Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-03 / 31. szám

4 Békés 1913. augusztus 3. Hasba szúrták. Budai István 41 éves gyulai földmives f. hó 27-én este 9 órakor a Bárdos hid- ján hazafelé tartott. Szembe jött vele egy másik földmives ember, aki anélkül hogy egy szót is szólott volna, a kezében tartott bicskával hasba szúrta és tovább ment. A súlyosan megsebesített ember a köz- kórházba ment be, s támadójáról csak annyit tud, hogy valami Gyepes nevű ember, de hogy mi oka volt a gyalázatos tettre, fogalma sincs. Nulla dies sine linea. Alighanem igaza lesz közkedvelt Szatyink egyik színpadi kimondásának, hogy az eső Medárdtól nem negyveu napig, hanem a szini szezon végéig tart. Az elmúlt héten sem múlt el egyetlen egy nap sem kisebb-nagyobb eső nélkül, sőt csütörtökön délután alig egy negyed­óra alatt felhőszakadásszerü eső 18 milliméter csa­padékot okozott. A legrégibb gazda sem emlékezik vissza annyi »medvefogásc-ra, mint az idén törté­nik, ami természetesen rendkívül hátráltatja a nyom­tatást és a csépíést, de a különben sem bőséges búzatermésben még további jelentékeny károkat is okoz. Vajha igaza lenne Szatyinak, hogy az eső szezonvégig tartana csak, az esetben a holnapi nap­tól szárazságnak kellene bekövetkeznie, no de a szezonvégen kívül az ujhold is indokolt alkalma lenne a várvavárt időváltozásnak. Kolerahir a varmegyében. A múlt hét keddi napján telefonon jelentette a járásorvos, bogy a kő- röstarcsai tanyákon egy idősebb ember koleragya- nus tünetek között megbetegedett. A vármegye t. főorvosa a helyszínére azonnal kiszállt és megálla­pította, hogy az illető egyén szilvamérgezésbeu szen­vedett, azonban már akkor a javulás utján volt és azóta teljesen fel is épült. Eljegyzés. Kuss Zoltán gádorost ág. ev. lelkész eljegyezte Valkovszky Erzsikét Szarvason. Felügyelő beiktatás Csorváson. A csorvási ágostai evangélikus egyház, mint annak idejében megírtuk, dr. Ladies László ügyvéd csorvási föld- birtokost választotta meg felügyelőjének, aki külön­ben ugyanilyen tisztet tölt be a gyulai ág. ev. egyháznál is. A felügyelő beiktatás vasárnap volt Csorváson megfelelő egyházi ünnepséggel. Sipos András, az ottani egyház ifjú lelkésze iktatta be a délelőtti istentisztelet keretében díszes tisztébe az uj felügyelőt, aki hálás köszönetét mondott a beléje helyezett megtisztelő bizalomért és ünnepélyes foga­dalmat tett, hogy az egyház anyagi és kulturális érdekeit mindenkor szivén viselendi. A templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség, amelynek sorá­ban testületileg voltak képviselve a csorvási többi egyházak és a község elöljárósága is. A lélekeme­lőén szép egyházi ünnepélyt délben a községi nagy­vendéglőben társaslakoma fejezte be. A villám áldozata. A múlt szombaton, julius 26-án estefelé óriási zivatar vonult el városunk és a szomszédságban levő községek felett. A villámok egymást érték, különösen egy vakító fényű villám­lást óriási csattanás kisérte, amelyről mindenki azt vélte, hogy a város végén csapott le. Pedig mint­egy 8 kilométernyire volt a várostól, a varsándi határban, ahol Patroj Mihály 23 éves földmives egy asztag közelében állott. A villám oly irtózatos erővel csapott le reá, hogy a szerencsétlen ember darabokban hullott széjjel és hulláját teljesen meg- szenesedett állapotban, úgyszólván tagonként szedték össze. Tragikus halálát neje, szülei s nagy családja gyászolja. Áriézi kutak. Eüzesgyaimat község egyhangú­lag elhatározta, hogy egyelőre két ártézi kutat lé­tesít és kijelölte azoknak a helyeit is, ugyancsak megállapította azt is, hogy a jövőben még