Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-14 / 33. szám
2 BÉKÉS L910. augusztus 14. Szülők gondja. (V. L.) A thema minden esztendőben visszatérő és valami nagy, sokféle variálást nem bir meg. Évtizedek óta, igy az iskolai tanév végén megújul a sajtó körkérdése, foglalkozván a szülők nehéz gondjával, azzal, hogy pályaválasztásra megérett gyermekeik részére, mely kenyórkereső foglalkozást válasszák ki, vagy helyesebben melyikre ta nitassák ? És évtizedek óta úgy van, hogy amig a sajtó a közérdek becsületes szolgálatában óva inti a szülőket a túlontúl megszállt értelmi pályák választásától és amig évtizedek óta a szülők keservesen tapasztalják az úri ploretariatus rettenetes bajait, valóban nem tudott az úri foglalkozás felé való özönlés gyengülni, ellenkezőleg, a kor szellem ma inkább, mint valaha azt követeli, hogy iparos, kereskedő és kishivatalnok, sőt újabb időben a földmívelő is, dédelgetett magzatának lateiner pályát választ azzal a két jeligével, hogy legyen külömb az apjánál, és ha kevesebb a megüresedő hivatali állás, meg kell toldani egy kis — protekcióval. Hiába prédikálunk mi ezzel a beteges urhatnámsággal szemben aféléket, hogy a jövő a tanult iparosé és kereskedőé, mert a valóságban egy-két kivétel mellett az a tény, hogy a sajtó által annyira feltisztelt ipari és kereskedői pályát nem a tanult, hanem a tanulatlan elem foglalja el. A mi külföldön természetes folyamat, az nálunk országos szenzáció, köz- és általános csodálkozás tárgya, ha egy-egy tanult ember a mühely-pad mellé áll. Valami két esztendeje, egy székesfővárosi tanács-jegyző asztalos műhelyt nyitott és majd olyan köz- érdeklődés környékezte, mintha egy esküdtszéki tárgyaláson fölmentett és gyönyörű tollas kalapban feszitő anyagyilkos dámát lehetne szemügyre venni. Hiszen közbe hal- lattszott is efféle megjegyzés, hogy a doktor urnák kitett cégtáblája uj idők jele, de bizony nem uj idők jele volt az, csak szenzációs ritkaság. A helyzet ellenkezőleg az, hogy egy vidéki város egy időben tesz közzé irnoki állásra való pályázatot és ártézi kút forrására árlejtést. Az előbbire 152 kérvény érkezett, az utóbbira ismételten nem akadt elfogadható pályázó. Aki erre nem azt mondja, hogy ez gyönyörűen szimbolizálja, a mi urhatnárnságunkat — az nem szereti nevén nevezni a gyermeket. A székesfőváros egyik középiskolájában 8Zülői értekezlet volt. Az igazgató statisztikai adatokkal bizonyítgatta a megjelent szülőknek a lateiner pályák túlzsúfoltságát, — amikor arra fordul az értekezlet, hogy az iskolából kilépő öl gyermek milyen pályát választ, 54 szülő büszkén vágta ki, hogy gyermekét egyetemre küldi, mig 7 szülő szemérmetesen jegyezte meg, hogy anyagi ereje miatt kénytelen gyermekét merkantil pályára nevelni. Ilyen, a gyakorlati életben oly sokszor megújuló esetek után, meglehetős naivság kell ahhoz, hogy valami nagy hatást várjunk e cikk közzétételétől. A korszellem egyáltalában nem nagyon kedvez a sajtó tanéveleji intelmeinek, mert ha a szülők egyike-másika el is ismeri, hogy igazunk van, azért a maga szeretett gyermekét mégis csak urnák fogja nevelni. Mivel pedig az értelmi pályákon tulprodukció van, a jövő generáció szivébe- ielkébe korán bs kell vésni azt a bölcs életelvet, hogy ne a tehetségre alapítsa boldogulását az életben, hanem a protekcióra. És hogy ez a bölcs életelv micsoda rombolást visz végbe a kialakuló jellemekben, — annak eldöntését egyenesen rábízzuk olvasóinkra, annál