Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-11 / 41. szám
6 Békés 1914 október 11. melletti sirkertben a róm. kath. szertartás szerint örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmiseáldozat a f. évi október 6-án d. e. 9 órakor fog a békéscsabai róm. kath. templomban az Egek urának bemutattatni. Békéscsaba, 1914. október 4. Áldás és béke lengjen porai felett! özv. Szihelszky Józsefné, szül. Sonnenleitner Erzsébet felesége. Ragettly Já- nosné szül. Szihelszky Emma, dí. Morvay Jánosné szül. Szihelszky Irén gyermekei. Czéh Károlyné szül. Szihelszky Lujza testvére. Ragettly Adika, Ragettly Jancsika, Morvay Miklóska unokái. Ragettly János, dr. Morvay János vejei. A lóalkusz halála. Csütörtökön estefelé tragikus körülmények között fejezte be életét Jegyinyák György 39 esztendős lóalkusz Orosházán. Délelőtt a lóvásártéren lovakat vásárolt s e közben egy ló úgy gyomron rúgta Jegyinyákot, hogy az eszméletlenül terült el a földön s kocsin kellett hazaszállítani a lakására. Felesége azonnal orvosért szaladt s a nyomban megérkezett orvos oly súlyos belső sérülést állapított meg Jegyinyákon, hogy életbenmaradásá- val nem igen biztathatta hozzátartozóit. Élet-halál közt lebegve feküdt ágyában Jegyinyák, mig felesége a patikába futott az orvos által rendelt gyógyszerért. E közben a súlyosan szenvedő ember, hogy a halál megváltsa szenvedésétől, — bicskájával fel- metszette a hasát. A szerencsétlen lóalkusz aznap estefelé kínos szenvedés után meghalt. Csalás a katonai segély körül. A hadbavonult katonák itthonmaradt ellátatlan családjai részére a kormány meglehetős szabadelvüséggel, igen tekintélyes összegre rugó segélyeket folyósít. A vonat kozó rendelet részletesen felsorolja, hogy a harctérre vonult katonák mely hozzátartozói részesülhetnek az állami segítségben. Csak természetes, hogy akiket nem a bevonult tartott el, hanem egyéb jövedelme, vagy vagyona is elegendő a család fenntartására, az nem igényelhet segélyt. Úgyszintén nem tarthat számot a segélyre az a nő sem aki vadházasságban él a hadbavonulttal. Ezek a szabályok falragaszokon kellőleg közhírré voltak téve, mégis számos vagyonos asszony és törvénytelen házasságban élő is jelentkezett segélyezésért. Ezeket azonban kiválogatták a névsorból és jelentkezésük dacára nem utalták ki részükre az államsegélyt. A legnagyobb óvatosság mellett mégis megesett, hogy illetéktelen egyének is megkapták a segélyt, de nem sokáig élvezhetik a jótéteményt, mert előbb-utóbb kisül a hamisság és szigorú büntetés a következménye. Az első ilyen rajtavesztett személy Békési Sára gyulai asszony, aki a bevonult állítólagos férje Nádházi Pál után 30 kor. 36 fillér segélyt vett fel a városi pénztárnál. Hamarosan kisült azonban, hogy az asszony nem hites felesége Nádházinak. Az asszony a rendőrség kezébe került, ahol azt állította, hogy Dobozon esküdtek meg. de ez valótlannak bizonyult. Tanczik Lajos rendőr- főkapitány pénteken délután elitélte az asszonyt 5 napi elzárásra, 100 korona pénzbüntetésre és a jogtalanul felvett összeg visszafizetésére. Az Ítélet jogerős, Öngyilkos iparos. Offenvagner József csabai hentes-iparos f. hó 3-án éjjel öngyilkos lett. Még az nap rendesen elvégezte az napi munkáját. Megvacsorázott és lefeküdt. Éjjel a felesége fölébredt a kis fia sírására, meggyujtotta a lámpát s csodálkozva látta, hogy a férje ágya üres, keresni kezdte s mert nem találta, felköltötte a ház népét, minden zugot jól megnéztek, míg végre a lámpával a kúthoz mentek s ott találták — lábbal felfelé. Nagy küzdelemmel tudtak ounan felhúzni, de már akkor halott volt, 10 kilós suiyt kötött a nyakába s úgy ugrott a kútba. A szerencsétlen család iránt nagy részvét nyilvánult meg mindenfelé, annyival is inkább, mert nem is sejtik, mi késztette végzetes cselekedete elkövetésére. Temetése vasárnap délután volt. Betörés. Folyó ho 3-án viradóra ismeretlen tettesek betörtek az orosházi Noel-féle fűszer-kereskedésbe s onnan nagymennyiségű lisztet, szivart és cigarettát, nehány üveg pálinkát és 6 korona készpénzt elloptak. A betörők