Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-13 / 28. szám
XLV. évtol yam Gyula, 1913 július 13. 7 ~7 38. szám. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K. — f Fé l évre ____5 K — f Év negyedre__ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A gyomai választás. Báró Perényi Zsigmond belügyi államtitkár Gyomán történt megválasztása s különösen választásának lefolyás! módja élénk szenzációt keltett nemcsak Békésvármegyében, hanem a fővárosban és az ország legtávolabbi részeiben is, a szenzáció nyomán örvendetes meglepetést a nemzeti munkapárt, és leplezetlen levertséget az ellenzék minden árnyalatának körében. Bennünket, akik betek, hónapok óta nagy figyelemmel kisértük a G-yomán és a kerület minden községében lefolyt eseményeket, Perényi Zsigmond báró győzelme egyáltalán nem lepett meg. Erre a győzelemre el voltunk készülve. De nem tagadjuk, hogy a 818 szavazattöbbségben megnyilatkozó fényes eredményt magunk sem reméltük, amennyiben ez a legvérmesebb reményeket is messze túlhaladja. Azt azonban minden Demosthenesnél ékesebben bizonyltja ez a nyolcszáztizennyolc szavazattöbbség, hogy lapunk két legutóbbi számában megjelent cikkeink minden tekintetben igazolva lettek. Bebizonyult ugyanis, amit minden tárgyilagosan gondolkodó s nyilatkozó komoly ellenzéki emberek is rezignációval bár, de most már őszintén elismernek, hogy báró Perényi Zsigmond megválasztásának, miuden várakozást felülmúló fényes győzelmének, elvitázhatatlan alapja, amit cikkeink okfejtésében hangsúlyoztunk : a nép hangulatában, a nép lelki világában bekövetkezett változás. Frappáns bizo- nyitóka eme hangulatváltozásnak nemcsak maga a választás eredménye, hanem a választás folyamán megnyilatkozott olyan jelenség, amely eddig nemcsak szokatlanul, hanem mondhatni példátlanul áll a választások krónikájában. Az a szokatlan és ismételjük, hogy példátlan eset történt ugyauis, hogy a kormánypártra szavazók, akiknek zöme pedig a szorosan vett „nép“-hői toborzódott, nemcsak hogy nem érezték a legkisebb terrorizmust és ebből kifolyó félelmet sem, hanem anélkül, hogy ők fejtettek volna ki terrorizmust, nem mint eddig : habozva, félve s oldalogva, hanem felemelt fővel, büszkén, mondhatni dacosan járultak az, urna elé s a nemzeti munkapártiak voltak ezúttal azok, akik tartózkodás nélkül kritizálták az ellenzéki jelöltek párthiveit, szemükre hányták a fakciozus ellenzékeskedést, amellyel szemben utóbbiak csak lanyhán védekeztek és mentegetőztek. A választásnak ez volt a legjellemzőbb tünete s az üllő és a kalapács eme szerepváltozását érdemes kiemelni és meg- rögziteni. Ha van és egyáltalában lehetséges eszményi képviselőválasztás, akkor a gyomairól jó lélekkel állapítható meg, hogy ott ezúttal eszményi választás volt. Ha van, ha egyáltalában lehetséges a népakarat megnyilatkozásáról beszélni, akkor és most Gyomán a népakarat nyilatkozott meg és jutott kifejezésre. A másutt akár méltáu, akár méltatlanul megnyilatkozott szokásos vádaknak, aminők : hatósági presszió, erőszakoskodás, lélekvásárlás stb. Gyomáu hire és hamva sem mutatkozott. Hogy azonban minden irányban tárgyilagosak és igazságosak legyünk, be kell ismernünk azt is, hogy az ellenzék sem volt fanatikus és dicséretesen tartózkodott az izgatás fegyvereitől, ami azonban ismét csak azt