Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-20 / 47. szám
XL»II. évfolyam. 47. szám. Gyula, igio. november 20. Előfizetési árak: Egész évre ......... 10 K — f Fé l é.vre-._............ 5 K — f Év negyedre ... ... 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. 'RT?T?'Th'Q n í'j lx POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KOHX DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A -ku 11ura demokratizálása. Irta: dr. Horváth Dezső kir. s. tanfelügyelő. Nincs több egy pár hónapjánál, hogy a berlini Morgenpost nem minden tendencia nélkül, adatszerüleg megállapította, hogy nálunk, ahol a lakosság 40%-a ana'fabét, az egyetemek tervbe vett nagy arányú szaporításával, az igazi, alulról fel leié organikusan fejlődő műveltség helyett csak kultura- mázat fognak gyártani. Most pedig a szélnek eresztett intelem titán — már ugyancsak hatalmas áradattal tör elő az a nagyarányú mozgalom, amely a tudomány-egyetemek fokozatos szaporítását követeli. Wlassics Gyula adott neki hatalmas lökést a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének szegedi közgyűlésén mondott remek és kulturális életünkben irányt mutató beszédével. Wlassics olyan szép fogalmazását adta a kultúra decentralizációjának s a tudomány- egyetemeknek a világkultúra munkájában való döntő szerepének s olyan ideálisan magas álláspontból hirdette a többi tudományos egyetem fokozatos fejlődésének nélkülözhetetlenségét s a felső oktatásügynek, mint a közművelődési szervezet központjának sürgős reformját, hogy valóban fájó szívvel tudjuk csak ráolvasni a Morgenpost vádját: annak a bizonyos kultura-máznak a szószólója ő is, mert visszájáról akarja kezdeni a dolgot, cifra tetőt tervez, amikor még hiányzik az alap. Fényűző akar lenni, amikor az általános népmüveltség még . szegényes s a népoktatás birodalma a nyomor és szenvedés jaj-jaitól visszahangzik. A nagyzoló kultúrpolitikának jön akaratlanul is segítségére, amely csak kevesekre néz s a nemzeti társadalom bajain inkább ront, mint segit. Hiszen való igaz, hogy a legértékesebb forrást, amelyből a tudományosság és a műveltség terjed, az egyetemek képezik, de — sajnos — minden tudomány és műveltségnél hatalmasabb maga az élet, amely nem engedi, hogy a felismert kultur igazságot mindjárt valóra is válthassuk. Mert ahhoz a kulturfokhoz, ahol a tudományos egyetemek kérdését minden mástól elvonatkozva, egyedül a tudományos kutatás érdekeinek szempontjából lehet tekinteni, mi még — sajnos — nem jutottunk el. Nekünk ezt. a problémát is, mint sok egyéb dolgot, elsősorban a mi sajátos életviszonyaink, kulturális közérdekünk és. súlyos pénzügyi erőviszonyaink szintájáról kell tekintenünk és elbírálnunk. Ebből a szempontból tekintve ra dolgot, lehetetlen annak igazsága elől elzárkóznunk, hogy korunk demokratikus közszetlemének a kultúra decentralizációja mellett a kidtura demokratizálása felel meg legjobban, lehetetlen elvitatni, hogy a nemzet kultúrái világállásának nemcsak az önálló kultureredmények, hanem az általános népmüveltség is a fokmérőjét képezi, lehetetlen be nem látni, hogy a világkultúra munkájában való intenzív részvétel csak a nemzeti társadalom minden rétegének arányos szellemi fejlettsége mellett lehetséges. „Az eszmék csak természetes és normális milieuban fejlődnek“ hirdeti Taine. Az eszmék pedig csak úgy válnak hamarosan valóra, ha csirájuk az általános nép- műveltséggel homogén talajból fakad. A kultúra demokratizálásának elve nem a magasabb tudományos műveltség nagyarányú fejlesztését követeli elsősorban, hanem a népmüveltség általánossá, egyenletessé és mélyebbé tételét. Nem egyetemet, hanem népiskolát, mert a kulturjavakat a nép széles rétegeihez nem az egyetemek, hanem csak a népiskolák juttatják el. Nálunk, ahol népünk milliói az Írni, olvasni tudás alacsony fokához sem jutottak még el, meg nem engedhető, hogy az egyetemek nagy arányú szaporítása képezze a legsürgősebb kulturfeladatot, amely miatt más egyéb szükséges dolognak háttérbe kelljen szorulni. Bajos volna a nélkülözhetetlenségnek