Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-11 / 37. szám
1910. szeptember 11. BÉKÉS 5 atyjának, néhai Szánthó Albertnek végrendelete ér teimében, a békési református főgimnázium 100.000 koronát örököl, amely összeget az alumneum életbeléptetésére használnak fel, ami valóságos életszükséglete a békf si főgimnáziumnak. A megboldogultban Farkas József csorvási földbirtokos sógorát, neje szül. Szánthő Lujza és Szánthó Bella békési nagy- . b rtokos testvérüket gyászolják. Gyermek a repülőgépen. Érdekes hirt közöl velünk budapesti levelezőnk. A Krisztina-városban lakik Hajdú István családjával, köztük a 10 éves Sándor fiúval. A fiú tekintélyes összeget költött külömböző dolgokra. Szülői sohasem tudták, honnan veszi a pénzt és a fáskamrában, melyet éjjel, nappal zárva tart, mit csinál. Most végre kipattant, honnan veszi a pénzt és az is, hogy mit csinál. Ugyanis édes anyja megcsípte, mikor a pályaudvarról koffereket vitt haza és azzal naponta 60—65 krajcárra tett szert. Már most feltörve a kamrát, egy teljes komplett repülőgépet találtak, amit a gyermek igazi technikával egész önállóan oldott meg. A szakértők véleménye szerint a repülőgép felszerelésével m g- lepő. Ez a fiú, aki egyike a legjobb tanulóknak, több mint 2 éven át megtudta őrizni titkát. A nagy akaraterőt, mint ő mondotta, Verne Gyula müveiből merítette. Csodálatos, micsoda hatással van ez a világhírű iró a gyermekekre. A legnemesebb, amit fiainknak adhatunk, Verne Gyula müvei. Most ismét időszerű, mert egy gyönyörű sorozat 30 kötetben jelent meg a »Magyar Kereskedelmi Közlöny« hírlap- és könyvkiadóvállalat kiadásában diszkötésben és amellett nagyon olcsó. Gyepes Gergely férfi szabó, Városház-utca 3. Ajánlja az Ízléses ruhát kedvelő t. közönség figyelmébe legnjabb hazii és angol szövet különleges- s geit ruhaszükségleteinek kielégítésére. 370.2—3 Reklám és dobszó nélkül, de sok évi tapasztalattal és alapos szaktudással felszerelve kezdte meg működését épeu most egy éve Hegyi Lajos hi detési irodája (Budapest, VII. Kertész-utca 39 sz.) és ezen rövid idő ala t megszerezte magának a .eklám ügy alapos ismerete, előzékeny eljárása es a legszolidabb bázisra fektetett tevékenységével a legjobb nevű cégekből álló klientúrájának teljes bizalmát és megelégedését, irfost már a főváros egyik legkeresettebb és szívesen foglalkoztatott hirdetési irodáihoz tartozik. A reklámügyre vonatkozó bármely felvilágosítással, árajánlatokkal, tervezetekkel stb. a legnagyobb készséggel szo'gál. 354 3—3 A bécsi egyetemen vizsgázott nyelvtanár ok- iaiást ad az angol és német nyelvből. Cim a kiadóhivatalban. 3 — 3 Vasúti szerencsétlenség. Borzalmas Bzeren- csi'tlenség történt a múlt hét folyamán, péntekről ■szombatra virradó éjjel, a gyomai p iiyaudvaron. Weiszberg Emil szeghalmi tekintélyes kereskedő Nagyszalontán vo!t a leányánál látogatóban. Pénteken este Gyu'án át hizafeló utazott. Ciabán fel- szállott a Budapest felé induló vonatra. Gyornán éi kellett szállnia és a leszállásnál történt a szele esetlenség. Az állomáson megállt a vonat; azon bili alig vesztegelt nehány pi lanatig, úgy hogy az umsok égy része le sem szállhatott, megindult az imáéhoz. Ekkor akart leszállói Weiszberg is. A kerekek e’kaptük s összezúzták. A szerencsétlen ember holttestét boncolás u;án haza vitték Szeghalomra, hol hétfőn temették el nagy részvét mellett. Weiszberg családja kártérítési pőre indit a vasút eHen. Lókötés. A vásáron történt f. hó 4-ére virradó éjjel. Majigru Pál gádorosi gazdaember két lovával bejött Gyu'ára azon szándékkal, hogy a jószágait, melyek megértek úgy 200 koronát, eladja. A vásártéren megállt a kocsijával, a lovakat kifogta s a saroglyához kötötte. Ő maga pedig felfeküdt a kocsira, subájába bagyulázta magát s elaludt. Hogy kora hajnalban felneszeit, a lovainak hire-hamva sem volt. Elkötötték. Ijedve szaladt a rendőrségre, ahol azonnal bevezették a nyomozást, még pedig szerencsés eredménnyel, amennyiben a bánhegyesi csendőrőr egyik járőrje megtalálta a lovakat Faragó József és Csurák Pundi végegyházi kóbor cigányoknál. A Fáraó jeles ivadékai igy a battonyai járás- bíróság elé kerültek, hol