fúrandó két ártézi kút, mely helyeken épüljön. Elfogadta a képviselőtestület a most fúrandó ártézi kutak hely- szinrajzát, műszaki leírását, költségvetését, valamint a munkálatok kivitelére vonatkozó árlejtési hirdet­ményt. Végül elhatározta, hogy jelenlegi 5 tüzkut közül négyet Rapid szerkezettel lát el. A felmerü­lendő összes költségek a költségvetésben biztosítva vannak. Járványkórház. Nagyszénás község köteleztet- vén járványkórház létesítésére, a község a terveket elkészítette és az alispán azt felülvizsgálás végett felterjesztette a belügyminiszterhez. A miniszter azonban a terveket nem találta megfelelőknek és azok helyett egy normál tervet és költségvetést adott le a vármegyének, hogy a járványkórház annak alapján készíttessék el. Gyógyszerésznő. A vallás- és közoktatásügyi minister megengedte, hogy Vámos Erzsébet, aki Bé­késcsabán van gyakorlaton a gyógyszerészeti pá­lyára lephessen. Fiók gyógyszertár. A belügyminiszter a tör­vényhatóság javaslatához képest nem engedélyezte Békéssámsonban a fiók gyógyszertar felállítását, mert a jelenlegi állapot, mely szerint a községi or­vos kézi gyógyszertár,, tart, a közegészségügyi köve­telményeket kielégíti és a fiók gyógyszertár enge­délyezésével a községi orvos megélhetése veszélyez­tetve lenne. Békéscsaba község kégviselőtestülete múlt hó 26-án közgyűlést tartott. Legfontosabb tárgy az egyik segédjegyzői állásnak jegyzői állásra való át­szervezése volt. A képviselőtestület egyik előző gyű­lésén kimondta a katonaügyi nyilvántartó nyugdíjaz­tatásával kapcsolatban, hogy a főjegyző melleit levő segédjegyzői állást, amelyet most Tóth László tölt be, önálló működési körű jegyzői állássá szervezi a jelenlegi 2400 korona fizetés és 300 korona lakbér fönntartása mellett. A tanács ebbeli javaslatát a köz­gyűlés azon pótlással fogadta ei nagy szótöbbséggel hogy a nyilvántartói állást megszüntetik s helyébe egy irnoki állást szerveznek. Egyben kimondták azt is, hogy a szervezett uj jegyzői állásra nem hirdet­nek pályázatot, hanem azt Tóth Lászlóval töltik be. A belügyminiszter utasítására elhatározták, hogy két 1000 koronával javadalmazott közegészségügyi rend­őri állást szerveznek. A temesvári hadtestparancs­nokság azon kérelmét, hogy a katonák élelmezésé­nek megjavítására bocsásson a község a 101-ik gy.- ezred csabai zászlóaljának rendelkezésére egy terü­letet zöldségtermesztésre, a képviselőtestület teljesí­tette, amennyiben e célra a községnek a körgát mellett fekvő földjéből két holdnyi területet áten­gedett. Cirkusz Gyulán. Attól tartottunk, hogy a szín­társulat eltávozásával unalmas esték következnek be s nem lesz közönségünknek semmiféle szórako­zása A csendes esték azonban egyelőre még nem következnek be, mert holnap megérkezik a Gyulán már előnyösen ismert Ivilliany cirkusz s kedden este a Kossuth-téri sátorban megkezdi előadásait. Balesetek. Garai Páiné Havran Judit 52 éves szarvasi asszony, aki Pálfi Márton ottani szoba­festőnél segédeskedik, f. hó 30-án a padlásra ment mintákat lehozni, azonban a rozoga létra eltört alatta, az asszony lezuhant és kezét törte. .A vár­megyei közkórházban gipszkötésbe tették. — Mé­száros Janos 63 éves körösladányi lakos búzát szállított be a tanyáról. Az utón egy zökkenőnél oly szerencsétlenül esett le a kocsi tetejéről, hogy súlyos belső sérülésekkel szállították a gyulai köz­kórházba. — Pomucz Janos, Weisz Mór és Társa kocsisa söröshordókat rakott le a kocsiról, miközben észrevette, hogy az egyik lóra egy óriási légy szállott le és a vérét szíjjá. A legyet el akarta kergetni, de a ló kirúgott, s a kocsist elég súlyosan megsebesítette. Lakásán ápolják. Szerencsétlenség. Orosházán történt. A csü­törtöki hetipiacra igyekezett Kovács József vásár­helyi pusztai gazdálkodó a feleségével. A lovak csendesen kocogtak. A szentesi utón a Báyer István és Fia stráfkocsija ei akarta kerülni Kovacsékat. Elibök kaptatott, de oly ügyetlenül, hogy a nehéz stráfkocsi beleütődött a könnyű parasztkocsiba s azt összetörte. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj. Hanem az ütközés oly erős volt, hogy Kovácsáé a kocsiról a lovak közé esett. Szerencsére az ember erősen tartotta a lovakat s igy azok nem rugdos­hatták össze az asszonyt, ki azonban az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Halálos balesetek. Poór Lajos nagyszénási földmives felesége csütörtökön libákat tépett az is­táiéban. Egy ideig Lajos nevű másféléves kis fia körülötte tipegett, majd kiment az udvarra, ahol elbotorkálva, egyszercsak beleesett a kút mellett lévő sertésLirösztőbe s belefuladt. A gondatlan anya ellen megindították a vizsgálatot. — Ribár Róza békésszentandrási munkáslány egyik tanyán, hol cséplési munkálatokat végeztek, vizmerés köz­ben megcsúszott, beleesett a kútba és segitség hiá­nyában ott veszett. Zsebtolvaj. Varga György aradi lakos julius 29-én Orosházán utazott keresztül s miközben a vo­natja csatlakozását várta, bement a váróterembe s ott egy padra leülve csendesen elszunyókált. Mikor fölébredt ijedten vette észre, hogy a pénztárcája, melyben 45 korona volt, eltűnt. Azonnal a csendőr­ségre futott, hol jelentést tett A csendőrségen meg­indították a nyomozást s megállapították, hogy az alvó ember zsebéből valami ügyes zsebtolvaj emelte ki a pénztárcát. A jómadárt mbst nyomozzák. Az orosházi szini szezon ezidén julius 29-én vette kezdetét, mikor is a kecskeméti szinházdirek- tor egész gárdájával bevonult az orosházi nyári színkörbe. Mariházy Miklós színigazgató társulatá­nak névsora a következő : Mariházy Miklós igazgató, Gulyás Menyhért művezető általános rendező, Ko­vács Andor rendező, Nagy Jenő titkár. Nyárai La­jos színházi ellenőr, D. Szetnerjey Tibor karnagy, Moskovitz Vilmos zenekari igazgató, Koller Viktor kartanitó, korrepetitor, Kratochwill L. könyvtáros, ifj. Békefy Lajos súgó, Váradi J. ügyelő, Mérő R. jegypénztáros. Művészi személyzet; M. Turchányi Olga primadonna, Bedő Ilonka szende, Gulyásné René énekes komika, Jaray Erzsi énekes naiva, Tor- day Erzsi coloratur énekesnő, Komor Emma anya- szinésznő, Balázs Rózsi táncos subrette, Sándor Julia hősnő, Gitta Ottilia táncos énekesnő, Fodor Szeréna segéd anya, Bán Tivadar komikus, Erkel Béia drá­mai apa és jellem, Gulyás Menyhért buffó, Gyulai József tenorista, Járay Sándor énekes táncos, natur- burs, Justh Gyula síheder, Kozma Hugó énekes bouvivant, B. Kovács Andor hősszerelmes, Mariházy Miklós szalon bonvivant, Matolcsi Béla baritonista, Nyáray Lajos kedélyes apa, Szepessy Sándor ope­rett buffó, továbbá a karszemélyzet és 18 tagból álló saját polgári zenekar. A társulat a szezont az »Aranyeső«-vel kezdte meg. Halál a síneken. Apóczki János gádorosi föld­mives szombat este a feleségével együtt hazafelé igyekezett a tanyájukról Útközben, mivel nagy sár volt s a vihar is javában dühöngött, igen elfárad­tak. Az asszony indítványára fölkaptak a vasúti töl­tésre s itt folytatták az utjokat. Nemsokára jött a vonat, melyet csak az utolsó pillanatban vettek észre. Az asszony még ki tudott ugrani előle, de az em­ber már nem. A mozdony elütötte s egész a felis- merhetetlenségig összeroncsolta. A szerencsétlenség­ből kifolyólag a vasútnál megindult a vizsgálat. Fölnyársalt