Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-19 / 3. szám

1908. január 19. BÉKÉS 7 dúlt ós majdnem mindenütt be volt csukva csavar­gásért és tiltott koldulásért. Közben kirándult Szerbiába is, ott lopást követett el, melyért bünte­tését kiállotta s visszatért Magyarországba. Ezeket vallotta a csavargó először, utóbb azonban vallo­mását odamódositotta, hogy nem Óbudán, hanem Szentpéterváron született s egy előkelő orosz opera-énekesnő törvénytelen fia. A csendőrség azt hiszi, hogy a gyanús idegen valami nagyobb bűn tény tettese s most idegen név alatt bujkál a bün­tetés elől. A világlátott ember folyékonyan beszól magyarul, németül, olaszul, franciául, oroszul és szerbül. Eljegyzés. Odry János szeghalmi járási szám­vevő eljegyezte Békésről néhai Igaz Károly ügyvéd leányát Vilmát. Öngyilkos leány Gyomán. Finta György föld- mi vés Erzsébet nevű 18 éves hajadon leánya folyó hó 12-én a szülői házánál levő éléskamrában fel­akasztotta magát s mire észrevették, már halott volt. Tettének — állítólag — szerelmi bánat volt oka. — Temetése a református egyház szertartása szerint, folyó hó 14-én nagy részvét mellett ment végbe. A gyulavári-i tulipánkert közhírré teszi, hogy az e hó elején tartott tárgysorsjátékon kihúzott sorsjegyek ellenében e hó 2ő-ig át nem vett tárgya­kat e hó 26-án a községi óvoda termében elár­verezik. A veszettség áldozata. Nagyszénáson pár hét­tel ezelőtt Orbán Istvánt megmarta rgy veszett kutya. Orbánt hiába figyelmeztették, nem fordult orvoshoz, csak midőn már a sebe begyógyult, ment be Szentesre s ott is egy kuruzslóhoz akart for dúlni, de nem akadt rá az utasítások után s igy haza ment. Otthon aztán hozzátartozói mégis rá­vették, hogy orvoshoz forduljon, mit végre meg is tett. Az orvos azonnal felküldte a Pasteur-intó- zetbe. Orbán fel is utazott, de már későn, mert megérkeztekor rögtön kitört rajta a veszettség s vas-zárkába kellett zárni, hol irtózatos kínok kö .zött kiszenvedett. Visszatetsző szaga és ize következtében oly nehezen bevehető csukamájolaj végre jó izü és könnyen emészthető állapotban kapható a híres „Scott-féle Emulsió“-ban, mely minden gyógyszer- tárban árusittatik. Egy lépéssel előre. Nyomasztó gazdasági hely­zetünkben örömmel kell üdvözölnünk minden olyan magyar terméket, mely alkalmas arra, hogy hasonló ■külföldi gyártmányt kiszorítson Egy ilyen esemény­ről kell most hirt adnunk. A már külföldön is hír­neves Brázay Kálmán czég, mely az elején áll az úttörő magyar nagykereskedelemnek, sikereinek számát megint gazdagította egygyel. Ez a siker a Brázay-féle Kalogén sósborszesz fogkrémhez fűző­dik, amely felülmulhatatianul kitűnő szer a fogak épségben és szépségben tartására, továbbá a száj ápolására. Csin ós praktikusság dolgában pedig páratlanul áll a fogkrémet tartalmazó tubus is. A Brázay-féle sósborszesznek már világhíre van, nyom­dokába lép most a KalogéD, amely a magyar tudás diadala. A múlt hetekben egyik előkelő fővárosi napi­lap egy polémiából kifolyólag közkérdés intézett a-z olvasóihoz hogy sz ksógesnek tartják-e a luxust. Rengeteg válasz érkezett reá, sokan egész hasábot töltöttek be igen különböző véleményük: leírásával. Mivel pedig a luxus fogalma nagyon rolaiiv, nehéz dolog volt a kérdést eldönteni, mertj mig a mai korban is vannak olyan népek, kiknél, a legegyszerűbb lakásberendezés és háztartási esz­közök, sőt még a fésű és szappan használa is luxus számba mennek, addig a kulturember lakását nem­csak kényelemmel, de csínnal rendezi be, saját kül 8ejót is gondozza s öltözékét Ízléssel választja meg. Tehát a luxus bizonyos határig szükséges és jogosult mert fejleszti a művészetet és ipart s csak akkor válik károssá, ha annak megszerzésére anyagi kö­rülményeinken felül