Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-18 / 29. szám
4 BÉKÉS 1909. julius 18. a másikból a nyers erő vadságával átok, nyomor áradt. Egyiket a rabszolgák által felhizlalt király osztogatta, a másikat maga az Isten. Az oroszlános czimert talán becsülöm, a csigavonalas ékitméuyt tisztelem. Kegyeletem magyarázata ez ! Ennek a kegyeletnek a legnagyobb fokát, a legnagyobb mértékét szeretném minden ember szivébe illeszteni, bogy még az én kegyeletemnél is nagyobbal nyúlnának az őskori tárgyakhoz és nem kötelességből, hanem büszkeségből iparkodnának megmenteni mindent, ami a régiségnek jelével díszeleg. Az őskori tárgyak iránt kegyeletet csak a tudatlan nem érez, aki észre sem veszi azt, hogy nemcsak cserepek, nemcsak kődarabok azok, hanem olyan korok emlékei, melyek tőlünk való távolságukkal is kell, hogy tiszteletet ébresszenek. Ha azonban a tárgyak régisége meg nem hat valakit, kell, hogy meghassa a kötelesség, mely mindenkit egyformán kötelez a szülőföld, a lakóföld történetének ismeretére, vagy e történet minden egyes adatának közös kincsesé tevésére, mert ha az anyaföld évezredeken keresztül is megőrizte az ősök tárgyaiban azokat az adatokat: mindenesetre útmutatást akart nekünk adni azok fölhasználására. A földben található és a régi korokról mesélő tárgyakét ugyanis történelmi adatok gyanánt kell tekintenünk, mert bár az emberi nem művelődése egy közös forrásból indul ki, amint az emberek egyes rajai eme központtól inkább és inkább eltávolodtak, szükségleteknek megfelelőleg kézi műveik alakját megváltoztatták; megváltoztatták ezen felül szépérzékök fejlődésével vagy hanyatlásával tárgyaik díszítését. Mértani vonalak keletkeztek, ezekből alakok származtak. Az embert környező növények, állatok, maguk a személyek díszítési alakot nyújtanak. Nagyon természetes, hogy e díszre más anyagot használ és más alakot képzel az egyptomi, mint az aszszir, mást a görög, mint a szkitha és általában mást a délvidék, mint az észak lakója, így keletkeztek uj művelődési központok és körök, mely utóbbiak terjeszkedésök alkalmával ismét ösz- szejöttek az eredetiekkel, amikor tárgyaik az ős forrásnál megnemesedtek, újjá születtek. Rövidesen is igazolható tehát az a kijelentés, hogy a leletek tárgyainak anyag, alak és díszítés szerinti összeegyeztetése, vagy megkülönböztetése rávezeti az archaeologust arra, hogy miféle nép lehetett az, mely a tárgyat csinálta, vagy használta; rávezeti arra is, hogy vájjon hogyan jutott hozzá, ha nem ő csinálta? A népvándorlás korából származó tárgyakon igy határozzuk meg azt, hogy indo- germán, vagy ural-altáji nép készitménye-e az ? Elfogadva ezen kijelentés igazságát: könnyű meggyőződni arról, hogy minden régiségi lelet csakugyan dokumentuma olyan elmúlt időknek, melyekről talán nem is emlékezik írott történelem, vagy ha emlékezik, oly szűkszavúan cselekszi azt, hogy csak ezen évezred, vagy évszázadok után talált tárgyak magyarázzák, bővítik kiérthető, összefüggő egészszé. Gondolható, hogy ez az egész, melyet az ősi tárgyak magyaráznak, nagyon nehezen rakható ösz- sze, ha az eleje és a vége között nagy hézagok vannak. Ezeket a hézagokat pedig a leletek elkallódá- sából származó összefüggéstelenség szüli és épen ezért esik fájdalmasan az arhaeologusnak, ha arról értesül, hogy lelet veszett el itt is, ott is. De fájdalmasan eshetik, sőt kell, hogy essék minden jó hazafinak, aki tudja, hogy ennek a sík földnek a hajdankorból más történelmi forrása nincs a benne található őskori telepek, sír mezők, vagy egyes sírok, •cserép, kő, csont, bronz, vas, ezüst és arany tárgyainál. Valóban a mi társadalmunknak is vannak kötelességei e tárgyak megmentése, megszerzése és összegyűjtése tekintetéből. A »Délmagyarországi Közművelődési Egyesület« mint a sas, csap le azonnal a leletekre és ha birtokába nem veheti, legalább lerajzoltatja és