Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-03 / 18. szám
1914 májas 3. Békés 3 Dr. Lukács György városunk illusztris orsz. képviselőjét a képviselőhöz, uj ülésszakának megnyitása alkalmából újra magválasztotta a zárszámadási bizottság tagjai közé, akik őt nyomban újólag a bizottság elnökének választották meg. A képviselőház továbbá Lukács Györgyöt az ezúttal Budapesten ülésező delegációban is rendes tagnak, a delegáció pedig a külügyi, s tengerészetügyi albizottságok tagjául választotta. Dr. Berkes Sándor plakettje Közkórházunk orvosi s tisztviselői kara, mint annak idejében meg- irtuk, dr. Berkes Sándort kórházigazgatói működésének negyedszázados évfordulója alkalmából egyszerű de bensőségteljes ovációban részesítette. Ugyanekkor a főorvosok és tisztviselői kar elhatározta, hogy az évfordulót plakettel szemlélhetőleg is megörökitik. lécsy László városunk szülötte, az iparművészeti akadémia tehetséges ifjú növendéke nyerte a megtisztelő felhívást a plakett elkészítésére. Az ifjú müvésznövendék nagy ambícióval és teljes sikerrel teljesítette a megbízást és a bronz plakettet lekül- dótte megbízóinak, akik azt a napokban újabb lelkes ováció közepette nyújtották át, a kedves figyelemért meghatott igazgató főorvosnak. Az Alsó-fehér-körözsi ármentesitö, belviz- szabályozó és vizhasznositó társulat választmánya április 28-án d. e. ülést, aznap d. u. pedig közgyűlést tartott. A választmányi ülésen gróf Széchényi Antal elnöklete alatt, dr. Hoffmann Károly, dr. Jantsovits Emil, dr. Ladies László, Ondrus Cyrill és dr. Szegedi Kálmán választmányi tagok, Hubert Lajos kir. főmérnök és Künzl Ernő igazgató-főmérnök vettek részt, mig a közgyűlésen a most nevezett választmányi tagokon kivül dr. Bucskó Koriolán, Aszalay Gyula, dr. Balázs József, dr. Eollmann János, Morvay Mihály, Ádám Gusztáv, Goldis János, R. Nagy Imre, Kovács Gergely, dr. Zahorán Mátyás, dr. Uhrin László, Csőke István, Sebestyén Mihály és még többen vettek részt. A gyűlés megnyitása után gróf Széchényi Antal kegye- letes szavakban emlékezett meg Novák Árpádról, a társulat elhunyt alelnökéről, kinek emlékét a társulat jegyzőkönyvileg meg is örökítette. Fontosabb tárgyak voltak a tisztujjitás, melyen közfelkiáltással elnökké gróf Széchényi Antal, alelnökké az eddigi jogtanácsos dr. Jantsovits Emil, mig jogtanácsossá dr. Follmann János választattak meg. A társulat választmánya a régi tagokból alakíttatott meg s az uj jogtanácsos dr. Follmann János is beválasztatott; a számvizsgálp-bizottság tagjai is a régi tagok Aszalay Gyula, dr. Bucskó Koriolán és Morvay Mihály lettek. Az igazgató-főmérnök hosszabb jelentésben számolt be a múlt év eseményeiről, melyek leglényegesebbje a múlt évi nyári és ez idei tavaszi árvizek voltak, s úgy a választmány, mint a közgyűlés megnyugvással vette tudomásul, hogy az árvédekezés a szomszédos társulatokénál jóval alacsonyabb összeget emésztett fel, ami főként a műszaki vezetőség érdeme. A márciusi esőzések miatt a társulat szivattyútelepét is működésbe kellett hozni, s ez mintegy 1q napon át működött. Gyula város területén 2 csatornán dolgozik a társulat, s ezek befejezését azon sajnos, nem szokatlan körülmény gátolja, hogy három polgártársunk, a kiknek nevét csak kíméletből nem adjuk át a nyilvánosságnak azért, hogy az ő érdekeiket is szolgáló csatorna birtokukat érinti, a társulattól fájdalomdijat, jelentékeny kárpótlást kívánnak. Ezzel a kapzsisággal szemben kiemelendő ifj. Demkó Mihály polgártársunk áldozatkészsége, aki 400 koronát ajánlott fel a csatorna folytatásának költségeihez. A békési torkolati zsilip építésének munkálataival március 10-én készült el a főmérnök és pedig oly szerencsésen, hogy néhány perccel a munka befejezése után az árvíz a munkateret