Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-11 / 37. szám

6 BÉKÉS 1910. szeptember 11. Halászati ügy. A földművelési miniszter abban abban a vitás ügyben, amely felmerült gréf Wenck heim Prigyesné és Békés község között, Békés községet, a kettős körözs nagycsatornán megillető halászati jog gyakorlásának mesgyéje kijelölése ügyében, aként döntött, hogy gróf Wenckheim Krisz- timának az alispáni határozat ellen beadott feleb- bezését visszautasította és panaszost keresetével reudes birói útra utasította, mert a halászati jog megallapitása ügyében hozott határozatok ellen köz- igazgatási utón felebbezésnek nincs helye, hanem a határozatban meg nem nyugvó fél a bíróságnál indíthat pert. Megemlítjük, hogy az alispán a kér­déses halászati jog mesgyéjéül az Élővíz csatorna balparti beömlésének balsarkától a jobb parton levő és gróf Wenckheim Krisztina tulajdonát ké­pező „Bodzászug“ felső sarka közt a hullámtéren és a medren keresztül húzandó fgyenes vonalat állapította meg. Felhivás Bókésvármegye gazdaközönségéhez Folyú hó 18-án Békéscsabán rendezendő szarvas marha és lódijazás alkalmával a Békésvármegyei Gazdasági Egyesület a kitűnőnek elismert Jurenák- féle ekét működésben mutatja be a gazdáknak a békéscsabai m. kir. földmvesiskola telepén. A tanul­ságos bemutató d. u. 3 órakor veszi a helyszínén kezdetét, melyre külön is felhívjuk a gazdák figyel­mét és mentül nagyobb számban való megjelenésü­ket kérjük, hogy alkalmuk legyen személyes meg­győződést szerezni arról, hogy a külföldi ekékért hazánkból kivándorló sok millió korona milyen nagy közgazdasági veszteség akkor, amidőn az hazai gyártmányunknak és hazai iparunknak megtartható volna, mert ezek az ekék nem hogy pótolják a legjobbnak elismert Jack-ekéket, de sok tekintetben előnyt vívtak ki ezek felett. Délben a Fiume étter­mében közös ebédre gyűlünk össze, ahonnan együt­tesen rándulunk ki a földmives iskola telepére. A gazdatársak számos megjelenését kéri a Békésvár­megyei Gazdasági Egyesület Elnökságe. Heti piac. A budapesti ellanyhult az irányzat, tett árából. Heti piacunkon adatott : Búza uj Árpa uj Zab Tengeri Gyula, szept. 9. hét folyamán fillért veszi­kinálat mellett el­17’— 18'— 12.40 12.80 13— 14 — 11 60—12-— gabonatőzsdén a búza 20—30 csekély Zöldág-utca 21. szám alatt 3 szobás lakás hozzátartozó mellékhelyiséggel együtt — október 1-től kiadó. = Értekezni lehet a házban. 332 1—1 Nagyobb vétel miatt eladó egy 1907. évi modellü 6—8 HP lóerejü eredeti „De Dion“ gyártmányú, 4 üléses minden hiba nélküli nyi­tott automobil. Óránkénti sebes- sóge 28—30 kilométer. Ári teljes felszereléssel és ■jl üli! tartalékrészekkel együtt Megtekinthető és kipróbálható Schillioger Samu gőzmalomtulajdouosnói Erdőhegyen (Aradmegye) 38i 1-1 Kétszobás utcai lakás a Novák-u. 19. szám alatt azonnal kiadó. Értekezhetni a fenti szám alatt vagy a főgimnázium- ban Ha Tóth József tornatanárral. 385 1—2 I Gyulán, Köröspart-utca 43., illetve Terónyi-utca 15. sorszámú ház, mely 4 szoba, 2 konyha és mellékhelyiségek­ből áll, eladó. A Kossuth Lajos-utca 22. sorszámú házban egy 3 és egy 2 egymásba nyiló szobás lakás folyó évi szept. 29-től ki­adó. Felvilágosítást ad a házban lakó tulajdonos. 