Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-05 / 27. szám

3 Békés 1914 juhus 5 Vármegyei központi választmány ülése. CJunius 30.) Az uj választói törvény értelmében megalaki- kitott vármegyei központi választmánya f. évi junius 30-án tartotta első ülését Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt. Az uj központi választmánynak 32 tagja van, ezek közül azonban csupán 17 tag volt jelen. Az ülés első tárgya a választmánynak megalakulása volt, minélfogva elsősorban a még esküt nem tett tagok tették le az esküt a választmány ülésében. Bejelentette az alispán, hogy a törvényadta jogánál fogva a választmány jegyzőjéül Ambrus Jenőt és helyettes jegyzőiül Veres József és Házy Imre vármegyei aljegyzőket rendelte ki. Előadta ezután az elnöklő alispán, hogy miután a választókörök beosztására vonatkozó törvényható­sági határozatot a belügyminiszter jóváhagyta, a vá­lasztmánynak legfontosabb feladata most már intéz­kedni, hogy a vármegye hét választókerületére a választók névjegyzéke az uj törvény értelmében el­készíttessék. A választó névjegyzékek összeállítása három részből áll. Az első feladat e téren az, hogy a név­jegyzékek tervezete az összeíró küldöttség által egybe állíttassák, minélfogva a választmánynak az összeíró küldöttségeket kellett az. ülésen megala­kítani. Az összeíró küldöttség tagjaiul a központi vá­lasztmány a következő egyéneket választotta meg : I. Békési választókerület: 1. Békési első szavazókor : Elnök Dr. Szegedy Kálmán, helyettes elnök dr. Török Gábor, póttag dr. Emperl Gyula. Működési köre a szavazókor egész területe. 2. Békési második szavazókor: Rendes tagok dr. Sebők Elek, dr. Morvay János. Póttag Kovács Ferenc. Elnök dr. Sebők Elek, helyettes elnök dr. Morvay János. 3. Mezőberényi első szav. kör : Rendes tagok Szabó Árpád, dr. Grunvald Dezső. Póttag Lédig József. Elnök Szabó Árpád, helyettes elnök dr. Grünwald Dezső. 4. Mezőberényi második szav. kör: Rendes ta­gok dr. Liszka Nándor, dr. Hegedűs Béla. Póttag dr. Valentinyi Károly. Elnök dr. Liszka Nándor, helyettese dr. Hegedűs Béla. II. Békéscsabai választókerület: 1. Alsó végi szav. kör: Tagok dr. Galli Károly, Szomora Tivadar. Póttag Zsíros András. Elnök dr. Galli Károly, helyettese Szomora Tivadar. 2. Központi szavazókor : Tagok : dr. Hollender Lipót, Koppányi Gyula. Póttag Reisz Simon. Elnök dr. Hollender Lipót, helyettese Koppányi Gyula. 3. Felsővégi szavazókor; Tagok dr. Zahorán TÁRCA. Egy kis fiútól igy hallottam én : Óh a reggelt én nagyon szeretem ! Mikor szememről elrebben az álom, Kis paplanomra nyújtom a kezem ! A kék falat, a szobát újra látom ! Es félig ébren, még csukott szemekkel Hallom, mint ver a kandallón a vekker. Óh, a reggelt én nagyon szeretem ! Mikor Juli behozza a cipőket, Agyunk elé lerakja sorba őket. Anyuska a spalettet tárja széjjel, Es megtelik a szobánk drága fénnyel! Anyuska hangja a szobán keresztül Olyan, mint drága ének, hogyha rezditl. Lehunyt pillám alól álmodva nézem Hogy futkos a fény kedves kék ruháján . . . jcs hogy zenél a hang, a szó, a száján . . . Anyuska paplanom fölé hajol Ébresztő csókját érzem valahol A nyakamon, kócos hajam tövében . . . Kezem babrálva bujkál az övében. Oh, a haja, oly selymes és puha, így leeresztve kis kezem se bírja ! Az enyémet a borbély mind lenyirja ! Marcsa még alszik ! Kócos kis haja Úgy lóg a párna fodrán szerte széjjel. Jajj, a lányok oly lusták, Istenem ! Ébredne már ! Hisz alhatott az éjjel! t Csodálkozom, hogy még aludni bír ! ? Megcsípném a karját — de hátha sir ! / Vagy meglököm egy kicsikét az ágyat . , . Nem nagy lökést adok, csak gyönge lágyat: Lám ! mindjárt felnyitotta a szemét ! Fel-ttl és csinál furcsa képeket Jajj rútakat, cseppet se szépeket Pediq ha sír, csúf ráncos lesz a szája. Mátyás, Lukoviczky Endre. Póttag Zahorán Mátyás. Elnök dr. Zahorán Mátyás, helyettese Lukoviczky Endre. 