Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-03 / 49. szám
1911. december 3. bekEs 7 Bö borjú-áldás. Kovács István orosházi gazdának az egyik tehene egyszerre három borjut ellett, két bika s egy üszőborjut. A kát bikaborju súlya 62 kilogramm, az üszőborjué 28 kg. Külön személyvonatok a karácsonyi ünnepek alkalmából. A karácsonyi ünnepek alkalmából várható erősebb személyforgalom akadálytalan és rendes lebonyolítása, valamint az utazó közönség kényelme érdekében a rendes személyvonaton kívül, a Mív. fővonalain külön személy, vegyes és személyszállító tebervönatok fognak közlekedni. A vidékünket közelebbről érdeklő különvonatok közül megemlítjük, hogy Budapest keleti pályaudvarról Aradig december 22. és 23-án külön személyvonat közlekedik I., II. és III. osytályu kocsikkal. Indul Budapestről este 0 óra 05 perckor, érkezik Aradra reggel 5 óra 07 perckor. Aradról Budapestig december 20-án és január hó 1-én külön személyvonat közlekedik I., II. és III. osztályú kocsikkal. Indul Aradról este 9 óra 01 perckor, Budapestre érkezik reggel 5 óra 30 perckor. Szegedről Békéscsabáig december 23-án külön személyvonat közlekedik I., II. és III. osztályú kocsikkal. Indul Szeged-Rókusró! délelőtt 9 ■óra 10 perckor, érkezik Békéscsabára délután 12 óra 38 perckor Orosházáról Szegedig december 23-án külön személyvonat közlekedik II. és III. osztályú kocsikkal. Indul Orosházáról este 6 óra 25 perckor, érkezik Szeged-Rókusra este 8 óra 45 perckor. A felsorolt különvonatok részletes menetrendéiről a külön hirdetmény ad felvilágosítást Csorvási munkásházak. Csorvás községben 64 gazdasági munkásház még az 1908. évben elkészült. A vármegye alispánja most_ a végleges leszámolásról tett jelentést a földmivelésügyi miniszterhez, amelyben előadja, hogy a munkásházak és kertjei teljesen fel vannak szerelve, a kertek gyümölcs és szederfákkal be vannak ültetve. Az összes munkásbázak bérbe vannak adva és a munkások f'egy ilyen teljesen felszerelt házért 85 korona 34 fillér házbért fizetnek évenként tüzbiztositási dijjal együtt. Megjegyezzük, hogy Wagner József békéscsabai építőmester az ősz szes terveket, az építési és felügyeleti munkálatokat díjtalanul végezte, amivel nagy hálára kötelezte az érdekelteket. Irodalom és művészet. A Magyar Gazdák Zsebnaptára. X. évfolyamban jelent meg az 1912. esztendőre. Merza Márton a* Gyakorlati gazdatisztek Országos egyesültté igazgatójának szerkesztésében. Az ügyes naptár, melyet haszonnal forgathat a gazda, sok érdekes gyakorlati adatot tartalmaz, kivált az okszerű gazdálkodásra nézve. Kiterjeszkednek ezek az adatok az állattenyésztésre, a növénytermelésre, a műtrágya céltudatos alkalmazására és a gazdasági üzem, valamint a tőzsde eljárás ismertetésére. A könyv Cegléden jelent meg Sárik Gyula nyomdájában s az ára 3 korona. Boldogfalvi csendélet Ily cim alatt gyűjtötte össze legjava elbeszéléseit Gajdács Bál tótkomlósi ág. ev. lelkész, lapunknak a múlt század 70-es éveiben volt munkatársa Az elbeszélések, melyekből iz- lelitőül lapunk mai számának tárcarovatában egyet közlünk, mindenike a falusi életből van meritve. Több szereplői a falu inteligenciajának alakjai, a pap. tanitó, jegyző ... az ezekkel érintkező tipikus falusiak: a szolga, harangozó, kocsis, kondás stb Magok az események egyszerűek, keresetlenek . . . a leírásuk is éppen ilyen. Nincsenek felöltöztetve ünnepies mondatokba, feltüzdelve sallangokkal, bokrétákkal, szemszuró csecsebecsékkel s éppen azért nagyon kedvesek és értékesek Gajdács Pálnak kitűnő iskolája volt az egyszerű, a cicomízatlan mindennapi élet megfigyeléseiben s azok leírásában. Mikszáth Kálmánnak tanulótársa, később á legkedvesebb testi-lelki barátja volt. A »nagy palóc« mellett fejlődött, nőtt s izmosodott, ami meg is látszik munkái legjaván. Az értékes kis könyvet, melyben két hosszabb lélekzetii s hat kisebb elbeszélés van, Kner Izidor adta ki csinos kiállításban. Tornyay János festőművész kiállítása a Békésmegyei Kaszinó nagytermében. Vidéki város igazán ritkán jut abba, helyzetbe, hogy valóban komoly művészetet lásson a falai között — és ez természetes is. Eltekintve a művészet álszenteskedő lovagjaitól (»Müvészház« »Művészeti Egyesület« stb. cim alatt utazó vigécektől) a vásárlás csekély és bizonytalan volta, a vidéki közönség átlagának letagad- hatatlanul igen fejletlen müizlése stb. szinte lehetetlenné teszik, hogy a szó szoros értelmében vett igazi művész megengedhessen magának egy ilyen luxus-kirándulást. A fővárosi jónevü művészek is — fenti dolgokra való tekintettel — csak a legselejte- sebb, másutt nem értékesíthető dolgaikat küldhetik. Tornyay szereti az alföldet, a vidéket és ennek jobb sorsra érdemes jó magyar népét. Ott él állandóan közöttük s évek óta azoknak rendezi a kiállításait. (Makó, Hódmezővásárhely, Baja, Szeged stb.) Ha néha-néha (8—10 évben egyszer) mégis benéz Pestre, ezt csak azért teszi, hogy beszámoljon a a pesti iró és müvésztársainak az alföldi magányban töltött évek eredményével. Hogy ilyenkor elég lelkes fogadtatásra talál, bizonyítják ezek a cikkek : Tornyay János a magyar pusztát választotta modellül. A puszta, legfőképpen a búzatermő magyar alföldi puszta képeinek tá^ya és lelke. Minden más sujet mellékes. Ez — a puszta és búza — célja és eszménye, mint ahogy ezek egyetlen ideáljai az ő fajtájának: a magyar parasztnak. Mindez Páris illatos hervadásának és kifinomult, talán hanyatló kultúrájának tudomásul vételével. * Lyka Károly a búza festőjének nevezi. »A buzatenger, amelyet a Dunától a Tiszáig végiglenget a szellő, finom megértőjére talált Tornyai Jánosban. Bő változatokban adja elő az elégiakat, amelyek mind a búzaföld végtelenségéről szóknak : egy tenyérnyi vászon is elég, hogy rajta megrengjen egy haíárnyi vetés, fölötte hol borúsan tovalebegő felhőkkel, hol azzal az égő kékkel, amit az ég süt alá a főidre Péter-Pálkor. Tornyai, majdnem azt mondhatnék, külön teknikát talált ki arra, hogy a vetés enyhe ringását tolmácsolja nekünk a millió kalász ritmikus lengését — s ez úgy sikerült neki, mint kevés másnak.« * A fővárosban időztem s leadtam a panaszt Tornyay egyik legrajongóbb hivének, Bródy Sándornak, kinek megmutattam a Tornyayról írott művészeti tanulmányomat is s megjegyzem, hogy Tornyay már akkor napokon át együtt volt Bródy- val a Fészekben s képtelen szerénysége és önérzete nem vitte rá, hogy panaszkodjék. De Bródynak sem kellett több. Csapott akkora lármát az Otthonban, hogy másnap minden valamire való, ismert kritikus a Művész Házban szemlélte a Tornvay kiálli ást s micsoda metamorfózis, a képzett szakértő, igazi kritikusok, a legteljesebb elragadtatás hangján állapítottak meg, bogy a hat terem háromszáz képe, a legteljesebb, legeredetibb, legújabb, legtisztább magyar művészet, melyen átlüktet, finomítja a francia impresszionizmus költészete. írók, művészek állapították meg azt a csodálatos fejlődést, amelyen átment Tornyay a sötét, hangtalan, tompa figurális rajzokból, a tarkitóan világos, szinpompás hangulatfestésig Megállapították, hogy Tornyay annyira festője a magyar róná nak, a tanyának, pusztának, az Alföld délibábos költészetének, mint amennyire költője volt Petőfi. És eltörpült egyszerre a nagyképiisködő Lázár, a Malonyay-ak a Lyká-k Révész ek, Szász Gé7.ák stb. véleménye mellett; a következő héten a magyar nagy napilapok egyhangúlag kirukkoltak a Tornyay igaza mellett s csaptak akkora diadalzajt, aminőt az országban magyar festő fülei még nem hallottak. Révész Béla, a jeles iró, meglátja az első fogadtatás gyöngédtelenségét s igy vezeti be tárca át a Népszavá-\>&n : Tornyay már megjelent egyszer a magyar bírálat előtt, komor földobbanással, kivételes erejének zord fölmutatásával és kellett, hogy tudomásul vegyék, a jövendőjét érdeklődve várják ; Tornyay eltűnt és az informáltak tudták, hogy ez az önmagával háborúságba keveredett művész, a szegénységet vállalva, önzetlenül dolgozik és vívódik, a legtisztább célok felé törekszik ; majdnem tiz évi elvonultság után háromszáz festménnyel végre feljön Budapestre, a beszámolásnak, a magyar kultúrának egyetlen, centrális városába és itt, minderről a rengeteg életről megírják a busz-harminc sorokat, amiknek szomszédságában ott nyújtóznak az oldalas cikkek, mondjuk a pofonról, amely az úri kaszinóban elcsattant, a grófi asszonyról, akit a gavallér dzsentri ostobán zsarolt meg. Igazán nem magyarázzuk tovább, hogy ez a legalább is gyöngédtelen bírálati mód az egyik nevezetesebb oka annak, hogy sok derék tehetség, aki nem minden vad határig viharálló, elmerül, pedig hasznosan megnőhetett volna és aki egy-kettő magányosan, nexusok nélkül még is itt tudott maradni és a dacos eszét, a bolond szivét még mindig mutogatja, a nagyok közül való, akár alacsonyra nyomja is ideszületett áldozatait a magyar firma- mentum. Most nem a parasztot festi, hanem a milieut, ahol az ő embereinek sajátos élete játszódik, a földet, a felléges, holdas menyboltot, a tanyát, a szalmakazlak sorait, a reggeli — a csöndes pusztát, a kukoricást, a szőlőt — a verejtékes, boruló ábrándos kerteket, ahol az ő parasztjai élnek és a búzát, amelynek tompa zúgása legendákat suttog arról, mi történt a talajon addig, amig a tarló újra kalász alá kerül. Tornyay most is a parasztról beszél, csak másképen ; megható egyszerűség, közvetlenség, komprimált színező erő jellemzi az ilyen képeit. Gyönyörűen ir a Hét: Tornyay János. Valamikor tiz esztendővel ezelőtt megunta ezt a nagy lármát és tülekedést, amely körülötte jobbra-balra folyt, egy hatalmas gesztussal eldobta magától és elment Hódmezővásárhelyre, hogy ott letelepedve a kalászok aljába, tétován nézze a magyar földeket. Azóta is azt nézi. Szereti a rögöt, a búzát, amely a rögből kihajt, az eget. amely a búzatáblákra reá hajlik, ezt az egész széles és lassú magyar világot, amely az ő szemében nagy, egységes foltokban olvad fel, sárga meg lila változatokban. Szívesen vesszük Tornyay János pikturáját, amely csupa lira, és éppen az őszinteségénél, a keret ellentétességénél fogva meghat és kielégít. Végre is egy ember önmagát adja nekünk ezekben a képekben s ez megér annyit, hogy eltekinthetünk a pózoktól, amelyek hiányzanak belőle. Van benne helyettük valami más, becsületes, kemény magyarság, amelyet pedig éppen a ritkaságánál fogva örömmel kell, hogy üdvözöljünk. Napégett földek, rengő búzatáblák, száradó lombok emléke szabadul reánk a Tornyay János képeiben s nagyon jó, ha néhá-néha valaki felidézi bennünk ezeknek az elfelejtett magyar dolgoknak a képét. % A Mari egy kis parasztleány, aki hat év óta van Tornyay János körül, háziszolgálatokra szegődött, tett-vett. a gazdáját mindig munkában látta és igyszer csak maga is az ecset után nyúlt s megfestette azokat a képeket, amiket Tornyay a tárlatán kiállított. Félünk, hogy fantasztikus lesz ez a cikk, mert újra nyugtalanabbá válik a hangunk: ezt a kis . parasztleányt se vette észre a bírálat — csudálatos bájos, nagyszerű tehetség. Titokzatos is, mert az ügyetlen kezű primitiv képein olyan hatalmas festői erő nyilatkozik meg, hogy csak találgatásokkal tapinthatjuk a talentumának eredetét, még ha olyan lelkes-ember oldalán növekedett is, mint Tornyay János. Valahogy sokszor fonta be a haját a tarka-barka magyar selyemszalagokkal, máskor nyitott szemekkel és elcsudálkozó képzelettel nézte és nézte testvéreit, a parasztleányokat vadszinü ruhákban, a cifrálkodó pruszlikban, az ábrákkal teliszórt kendőkben, a gyöngyös bársonycipőkben és a színek, arabeszkek össze összeugrottak a kaleidoszkóp eszében; még igazabban, olyan a talentuma, mint a vadrózsa bokor, amelyet nem gondoz senki, de egyszer csak buzogni kezd, hányja a virágát és az illatától örömökkel kacag az ember szive. Nagyr szerű kis leány ez a parasztleány. Nézzék csak meg a »Délutáni melegség«, »Tikkasztó meleg«, »Lesült legelő«. »Mén a nap lefelé«. Kis leány őrzi a libáit« cimü képeit. Mégis csak különös, hogy ezeken a »hazaáruló« hasábokon kell figyelmeztetni a soviniszta lapokat, ha bizonyítani akarnák a magyar fajta talentumosságát, mutassanak rá erre a kis paraszt leányra Törvényszéki csarnok. Távbeszélő a kir. járásbíróságoknál. Valóban csodálatos dolog volt az, hogy a huszadik században, amikor már minden nagyobb fűszeresnek is van telefonja, amikor különösen a közhatóságok el nem zárhatók ettől a nélkülözhetetlen ér ntkezési módtól, a kir. járásbíróságok csak a postaigazgatóság elnézése és a községi elöljáróságok kegyelméből tudott akár halaszthatlan bűnügyben is a távbeszélőhöz jutni, ügy látszik, ennek a tarthatadan állapotnak vége lesz, ha hitelt lehet adni a szállongó híreknek, a melyek szerint Gálbory József kir. törvényszéki elnök felterjesztést tett a felettes hatóságokhoz a kir. járásbíróságoknak távbeszélővel való felszerelése iránt. Talán teljesítik is ezt a jogos igényét a kir. járásbíróságoknak. A délelőtti hivatalos órák behozatalánál úgy is megspórolnak sok világitó és fűtőanyagot. Bizonyosan többet, mint a mennyibe a távbeszélő kerül. Ez az akadálya sincs tehát az üdvös tervnek.