az udvarfelőli raktár-ajtót feszítették föl s igy hatoltak be az üzletbe, hol minden megzavarás nélkül működtek. A betörőket nyomozza a csendőrség. Gyomai községi ügyek. Gyoma községe a választás alá eső elöljárósági tagok fizetését, amely utoljára az 1871. évben lett megállapítva, a f. évi junius 1-től kezdve az alábbi mérvben emelte fel. A községi biró fizetését 400 koronáról 600-ra, az albiróét 300-ról 500-ra a négy esküdtét egyenként 200-ról 400-ra, a pénztárnokét és ellenőrét 400-ról 600-ra, végüU'Domokos János gazdasági ismétlő-iskolai tanító lakáspénzét személyhez kötötten 300-ról 400-ra emelte fel. Gyoma község a községi 4, 5, 6, 7. és 8. sz. vadászterületeket nyilvános árverés mellőzésével évi 700 korona bérösszegért bérbe adta rO évre a gyomai vadásztársaságnak. A község azzal indokolta határozatát, hogy a bérösszeg a múlthoz viszonyítva jelentékenyen nagyobb, másrészt mert a bérbevevő egyedül nyújt biztosítékot atekintetben, hogy az említett községi vadászterületek, gazdaságosan lesznek kihasználva a bérlet tartama alatt. A község határozatát többen megfelebbezték. Az 1, 2. és 3 sz. vadászterületek, amelyek 10.000 kát. holdat tesznek ki, nyilvános árverésen fognak bérbeadatni. Hősi halál. Szomorú valóra vált az a hetek óta szállongó hir, hogy a békéscsabai ág. ev. Rudolf- főgimnázium egyik kiváló tanára, dr. Lautner János, ki tartalékos vadász-kadett volt, a kraszniki győzelmes ütközetben hősi halált halt. Az ifjú hőst ott temették el a kraszniki mezőkön. Folyó hó 4-én emlékére gyászistentiszteletet tartottak hozzátartozói a gyomai ev. templomban. Az emlékbeszédet Harsányt Pál ref. lelkész tartotta. A gyászistentiszteleten a csabai főgimn. tanári kara testületileg jelent meg. A főgimn. kormányzó-bizottsága és a tanári kar a következő gyászjelentést adta ki: A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-főgimnázium kormányzó-bizottsága és tanári kara megilletődött szívvel jelenti, hogy dr. Lautner Janos főgimnáziumi rendes tanár, tartalékos vadász-kadét életének 27-ik s tanári működésének 4-ik évében, folyó évi augusztus 23-án a kraszniki ütközetben hősi halállal végezte be földi pályáját. A kiváló képzettségű, lelkes ifjú tanár s az áldott lelkű, jó kartárs emlékét örökké kegyelettel őrizzük szivünkben. Emlékezetére folyó évi október hó 8-án délután 4 órakor gyászistentiszteletet tartunk a békéscsabai ev. kistemplomban. Jegyzőválasztás Tótkomlóson. Tótkomlós község képviselőtestülete folyó hó 3-án délelőtt tartott közgyűlésén töltötte be a Kunos Istvánnak orosházi jegyzővé történt megválasztása folytán megüresedett jegyzői állást. A képviselőtestület hat pályázó közül Karkus János eddigi helyettes jegyzőt választotta meg egyhangúlag. A kolera a múlt heten 4 esetben lépett fel a vármegye községeiben és pedig Gyomán egy vasúti munkás, Endrődön egy fóldmives betegedett meg kolera gyanús tünetek között, mig Vésztőn azon munkások között betegedett meg újabb egyén, akik a sebeskörözsi munkálatoknál voltak alkalmazva és e miatt el vannak különítve, végül Békésen egy kubikosnak 19 éves fián mutatkoztak kolera gyanús tünetek. Békéscsabán, Körösladányban újabb megbetegedés nem fordult elő. A kolerajárvány teljes leküzdhetése végett a vármegye alispánja az országos vásárok megtartását az egész vármegye területén további rendelkezésig betiltotta, ugyancsak ebből az okból nem fognak megjelenni a szeghalmi és vésztői népfölkelőkötelezettek sem a f. hó 12-én Nagyváradon tartandó bemutató szemlén. Furfangos tolvajlás Békésen. Még a múlt hó 28-án történt, hogy Kelemen Gáborné, a kinek férje katonai szolgalatra bevonult, kiment a békési határban fekvő marói tanyájára. Ezalatt az idő alatt a ház őrizetlenül maradt, s ezt az alkalmat használta fel a tolvaj a ház kifosztására. Ugyanis Keie- mennének mintegy 900 — 1000 korona megtakarított pénze volt, a melyet egy fazékban rejtett el, s betette a kemencébe, s mindenféle állványokkal eltorlaszolta. A körülményeket minden bizonnyal alaposan ismerő tolvaj a lakást álkulcsai kinyitotta s a pénzt a kendővel