biztositó körtöltést beszakitotta, ami ha előbb történik, a társulatnak kiszámíthatatlan károkat okozott volna. Felhatalmazást kapott a főmérnök arra, hogy a Feketekörözs mentén mutatkozott szivárgások ellen a veszélyes helyeken eternit lemezekkel való elzárással tegyen kísérletet. Foglalkozott a társulat Gyula város polgármesterének azon átiratával, hogy a társulat a Fehér-körözs hidja mellett mindkét oldalon lejárókat létesítsen oly célból, hogy a Sarkad felől a vásárra hajtott állatok ott meghathatok legyenek. A kívánságnak a város költségén való létesítése ellen a társulat kifogást nem emel, de nem tartotta ezt a célt társulati érdeknek. A kisjenői főhercegi uradalom 1200 kát. hold területen halastavat akar létesítem s mintegy 6,000 000 köbméter vizet kért a társulattól oly időben, mikor annak elvezetése úgyis gondot okoz, mig a visszavezetést a nyári időben fogja teljesíteni, oly időben, amikor viszont a viz beszerzése okoz gondot. A társulat az uradalom kérését szívesen teljesítette, annál is inkább, mert a viz tisztán vezetődik vissza és az élővizcsatorna vizének nyáron át leendő fel- frisitését elősegíteni fogja. Erős kritikában részesítette a társulat az Országos vízépítési igazgatóság kis tanácsának 1913. november 4 én tartott üléséről felvett jegyzőkönyvét, a mely szerint a kis Tanács még arról sem vett tudomást, hogy a társulatnak a Fekete-körözs mentén is vannak töltései s ezek épen a múlt nyár folyamán erős próbának voltak alávetve. A társulat ezt annak tudja be, hogy a miniszter egy kerületi felügyelői állást állandóan betöltetlenül hagyott és 18 társulatot utal egy felügyelő hatáskörébe, éppen ezért kéri a Társulat a betöltetlen kerületi felügyelői állás sürgős betöltését. Több folyó ügy elintézése után a közgyűlés délután 5 órakor ért véget. A gyulai kisromán városi dal és zeneegyesület által április hó 20-án rendezett műkedvelői előadáson felülfizettek: Márkus János ny. tanító 4 kor., Tulkán Tivadar, Szilágyi Pál 1—1 kor., kik ezúton is fogadják nevezett egyesületnek hálás köszönetét. Házasság. Miskucza Pál hivatalnok tegnap kötött házasságot Merza Béla cipész polgártársunk Mariska leányával. A Vöröskereszt betegápolónői tanfolyama, mely a békésmegyei közkórházban március 1-én vette kezdetét, április végével befejezést nyert. Annak idején sajnálattal regisztráltuk, hogy a humánus eszme a gyulai hölgyek sorában nem talált kívánatos visszhangra, Mig a szomszéd Nagyváradon any- nyian jelentkeztek, hogy egyszerre két harmincas turnusban kellett a tanfolyamot beosztani, sőt ezek levizsgázása után újabb kurzust kellett nyitni, addig Gyulán mindössze hatan jelentkeztek a tanfolyamra. A hat vállalkozó közül is hárman időközben abban hagyták a tanulmányok folytatását, részint családi körülményeik miatt, részint azért, mert természetük nem bírta legyőzni a sebkezeléssel és vér látásával járó iszonyodást. A tanfolyamot végzett Papp Endréné, Heilmger Károlyné és Kertész Gyuláné úgy elméleti, mint gyakorlati képzettségükről vizsgálóbizottság előtt adtak számot, a legszebb eredménnyel. A bizottság dr. Berkes Sándor kórházigazgató, dr. Kun Pál és dr. Békés Dezső főorvosokból és dr. Chrapek Jenő sebészeti alorvosból állott. Utóbbi végezte fá- radhatlan buzgalommal és önzetlenséggel a tanfolyam résztvevőinek kiképzését. A levizsgázott hölgyek f hó 5-én délelőtt teszik le az ünnepélyes esküt, a közkórház tanácstermében, mely alkalommal átveszik a képzettségüket tanúsító oklevelet és a vöröskereszt egylet betegápolónői karszalag jelvényét. A gyomai fösorozás április hó 28 és 29. napjain folyt le. Annak eredménye a következő: Fel volt hiva 511 állitásköteles, besoroztatott 167, fegyverképtelennek nyilváníttatott 70, kórházba küldetett 3, távol maradt 92 és teljesen ismeretlen 8. Kedvezményben részesittetett 6 egyén. Az eredmény — amint látható — kielégítő. A legközelebbi fősorozás Békésen tartatik május 6—11-ig. Fel van hiva ebben a sorozó járásban 933 hadköteles. Soro- zási elnök : dr. Török Gábor megyebizottsági tag, Agyonrugta a ló. Hack József gyulai gazdálkodó most fogadta szolgálatába Kovács János oláh- szentmiklósi 27 éves mezőgazdasági cselédet, aki április 27-én reggel lépett szolgálatba. Szegény embert a végzete hozta Gyulára. Még ugyanaznap délután 2 órakor átvitte gazdája egyik lovát Kempf Jakab szomszédos tanyájára fedeztetés végett. Kempf- nek szilaj ménje a körülötte forgolódó Kovács Jánost úgy hasba rúgta, hogy az nyomban a helyszínén meghalt. A szomorú esetről értesítették az ügyészséget, amely elrendelte a halott felboncolását. A szerencsétlenség körül fennforogni látszó gondatlanság miatt megindult az eljárás. Halálos baleset. Kóipzsladányi Tódorné gyulai asszony csütörtökön férjével kocsin a Geszt községhez tartozó Bárd pusztára költözködött. Geszt határában a lovak valamitől megijedve, a bútorokkal fel- pakkolt kocsit elragadták. Az asszony a lovak közzé esett s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy eszméletét vesztette. Kocsira tették és behozták a gyulai közkórházba, ahol a szenvedett belső sérülések következtében még aznap meghalt. Kitüntetett kereskedösegéd. A kereskedelemügyi miniszter az aradi kereskedelmi és iparkamara fel- terjesztésére Junászka Ferenc gyulai kereskedősegédet Kocsis László gyulai divatáru kereskedésében eltöltött, 25 évet meghaladó buzgó és lelkiismeretes tevékenységének honorálásául díszoklevéllel és kétszáz korona pénzjutalommal tüntette ki. A gyulai kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak körében a kitüntetés annál inkább is őszinte örömet kelt, mert a hasonló kitartó szorgalom ( és tevékenység csak a legritkább esetben talál méltó elismerésre. Ezúttal pedig az elismerés nagyon is érdemes kartársukkal szemben nyilvánult meg. Az oklevelet tegnap este nyújtotta át szép beszéd kíséretében a kitüntetettnek Weisz Mór iparkamarai tag a Komló szálloda éttermében tartott bankett keretében, amelyet a kereskedő kartársak rendeztek az ünnepelt tiszteletére. Halálozás. Mélységes részvétet kelt Kovách Albert, Almasy Dénes gróf sarkadi hitbizomanyi uradalma nyugalmazott főtisztjének bekövetkezett halála. A nagytehetségü, ambiciózus, derék ember néhány év előtt súlyos kór áldozata lett- Evek óta, mint élőhalott tengődött, épen ez okból április 30-án bekövetkezett halála szeretteiben és tisztelőiben, az őszinte bánat mellett, fájdalmas megnyugvást is keltett. Temetése pénteken délután volt a gyulai református temetőben. A halálesetről kiadott gyászjelentés a következő: Alulírottak a legmélyebb fájdalommal tudatják, hogy a felej hetetlen jó férj, szerető apa, testvér, sógor és rokon Kovách Albert a sarkadi uradalom nyug. főtisztje, életének 49-ik, házasságának 18-ik évében folyó év és hó 30-án reggeli 3 órakor hosszas és súlyos szenvedés után elhunyt. A megboldogult földi maradványai folyó évi május hó 1-én délután 5 órakor fognak Békésvármegye közkórházából a református egyház szertartása szerint a helybeli református temetőbe örök nyugalomra helyeztetni. Gyula, 1914. évi április hó 30-án. Az örök világosság fényeskedjék neki! Ozv. Kovách Albertné Márki Irén felesége. Katinka leánya. Özv. Kovách Andrásné Nagy Mária édesanyja. András és felesége és gyermekei, György és felesége, Mária és férje Gál Bertalan és gyermekei, Ferenc és felesége, Ilona, Margit özv. Ercsey Gá- borné és gyermekei testvérei, illetve sógornői. Márki Jenő és felesége és gyermekei, dr. Márki Imre és felesége, Márki Andor, Márki Kornélia és férje Yarga Géza