Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-09 / 15. szám
XL1II. évfolysi in. Gyula, 1011. április 0. 15. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... ... 10 K — f Fél évre ............... 5 K — f Évnegyedre......... 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A modernség. Igéző hatalommá lett a modern kultúra. Vívmányai szivünkbe rajzolódtak, megejtette lelkünket teljesen. És csöppet se csoda! Óriási haladást tettünk a múlt században. A természettudomány átkutatta a kozmoszt, bevilágított a természet műhelyeinek legel rejtettebb zugába. A technika rabigájába hajtotta a természeti erőket. A gazdasági haladás szembeötlő méreteket öltött. Győzelmi ünnepet ült a materiális kultúra, olyat, a minőt a világ még nem látott. Mámorosak, részegek lettünk e diadaltól, elbódultunk, elkábultunk e kultúra virágainak illatától s mély megilletődéssel emeltünk kalapot a tudomány előtt, mely ily mesés eredményt volt képes felmutatni. De ennek a kultúrának minden áldása mellett is nagy hibája volt : felszabadította a hitetlenség démonát. A modern »tudomány« detronizálta az Istent, a vallásos világnézetre rápörkőlte a gyermekmesók bélyegét, letagadta a metafizikát, sutba dobta az erkölcsi törvényeket s uj erkölcsi törvénytáblát készített : minden csak relativ, minden meg van engedve, minden fejlődésben van. Kinevette a vallásos meggyőződést, hivalkodó gőggel lekicsinyelte az Istenbe vetett bizalmat, sárba tiporta a legszentebb eszményeket, melyekért hajdan sok vér folyt. Istenítette a természetet, a lét problémáját a természettudomány, chemia és technika tételeivel bogozta, a lélek létezését tagadta, az ember eredetére vonatkozó hipothesiT A R C A. Valahol messze messze . . . Valahol messze meszze tájon Lakik a mesék, álmok hőse. Bálon szerelmes hős levente! Az én daliás szép királyom . . . Aranypalástos csöndes este Rózsás derengő tiszta hajnal Ha jón, ha ébred — annyi vággyal Várom — a jöttét egyre lesve l . . . Oh eljön értem nemsokára, Hogy enyém legyen mindörökre! Elvisz magával messze földre Egy bűbájos tündérvilágba, Melynek határa : négy fehér fal . . . Az én szerelmes szép királyom Hozd el, húz oly remegve várom Te rózsaszínű tiszta hajnal . . . Hácz Etus. A bosszúálló. Irta: Csehov Antal. Szigaev Fedorovics Fedor kevéssel azután, hogy a feleségét a tett színhelyén rajtakapta, ott állott a Smuksz és társa cég fegyverkereskedésében és alkalmas revolvert válogatott magának. Az arca haragot, bánatot és megingathatatlan elszántságot árult el. sokét megdönthetetlen igazságnak hirdette, az embert a legtökéletesebb állatnak nyilvánította, a gondolatot az agyatomok mechanikus mozgásának hirdette. Ezen merő materializmus következménye lett a test kultúrája. A sport, a bőr ápolása, az arc szépítése: ezek lettek a bálványok. A mezítelenség kultusza orgiákat ült. S mi lett eredménye ennek a testkultúrának ? Csodálatos! Az emberi test meggyöngült, az emberi szervezet megroppant, mert a test mesterkélt dédelgetése mellett elhanyagolták a lelket, — pedig: »es ist die Seele, die sich den Körper baut.« Még Zola is kénytelen volt bevallani: »Napjainkban az emberi test bomlásnak indult..« A naturalizmus fanatikusai, a materalizmus szóvivői egyértelmüleg konstatálják, hogy az emberi szervezet minden testkultúra, tudomány és sport dacára cseuevész és beteg, betegebb, mint valaha volt. És e jelenség egészen természetes. A modern kultúra csak külső kultúra volt. A lelket, a lélek szükségleteit ignorálták. Az önmegtagadást, önfékezést felszeg, örömtelen aszkézis- nek minősítették. E felfogás csakhamar megérlelte fanyar gyümölcseit. Szinte megijedtünk a meztelen naturalizmus, vigasztalan pesszimizmus és durva materiálizmus okozta ridegségtől, kietlenségtől, sivárságtól. Szaharában bolyongtunk, lelkünk nem lelt oázist. Busán, csügge- tegen néztük a lélek elsatnyulását. ügy látszik, már a modern kulturemberek agyában is derengeni kezd s a jóhiszeraiiek beismerik, hogy célt tévesztettek. Mind égetőbb a vágy, mind hangosabb az óhaj: az anyagi kultúrán kívül lelki kultúrára is szükségünk van. Es méltán, Szabadságot, békét, életet akarunk! Élni akarunk, nem