lekötött fazékból elemelte, s úgy ahogy volt ismét lekötve üresen visszatette a kemencébe. A hazaérkező asszony gyanúsnak találván a kemence előtti állványok össze-visszaságát, pénze- után nézett, s a legnagyobb meglepetésére csak az üres fazekat találta, mire a csendőrségre rohant, ahol megtette a feljelentést ismeretlen tettes ellen. Lövöldöző asszony. Benkő András orosházi zenész vasárnap este elköszönt hazulról. Keresetre indult. Muzsikálni. Hogy akadt-e pasasra ebben a búval és bánattal teli világban, az nem tudódott ki. Csak annyi, hogy András hétfőn reggel nem ment haza. Még délben sem. Erre az asszonya a keresésére indult. Meg is találta a Városi vendéglőben, hol András mulatozott. Az asszony invitálta haza. Ám András nem mutatott semmiféle hajlandóságot. Szóra-szó jött. Végül is az asszony előrántotta a revolverét s kétszer rálőtt az emberére. A lövésekre rendőr került elő, ki az összekülönbözött házasokat bekísérte. Benkő Andrást különben nem érte a golyó s igy az asszonynak nem lesz valami súlyos büntetése. A francia ipari termékek ellen. Az a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franciák kedves orosz szövetségesük kedvéért a védtelen magyarok, osztrákok és németek irányában tanúsítottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon de főképen Budapesten minden ellen irtóháborut indítottak, ami francia. A különféle francia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a francia pezsgő, a francia olaj, a francia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a francia divat is is elvesztette azt a varázsát, amelyjel eddig lenyűgözve tartotta a lelkeket. Egy dolgot azonban szinte mindnyájan elfelejtettek boykott alá venni s ez — a francia cognac. Cognac városának nevét nem lehet hamarosan kitörölni a finomabb papramorgókat kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a technika vivmánvai következtében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső francia gyárakban. Az »Adriatiea« Coguac Médicinal néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógycélokra is. Az »Adriatica« borpárlata minden jobb csemegeáru és italmérő üzletben kapható. Az »Adriatica« gyógy- konyakjr azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál tetemesen olcsóbb is Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar cognaeot fognak fogyasztani 424. 1—4. A hadbavonult katonák családjai részére, összegyűjtött összegek nyugtázását alább folytatjuk. Dr. Lóvich Ödönné és dr. Bucskó Kortolánné gyűjtése: 2i'io kor. Éhez hozzájárultak: Nyikora György 2'—, Imrei Józsefné 1'—, Marian Illés 1' —, Nyiri Ferencz 1'—, Rusz Jánosné 2'—, Juhász András —-50, Galambos Péter —’20, Popovics János — ■20, Borbuj Anna —TO, N. N P—, Tar And- rásné 2’—, özv. Tóth Tamásné P—, Argyelán Mojsza —T0, Goldmann József 2-—, Sproch Józsefné T —, Kelemen János P—, Rotyis Jánosi'—, Sós Ödönné 2 —, Seres Imre — 50, Körösi Józsefné —•50, Tnppa Róza P-, Nyikora György 6 liter bab, Nagy Ferencné 3 liter bab. Somogyi Jánosné gyűjtése: 4-3'20 kor. Éhez hozzájárultak : Krasznai Istvánué 4'—, Somogyi Jánosné 2'—, ifj. Bálint Ferenc 10"—, Bartos Józsefné 2—, Juhos László 21—, Portörő Károlyné —'60, Gyulai Lajos P—, Zsiga Jánosné —-20, Marik Samuelné 3'—, Tar Istvánná 2'—, Braunná —'40, Fleischer Vilmosné 1 —, Tatár Sándorné 2' —, Szilvási Lajosné P—, Wárlám Zoltánná P—, Leopold Johanna 5-—, Csiszár Sándor P—, Vízvári Lajosné 5-—, Somogyi Jánosné 40 liter bab, ifj. Bálint Ferenc 2 liter borsó, Tar Istvánná 20 liter bab, 1 véka burgonya. Vincz Sándorné, Rozsnyai Lászlóné és Wälder Jenőné gyűjtése: 39620 kor. Éhez hozzájárulták : Dr. Kaczvinszki János 40-—, dr. Biró Béla 40—, Reisner Emánuel 20-—, Reisner Ede 40, Szecsei István és neje 20‘—, Bálint Béláné 10—, Tóth Ferencné 10’—, dr. Kurtucz Valéria 101—, Oszuszky János 2 —, br. Drechsel Béláné 10- —, Bodoki Kálmánná 5—, Széli Irnréné 5-—, Kőváry Béla —-20, Sülé József 3-—, Marosi Illésné 5-—, dr. Keppich Frigyesné 5'—, dr- Kohn Mór 10'—, dr. Rostás 2’ — , Nizsalovszki Endre 10 —, Czinczár Adolf 50—,