bizonyítja, • begy az izgatás alapját képező tömegterrorizmus, ha nem is fordult ellene, de egyáltalában nem állott rendelkezésére s éppen ezen körülmény a legnagyobb bizonyítéka a néphangulatban történt gyökeres változásnak. A gyomai képviselőválasztásnak korszak- alkotó s következményeiben ezidőszerint nem is mérlegelhető országos nagy jelentősége vau. Amit lapunk multheti számában ,,egy gyomai választópolgár“ talán még óhajképpen hangoztatott, nevezetesen, hogy a magyar nép nem engedheti meg maginak többé a mindenáron ellenzékiskedés, különösen pedig Deák Ferenc halhatatlan müvével szemben a közjogi téren való ellenzékiskedés luxusát: az Gyomán, az ország legfüggetlenségibbnek elismert választó- kerületében, óhajból íme ténynek valósult meg. Megvalósult pedig minden mesterkedés nélkül, mint a közakarat megnyilatkozása. Deák Ferenc kiegyezése, idestova egy félszázad óta Gyomán érte el a legnagyobb elégtételt, joggal mondhatjuk, hogy legfényesebb diadalát. Óhajtjuk, elvárjuk, egyben reméljük is, hogy a gyomai választás jelentőségének teljes tanulságát a kormány, a nemzeti munkapárt és a parlament is le fogják vonni. Nevezetesen, ha a magyar nép, a magyar faj, amelynek a gyomai kerület egyik legszámbaveeudőbb alkotó része, a meddőnek felösmert közjogellenes alappal szakítva, guveruementális térre lépett : a nemzeti munkapártra, a kormányra, a törvényhozásra is fokozottabb kötelezettségek hárulnak az állam- és nemzetfenntartó magyar faj és magyar nép vitális érdekei iránt. Mert nem szemrehányásképpen inja, tényként megállapítandó, hogy ezeknek a kötelezettségeknek teljesítése, különösen a határszéli s nemzetiségi perifériákhoz viszonyítva, nagyon el lettek hanyagolva. Ismételjük, nem szemrehányásképpen írjuk, mert hiszen tudjuk, megircuk ennek mentségét és magyarázatát. Az eddigi kormányok és törvényhozások, amelyekkel szemben a magyar nép és elsősorban a gyomai választókerület és Békésvármegye is közjogi téren ellenséges állásponton volt, a közjogi alap védelmében, tehát az ország érdekében, talán sőt bizonyára kedvük ellenére, rá voltak kényszerítve a határszéli s nemzetiségi vidékeknek a fajfentartó T Á B C A. Viszon tlát ás. Itt ültél te és én előtted álltam Mint gondtalan kedélyű, vig gyerek, Ah ! szinte most is látlak kék ruhádban Az emlék elragadja lelkemet. Az első boldogság s az első bánat E helyen akkor lett tulajdonom . . . És azokat az illatos órákat Felejteni talán sosem fogom. Most itt állok merengve, egymagámba' Kaeajnak csak emléke van velem, S e szép magánynak nyűgöző hatalma Fólséges érzést ébreszt telkemen. Az öröm, hogy e helyet újra látom Távolléted miatt bánatba vész S a letűnt és még remélt boldogságon Versengve töpreng a szív és az ész. Az alkony jő s még mindig itt bolyongok, — Hisz igy emlékezve imádkozom Meséket súgnak hosszan a falombok, S én mindnek báját végig álmodom : Él egy leányka messze, messze innen, S te őt keresed bolondos gyerek . . . És titkos dalba' felel fű, fa minden : A szerelmesek boldog emberek. Tolnai József. Hetven év a Nemzeti Színházban. Megfájdul a szivünk, rpikor azt halljuk, hogy csákányt emelnek a budapesti Nemzeti Szinház vén épületére s az ácsok szétverik azt a kopott, vén padlatot, melyen Egressy Gábor kiadta nemes lelkét „Brankovics György“ előadása alatt s melyen