inkább, mert nálunk a moralistát nem szeretik. A szülők gondja pedig évről-évre súlyosabb, a pályatévesztettek száma pedig évről-évre nagyobb, a szellemi proletariátus szédítő jelenségeket tár fel, igy pl. azaz eset: hogy jogvégzett és a dr. tiszteletet parancsoló cimviseléssel biró urak közül a rendőrség nyilvántartása szerint 8 könyvágens, 12 éjjeli helyeken muzsikáló letört existencia siratja, hogy édes apja hentesnek, vagy borbélynak nem adta. Nagyon sok existencia fogja megsiratni beteges becsvágyát, amig egészségesebb felfogás nem ver gyökeret. Ma csak panaszkodunk és tehetetlenségünkben keseregve várjuk az uj szellem virradását. A közigazgatási bizottság ülése. Augusztus 8. A közigazgatási hizottság folyó hó 8-án tartotta rendes ülését. Az ülésen meglátszott a kánikulai hangulat, mert a választott bizottsági tagok 2/3-a hiányzott s általában az egész ülés lefolyása egy-két jelentéktelen felszóllalástól eltekintve, egész csendes és nagyobb érdekességet nélkülöző volt. Az ülésen je'en voltak: Ambrus Sándor vármegyei alispán elnöklete alatt: Kiss László tb. főjegyző, Szabó Emil árvaszéki helyettes elnök, dr. Zöldy Géze vármegyei t. főügyész, dr. Zöldy János vármegyei t. főorvos, Roediger Gyula in. kir. pénzügyigazgató, dr. Horváth Dezső kir. tanfelügyelő helyettes, Bálint Géza kir. mérnök, az államépité- szeti hivatal főnökének képviseletében, Pfeiffer István közgazdasági előadó, végül Doaiby Lajos, dr. Ladies László, dr. Török Gábor és Morvái Mihály választott bizottsági tagok. Elnöklő alispán az ülést d. e. 9 órakor megnyitván, elsősorban az alispáni jelentés vétetett tárgyalás alá. A jelentés következő: A személy biztonság 21 esetben támadtatott meg, melyek közül könnyebb természetű volt 17, súlyosabb pedig 4, az utóbbiak közül halállal végződött 2. A vagyon biztonság 25 esetben volt megzavarva, még pedig 2 esetben betörészel, 23 esetben pedig lopással. Tűz 27 esetben fordult elő, részben lakóház,- részben takarmány esett áldozatul; ezeknek legnagyobb része biztosítva volt, Baleset 23 esetben történt; ezek közül 14 könnyebb természetű, 9 pedig súlyosabb s ebből 6 halállal végződött. öngyilkosság 7, — öngyilkossági kisérlet 1 esetben fordult elő. Földmivelés, mezőgazdaság és munkás-ügy. Az idei év termés eredménye az ország mingett az erdélyi határszélen fázhatott meg, ahol a magas kormányt képviselte egy vicinális ünnepélyes megnyitásánál Amint onnan hazakerült, ágyába dőlt és fel se kelt máig. . i A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai 1 misztikus fénynyel vonják be a szobát s a kékbe | játszó falon szeszélyesen vibráló árnyékot vetnek az ide-oda mozgó alakok: a termetes méltóságos asszony, a száraz, hosszúra nyúlt orvos az ő lelógó pofaszakállával, melynek falra vert árnyéka mozgó vitorlának látszik és az orvosságos üveget tartó inas. Az orvos fontos komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg üterét : a baj hirtelen rosszra fordult. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem volt, a beteg vígan beszélgetett a méltóságos asszonnyal, aki ép 3-ik toilettejét mutatta be, amit a mai bálra vett fel Hogy, hogy nem, a láz egyszerre csak emelkedni kezdett és egy óra alatt ott állt, ahol a tudomány már megcsóválja fejét, felhúzza a szemöldökét, hogy eleven kérdőjellé változik át és ilyenforma hangot ád : hm-hm ! A méltóságos asszony arcza egyszerre elborult; felhőt vetett rá az aggodalom, a szerető anya aggó- I dalma. Nem attól félt, hogy árva lesz a kis Giziké, j egyetlen gyermeke, mindkettőjük szemefénye — ki j gondolna erre — de sajnálta aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen jött változás a legédesebb örömtől fosztja meg: nem mehet a bálba, az első, rég várt bálba. Ez fájt, ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemelkedett, lázas tekintete keresni látszott valakit s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú, vontatott, nagyúri orrhangján : — Merre van Giziké? — Látni akarom, jól néz-e ki báli ruhába? ... Jól áll-e rajta? A méltóságos asszony szemében megvillant '• az anyai büszkeség csodás fénye, annak az anyai büszkeségnek, amely a szépség, jóság és tökéle- j tesség mintaképét egy lényben látja összpontosítva : a gyermekében, — elbizakodott mosoly játszott szé- j les szája körül s ez a mosoly azt mondta, szép-e, | jól áll-e Gizikének a báli ruha ? . . . Mit feleljek ' erre, hisz ez oly természetes dolog, ami kérdés j tárgya se lehet. Nem is válaszolt rá, csak ennyit mondott: — Ide hozom — s a szíja körüli mosoly azt is hozzá tette hang nélkül, de érthetően — aztán j ámulj ! A méltóságos beteg szeme rátapadt az ajtóra, amelyen az asszony eltűnt. Erőtlen félkarjára támaszkodott s úgy várta, leste az ő kis leányát, de a gyenge kar nem birta sokáig, megzsibbadt, megbicsaklott sAússzarogyott czimeres, kivarrott csipkés párnáira. A tudomány embere rosszalólag csóválta a fejét. — Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom. Különben semmiről sem állok jót. Szerencsére felnyílt az ajtó s kijött mamájától vezetve- az édes kis Giziké. Úgy nézett ki hófehér ruhájában, mint hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orczáján ragyogott a himpor, sötét kék szemében fénylett a mennyország, bársony szemöldöke, miként a szivárvány, ivet rajzolt a kék mennyboltozat felett. Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegletében leányos szepegés, szeme mély tüzében egy eltitkolt érzés, mely ki-kiszökölt onnan, majd ismét visszabujt, de amikor kiszökött, oly bántólag hatott, úgy meghazudtolta azt a gyermekarezot, kéklő mennyországot és a fehér ruhát, az ártatlanságnak örökszép jelképét . . . A méltóságos beteg odanyujtá kezét s kigyult halvány arcza, — amikor kis leánya rálehelte csókját. — Szép vagy kis leányom, szebb vagy mint bál ki más, ragyogni fogsz édes, ragyogásoddal elhomályosítod az egész nagy fényes bált Giziké bámuló szemei kerekre nyíltak s megvillant bennök a fájó lemondásra hirtelen jött vágyakozó reménység. — ■ Hogy mehetnék el bálba papuskám, mikor te beteg vagy ? — Elmégy kis lányom, készülj fel hamar, el fogod homályositani szépségeddel valamennyit; nem vagyok én olyan beteg, hogy az én kis leányom ártatlan örömét megzavarjam. Itt egy köhögési roham félbeszakította a méltóságos ur beszédét s ez a köhögés mindig erősebb, mindig kinosabb lett, de Giziké már nem hallotta. Örömtől kigyuladt arcczal szökdécselt be szobájába, abba a fehér szobába, amit férfiszem még nem érintett, ahova csak lopva jár a képzelet és imádkozni a vágyakozás. Nem is képes férfielme elképzelni, hogy néz ki egy fiatal lányka hálószobája, mennyi ártatlanság fér be e kicsiny helyre, mennyi édes álmot, eltitkolt sóhajt, ébredező szerelemvágyó gyönyört nyelnek el azok a fehér, kék vagy rózsaszín kárpitos falak. Giziké hirtelen magára kapta a könnyű báli felöltőt s amilyen gyorsan jött, úgy akart távozni,