körülírva értesítőjében közös kincsesé teszi. Hasonló tekintetből hazafias tisztelettel esedezem én is e megyének minden rendű és rangú lakosához, hogy esetleges leletekről tudósítani méltóz- .tassanak. Megyénk múzeumában kell azokat összerakni és belőlük, róluk a történelmi hézagokat kiegészítve, a megye őstörténelmét megírni. Tudom, hogy vannak műkedvelők, akik féltékenyen őrzik régi tárgyaikat, számot azokról senkinek sem adva. Tiszteletre méltó buzgóság ez, kivált ha jegyzeteket is készítettek tárgyaik lelési helye és körülményeikről. Legtöbbször azonban a jegyzék- készítés csak szándék marad, az emlékezet azután évek múlva összecseréli a tárgyakat és a lelet fontosságára becses adatokat összezavarja, amikor azok értéke majdnem semmissé válik. Megtoldom tehát föntebbi esedezésemet azzal, hogy az amatőrök szíveskedjenek Emperl Ernő urnák példája szerint megengedni, hogy tárgyaikat leírhassam, esetleg lerajzolhassam vagy fényképben megörökíthessem és az Archaeologiai Értesítőben irodalmilag is méltassam. Minél több analógiával fog bírni a tudományos világ, annál jobban tudja megalkotni az egyes művelődési körök nagyságát, idejét, egymásra való hatását és ezek megállapításával a még megiratlan történelem biztosságát. Nem épenséggel kell tehát valamely leletnek a múzeumba kerülni, bár ez volna a leghelyesebb, hanem elég az is, ha irodalmilag méltatva a közös kincstárban — as Archaelogiai Értesítőben — van elraktározva. Ezen elraktározás lehetőségére segíteni kérem még egyszer mindazokat, akik ősi tárgyak birtokában vannak. A kincs közös, melyet szekrényeikbe zárnak s ha birtoklásukhoz nincs, de ismeretökhöz joga van a vármegye, a haza minden polgárának. Föntebb említettem néhány, még föltáratlan ős telepet, ezek Gyula határában hozzá közel esnek, de hiába tudom és hiába értesülök újabb és újabb telepekről, még csak megvizsgálni sincs módomban, mert minden tettnek a lelke, a pénz hiányzik a »Közművelődési Egyesület« pénztárából. Más megyékben ha véletlenül találnak egy őskori tárgyat, akkor több után is kutatnak és sokszor tetemes költségbe kerül a meddő keresés. Nálunk itt vannak a tárgyakkal telt telepek és nem lehet azokból a tudomány kincseit kiszedni. Hej, pedig nem kellene egyéb egy kis felbuzdulásnál ! A vármegye intelligenciája és vagyonos lakosai ha hetenkint 4 fillért áldoznának a muzeum számára, milyen tekintélyes összeggé nőne ez csak egy év alatt is. Az áldozatnak ez a módja senkinek sem lenne terhes és a 2 koronás tagsági dij mégis kikerülne belőle, ha belépnének a »Közművelődési Egyesület« tagjai közé. Engednie kell tehát az egyesület vezetőségének a 4 koronás évi díjból 2 koronát, de intézkednie lehetne aziránt, hogy a 4 filléres heti befizetések pontosan megtörténjenek és az egyesület tagjai közé minél számosabban beiratkozzanak. Annak az állításomnak igazságáról, melyet a »Népház« cimü cikkemben néhány évvel ezelőtt mondottam, bogy a nép nevelése és tanítási céljából hathatósabb kultur-intézmény alig van a múzeumnál, nagyon könnyen meggyőződhetik akárki, aki vasárnap délután eljön a múzeumba és szemügyre veszi az ottani közönséget, mely asztaltól-asztalig kisér és nem tágít mellőlem. Ilyenkor látszik meg a muzeum kicsiny volta, de legfőképen az alkalmas szekrények valamint a tárgyak szembetűnő vignettáinak hiánya. Amennyire szükséges tehát a régiségi telepek föltárása és kiaknázása, épen olyan a muzeum belsejének alkalmas bútorokkal való ellátása. Meg kell vallanom, hogy ha ezen sok szükséges dolo* megvalósulna is, a megyei muzeum még sem lenne »Népház« »Kultúrpalota,« mert ebben már az emberi ész és emberi kéz mindennemű produktumai benne vannak kezdettől fogva mostanig, a megyei muzeum szürke egyoldalúsággal fogna ékeskedni akkor is, mert hiszen az archaeologiának egyik ágát t. i. az ős régiségek összehalmozását és szemlélhetővé tételét eszközölhetné csupán. Ezek a tágyak majdnem egyforma alakjokkal, szintelenségökkel bizonyára nem vonzanak úgy, mint a természe'rajzi, néprajzi és művészeti tárgyak, de azért mégis a legelső sorban méltánylandók úgy kozmológiai, mint hazafias szempontból. Fog-e valami történni múzeumunk fóllendítése tekintetéből, nem tudom. Én a magam részéről Szt. Péterrel mondom : »Sem aranyom, sem ezüstöm, de amim van, azt kötelességemnek tartom oda adni !