4. Erzsébethelyi szavazókor: Tagok dr. Weisz Frigyes, Lojkó Yilmos. Póttag dr. Vértes Andor. Elnök dr. Weisz Frigyes, helyettese Lojkó Vilmos. III. Gyomai választókerület: 1. Endrődi szavazókor: Tagok Szente Sándor, Hunya M. Mátyás. Póttag Szilágyi Elemér. Elnök Szente Sándor, helyettese Hunya M. Mátyás. 2. Gyomai szavazókor: Tagok dr. Kalocsa Ist­ván, Mácz Ákos. Póttag G. Nagy László. Elnök dr. Kalocsa István, helyettese Mácz Ákos. , 3. Kondorosi szavazókor : Elnök Fekete Kálmán, helyettese Lukoviczki Mihály. Póttag Velki Béla. IV. Gyulai választókerület: 1. Dobozi szavazókor: Tagok Fára Sándor, Kovács Gergely. Póttag Z. Szabó Mihály. Elnök Fára Sándor, helyettese Kovács Gergely. 2. Gyula balparti szavazókor: Tagok dr. Foll- mann János, Schreiber Ottó. Póttag Székely Zsig- mond. Elnök dr. Follmann János, helyettese Schrei­ber Ottó. 3. Gyula jobbparti szavazókor : Tagok dr. Varga Gyula, Székely Lajos. Póttag dr. Major Simon. Elnök dr. Varga Gyula, helyettese Székely Lajos. 4. Gyulavárii szavazókor: Tagok Z. Nagy Fe­renc, Csete György. Póttag K. Túri Ferenc. Elnök Csete György, helyettese Z. Nagy Ferenc. 5. Kétegyházi szavazókor: Elnök Beles Vazul, helyettese Málik András. Póttag Szabuka János. 6. Ujkigyósi szavazókor : Elnök Kovács Márton, helyettese Szolomáyer Jakab. Póttag Csatlós István. V. Orosházi választókerület: 1. Békéssámsoni szavazókor : Elnök Nagy Mi­hály, helyettese Lampel Miksa. Póttag Seszkó József. 2. Csorvási szavazókor: Elnök Forgács Károly, helyettese Zalai Antal. Póttag Szikora Gergely. 3. Gádorosi szavazókor: Elnök Nyíri István, helyettese Jenei János, póttag Oravecz László. 4. Nagyszénási szavazókor: Elnök Mészáros Dániel, helyettese Sós Sándor, póttag Hoffer Ignácz. 5. Orosházi belső szavazókor: Elnök dr. Nagy István, helyettese Krausz Gyula, póttag Kiss Ferenc. 6. Orosházi külső szavazókor : Elnök dr. Klein Andor, helyettese Baranyai Kálmán, póttag Rostás István. 7. Orosháza-kiscsákói szavazókor : Elnök dr. Romancsik János, helyettese Sin István, póttag Csiszár Mihály. 8. Pusztaföldvári szavazókor: Elnök Honéczi Pál, helyettese Kóhn Sámuel, póttag Keller József. 9. Szentetornyai szavazókor: Elnök Csermák Elemér, helyettese Zábrák Pál, póttag Szedlacsek István. Öreg lesz, mint a házmester Katája ! Játszunk inkább búj ócskát fennt az ágyon Látja, milyen jókedvű vagyok én ! Jókor kelek, mint a tejes-legény ! ! Apa reggel a hivatalba megy. Öltözködik s mi addig nem kelünk fel. Hancurozunk Marosával a kis ágyon. Eh tótágast is állok a fejemmel! És játszunk sokszor párna-háborút, 8 több ilyenféle kedves dolgokat[! Ilyenkor aztán nevetünk sokat. Jól múlatunk, mert senkisem zavar: Juli a konyhán cacaöt kavar, És apa meg a nyakkendőt köti . . . Míg hancuzunk oly jókat nevetek / Közel a falhoz, tótágast vetek ! . . . Apuska kész van — hivatalba megy. Barackot ad fejünkre . . . jajj ! kemény . . ! Megcsókolja anynst a két szemén . . . Ftácz Etus. Ima. (Ferenez Ferdinand trónörökös és neje gyászünnepóre. Gyula, 1914. julius 3-án.) Nemzeteknek nagy Istene, királyoknak hatal­mas nagy királya ! Lelkünk gyásza, bánatunknak árja hozzád vezérel minket, mert sehol nincsen más, kiben megnyugvást találhatnánk, ki terhűnkön könnyíthetne, egyedül te vagy Atyánk ! erős, hatal­mas, lelked erejével felemelni minket bánatunknak tengeréből, elvezérelni, a benned vetett hit által a megnyugovás révpartjára. Ha a ragyogó nap egy szempillantás alatt fel- leg árjába merül; ha a viruló virág villám gyorsan vihartól leszakítva hull alá föld porába; ha a vizek habárja hirtelen elapad: mindezen látvány megdöb­benésre indítja a szivet 10. Tótkomlósi szavazókor: Elnök Hrdlicska Lajos, helyettese dr. Vas Nándor, póttag dr. Lauro- vicz Iános. VI. Szarvasi választókerület. 