Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-26 / 52. szám
2 BÉKÉS 1909. deczember 25. így lön az Istenség fogalma megalkotva a szivekben, lelkekben .... A lépésröl-lópósre haladó elme az örök Isten s a múlandó ember közötti viszony kapcsait keresve azon eredményre jutott, hogy a legtökéletesebb lénnyel zavartalan békét csak úgy élvezhet a gyarlóságokkal teljes teremtmény, ha a tiszta erkölcsök meleg ágya lesz az emberi s/,iv s követi azon parancsolatot : „'legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei atyátok tökéletes.“ .... Ámde mikor az ökörszem a saskeselyü útját követni nem tudja; a törpe fenyő Lybanon cédrusát elérni képtelen . . . csuda-e, ha a gyarló ember minduntalan szem elől tévesztette az örök világosságot, a tiszta erkölcsök egyenes útját s gyakran lidérc- fóny után indulva, a bűnök posványába merült .... De midőn már magasra emelkedett a vétkek tajtékzó árja s köze! volt hozzá az emberiség, hogy a kárhozat örvényébe merüljön alá: „Isten jelent meg a testben s ez a mi hitünk nagy titka“, hogy feltáruljon az emberiség előtt az idvesség egyenes útja .... Mél ó azért, hogy : „Krisztus urunknak áldott születésén angyali verset mondjunk szent ünnepén, mely Betlehemnek mezejében régen zengett eképen: „Dicsőség a magas- ságos mennyben Istennek, e földön békesség és jóakarat az embereknek“ .... így kellene megünnepelnünk a karácsonyt, hogy az örömöt s idvességet hozzon minekünk, ezt kívánja mi tőlünk a mi áldott békekövetünk, Jézus, ki azt mondja magúról, hogy ő „szelíd és alázatos“, ki „Út és igazság “, kiben „lakozik az Istenség teljessége“, ki azért szállott alá mennyből a földre, hogy „megkeresse és megtartsa a mi elveszett vala“, hogy legyen a „világ világossága“, hogy ne bolyongjon többé az emberiség csil- lagtalan sötét éjszakában! .... Azonban miről tanúskodik a mind' n- napi tapasztalat ? . A kevély tudatlanság a szerény bölcsességet; a sürü sötétség a ragyogó világosságot; a nyers erő a szellemi kincseket uralni, porba tiporni hajlandó ... A bűn, vétek, az erény, igazság felett győzelmet aratni törekszik .... Pedig azért jött mennyből földre Jézus, hogy uijászülje a sziveket s az ember lelkivilága legyen előképe Isten országának a földön s a karácsony, Jézus születésének emlékünnepe, mennyei örömöt ültessen a szivekbe .... Emelkedjék fel azért a mi lelkünk ez ünne|>en s ajakunk, szivünk teljességéből, eként esdekeljen : „Oh én szerelmes Jézu som! Édes megváltó Krisztusom! Jövel, csinálj csendes ágyat, szivemben magadnak házat“ .... Ha igy ünnepeljük meg a karácsonyt, akkor lesz biztosítva szivünk öröm'1, lelkünk idvessége, melyet megad az Ur minden Ő benne igazán hívőknek, mert kifogyhatatlan, jvéghetetlen az isteni szeretet és kegyelem!.. . Dombi Lajos. Megyei közgyűlés előtt. ii. A kögyülés az alispáni jelentés után első helyen tárgyalni fogja a belügyminisz- ler leiratát, a virmegye volt főispánjának: Döry Pálnak, ezen állásától történt felmentése tárgyában. A törvényhatósági bizottság bizonyára sajnálattal veszi tudomásul a lemond ist s oly melegséggel vesz búcsút volt elnökétől, mint aminő szívélyes s közvetlen volt köztük a viszony együttműködésük rövid ideje alatt. A közgyűlésnek egyik legfontosabb tárgya lesz az 1910. évi házi •pénztári és pot- ado pénztári költségvetésnek újból való tár gyalása, amely azért