és sürgősségnek reális indokait megtalálni. Bajos volna megérteni, miért kelljen Magyarországnak, amely már eddig is a középiskolák országa volt, egy csapással az egyetemek országává lennie akkor, amikor az alap : a népoktatás mezeje még legnagyobb részben műveletlen. Hiszen az országos kulturális közszükséglet kielégítésére a mi 3 egyetemünk, számos jogakadémiánk és theologiánk még ma is elegendő. Lehet ugyan, hogy ezek a mi főiskoláink mai szervezetük mellett a tudományok önálló művelését csak bizonyos korlátok között képesek teljesíteni, de tény, hogy ügyvédet, orvost, tanárt, papot, mérnököt már régóta fölös számmal szállítanak a társadalom számára. Hogy milyen nagy a mi főiskoláink túltermelése, hogy milyen sok az eszkimó s milyen kevés a fóka, ennek a ténynek szoT A H C A, haldoklik az erdő.. . Háldok dk az erdő!, . . Daloló madárnak nincs már itt tanyája ! . . Elűzte ókét a messze, meleg tájra Hideg őszi szellő! Hidl a lomb a fákról! Elmerengve lépek fakó levelekre, Hallgatom: beszélnek csöndesen zizegve Lassú elmúlásról!. . . Én gyönyörűségem! Hová lett szépséged, melyet megcsodáltam, Melyben gyönyörködtem hogyha erre jártam ? Most meg sírva nézem . .. Az illat hová lett ? Mely ezer virágod kelyhéből kiszállott; A napfény ? A lepke mely csapongva szállott l Már mind semmivé kelt! . . . Haldokló világom! Úgy fáj a szivemnek a te hervadásod! Elsiratom minden lehulló virágod Mig utadat járom l Úgy fáj nekem mintha Minden hulló virág minden hervadt levél Melyet ide-oda sodor az őszi szél Lelkemtől szakadna ! M ___________ (M ég mindig egyedül. .. Még mindig árván, egyedül! Akit keresek arra nem találok; Nem jón elém, kit oly remegve várok, Kinek egyetlen mosolyára A lelkem földerül. . , Még mindig árván, szomorúan!, . . Megyek elhagyott, kopár utakon Rögökön járok s nem virágokon . . . 5 akit keresek, akit várva várok Nem tudom merre van fi,... cilácz Cíus. M Visszaemlékezés az Erkel-szobor leleplezési ünnepélyére. Nyár elején múlt 14 esztendeje, hogy Érkel Ferenc városunk halhatatlan büszkeségének szobrát lelepleztük a róla elnevezett téren. Tizennégy év nagy idő a mai sebesen élő világban. Egy nagyobb esemény, egy országra szóló szenzáció is csak két-három napig ver hullámokat s aztán más, újabb eseményeket várunk. Tizennégy évvel ezelőtt mozgalmas képet öltött Gyula városa. A milleniurri egyik jelentőségteljes mozzanata, tehát országos jelentőségű- esemény ment itt végbe akkor, amidón az ország jeleseinek, kiváló nagyjainak közreműködése mellett Erkel Ferenc ércszobrát lelepleztük. Lapiaxils: mai száma IO oldal. Hetekkel előtte lázas készülődés előzte meg ez ünnepélyt. Vármegyénk minden kultur-érzékkel biró tagja válvetve működött, hogy az ünnepély minél szebb, magasztosabb és kivitelében nagyszabású, jelentőségteljes legyen. A szobor tervezője és készítője Kallós Ede, akkor még fiatal, kezdő művész, kinek e szobra volt első alkotása, minden tekintetben kiválót alkotott az Erkel-szoborban. Azóta Kallós Ede útja messze előre haladt. Föl, a legelsők közé. Ma már a legelső magyar szobrászművész . . . 1896 junius 26-án volt az Erkel-szobor leleplezési ünnepélye, mely nemcsak fényben volt páratlan, de az a körülmény, hogy azon az ország kiválóbb jelesei is resztvettek, egyike volt a legkimagaslóbb vidéki milleniumi ünnepélyeknek. Az ércszobor városunk első terén büszkén hirdeti dicsőségünket, mellyel a végzet minket megajándékozott. Nekünk adta azt az embert, kinek megszületéséhez ezer esztendő leforgása kellett, ki megteremtette a magyar müzenét, hírnevével túlszárnyalta az ország határait s nevével együtt ismertté tette a magyar zenét, a nagyvilág előtt. Az országos jelentőségű ünnepély, melyről a főváros minden lapja hasábos cikkekben emlékezett meg, maradandó emlék Gyula városa történetében. Már előző nap, 25-én igen sok idegen érkezett városunkba. Az ünnepély reggelén még többen jöttek. A vendégek között voltak: Gróf Fes- tetich Andor, a nemzeti szinház igazgatója, Káldy Gyula az opera igazgatója, Ábrányiné W. Margit,
