Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-30 / 22. szám
1909. május 30. BÉKÉS 5 csodálható, hogy ezen indulatuk még külsejükön is kifejezést nyert. No de akkor, midőn egy-egy pajkos pesti diák félhangós megjegyzéseit: ezek vidékiek, ezek falusiak (talán még azt is mondták, hogy mucsaiak) meghallották, különösen nagyobb diákjaink igyekeztek méltóságteljes külsővel eltakarni szertenéző kiváncsiságukat, nehogy ezután is kilegyenek téve az előbbihez hasonló, sértő, megjegyzéseknek. A budai Dunaparton levő Fiume szálloda volt a főhadiszállás, ahol az elkészített vacsorát elköltve pihenésre tértünk. Másnap, vasárnap szent mise hallgatás után első utunk a várba vezetett. Természetesen siklón mentünk föl a Szent György-térre, azon helyre, ahol egykor Kontot és a harmincz nemest, később Hunyadi Lászlót lefejezte a zsarnokság, a legutóbbi időkig pedig Hentzi tábornok emléke állott. Sorra vettük a vár nevezetességeit: miniszterelnöki, lion- védélmi miniszteri palota, honvédszobor, Mátyás templom, szent István királyunk szobra, Halászbástya, Hunyadi János és a sárkányölő Szent György szobraival, a pénzügy- és belügyminisztérium palotái, helyőrségi templom a Budavár felszabadulásának 200 éves évfordulóján elhelyezett emléktáblával, végig sétáltunk a Bástyasétányon, hogy mint a Halász- bástyáról a pesti oldal nagyszerű látványát csodáljuk, innen a budai oldal, a budai hegyek remek perspektívájában gyönyörködtünk, elhaladtunk József főherczeg impozáns palotája előtt, mig v^re a királyi várpalotához jutottunk, amely ezen délelőtt látványosságainak fénypontját képezte. A királyi palota főbejáratának baloldalán áll Mátyás király szoborkutja, mellékalakjai Szép Ilonka, az ősz Peterdy, Bonfini. A plasztikus szoborcsoportokban sokáig gyönyörködtünk. Utána a Szent István kápolnába vettük utunkat, ahol megtekintettük első szent királyunk jobb kezét góthikus arany szekrényben. Az előre kikért engedély alapján bejártuk a várpalota tündériesen gazdag, káprázatosán félyes termeinek egész sorozatát. A trónterem, a bálterem, a nagy étterem, a Habs- burg-terem, a különböző elfogadó, váró, vendéglakosztályok, a falak mesés aranyozott márvány oszlopai, a csillárok, a régi bútorok, a drága gobelinek, fali képek, mind-mind az a szinte hihetetlen fény és pompa, amely egymásután változatosan vonult fel ifjaink szeme e'őtt, az elálmélkodásuk, a csodálatnak kifejezését csalták arczaikra, amelyen csak olyankor jelentkezett egy-egy elfojtott kaczagás mosolya, midőn a magyar nyelvvel meglehetősen hadilábon álló kalauzoló szobafelügyelő olyanformákat mondott: ezek az összekötő termák, stb. Megtekintettük az Erzsébet királyné ereklyemuzeumot is, majd végig sétálgatva a palota felső várerkélyén a siklón lefelé mentünk. Nem kis büszkesége volt két diákunknak, akiket az a szerencse ért, hogy Magyarország miniszterelnökével és közoktatásügyi miniszterével ültek egy szakaszon. Nem is lehetett a többinek egy ideig gyalog beszélni velők. Ebéd után csavargőzösön a pesti oldalra mentünk át. Miután a Vörösmarty szobrot megtekintettük, a földalatti vil- * lamoson kikocsiztunk a városligetbe. Első utunk a Műcsarnok volt, amelyben ezidőszerint a tavaszi tárlat képei láthatók, de valamennyi eltörpül a tárlatnak egyetlen képe: Benczúr nagyszerű alkotása előtt Ifjaink nem győzték eléggé nézni, csodálni és valóban nem is elég egy ilyen remekművet egyszer- kétszer megtekinteni. Innen a Bekotov-czirkuszba siettünk. Talán nem is kell mondanom, hogy a czirkusznak elejétől végig kiváló műsorszámai, különösen a japán akrobaták, az idomított állatok folytonosan lekötötték ifjaink figyelmét és hogy a gyulai C8epürágó czirkuszokkal tett összehasonlítások nem az