vált szükségessé, mert a törvényhatósági bizottság a szükséges 1 százalékos potadó megszavazását megtagadta. A belügyminiszter ez ókból feloldotta a törvényhatóság határozatát s uj határozat- hozatalra utasította a bizottságot. A törvényhatósági bizottság m ír évtizedeken át minden évben megszavazta az 1 százalékos pótadót, amelynek nagy részét igénybe veszi az. a 21.000 korona, amelylyel a vármegye a háztartási költségvetéshez hozzájárulni tartozik s a mely kötelezettség fennállása vita tárgyát most már néni képezheti. De szükség van a pótadóra azért is, mert a megye többrendbeli kötelezettséget vállalt a múltban magára, amelyeknek fedezetére a mindenkori pótadó szolgált. Az állandó választmány tehát az 1 százalékos pótadó megszavazását újból javasolja, azzal a változtatással azonban, hogy a pótadó terhére állittassék be az a 7000 korona hiány, a mely a tiszti nyugdíjalapnál mutat- Ikozik s ezzel szemben a vármegyének a háztartási költségvetéshez való hozzájárul isa 21,000 korona helyett. 14,000 koronában állapíttassák meg. Ez a megoldás — ha ugyan a miniszter elfogadja — a törvényhatóság terhét lényegesen csökkenti, mert a tiszti nyugdíjalap hiányairól úgyis pótadó utján tartoznék gondoskodni a vármegye. Egyébként is az 1 százalékos pótadó ismételt megtagadása, a szükségletnek a költségvetésbe hivatalból való beállítását eredményezné s igy a törvényhatóság azzal mit sem nyerne. De mindezektől eltekintve, ha a legtöbb vármegye 2—4 százalékos pótadót szavaz meg évenkint, úgy legkevésbé Békésvármegyében volna értelme annak, hogy a szükséges s már 25 éven át minden éviién megszavazott 1 százalékos pótadó megfagadtas- sék és már jogerősen elvállalt kötelezettségei alól ily módon akarjon a vármegye megszabadulni. A vármegyei közkórház kibővítésének ügye már annyira előrehaladt, hogy a törvényhatósági bizottságnak a jövő év tavaszán folyamatba teendő építkezések költ- - ségeinek fedezetéről kell gondoskodni. A szükséges, mintegy 740,000 kor. összeg kölcsön útién lesz a vármegye által beszerzendő. Minthogy a kölcsön tőkéje és kamatjai a betegápolási dijakból kétségtelenül megtérülnek, ennélfogva a törvényhatósági bizottság a kölcsön felvételénél csupán erkölcsi garanciát nyújt az illető pénzintézetnek s igy nincs kétségünk a tekintetben, hogy a kölcsön felvétele elé semminemű akadályt gördíteni nem fog s lehetővé teszi, hogy az Nem volt illatos, napfényes tavasz Nem mosolygott a kikelet! Nem várt rajongó, kiváncsi népség Orgona hang se’ fogadott, Hervadó lombon sárgult a levél Mikor a pap öss/.eadott . . . Ott állottunk az Ur asztalánál Kezembe fogtam kis kezed S míg szemünk lágyan, harmatozva Csöndes boldogságban könnyezett. Könnyön át láttuk kicsi fészkünket A suttogó, vén fák alatt... Hol a lomb közül szerelmi himnuszt Zengtek elibénk a madarak. Este. Sugaras, langyos lámpafóny mellett Vürrogat csendbe’ feleségem Kózsás orcáján boldogság honol Ahogy dolgozik szótlan, serényen. Mellette ringó, hófehér bölesö Angyalunk benne lágyan szendereg Mosolylyal alszik hó párnái közt Fel ne ébredjen . . . szóllni se’ merek. Csak nézem, nézem e csendes világot, S áldom Istenem ... oly boldog vagyok, Minek ide hang, minek itt a szó Hisz’ a lelkemmel többet mondhatok .. . Jánszky Elemér. A zsellér. Irta : Péczely József. Bencze Vince olyan ágrólszakadt szegény zsellér