is majd ezen cselekedeteikért rájuk olvassák a törvényt. Szüreti mulatság. A békési iparos olvasó- és ifjúsági egylet folyó hó 18-án d. u. 2 órakor az E>zsébet-ligetben szüreti ünnepélyt rendez, melyet erre a bérház dísztermében táncmulatság követ. A délutáni sokféle bohókás mutatvánnyal tarkított nép ünnepély balépti dija 20 fillér. Az esti mulatságra személyjegy 1 korona, kéttagú családjegy 2 kor., azonfelül 3 korona. A tiszta jövedelem az egylet a-önyvtára javára fordittatik. Az elismert Legjobb Legelterjedtebb Magyar napilap Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, RÁKÖCZI-UT 54. SZÁM. Főmunkatársak: Berczcg Ferenc, Kenedi Géza, Kóbor Tamás, Koznia A. Felelős szerkesztő: G aj ári Ödön. Szerkesztő társ.: I)r. Ágai Béla. Előfizetési árak: 1 hóra 2 korona 40 f., negyedévre 7 korona, félévre 14 kor., egész évre 28 kor. 380 1—4 Törvényszéki csarnok. Megakadt betétszerkesztés. Megírtuk annak idején, hogy az igazságügyi miniszter a csabai járásbíróság körzeteben a kataszteri felmerésekkel egyetemben elrendelte a telekkönyvi betótszerkesz- tés uj keresztülvitelét a csabai járésbiróság telekkönyvi osztályában. A munkálatok vezetésével Pozsonyi Ferei.c telekkönyvi betétszerkesztőt bizta meg az igazságügyminiszter, aki megbizása szerint a munkálatokat meg is kezdte a csabai járásbíróság telekkönyvi osziályában. Azouban arra a meggyőződésre jutott pár heti munka után, hogy tovább a butétszerkesztést nem folytathatja, mert az előkészítő munkálatukkal nagyon bátra maradtak. A betétezerkesztések alapját ugyanis a kataszteri felmérések képuzik. A felmérésekkel azouban a kiküldött szakközegek nagyon lassan haladtak előre, úgy, hogy a beiétszerkeeztés anyaga nem készült el, igy Pozsonyi Ferenc a gyulai törvényszéknek jelentést telt, hogy a betétszerkesztés munkáját nem fo’ytathntja. Ennek alapján a betétszerkesztés munkálatait egyidőre fe függesztették s Pozsonyi Ferenc el is távozott Csabáról; ht azu'án a kataszieri felmérések előrehaladtak, a betétszerkesztés munkájához újból bozz> kezd majd. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Szabó Géza békéscsabai járásbirósági Írnokot saját kérelmére a gyulai törvényszékhez helyezte át. Pályázat. A gyulai kir. törvényszék elnöke a törvényszéknél egy jegyzői állásra hirdet pályázatot. Pályázati kérvények két hét alatt adandók be. ICözgazdaság. A vármegyei erdészeti albizottság folyó hó 5-ikén Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Kolosi Gyula erdőfelügyelő is részt vett. Az ülés legfontosabb táigya volt, a békési erdővétel és eidőirtás végleges engedelyezése tár- tárgyában a földművelés miniszterhez javaslatot tenni Az erdészeti bizottság az erdő vétel és erdő irtás veghges engedélyezéséi javaslatba hozta, részletes előterjesztést tóven a miniszternek a tekintetben, hogy uz erdőirtás mi módon lenne engedélye zendő. A házi kezelés mellett végzendő irtást és faeladást a bizottság előnyösöbbnek tartja a fának való eladásnál. A bizottság arra is felkérte a minisztert, hogy az erdőirtósuak még ez évben leendő végrehajtásához is járuljon hozzá, mert a községnek igen fontos közgazdasági érdeke, hogy a kiirtandó területet a következő gazdasági évben már használhassa illetőleg értékesíthesse. Az ülés to vábbi tárgya volt gróf Almásy Dénes gyulavári uradalmának kérelme, hogy erdőterületéből 104 kát. hold területet mezőgazdasági célokra használhasson, ezzel szemben megfelelő terület beerdősit. A bizottság a kérelem teljesítését a földművelésügyi miniszternél javaslatba hozta. Végül a kihágási ár és értókszabályzatnak a következő 3 éven át változatlanul hagyása kéretett a földművelésügyi minisztertől. Alapszabály jóváhagyás. A belügyminiszter az orosházi ipartestület alapszabályait jóváhagyta. A békéscsabai lőszerraktár kibővítését tudvalevőleg a törvényhatósági bizottság elhatározta. Minthogy a vonatkozó határozatok jogerőre emelkedtek, ennélfogva a vármegye alispánja a munkálatok biztosításával az államépitészeti hivatalt bizta meg. Áz államépitészeti hivatal szükebkörü árlejtést tartván, annak eredményéhez képest a kérdéses munkálatokkal Bottyánszki és Szpeváf bó- béscsabai vállalkozók bízattak meg az előirányzott 1282 korona helyett 1190 koronáért. Utkaparó lemondások. Melicher Mihály és Csinos József előbbi békéscsabai, utóbbi orosházi járási utkaparók állásukról lemondván, nevezetteket a vármegve alispánja a f. évi október 1-től kezdődő hatállyal állásuktól felmentette. A folyás éri beton hid. A kereskedelmi miniszter a gyoma-körösladányi törvényhatósági közúton építendő u. n. folyáséri hidra beérkezett ajánlatok közzül Kemény Manó aradi vállalkozó ajánlatát fogadta el. A szóban levő hid 6000 korona vállalati árban vasbeton szerkezettel épül. Minthogy a költségvetésben erre a célra csak 5000 korona van felvéve, ennélfogva a hiányzó 1000 korona több költséget a kereskedelmi miniszter egyidejűleg engedélyezte. Artézi kút a gyulai vasúti állomáson. Áz államvasutak aradi üzletvezetősóge egyrészt jó ivóvíz, másrészt kifogástalan mozdony tápláló viz nyerése céljából a gyulai vasúti állomáson egy artézi kutat szándékozik furatai. A kút a felvételi épület és vizállomási épület között létesittetnék és mélysége körülbelül 325 méterre terveztetik. A vármegye alispánja előtt az engedélyezési eljárás már folyamatba tétetett. A vármegyei munkásház építő bizottság folyó hó 5-én Ambrus Sándor álispán elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság a Békéscsabán létesítendő 24 mnnkásház felépítését engedélyezte, mert az elöljáróság az anyagok felhasználásának ellenőrzését és az építési munkálatok felügyeletét elvállalta, Az építkezés, tekintettel az előre ha adt évszakra, valamint arra, hogy az érdekelt munkások ezidőben el vannak foglalva, a jövő év kora tavaszán lesz végrehajtandó. Az építkezési segély egy-egy munkás házra 1150 koronában állapitatott meg. A bizottság a bemutatott tervekre műszaki észrevételeit megtevőn, engedélyezte, hogy a házhelyek az érdekelt munkások között még az idén kiosztassa- sanak, hogy a kutak az egyes telkeken még az idén elkészíthetők legyenek. A faanyag szállításával a bizottság a Barun és Czinczár céget bizta meg. A munkásház építő bizottság ezenfelül Gádoros község jelentését tárgyába, melyszerint Sze- rényi József vállalkozó, a Gádoroson épülő mun- kásbázak déli oldalán kelet és nyugatnak fekvő utcavonalon 20 öl hoszban húzódó és nyitva álló telkek kerítését 187 koronáéit mint potmunkálatot elkészíteni hajlandó. A bizottság az ajánlatot elfogadta és vállalkozót ezen p>tmunkálat keresztül vitelével megbízta, A fedeztetési állomások kijelölésére javaslatot tenni hivatott hármas bizottság folyó hó 5-én Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen D'óry György a békéscsabai méntelep parancsnoka is reszt vett. A hármas bizottság a vármegye területén szervezendő fedeztetési állomásokat, az azokba beállítandó mének számát, a mének élé1 mesésére szükséges takarmány árát, a községek által szedhető pótdijakat stb. az alábbiasban állapította meg: Gyula városában 8 ménnel (szaporítás egy mén), Orosházán 10 ménnek (szaporítás egy mén), Csor- váson 2 ménnel, Újkígyóson 4 ménnel, Gyornán 7 ménnel, Endrődön 2 ménnel (szaporítás egy mén), Békésen 11 ménnel, Mezöberenyben 4, (szaporítás egy mén), Köröstarcsán 5 ménnel (szaporítás egy mén), Szeghalmon 4, Körösladányban 4 (szaporítás egy mén), Vésztőn 6 ménnel (szaporítás egy mén), Szarvason 17 ménnel, Kondoros. Békésszentandrás. Öcsöd, Dobozon 2—2 ménnel és Kétegyházán 4 ménnel. A bizottság a takarmány árakat a múlt évi árak változatlan meghagyásával hozza újból javaslatba, mert bár a szénatermés az idén jobb is a tavalyinál, azonban a zabtermés igen gyenge. Hozzájárult a bizottság ahhoz, hogy Gyula, Orosháza, Ujkigyós, Békés, Kondoros 2—2, Szarvas 3 és Kétegybáza 1 korona pótdijat szedhessenek az idegenektől. A méneskari katonáknak a tizedestől lefelé havonként egyszeri orvosi megvizsgálása is megh igyatott sz illető községi elöljáróságoknak. A köztenyésztésre szánt, magántulajdont képező mének megvizsgálására a bizo tság határidőül : Gyulán november 16. Békéscsabán november 17, Békésen november 18, Mezőberényben november 19, Gyornán nov. 2l, Szeghalmon nov. 22, Szarvason nov. 24, Orosházán nov. 24-ét tűzte ki.