« Domonkos János, muzeumör. 3960-1909. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1909. évre előirt nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és a III. oszt. kereseti adó kivetési lajstrom a kir. pénzügyigazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV. t.-cz. 16. §-a értelmében julius hó 18-tól 26-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemmel már a múlt évben megvoltak róva, a lajstrom kitételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjökbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1909. julius hó 16-án. Dr. Lovich Ödön, 318 1—1 polgármester. T a n ii g y. Értesítők. A gyulai róm. kath. főgimnázium 1908—1909. iskolai évi értesítője úgy a kiállítás, mint tartalom tekintetében magasan fölül áll az átlagon, amint az különben még minden évben igy volt. Végig lapozva e vaskos füzetet, nemcsak arról győződünk meg, hogy e fiatal intézetünk óvről-évre gyarapodik, izmosodik úgy az anyagiakban, mint a szellemiekben, de látjuk azt is, hogy az ifjúság mint bontogatja szárnyait; erről tanúskodnak tornaversenyek, de különösen a gyorsíró ,kör, segélyzö és önképző egylet működése. Az értesítő első részében Münch Szilárd, Szmercsányi Pál volt nagyváradi püspököt ékesen parentálja el. A második cikk a részletes tanterv és tananyagbeosztást öleli fel. A tanáritestület, az intézet felszerelése, a könyvtárak, szertárak kimutatása mutatják az ez évi rohamos fejlődést. A könyvtárakban van 14.161 korona értékű 3918 kötet könyv. A tanulók fegyelmi tekintetben súlyosabb kifogás alá nem estek. A valláserkölcsi állapot mintaszerű volt. Az év folyamán felvétetett 263 tanuló ; vizsgálatot tett 236. Vallásra nézve volt közöttünk 140 róm. kath., 4 gör. kath., 10 gör. kel., 11 ág. ev., 41 református és 31 izr. Az év folyamán könnyű betegség 250, súlyos 21, járványos 2 esetben fordult elő; meghalt 1 tanuló. A magaviseletét tekintve 179 tanuló kifogástalanul viselkedett egész éven át, 51 szabályszerű, 2 kevésbé szabályszerűen, csak 7 tanuló kapott igazgatói megrovást. A 236 vizsgálatot tett tanuló közül jeles eredménnyel végzett 16, jóval 40, elégséges 134, elégtelen 46. A jövő tanév szeptember 4-én kezdődik, amikor is a VII-ik osztály megnyílik. 1—3-ig a beiratások lesznek. — Az állami polg. leányiskola értesítőjét közreadta Abafi János igazgató, kinek jelentéséből kitűnik, hogy a tanulók előmenetele „jó“, fegyelmi tekintetben a tanulók magaviseleté kifogástalan. Beiratkozott összesen 135, vizsgálatot tett 31 tanuló, kik közül róm. kath. volt 80, ref. 21, ág. ev. 1, gör. kel. 13, izraelita 36. Kitűnővel végzett 24, jeles eredménnyel 35, jó 44, elégséges 11, elégtelen 13, nem lett osztályozva 1, A jövő isk. év szeptember elsején kezdődik és pedig 1—4-ig beiratások. A gyulai állami iskolai gondnokság Schröder Kornél elnöklete alatt, folyó hó 15-én délután tartott ülésében a most felépült remetei tanyai iskolához pályázó tanítók közül Goldbehér Tóbiás gyulai születésű tanítót jelölte s terjeszti fel kinevezés végett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Államosított Óvodák. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter az orosházi két ovodát állami kezelésbe átvette. Kirándulás. A „Bekésbánáti ref. tanitóegyési'det ez évi rendes közgyűlését Végváron (Temesmegye) tartotta f. hó 7-án. Ez a nemzetiségek közé beékelt kis szinmagyar falu, az egyházi és községi elől-