paripa. Csabán a Szalay-féle föld­birtokon történt csütörtökön. A mezőn legelésztek az állatok : aprójószágok, lovak, tenenpk. Egyszer csak az egyik tehén megbokrosodott. Föl s alá kez­dett száguldozni a majorbau. Menekült előle min­den teremtett lélek, de még az állatok is. Csak ép egy paripa állt meg a helyén. Vesztére. A tehén nekiugroit s a szó szoros értelmében fölnyársalta a szarvával. A szerencsétlen állat összerogyott s rövid szenvedés után kilehelte nemes páráját. A csabai ág. ev. egyház az elmúlt héten rend­kívüli közgyűlést tartott. Az ülés tárgya volt az egyház 35-ik iskolájának szervezése a kereki tanyán. Kimondták az iskola szervezése mellett, hogy a pá­lyázatot e tanítói állásra meghirdetik s egyben át- iratilag megkeresik Csaba községet, hogy az egyház­tól most két éve megvont segélyt újból állítsa be a költségvetésbe, mert az egyház terhei oly súlyo­sak, hogy önmnga erejéből már képtelen az iskolái íönntartásására. Eljegyzés. Dr. Galli Géza eljegyezte Balogh Jolánkát, Balogh József posta- és táviró főfelügyelő, békéscsabai postafőnök leányát. Öngyilkos kereskedő. Még fiatal 39 éves em­ber vol Hajdú János gyomai nős, családos keres­kedő, mégis megunta a7, életét. A keddről szerdára virradó éjszakán ugyanis felakasztotta magát és hozzátartozói reggel már halva találták. Hogy vég­zetes tettét miért követte el, a hozzátartozói sem tudják. Lányi Antal repülése Orosházán is ép oly ke­retekben történt, mint Gyulán. A repülésnek, mely a múlt vasárnap délután folyt le, nem a legjobb idő kedvezett. Erős szél fújt. Ez volt aztán annak az oka, hogy Lányi itt sem tarthatta be programm- ját teljesen. Délután 6 óra kor szállt fel először és 8 percig maradt a levegőben, mintegy 80 méter magasban két nagy kört csinálva, majd egy negyed­órái pihenés után újra levegőbe emelkedett és is­mét körözött és siklórepüléssel leereszkedett. Har­madszor is felszállott, de ismét nagy küzdelemmel tudta a gépét egyensúlyban tartani a minden pilla­natban megújuló széllökések ellen. így elmaradtak a körözések, valamint az utasrepülés is, pedig akadt merész vállalkozó fölös számban, ki a légi útra örömmel ment volna. A repülőtéren mintegy 3000 néző jelent meg, de a környékbeli kukoricaföldek és tanyák is meg voltak szállva ingyenközönséggel. Lányi hadnagy Orosházáról átrepül Hódmezővásár­helyre és ott ma fog mutatványos repülést rendezni. Hódmezővásárhelyről Szegedre, Szegedről Kiskun­félegyházára és úgy repül Budapestre, megrakodva nem is annyira anyagiakkal, mint az alföldi magyar közönség őszinte elismerésével. Székely Mihály monoplánja, mellyel oly sok sikert és babért aratott, legutóbb szülővárosában, Szarvason szerdán délután megsemmisült. Ugyanis a gépmadár künn volt a szarvasi repülőtéren, egy­szerre csak egy heves szélroham fölkapta a gépet, föl vitte házmagasságnyira, aztán ledobta, úgy hogy a monoplán teljesen hasznavehetetlen ronccsá zúzó­dott össze. Békés község szervezési szabályrendeletét még az 1911. évben gyökeresen átdolgozta és egyben a községi alkalmazottak fizetését a jelenlegi megélhe­tési viszonyoknak megfelelően állapította meg. Jó­lehet a vonatkozó szabályrendeleteket a község egy­hangúlag hozta, mégis a törvényhatósághoz többen megfelebbezték azt. Ezen felebbezések tárgyalása al­kalmával a törvényhatóságnál szenvedélyes vita folyt, amelynek eredménye az lett, hogy a szabályrendele­teket ujabbi tárgyalás végett visszaküldte a törvény­hatóság a községnek, elrendelvén, hogy — az ujabbi tárgyalást megelőzően — a szabályrendeletek ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom