Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-19 / 42. szám
XLV. évfolyam (ijula, 1913 október 19 49. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre________ 5 K — f Év negyedre_____2 K 50 f Hi rdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fiilér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. *S*L-Z'-" " ” ' J' ...-ü Eg yes szám ára 20 fillér. A vármegye közgyűlése. — (október 15.) — Mintegy kétszáz megyebizottsági tag jelent meg és vett részt a vármegye őszi közgyűlésén. Szokatlan nagy szám, aminő rendszerint csak általános, vagy részleges tisztujitás alkalmával szokott összegyűlni. A mostani közgyűlés tárgy- sorozata, noha fontos tárgyakban eléggé bővelkedett, olyan ügyeket mégsem tartalmazott, amelyek a törvényhatósági bizottság ily nagy mérvben való látogatottságát megszokottá teszi. Azaz mégis volt egy, egyetemesebb érdeklődést keltő tárgy, a Tisza minisztérium kormány elfoglalást jelző leirata, melyről sokan azt hitték, hogy heves politikai vitatkozást fog inditani. Ezt annál inkább feltételezhették, mert a vármegye ellenzéki lapjai betek óta biztatták a híveket, hogy a közgyűlésen tömegesen megjelenjenek és az ellenzék által benyújtandó bizalmatlansági indítványt juttassák diadalra. A felhívásnak azonban nem volt legkisebb eredménye sem. Ellenzékiek ugyan meglehetős számban jelentek meg, de a bizalmatlansági indítvány elmaradt. Hogy ez igy történt, ebben oroszlánrésze van Kéry Gyula főispán magatartásának, filozófiájának és pártkülömbség nélkül elismert koneiliáns egyéniségének. A főispán és vele harmóniában az állandó választmány opportunitási szempontból és a vármegye békéje érdekében ugyanis nem léptek a közgyűlés elé kiélezett bizalmi indítvánnyal, noha nem volt kétségük, hogy a törvényhatósági bizottság nagy többsége ilynemű indítványt elfogadott volna. A kormány leiratára vonatkozó határozati javaslat szószerint a következő volt: »A törvényhatósági bizottság a miniszterelnöki leirat kapcsán — kijelenti, hogy a jelenlegi FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID viszonyok között, midőn az erők összetartására inkább van szükség mint valaha — kötelességének ismeri, hogy készséggel támogassa a kormányt azon feladatainak teljesítésében, amelyek az állam-élet minden terén a magyar nemzet élő- haladását, megerősítését s felvirágoztatását vannak hivatva szolgálni és előmozdítani.« Eme javaslatból látható, hogy habár kifejezetten nem is, de lényegileg benne van a Tisza kormány iránti bizalom. És hogy ezen bizalom a törvényhatósági bizottság legalább is túlnyomó többségének szivében gyökerezik, bizonyítja, hogy a közgyűlés egyetlen felszólalás, annál kevésbbó oppozició nélkül a javaslatot lelkes éljenzések között egyhangúlag határozattá emelte. Ezt a mozzanatot, mint az idők jelét, különösen ki kell emelnünk. A másik felemlitósre méltó mozzanat az, hogy az egy százalékos vármegyei pótadót a közgyűlés szintén egyhangúlag szavazta meg, illetőleg a megtartott névszerint való szavazás során egyetlen egy szavazat sem adatott le a pótadó ellen, ami eddig sohasem történt. Az igaz, hogy Bókósvármegye e tekintetben a legszerencsésebb vármegyék közzé tartozik, mert mig a vármegyék tuluyomó részében a törvény szerint kivethető pótadó maximuma az 5 százalék már évek óta ki van merítve, sőt már több vármegye törvényhozáságilag engedélyt nyert arra, hogy még az 5 százalékon felül is szavazhasson meg pótadót, addig Békésvármegyében már több mint két évtized óta csupán egyetlen százalék pótadó kivetése kéretik minden évben. A közgyűlést egyébként Kéry Gyula főispán a következő hangulatos, szép beszéddel nyitotta meg; Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik minden vasárnap. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Megnyugvással, örömmel tekinthetünk a vármegye közállapotaira. Közigazgatásunk minden ágábau, minden fokozatban kifogástalan. A folyó évnek általános, súlyos mező- gazdasági csapásai vármegyénket csak kis mértékben érintették. De a legnagyobb megelégedést keltheti bennünk az a körülmény, miszerint a vármegye hangulata megfelel a vármegye nevének, t. i. békés. Elvi harcainkat megvívjuk elvi alapon, az eszmecserének, a vitatkozásnak lojális fegyvereivel. Sohasem feledkezünk meg arról, hogy magyarok, testvérek vagyunk, a kiknek különböző utakon bár, csakis egy céljuk lehet: az imádott hazának boldogsága, nagysága! Nem feledkezünk meg arról, mily kevesen vagyunk, fenyegetve veszélyektől, körülvéve határainkon az ellenségek vasgyiirüitől. Össze kell tartanunk tehát, inkább, mint valaha! És ézt nemcsak a bizottságnak elnöke, hanem a jelenlevők között a legidősebb magyar honfi mondja ! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Békésvármegyében béke, nyugalom honol! A béke nyomában ott van az Isten áldása! Azon reményben, hogy ezentúl is a béke, a nyugalom áldásának jegyében fogunk haladni, lelkem mélyéből üdvözlöm az egybe- gyült bizottsági tag urakat és Békésvárme- gyónek rendes őszi közgyűlését ezennel megnyitom. Az érezhetően szívből fakadó és szivekre találó ékes megnyitó beszéd mély beuymást keltett a törvényhatósági bizottság tagjaira, akik azt zajosan megéljenezték. A közgyűlésnek az elnöki megnyitó után TÁRCA. A szerenád. Irta: Somogyi Imre. I. A poharak összecsendültek. — Fiuk — kiáltott föl Barna Géza, a segédjegyző, akit búcsúztatni jöttünk a kis falu „nagyvendéglő “-jébe“ —• én nem vagyok szomorú! Sőt örülök. Fiuk, amikor arra gondolok, hogy itt hagyom ezt a sárfészket, semmi sem bánt, semmi sem nehezedik ólomsullyal a szivemre, mert örömmel megyek el innét ... De mégis , . . mintha talán mégis valami raitafeküdnék a lelkemen, valami, aminek már csak szánakozás a neve, valami, ami... — Hagyd el, Géza — kiáltott rája hevesen a kis Hajdú János, az ügyvédi Írnok, -- ne beszélj erről a témáról! Hagyd el már! Hiszen tudod, hogy a vége mindig csak az, hogy elérzékenyedei és gyermekmódra sírsz. Az pedig nem illik tehoz- zád, hiszen hosszú bajuszu jegyző ur vagy! — Igazad volna Jani, ha igazad volna — mondta Barna szomorúan s hosszasan meredt maga elé. — Hallgatnom kellene arról, amiről hallgatni tudok! Nem fiuk, ezt nem lehet elhallgatni! Mielőtt elmegyek innét, érzem, valami olyat teszek, ami örökie emlékezetes lesz annak a leánynak az életében, de talán az enyémben is! Különös előérzetem van fiuk! Pedig az én előérzetem még soha sem csalt meg eddig . .. A járásbirósági kezelőtiszt, a kocavadász Si- monyi Lajos, mosolyogva ütött a vállára : — Na hallod, Géza! Csak nem akarod meggyilkolni Hajós Teruskát, mert... — Mit „mert“? — kiáltott fel Barna. — Semmi „mert“! Nekem van itt igazam, ebben a lehetetlen állapotban ! Én vagyok itt a megcsufolt fél, akit kinevettek, akit elutasítottak, mert rajongón szerettem ! . . . De újra kocintottak és egy ideig ismét csend lett. A poharak összecsörrentek és a fiuk hatalmas kortyokban nyelték a jó borokat. ízlett nekik. ... Künn a hajnal rózsapirja látszott. Az égen még csillogva ragyogott az ékes csillagrr iriád s meg-megbóbiskoltak apró gyertyácskái. A hajnal- csillag élénk ezüstje csaknem összeolvadt a holdvilág sápadt, bátortalanfényü színével s a derengő földet széles aranysárga sávval öntötte el. A harmat élénk csillogásu gyöngyszemei belevilágítottak a sötét pirkadásba s visszaverték a hold és csillagoknak sugarait. Ékes ruhát vett magára az ébredező természet és amikor a dombi nyúlványok mögül hirtelen kiemelkedett a nap vörös korongja, egyszerre áradt el szerte az éltető világosság. Az ég meghasadt és a sárga sugarak ráestek a földre; annak minden részét, minden zegét-zugát bevilágítva, ékesen, hivalkodón ... II. Illatos, holdfényes, gyönyörű szép nyári este ismerte meg Barna Géza Hajós Teruskát. Benn voltak mind a ketten a megyei székhelyen, a kedves, tipikus kis vidéki városban, ahol annak sétaterén a városi ismerősökkel sétálgattak. Itt volt az egész aranyifjuság. Géza akkor még csak a közigazgatási tan- folyamot végezte ; barátainak nagy csapatával pajkos mulatozás közben haladt át a ropogós kavicscsal felhintett sétatéren. A levegőben zsongó, andalító hársfaillatok terjengtek s mindenki melegséget érzett a szive körül. Az esti illat elárasztott mindent, ami a föld hátán élt, mozgott, lüktetett és az emberek kábult fejjel jártak a kis árnyat adó vadgesztenyefák és hársfák alatt. A leányt még akkor nem látta Géza. Egy fordulónál szembe került vele ; egy pillanatra összevillant a két pár kék szem tekintete s azután Barna Géza már nem létezett többé a társaságnak ... Az az egy pillanat, amely összehozta őket. az az egy szempillantás, amely fölforralta Géza vérét, elég volt éppen, hogy megszeresse ezt a kis leányt, akinek gyönyörű kék szemei megigézték őt. Nem tagadhatta, szerelmes lett belé. Pedig akkor még csak először látta, akkor még a nevét sem tudta, sem azt, hogy ki, mi . . ? Még azon az estén megismerte Teruskát. Egy ujságiró jóbarátja véletlenül ismerte a leányt s félóra sem telt bele, már együtt sétáltak a zizegő, illatot kilehelő bokrok s a sejtelmes mozgással bó- lintgató fák között. Gézát elbűvölte, megkapta a leány kedves egyénisége, bájos közvetlensége és az a társalgási modor, amelyet egy leánynál sem észlelt, valósággal elragadta. Egész estére lefoglalta a maga számára a Teruska társaságát s amikor végre, úgy tiz óra a lány eltávozott ismerőseivel, hosszú, forró kéz- szoritással, de még hosszabb sóhajjal búcsúzott el tőle. És a következő hónapban, amikor Teruska falujabeli körjegyzője segédjegyzőt keresett egyik helyi lap hirdetése utján, Barna Géza már utazott. Nem ment volna el, ha nem tudja, hogy a leány is szerelemre gyuladt iránta. De errő) bizonyossága volt, mert hiszen a Teruska halványlila levélkéiből, amelyeket Géza nagy diadallal mutogatott meg, ha közöttünk volt, bizony nagyon is kiérzett a viszontszerelemnek lángja. Ő is megszerette Gézát, ami azt bizonyitotta, hogy éppenséggel nem volt rossz ízlése . .. III. Senki sem tudta, hónán kerítette elő Barna Géza másnap éjjel a cigányokat. A faluban egy szál sem lakott. Csak akkor lepődött meg mindenki, amikor felcsendült a Teruska nótája az ablak alatt. Xjapvmls: mai száma. ÍO ©ld.al.