jártak a magyar szinpad dicsőségei mind, az egyetlen Kántorné kivételével, kit az ármány és saját büszkesége fosztott meg attól, hogy e színpadnak is dicsősége legyen, mint addig a vidékieknek s az ideiglenes hajlékkal birt pestinek is volt. E deszkák látták és hordták Megyerit (van-e ki e nevet nem ismeri ?) a két Lendvayt, a két Lendvay- nét, a két Egressyt, a két Szigetit, Jókainét, Szent- péteryt, Dérynét és Schodelnét, Bartát a volt szabólegényt és nagy tragikust, Szigligetit mint színészt és Petőfit mint statisztát és műkedvelőt, a bájos Hubenaynét, kit Vörösmarty gyászolt el egy költeményben, Hollóssy Kornéliát, a nagy magyar énekesnőt és Blaha Lujzát a minden idők legnagyobb magyar népdal-énekesnőjét s Jászai Maritól Ligeti Juliskáig mindazt, amit szinpadi tehetségben egy szűk intézet elbírt, amig más hajlékok is nem nyíltak számukra. A magyar művelődés történelemnek annyi emléke fűződik e vén deszkákhoz, hogy nagy kegyetlenség lerombolni az emlékeket, ha még oly díszes palotát is emelnek a helyére. Meg kellett volna ezt hagyni némi átalakítással, ha másnak nem, gyakorlószinháznak, vagy olyan kis családi Múzsa-templomnak, amilyen Párisban és Londonban tucatszárnra van, intim, csöndes kis fészeknek, ahol válogatott darabokat adnak elő, nem az anyagi nyereségért, de az irodalmi színvonal emelésére. Ha azonban lerombolják, ne járjanak vele úgy, mint Bécs járt Burgszinházával, melybe sohase tudnak megszokni sem szinészek, sem közönség, mert a régi kedves kis szinház helyett kaptak ugyan egy nagy csarnokot, de az többé nem a Burgszinház, hanem egészen más intézet. A régi; a dicsőségek színhelye örökre meghalt. A budapesti Nemzeti Szinház annak a jobb kornak kezdete volt, melyért buzgó imádság epe- dezett százezrek ajakán. A múlt század első évtizedeinek minden magyar szellemét foglalkoztatta, a jó öreg Kultsár Istvántól gr. Széchenyi Istvánig s midőn végre 1837. augusztus 22-én megnyílt, szinte uj korszak derült a honra még politikai tekintetben is. A rohamos haladás szinte e naptól számit, e ház húzta maga után a többi intézményt, mert hogy ezt meg lehetett teremteni, melyért annyi küzdelem folyt, semminek megalkotása nem látszott többé lehetetlennek. Déryné leirja az ő végtelenül kedves és bájos naplőjegyzeteiben, mily állapotban volt a színház, mikor a legrekkenőbb augusztusi hőségben megnyitották Vörösmarty „Árpád ébredése“ oimü előjátékával, mert hiszen kit illetett volna meg az első szó az uj színházban, ha nem a nemzet nagy lantosát s mily nagy harcok folytak még azontúl is a közönség közönyössége ellen, mely a német színházhoz volt szokva s csak lassan kapott be a magyarba. Még a „legnagyobb magyar“ is a német Múzsa hajlékában áldozott s csak egyszer volt éveken át látható a magyar színházban, melynek létesithetéseért könyvet irt pedig. A közönyt azonban lassacskán megtöri a nemzeti szellem, mely tápot megint ez intézetből mentett. A még nem levő magyar drámai irodalmat ez időben a legselejtesebb idegen darabok fordításai pótolják. Raupach, Birchpfeiffer Sarolta, Kotzebue, Töpffer (van-e ki e nevet még ismeri ?) Iffland, Al- bisi, Steigentesch és mások, fölváltva az öreg Dumas és később Seribe darabjaival, képezik a műsor javát. Még a Moliére, Shakspeare és Moreto-darabok XjapTxnls: mai száma ÍO oldal.