374. 1-2. Kiadó földbirtok. 376 A nagyszalontai határban 100 katasztrális hold szántóföld ha­szonbérbe kiadó, melyből 40 hold szántó, 40 legelő, 20 jó minőségű kaszáló, jó karban levő tanyai épületekkel azonnal kiadó. Ér­tekezhetni lehet Nagy Lajos tulaj­donossal Nagyszalonta, Vasut-u. SAROK 2211/1910. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az I. Gyulavárosi Ta­karékpénztár r.-t. gyulai bej. cég végrehajtatnak, Sándor Jánosné szül. Tamás Zsuzsanna gyulai lakos elleni 50 kor. tőkekövetelés és jár. iránti végrehaj­tási ügyében az árverést a gyulai kir. törvényszék területén levő, Gyula r.-t. város határában fekvő és a gyulai 4897. sz. tjkvben A. 1. sor, 5183/40. hrsz. 300 négyszögöl területű biczerei ház és legelőből álló ingatlanságnak Tamás Zsuzsanna férj. Sándor Jánosné tulajdonát tevő hányadára 629 korona ki­kiáltási árban elrendelte és bogy a fentebb megje­lölt ingatlan Gyulán, 1910. évi október hó 11. napján délelőtt 9 Órakor a törvényszéki palota árverési he­lyiségében (földszint) megtartandó nyilvános árveré­sen el fog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan 629 kor. kikiáltási árának 10°/o-át vagyis 69 kor, 90 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881 november bó 1-én 3333. sz. alatt kelt m. kir. igazság­ügyminiszteri rendelet 6. §-ában kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszol­gáltatni. Kir. törvényszék mint tkvi hatóság. Gyula, 1910. évi julius bó 15. 373 i_i A kiadmány hiteléül. Körösy Árpád Dr. Aigner Dezső s. k. kir. t. sz. telekkönyvvezetö. kir. törvényszéki kiró. 7623, 8890/1910. Árlejtés! hirdetmény. Gyula város képviselőtestülete a város által szükséges 2000 métermázsa bálákba préselt száraz buzaszalmának beszerzésére zárt ajánlati versenyt rendel s annak határ- ideiéül 1910. évi szeptember 15. napjának dél­előtt 10 óráját tűzi ki. Vállalkozó köteles a szalmát 1910. évi október 15-től december 31-ig a kigyósi-uti szénáskertbe saját költségén beszállítani, a mázsálást a városi kiküldött jelenlétében ugyancsak saját költségén eszközölni és ka­zalba rakatni. Az esetben, ha a szalma vas­úton szállittatik Gyulára, a város külön má­zsálást venni nem kíván, ha a fuvarlevél a feladott súlyt igazolja. Vállalkozó a szerződéskötés költségét és bélyegdiját sajátjából viselni köteles. Vállalkozni óhajtó köteles 200 koronát Gyula város letéti pénztárába bánatpénzül letenni s ennek megtörténtét az árlejtés előtt igazolni. Amennyiben vállalkozó felhívásra a kí­vánt időben a szalmát nem szállítaná be, úgy azt a város vállalkozó terhére és költ­ségére fogja beszerezni. A szalma ára a szállítás tartama alatt havonként utólagosan fog a város pénztára által kifizettetni, a bánatpénz a szalma be­szállítása után fog kiadatni. Az árverés eredménye ajánlattevőre azon nal, a városra azonban csak képviselőtestü­leti jóváhagyás után kötelező. A netáni peres kérdések elbírálására a Gyulai kir. járásbíróság illesékessége kiköt­tetik. Gyula, 1910. augusztus 31-én. Dr. LOVICH ÖDÖN, 369 2—2 polgármester. Eladó ház. Enyves-utca 27. számú ház egyben,vagy két telekre osztva is eladó. Érte­kezni lehet a házban lakó tulajdo­nossal. 362 3—3

Next

/
Oldalképek
Tartalom