1. Békésszentandrási szavazókor : Elnök Ben- csik József, helyettese Tolnai Ferenc, póttag Fabó Mihály. 2. Öcsödi szavazókor : Elnök Tolnai Antal, he­lyettese Dorogi Ferenc, póttag Pápai János. 3. Szarvasi első szavazókor : E szavazókor te­rületét két működési körre osztja a központi választ­mány és a két működési körre két összeíró küldött­séget választ. I- ső terület Szarvas I-ső és III-ik belső terü­lete az I. és II. tanyai kerület, összeíró küldöttség elnöke dr. Sziráczky János, helyettese Gál András, póttag Simkó Gyula. II- ik terület. A békésszentandrási határból Csabacsüdpuszta. összeíró küldöttség elnöke Bencsik I. János, helyettese Schner András, póttag Kons- tantinovics István. 4. Szarvasi második szavazókor: Elnök dr. Gerö Oszkár, helyettese Kondács András, póttag dr. Silberstein Gyula. 5. Szarvasi harmadik szavazókor: Elnök dr. Szemző Gyula, helyettese Sterbecz Gábor, póttag Janurik M. Pál. VII. Szeghalmi választókerület: 1. Füzesgyarmati szavazókor : Elnök Nagy A. Imre, helyettese Lázár Gergely, póttag Homoki Péter. 2. Körösladányi szavazókor: Elnök dr. Török Ödön, helyettese Szentandrássy Elek, póttag Baksay Sándor. 3. Köröstarcsai szavazókor: Elnök Szabó János, helyettese Szentandrási Pál, póttag ifj. Boros Károly. 4. Szeghalmi szavazókor: Elnök Czeglédi Fe­renc, helyettese Izsák Jakab, póttag Boruzs M. István. 5. Vésztői szavazókor: Elnök Petry József, helyettese Bódai István, póttag D. Kincses Imre. A központi választmány felhívja az összeíró küldötségek figyelmét arra, hogy az összeíró küldött­ségeknek az illető község egy jegyzője hivatalból tagja, tehát az összeíró küldöttség elnöke idejében keresse meg az elöljáróságot egy jegyzőnek tagul ki­jelölése iránt. A vármegyei központi választmány ezután rész­letes utasításokat ad az összeíró küldöttségeknek ab­ban a tekintetben, hogy a névjegyzékek tervezetét minő adatok és irányelvek figyelembevételével állít­sák össze. A központi választmány különösen felhívta az összeíró küldöttségek figyelmét azon törvényes ren­delkezésre, hogy azok a választók, akik az 1913. évi névjegyzékben fel vannak véve, mindaddig választók maradnak, mig a régi törvények szerint kívánt fel­Hát még midőn a mostani országos gyászunk okára gondolunk : miként maradhatna a szív fáj­dalmas érzéstől ment, hogyan a szem bánat könyek nélkül ? Mennyei fels.ég, Atyánk, Istenünk! Sokszor ült bánat sötét felhője hazánk életegére ; a nemzet szivét gyakran tépdeste sajgó sebnek égető fájdalma. Hazánk ezeréves története a megpróbáltatások, szenvedések nehéz harcának egész láncolata. A bol­dogság tündöklő napja számtalanszor merült sötét éjszakába; az öröm virágok elhervadtak s nyo­mukban tövisek fakadtak. Mig az öröm csak csep- pekben folydogált, addig tenger volt a bánat; csil- lagtalan éjszakánkra hajnal bíbora ritkán derült! , Magyar szemekben bánat harmata hányszor talált helyet? midőn a hozzánk hívek e földről elköltöztek, a szerető szivek végsőt dobbantak; a zöldelő remény lombok elhervadtak . . . S mégis habár a költő szavaiként: „megbün- hődte már e nép a múltat s jövendőt“ — e sokat szenvedett haza, melynek vértől és könnytől ázott minden hantja, most sem lehet a boldogság csendes otthona, keserves jajszó, zokogás, könnyhullatás gyakran megújulnak itt . . . Jobb jövő kies rév­partjára csak te vezérelhetsz el minket mindenható Isten 1 Ne vedd bünül édes atyánk, ha bánatos lel­kűnkben feltör a kérdés: „Meddig tolul még uj gyász régi gyászra ? Meddig haragszol Ur Isten mi ránk ?“ Miért kellett milliók remény lomb­jának egy pillanat alatt elhervadnia; két egymást híven szerető szív dobbanásának váratlanul meg­szűntével három apa és anya nélkül maradt kicsiny árva ártatlan szivébe költöznie a gyász érzetének az eddigi boldogság helyett, hogy könnyet hullás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom