Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-24 / 52. szám
XLIII. évfolyam. Gyula, 1011. december 24. 52. szám Előfizetési árak: Egész évrib ......... 10 K — f Fé l évre............... 5 K — f Évnegyedre . .. ... 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVIO Megjelenik minden vasárnap. Karácsony A fájdalmaktól gyötört beteg bizalom és remény érzelmei között igyekszik megtenni mindent egészsége helyreálli- tására; a sötét börtönben ártatlanul szenvedő rab várván-várj a az igazság fel- derültét, — hogy üssön a szabadulás órája . . . Hát még akkor, ha népek milliói viselik a zsarnokság vasvesszőjének égő sebhelyét, hordozzák a rabigának nebóz terhét! . . . Indokolt ily esetben, ha fel-feltör a keblek mélyéből a szabadulásért való óhajtozás sóhaja, ha aj szerencsétlen nemzet és szenvedő haza ! jobb jövőjéért „buzgó imádság epedez százezrek aj a kán“ . . . Siralmas állapot mindez, de még rettenetesebb a lelki vakság sötét éjszakája . . . Az emberiség ily siralmas helyzetben volt, amig el nem jött „az időnek teljessége“, hogy Jézus, „a világ világossága“, a lelki sötétséget elűzze . . . E kiszámíthatatlan értékű áldás dús forrásának megnyilatkozása feletti öröm érzet méltán tölti el a sziveket minden Karácsony-ünnepen, eszünkbe véve, — hogy „Jézus kiszabadította az emberiséget a tudatlanság, lelki sötétség éjjeléből s mennyei világosságra vezette“;1 a bűnnek átkos terhét levette vállaink-! ról. Az aggodalom és halál félelmétől megszabadítva a sziveket . . . A tudatlanság sok veszélynek s bűnnek kútfeje, mert a tudatlannak aj helyes ösvény felismerésére s azon ha- j ladásra nincsen ereje, mint a rabot a nehéz bilincs, úgy őt tudatlansága, —: lépten-nyomon gátolja a szabad moz- j gásban . . . Ez volt sorsa az embernek, amig Jézus mennyből alá nem szállott, liog'y hozzon a földre világozsságot, váltsá- got, lelki szabadságot. Igen, mert azt előzőleg mint valami óriás fekete fátyol terült szét a tudatlanság sötét leple; az Isten törvényétől elhajolt lelkek a bűnök tömkelegében tévelyegtek s a legfőbb lényt, Istent csak mint bosszúállót, de nem mint szerető atyát ismerték, tekintették. De Jézus tudománya, mint villám- fény oszlatta el a sötétséget ; megismertette a teremtőt a teremtménnyel, Istenhez vezérelte a lelkeket, lelki világosságot terjesztett mindenfelé. Szánalomra méltó teremtés az, kinek erkölcsi érzéke annyira eltompul, hogy bűnben él s abban gyönyört talál. Jézus ismertette meg az embert rendeltetése céljával s példát adott arra, hogy az erkölcsi tökéletesség utján miként kell haladni. Tagadhatatlan ugyan, hogy Jézus, — mint minden tekintetben — úgy az erkölcsi tökéletességben elérhetetlen. Ám de ez nemcsak nem zárja ki a helyes utón haladás szükségét, sőt arra kötelez bennünket, hogy a fenséges eszmény felé törekvésben kitartók legyünk, meg se lankadjunk soha, mert erre indít minket lelkünk igaz java ... Minél tovább halad az ember a tökéletesedés utján, annyival képesebbé válik ellentállani a bűn csábjainak, a kísértéseknek s Krisztus igaz tanítványa, erkölcsileg szabaddá lesz. Az emberi szív első dobbanása óta mindig óhajtotta a boldogságot, de hogy itt a nr.egválasztás öröme ritkán s keveseknek jutott osztályrészül, annak oka abban található fel, hogy a bolT A R C A. Ma születeti . . . Ma született, kit a bölcsek, Már glörg jövendöltek, Szegénységben jött világra A reménység szép virága . . . Csillag tűnt fel fenn az égen — Páratlan a fényességben — Ének zendült lágyan, halkan, Láthatatlan szellem-ajkan . . . Messze földről útra kelve, Jött tisztelgők tarka serge, Tudatlanok és tudósok, Kiket szivök oda vonzott . . . A kis gyermek a jászolban, Tisztelgésre ott várt, szőtt an, Piciny ajkán nem ült mosoly, Bár annyi szív neki hódol . . . Jézus ! hitünk fejedelme, Vájjon most is útra kelve Néped, kiket megváltottál, Kiknek szivök bálvány-oltár ? . . . E kérdésre sir a lélek, Szemet, arcot könycsepp éget, Lengő szellő azt suttogja : „Nagyon sok a vétek—foglya/“ Uram Jézus ! jövel, jövel, Tégy nj csudát szent erőddel, Jöveteled szivünk várja, Bizodalmnnk erős vára / . . . Dombi Lajos. cKarácsony estéjén . . . Karácsony estéjén Valahol — valahol, A földre a mennybolt Lehajol\ lehajol. Bizonyosan a föld L egf ijóbb í ■észére, Elhagyott szegények Koldus vidékére. Lehajol hozzája S megcsókolja szépen ; Az örök Szeretet, A Jézus nevében ! S ettől a csóktól szét a világon: Elárad rajtunk egy édes álom ! Angyali ének zengése üt meg, S üteme tisztább lesz a szivünknek. A koldust, aki elmegy mellettünk: Egy percre által öleli lelkünk ! testvérnek nézzük — a testvérünket S megbocsátunk az ellenségünknek Es elmerengünk egy nagy ábrándon: Az örökélten, a múló halálon ! — Légy áldott Jézus, akármi vár ránk . . . Hátha nem álom? Hátha nem ábránd?! Szabolcsba Mihály. En vétkem. (A „Békés“ eredeti tárcája.) Szép, napfényes késő őszi napon mentünk szótlanul a száraz levelekkel teli erdei ösvényen fölfelé. — Sz — sz—szt! János bácsi megállította a néma, óvatos, fegyveres menetet: — Ide állj ! leveleket eltakarítani! egyik csőbe golyót, jöhet disznó — mentek tovább. — Weidmannsheil! — szólt oda halkan a dűlő megmászásánál utolsónak maradt kövér tüzér kapitány. — Weidmannsheil! Mind halkabban zizegtek a sárga vörös összezsugorodott tölgylevelek a távozók lába alatt Csöndesség . . . tiszta, éles, napfényes csönd. Egy kettős fütty jobbról! — felelek ! . . . Balról! — felelek. Minden rendben. Körülnéztem. Előttem egy gyepes tisztás helyen óriás kidöntött fekete fatörzs HiStpurLls mai száma, 1© ©ld.a,l.