utóbbi javára dőltek el, az természetes. Czirkusz után belevegyültünk a városligeti népmulatságok körül tolongó embertömegbe, majd megcsodáltuk a Stefánia-ut kocsikorzó kaleidoszkopszerüen változatos képét, József kir. herczeg magyaros ötös fogatát, végre villamoson hazamentünk. Részletesen közöltem az első nap programmját, minthogy azonban ilyen terjedelem mellett czikkem tulhosszura nyúlna, kénytelen vagyok a kirándulás többi napjairól rövidebben beszámolni, intézetünk évvégi Értesítőjének hagyván fel a kirándulás részletes leírását. Hétfőn délelőtt a központi vásárcsarnok, a tiszta román stilü Bakács-téri templom, aKálvin-téri szökőkút, a Nemzeti Muzeum állattára, a Muzeum-kertben levő szobrok kerültek sorra, ebéd után pedig villamoson Budafokra mentünk. Itt a Dietzel-féle nagy méretű borpinezét néztük meg legelőször, ahol a benne levő hordóóriások, de leginkább egy 1050 és egy 1250 hektoliteres, belül üveglemezekkel kirakott nagy czement-hordó, igen érdemesek voltak a megtekintésre. Utána a Haggenmacher-féle sörgyár volt legközelebbi utunk. Szakszerű kalauzolás mellett, végig néztük a sörgyártásnak minden fázisát a csi- ráztatástól kezdve, egészen a teli üvegek elszállításáig és ifjainknak ezen tanulságos gyártási processus talán annál is inkább élénk emlékezetében fog maradni, mert a gyártás megtekintése után a vendégszerető gyárigazgatóság Ízletes uzsonnával, (fejenkint 2 pár virstli és 1 pohár sör) traktálta meg a kiránduló sereget. Hálásak is voltak érte, annyira, hogy uzsonna után a kirándulókból alakult külön énekkar azonnal előállott és sorra elénekelte legjobb programmszámait. Derűs epizódok híján sem volt a délután. Egyik főénekes például az elénekelendő darab fölötti tanakodás közben rákezdi a »Kapunk előtt a kútnál« kezdetű kedves énekszámot, mondván : Kapunk . . . , mire rögtön reá vág egy másik : Már nem kapunk többet, ő ugyanis a sörre értette. A napot a Magyar színházban fejeztük be, ahol Rostandnak remek müvét, a »Sasfiók«-ot néztük meg. A következő napon egyelőre búcsút vettünk Budapesttől, amennyiben a reggel induló hajóval útra keltünk Yisegrád felé, hova délben érkeztünk meg. Ebéd után előbb a némileg restaurált Salamon tornyát néztük meg kivülről-belülről. majd fölkerestük a Mátyás-forrást, Rogy üdítő friss vizéből szomjunkat oltsuk, végre felmentünk a hegytetőn álló romokhoz. Az Anjouk és Hunyadyak fénye, dicsősége tekintett itt le reánk az évszázados falakról. Nehány fényképfelvétel a romok j,között, másfélórás pihenés a romok előtti gyepszőnyegen és ismét útra kerekedtünk. Egy darabig vasúton mentünk, majd egy kedves háromnegyed órai hajón tett utazás után, megérkeztünk Esztergomba. A primási város nevezetességeit szerdán délelőtt vettük sorba. Ezek : a gyönyörű reneszáncz bazilika szobraival, kápolnáival, oltárfestményeivel, a bazilika kriptája, szent István királyunk szülőhelye, végre a primási kincstár. Nem sorolhatom el ennek egytől-egyig" történelmi és belbecscsel biró tárgyait és ereklyéit, csak két dolgot említek fel az itt látott nevezetességek közül, az egyik Mátyás királynak aranyból készült, drágakövekkel kirakott, milliókat érő kálváriája, a másik a királyi koronázások alkalmával használt fényes papi öltözet. Kiváló kalauzunk, Bogisich Mihály, ez. püspök ur, a nevezetességek magyarázata közben, időnkiut nem kis ijedséget okozott diákjainknak, mert rövidesen kikérdezgette őket a vallástan, történelem, földrajz, sőt még a számtanból is. Esztergomból utunk Székesfehérvárra vitt. Minthogy útközben két és fél órát, — vonatcsatlakozás miatt, Komáromban kellett töltenünk, ezen időt arra használtuk föl, hogy Komárom nevezetességeit: Jókai szülőházát, az uj gimnázium tornatermét és