ember volt. Összes vagyonát egy rozoga viskó tette. Ott lapjait a falu végén. A falát három jó arasszal ki lehetett mérni Igaz, hogy az aztán ki is volt szép fehérre meszelve, az alja meg takarosán kihúzva boltbeli kék festékkel. A teteje már nem volt ilyen akurátus. Valamikor nád lehetett rajta, legalább azt mutatta itt-ott az eresz alja, a többit leőrölte az idő s helyébe Vince gazda ku- koricakórót kötözgetett a fedélfákra, hogy az eső, hóié be ne szivárogjon Előbb csak keveset, később mind többet, többet. — Ujjat köllene ráhuzatni — mondogatta ilyenkor Bencze Vince, - de nincs miből . . . No, a nincsenkedés ilyen szigorú időben, nem is csoda. Szegény embernek ma már elég máról- holnapra élni mások kegyelméből, isten jóvoltából. Régente ? Az más volt. Akkor még állatszámba vették a zsellér embereket ; de meg is becsülték. Az uraság gondját viselte, akárcsak a legkedvesebb jószágán k. Ha beteg volt orvossal kuráltatta, ha éhezett, megnyittatta a magtárjait, vermeit . . . Ma már más világot élünk. A zsellér is sza bad polgár, akárcsak a finom uraság. Van joga ; gyakorolhatja is. Éppen olyan ember mint a többi Hanem, hogy él-e, hal-e . . . arra a kutya se gondol. Bencze Vincének a gyenge savanyán táplált élete mellett csak joga volt. De amellett aztán ki is tartott erősen. Mindig erről értekezett. Tágította a jogot, vagy mint az Egyletben nevezték, az elvet egész az osztozkodásig. Mit is csinálna a szegénysorsban élő, nehéz földmunkákkal bajlódó ember egész télen át. Soha semmi munka. Ilyenkor nagyon sok a ráérő idő. Kivált az olyan embernek, mint Bencze Vince, kinek még asszonyképében sem volt kerékkötő az útjában. Valamikor volt, az igaz, de azon már régen túlesett. Az asszonyt még fiatalosan elfödelte. Csupáncsak a lánya, Julis volt mellette, körülötte, ki már egészen felcseperedett s úgy ellátta a kis háza tájékát, akár egy asszony. Főzött, mosott s amellett olyan volt mint a kinyilt rózsa. Kemény, vastaghusu, piros . . . Bomlottak is utána a legények. Még a patikusnak is megakadt rajta a szeme. Tett is vele egy-két próbát, úgy négyszemközt ; de hogy nem tudott dűlőre jutni, hát szólt Gugoláknénak . . . Gugolákné afféle javasasszony volt. Egész nap 'a falut járta. Egy kis kopottas fekete vesszőkosár lógott a karján. Abban volt mindenféle nyavaja el- [len jobbnál-jobb orvosság. Ökörfarkkóró, pemetefű, iglicetüske, apró bodzavirág, mályva, szárított békacomb, villámtól hasított faszilánk, akasztottember kötele, keresetlen isten-tehene-ökre-szarva stb. . . . I mind-mind csalhatatlan, tementelenszer kipróbált .szerek golyva, pokolvar, fekély, köhögés, sorvadás, csonttörés, hektika, rontás ellen. Ha meg éppen nem használtak ezek a szerek, hát ráolvasott a betegre. vagy legrosszabb esetben kihúzta egy záp- fogát. E célra volt a kosár fenekén egy erre alkalmatos harapófogó . . . De Gugolákné nem a javasasszonykodása után élt. No, attól fel is kopott volna az álla. Az emberek minden hiábavaló betegségekért csak nem is pocsékolhatják a drága pénzt A tanácsért, orvosságért legfölebb egy kis ételt kapott. De nem baj. Gugolákné nem is akart a mások nyavalyája után élni. Jobb, kiadósabb mestersége volt. A kosarát meg a tartalmát csak takargatásra használta. így bátrabban benyithatott a házakhoz, szétnézhetett. Hallott, látott. Ha itt-ott baj volt, tanácsot adott ;