csak test, de lélek szerint is ! Lelkünk türelmetlenül követeli a maga jogát: az ideálizmus régióiban való szárnyalást, az Istenhez való közlekedést! Lelkünk elhanyagolása mellett utszéli koldusok vagyunk és erkölcsileg a posványbán fotrengünk akkor is, ha fizikailag a repülőgép a felhők közé emel. Szívesen vagyunk a fejlődő és baladó kulturprocesszusnak munkásai, de lelketlen gépei nem akarunk lenni ! Megrészegedtünk az anyagi kultúrától, de mert egyoldalú volt, meg is csömörlöt tünk tőle. Ellaposodott az életünk s most már tartalmat, harmóniát keresünk. Brunetiere ezelőtt egy évtizeddel bejelentette: hogy a modern tudomány csődöt mondott Hirdette, hogy boldogabbá teszi az emberiséget és a tudomány minden lépésére szaporodott a boldogtalanság. Az üres lelkek életuntsága, fásultsága, undora. A modernség még küzd. Még nem adta föl fellegvárait. De csapatja csüggedő s újra az idealizmus foglal tért irodalomban, művészetben, tudományban, társaságban. Fiatal társadalmi óriásaink nem számítanak. Ők messze vannak a modernség áramlatától, akárhogy ágálnak, hogy a haladásnak tartanak fáklyát. „Tudom, hogy mi a teendőm ... — gondolta magában — A családi élet alapjai le vannak rombolva, a becsületem sárba tiporva s a bűn diadalmaskodik, azért én, mint polgár és mint becsületes ember, kell, hogy bosszút álljak. Megölöm előbb az asszonyt meg a szeretőjét, azután magamat . . .“ Még revolvert sem választott, még nem is ölt meg senkit, de azért képzelete már lerajzolta előtte a három véres tetemet, a szétloccsant agyvelejű I koponyákat, a zűrzavart, a lármázó tömeget, a I boncolást. A 'térig sértett ember kárörömével gon- í doha el a rokonság és a közönség rémületét, a hitszegő asszony vonaglását s gondolatban már olvasta azokat a vezércikkeket, amelyeket a családi élet szétzülléséről írni fognak. — És mi az ára? — kérdezte Szigaev a revolverre mutatva. — Negyvenöt rubel, moszjé. — Hm ! ... Ez nekem drága! — Akkor hát moszjé ajánlok önnek egy másik, olcsóbb szerkezetet, de ajánlhatnám a Marti- nev-féle közönséges gyutacsos pisztolyt, az úgynevezett párbaj pisztolyt. „Hogy volna, ha párbajra hívnám ki? — villant meg Szigaev fejében. — Egyébiránt ez nagy tisztesség volna ... Az ilyen dögöket az ember ledurrantja, mint a kutyát . . . A segéd kecsesen forgolódva s a lábait billegetve nem szűnt meg fecsegni és mosolyogni és egész sereg újabb revolvert rakott ki elé. Minde- niknél vonzóbb és csábítóbb volt azonban a Smith és Vaisson. Szigaev a kezébe vett egy ilyen szerkezetű revolvert, tompán rámeredt és gondolatokba merült. A képzelete ismét lerajzolta előtte, mint veti szét az agyvelőt, mint ömlik szét a vér a szőnyegen és a parketten, mint vonaglik lábainál a haldokló asszony ... De háborgó lelkének ez mind nem volt elég. A rémképek, a jajgatás és a rémület mind nem elégítették ki őt . . . Valami még rettenetesebbet akart kieszelni. „Tán igy : megölöm a csábitót és magamat — gondolta — őt pedig életben hagyom. Hadd sorvadjon el a lelkiismereti furdalásoktól és a világ megvetésétől. Az olyan ideges természetű asz- szonyra, mint ő, ez sokkal gyötrelmesebb a halálnál . . .“ Elképzelte a maga temetését, ő a vérig sértett, szelíd mosollyal az ajkán, ott fekszik a koporsóban, az asszony pedig sápadtan, lelkiismerete furdalásaitól gyötörve, megy a koporsó után. Szigaev egyszerre sajnálni kezdte, hogy ő meghal és nem láthatja a hitszegő gyötrődését. A bosszú csak akkor édes, ha az ember láthatja és élvezheti a gyümölcsét, de mit ér, ha ő ott fekszik a sírban és semmiről sem tud semmit ? „Nem kellene inkább igy csinálnom, — gondolta magában. — Megölöm a csábitót, azután elmegyek a temetésére, végignézem s a temetés után 1 agyonlövöm magamat ? . . . Egyébiránt alkalma- ; sint már a temetés előtt elfognának s elvennék a fegyveremet . . . Vagy igy: megölöm a csábitót, a feleségem életben marad, én pedig egyelőre nem ölöm meg magamat, hanem elsétálok a börtönbe. Arra, hogy magamat megöljem, mindig ráérek. A börtön már csak azért is jó, mert az előzetes kihallgatás alkalmával módomban van a hatóság és a közönség előtt feltárni nőm viselkedéLaptazilz ma.i száma lO old.a.1