dísztermét, a Klapka szobrot és a hires, bevehetetlen várat megtekintsük. — Ez utóbbi helyen egy főhadnagy kalauzolt bennünket, mély ismeretre valló, történelmi és helyszíni vonatkozásokkal kisérve magyarázatait. Az nap estére Székesfehérvárott voltunk, honnan csütörtök reggel, — miután Vörösmarty szobrát, úgyszintén a ciszterci rendű főgimnázium falában elhelyezett emléktáblákat (Ányos Pál, Virág Benedek) megtekintettük, — gyorsvonattal utaztunk a Balaton felé Siófoknál korai ebédelés után, a »Hekla« nevű hajóra ültünk. A társaságban az aggodalomnak bizonyos nyomát lehetett az arezokon kivenni, midőn hajónk nyílt tóra kiérvén, kissé him- bálódzni kezdett. De a magyar tenger megkímélt bennünket a tengeri betegségtől, rövid szédülésen kívül, más baj nem volt és csak társulatunk legifjabb tagja látta tanácsosnak átaludni az utat, ami — tekintettel a körülményekre, — a leghelyesebb volt tőle. — Keresztül-kasul bebarangoltuk ezután Balatonfüredet, sőt csónakázgattunk is a part mentén. Füredről ismét Siófokra, itteni séta és vacsora után pedig Budapestre utaztunk. A hátralevő két és fél nap, sorra kerültek a főváros nevezetességei. Pusztán csak rövid elsorolásukra szorítkozom. Pénteken : Tudomány-egyetem, az egyetemi templommal, egyetemi könyvtár, Barátok temploma, a báró Wesselényi-féle emléktáblával, Kossuth Lajos utcza, Pilvax kávéház, főposta, központi városház, Erzsébet-tér a Semmelweiss és Veres Pálné szobrokkal és a horologiummal), szent István bazilika (egészen a kupola külső erkélyéig fölmentek jólábu ifjaink), Szabadságtér, az uj országbáz, (megtekintettük újra a pazar fényű kupolacsarnokot, — mint az alsó- és felsőház üléstermét), a kúria lépcsőcsarnoka, gróf Andrássy Gyula lovasszobra, a Tudományos Akadémia, a falán elhelyezett domborművel, gróf Széchenyi, Baross Gábor, Deák Ferencz szobra, a Svábhegy (utazás a fogaskerekű vasúton), a Normafa, a Zagliget, végre este a nagyobbak az Operába mentek, ahol a Walkürök előadását nézték végig, a kisebbek pedig egy mozgófénykép szin mz előadásán szórakoztak. Szombaton : Petőfi-szobor, Váezi-utcza, Andrássy-ut, a Kőröndön levő szobrok, a millenniumi emlékmű. A városligetben ez alkalommal előbb a mezőgazdasági muzeum szerfölött érdekes, tanulságos tárait tekintettük meg, majd engedélyivel a szépművészeti múzeumnak összes tárait: a grafikusok, a régi és modern festők tárait. — Itt láttuk Munkácsy világhirü festményét, a Honfoglalást és a leghíresebb festőművészek eredeti alkotásait : Rafael, Rubens, Goya. Van Dyck, Murilló stb. csodaszép remekeit — Délután a lóversenyen néztünk egynéhány számot végig, majd egy kis lift-elés és pihenés czéljából, egy »mozi« előadásának megtekintése után hazatértünk. Vasárnap délelőttre a Margitsziget látnivalói kerültek sorra, utána igen jól esett egy kis fürdés a Császárfürdő uszodájában. Ebéd után pedig búcsút vettünk hazánk szép fővárosától és beültünk a Máv. igazgatóságának előzékenységéből, a gyorsvonathoz csatolt külön III. o. kocsinkba, hogy hazautazva Gyulára, egy jól fölhasznált, tanulságos hét után, isin^t hozzálássanak diákjaink rendes napi kötelezettségeik teljesítéséhez, ismét fölvegyék az egy hétig pihenésben heverő tankönyvet, közbe-közbe elmesélgetve a kirándulási élményeket, talán nagyokat is tóditva álmélkodó kis testvérkéjük előtt. ________ Mérey Gyula. A madarak és fák napja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter még1906-ban az »Országos Állatvédő-Egyesület« kérelmére, a Madarak és fák napjának megtartását az ország valamennyi népiskoláiban elrendelte. E rendelet értelmében minden év május, vagy junius hóban, egy egész napot kellene az iskolának arra a czélra fordítani, hogy a hasznos madarak