sógorai, illetve sógornője. Fehér május — vörös május. Az örök megváltás, az örök megújhodás ünnepnapja volt mindig május elseje. Amint az ember minden megbánás után újra vétkezik és újra vezekel, akként tér vissza minden évben a rideg téli évszak, hogy a tavasz szépségeivel engesztelődjék ki, — de csak azért — mert csak visszatér a zord idő és utána ismét a verőfény és melegség. Miért van igy és minő célból, ki mondja meg. Csak azt tudjuk, hogy a fagy és hó világa után boldogan látjuk a virágos május megjelenését. Boldogan érezzük a fehér virágokkal ékes tavaszias május édes lehelletét. Újra élünk, uj levegőt szivünk, uj boldogságot érezünk. Minden örül, vigad, csak egy haragos vörös zászló szóllott bele a természet visszhangjába, mint a zene harmóniájába a visszás hang. A képzelt elégedetlenség, az ok nélkül háborgás, a vihart Ígérő nagy szélvész hangja, amely azonban megelégedett az ígéret távoli dörejével, ez eső nélküli szél haragjával, mely az utcáról felkapott porral hint meg bennünket, hogy tovább menjen csakhamar. Ezrek követték a zászlót, mig olyat ígért, mit be nem válthatott. Ma már hiábavalóságát csak százak követik. Az örök elégedetlenség nem gyűlhet meg a vörös zászló alatt, mert sok szellentyüje van, amelyen elillanhat. Életünk tengertükre nem hullámzik szerfölött, mert mindig hullámzik. A vörös zászló nagy lobogással támadt fel, ma már lankadtan csügg alá. Erőt vett rajta a fehér május, a természet ereje, mely nem tűri a gyökérzet nélküli növényt. Ember, ember! — Ma jó dolgod van, becsüld meg, hogy rosszra ne forduljon! Századok szenvedésével kell megváltani néhány évtized boldogságát! Az ujholdhoz fűződő remények nem valósultak meg. Április utolsó hete is ép oly száraz és meleg volt, mint elődei. A légsulymérő állandóan magasan állott és a látóhatáron napokon keresztül egy felhőfoszlány sem volt látható. Május elsejére az időjárásban fordulat látszott bekövetkezendőnek; a délutáni órákban ugyanis szépen beborult, a határ északi részében egy kis zápor is megörvendeztette a szomjas földet, tegnap virradóra mintegy óráig tartó eső esett, de még a délelőtt folyamán újra északi szél kerekedett és szétkergette a felhő- het. Ennél is azonban nagyobb baj, hogy a légsulymérő ismét magasra szökött fel s a gazdaközönségnek a jó májusi esőhöz fűződő reményei nem valósultak meg. Az északi légáramlat mellett még éjjeli fagytól is lehet tartani, ami a szépen elvirág- zott és elég jó termést ígérő gyümölcsfákra végzetes hatással lenne. A Royal Mozgostzinházban ma vasárnap d. u. fél 5 és este 8 órai kezdettel bemutatásra kerül Az elűzött fiú modern sorstragédia 8 felvonásban. Ezen nagyszerű film egyike a legjobb és legszebb modern drámáknak A darab szerepeit a dán királyi színház legkiválóbb tagjai alakítják. Kedden » Gyerünk csaki a szezon legnagyobb és legjobb vigjátéka eredeti francia szelleme- kacagtató darab. A főszerepet Treptow Ottó a Kék egér főszereplője alakítja. Csütörtökön a Pathé-cég kiváló műsora kerül vászonra. Szombaton »A kievi vérvád« vagy »Beilis vértanuságai. Ezen szenzációs felvétel a legnagyobb érdeklődést mindvégig leköti és élethűen adja visz- sza az összes vérváddal kapcsolatos eseményeket úgy, mint azt a világ összes lapjai részletesen közölték. A főszerepet maga Beilis Meudel játsza. Az orosházi szinügyi bizottság dr. Berthóty István elnöklete mellett ülést tartott, melyen a színi szezon ügyet tárgyalták meg. A község tudvalevőleg átengedte a színkör helyét a róm. kath. egyháznak, parochia építés céljára. Az egyház még az ősszel megkezdi az építkezést, igy a színészek hajlék nélkül maradnak. Felmerült ^z a terv, hogy a színkört a régi sertéspiactéren újból felépítsék, de ez nagyon költséges volna. Végül úgy határozott a bizottság,