavi részletekben fizetendők. A pénztár állandó ostrom alatt létének aztán az a következménye, hogy az adófizetés végett megjelenő polgárok látva, hogy egész délelőtti várakozás után sem végezhetnék el dolgukat, eltávoznak, és adótartozásukat nem fizetik be. Egyedül ez az indoka az idei szokatlan nagymérvű állami- és városi adóhátralékoknak, ami mellesleg a városi háztartásban könnyen zavarokat idézhet elő. Démusz József pénztárnok jelentést tett a polgármesternek, hogy az óriási forgalom lebonyolítását és hajszolt munkát már nem győzi. A pénztári tiszt katonai szolgálatot teljesít és nem lehet kívánni, hogy ketten az ellenőrrel ezt a borzasztó munkát, képtelenül megnövekedett teendőket tovább is folytassák. A polgármester legközelebb kénytelen lesz egy második pénztárnoki és ellenőri állás sürgős szervezése iránt előterjesztést tenni a képviselőtestületnek. Ez az intézkedés felesleges kiadással terhelné a várost. Szerintünk meg lehetne oldani úgy a kérdést, hogy a belügyminiszter felhatalmazása volna kikérendő arra nézve, hogy a hadisegélyek havonkint egyszer, egy összegben fizettessenek ki, amint ez már Nagyváradon, Aradon és az ország számos helyén gyakorlatban van. Ez a rend a pénztár munkájának nagyfokú csökkenését eredményezné. Halálozás, özv. Münch Gyulánét és családját uj fájdalmas csapás sújtja. Szeretett fia Münch Gyula cs. és kir. utászfőhadnagy, hosszas súlyos szenvedés után november 29-én Budapesten meghalt. Testvére Münch László honvédfőhadnagy