természetével, védelmével, szaporításának szükséges voltával, a védelmezésükre és szaporításukra szolgáló módokkal és eszközökkel a tanuló ifjúságot megismertesse s lehetőleg gyakorlati oktatásban részesítse. Továbbá ugyané napon a fáknak és cserjéknek a hasznos madarak fészkelésére és szaporodására való befolyását megvilágositván, a fák és a befásitás nagy jelentőségét megmagyarázza. Hogy milyen nemes intencziók vezérelték gróf Apponyi Albert, vallás- és közoktatásügyi minisztert, a »Madarak és fák napjá«-nak megünneplése iránt kibocsátott rendeletének kiadásánál, azt minden embernek éreznie kell; ezenfelül minden pedagógusnak el kell ösmernie azt, hogy a tanuló nemzedék erkölcsi és értelmi nevelésében valóban hézagot pótol. Kicsinynek látszó és mégis szinte kiszámit- hatlan eredményeket hozhat létre a Madarak és fák napjának megünneplése a népiskolában az »egész emberré« való nevelés szolgálatában. — Hiszen az ember a természet kebeléből jön ki, abban él, abban szerzi tudományát a tapasztalás és okoskodás által, abba tér ismét vissza, ha földi léteiét bevégezte. Mennyire fontos dolog tehát az, hogy a gyermekeket a természeti dolgokra figyelmeztessük, azokat velők megismertessük és megkedveltessük, annak oktatására, útmutatására lelkesítsük. A természeti dolgok felismerése és vizsgálása megvilágositja az értelmet, gondolkozásra serkent, következtetésekre tanit, gazdagítja az emlékező tehetséget, nemesen érzővé teszi a szivet és egy nyugalmas, boldog világba vezéreli a lelket. A tanulók édes örömmel készülnek és mennek a szabadba; valami megmagyarázhatatlan érzés támad bennök csak hallatára is egy tervbe vett kivonulásnak s bizonyosan ez az érzés adja nekik a nagy fogékonyságot a tanulásra, Csodálni és szeretni tanulják meg a nagy természetet és megtanulják azt, hogy ők is a természet lelkes gyermekei. — Istenfélelem, emberszeretet, könyörületesség, munkaszeretet itt plántálhatok szilárdan lényökbe ; itt érzik csak igazán, hogy: »szép vagy óh hon!« s tanulhatják meg, hogy : »nagygyá csak fiaid szent akaratja tehet!« De hogy a Madarak és fák napjának megünneplése kívánatos nevelő és oktató hatású legyen, erre nézve szükséges, hogy necsak az iskolák vezetői készüljenek jól elő, hanem mások is nyújtsanak segítő kezet a siker eléréséhez. így például a városi hatóságnak is kell segítséggel lenni az által, hogy az iskolaigazgatóknak rendelkezésére bocsát egy olyan területet, melynek befásitása anélkül is szükséget képez. Ugyanis közel a város határában sehol sem tudunk olyan befásitott tért, mely az elemi iskolai tanulók részére majális tartására, vagy a Madarak és fák napjának megünneplésére alkalmas volna. E czélra — jobb hely hiányában, — megfelelne a faiskola előtt elterülő liba- és sertéslegelő, mely a lóvásártérhez tartozik ugyan, azonban ott lovakat nem szoktak árulni. Milyen szép dolog lenne aztán, ha — amint a miniszteri rendeletből is folyik, — a tanulók maguk fásitanának be maguknak kivonulásra alkalmas teret. Hogy az iskolás gyermekek a fák napján fát ültessenek, ehhez is a város tanácsának jóindulatát kell megnyernünk, hogy a faiskolából minden évben elegendő számú, kiültetésre alkalmas csemete álljon rendelkezésünkre. Különösen kell, hogy eperfákat ültessenek a gyermekek közutak mellé a selyemtenyésztés érdekében, továbbá hogy a kosárfonás,- mint háziipar meghonosítására, — kosárfüzvesz- szőt szaporítsanak. Elszomorodik az ember szive mikor látja, hogy* a közjó előmozdítására, a szegényügy felkarolására tekintélyes költségnek ráfordításával évenkint nagymennyiségben kiültetett és okszerűen kezelt szederfák, — melyek már a legszebb fejlődésnek indultak, — miként pusztulnak el gonosz kezek által. S vaj-