költekezünk. Ezért is a külön­féle 1 uxus tárgyak ma már a iegkülöubözőbb árak ban hapbatók, a pipere és toilette czikkek előállí­tói meg éppen nagy súlyt fektetnek arra, hogy ■készítményeiket minden rangú és helyzetű ember nek meg8zerezhetővó tegyék. Különösen az illat szerekből, ebből a legeterjedtebb, kedves luxus- czikkből egész skálája van a választóknak s hogy milyen olcsón lehet ma már hozzájutni, bárki is meggyőződhet, ha Wieland Dénes illatBzer- raktárát az Arany Kereszthez czimzett gyógyszer tárban megtekinti, hol már 2 koronától kezdve mesés szép kiállítású és finomságú parfümök van nak készletben. Tulhalmozott raktár miatt a téli áruk, mint boák, alsó ingek, alsó szoknyák, haris nyák, lábvédök, stb. beszerzési áron alól eladatnak, — mig a készlet tart, Gyulán, a Bazárban a „Komló“ szállodával szemben. 2-3 Vérszegénység ellen gyorsan ható szer a SCOTT-féle Emulsió és az ezen betegségből származó kedélytelenséget, csüg- gedést és gyengeséget is elhárítja. Az a jó hírnév, melyet a SCOTT-féle Emulsió kivívott magának, különösen vérszegénység eseteiben, azon alapszik, hogy annak elkészítéséhez azokat a legfinomabb szereket használják, melyek pénzért egyáltalában beszerezhetők, s amelyeket sok évi ta pasztalat alapján tudtak felismerni, to vábbá hogy ezen alkatrészek a sajátos SCOTT-féle eljárás által Ízletes, könnyen emészthető Emui Ai48toá“a'sctott- s‘óra dolgoztatnak fel. Ennek eredmé- jegyét“-a halott nle ezen készítmény, melynek tápereje ~ ké bokTenielein felülmúlhatatlan. 375 18—28 ^gy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. Brázay sósborszesz FOGKRÉM A LEGJOBB ** 23 1—4Ö Irodalom és művészet. A Jelen czimü társadalmi folyóirat, melynek szerkesztői Radnai Rudolf cs Hajos Béla, újévtől kezdve havonta háromszor jelenik meg, az eddigi 2 betenkinti, ami beszédes bizonyítéka annak, hogy a folyóirat irányát és szellemét a közönség meg­szerette. Az előfizetési ár a régi, egy évre 8 kor. Mutatványszámot szivesen küld a kiadóhivatal : Bud>ip st, Rottembiller-ut 42. Közgazdaság. A Gyulavidéki h. é. vasutak igazgatósága f. hó 14-én délután Ambrus Sándor elnöklete alatt ülést tartott, amelynek legfontosabb határozata volt a vasúti adininisztrátióban a műszaki s kereske­delmi ügykörnek szétválasztásra vonatkozó intéz­kedés. A műszaki vezetés tíailie mérnök hatáskör' marad, azonfelül ő viszi az összes igazgatói teen­dőket is. A kereskedelmi s könyvvezetői teen­dők egyesittetvén, azok vezetésére az igazgató­ság Balázs Simont, a Magyar Általános Hitel­bank fiumei közraktárának tisztviselőjét szerződtette. Az igazgatósági ülés ezzel kapcsolatban megfelelő, komoly intézkedéseket tőn, hogy a vasútépítés zárszámadásai elkészíttessenek és a kereskedelem­ügyi minisztériumhoz beterjesztessenek. Egyik he yénva'ó intézkedése volt az igazgatóságnak az is, hogy a kis vasútnak összes szabad-jegyeit beszün­tette; maga a vasúti személyzet is csak hivatalos utazásakor veheti fizetés nélkül igénybe a vasútat. A sarkadi vashid helyszíni tárgyalása szerdán ment végbe : Éltető Ákos kir. főmérnök, miniszteri kiküldött vezetésével, amelyben az érdekelt "'vár­megyék, ármentesitő társulatok és a földmivelós- ügyi miniszter kiküldöttjei is résztvettek. Ez alka­lommal megállapították, hogy a tervezett vashid ugyanolyan magasságban és össznyilással fog épít­tetni, mint a jelenlegi és ugyanolyan hosszúságú lesz, mint a mostani. Ennek következménye pedig az, hogy miután az össznyilás változatlansága foly­tán az ármentesitő társulat nem nyer, a magasság változatlansága folytán pedig folyamhajózásilag a földmivelé8ügyi miniszter sincs érdekelve, ennél­fogva annak költségeihez sem az érdekelt vízi- társul at sem pedig a földmivelésügyi minister nem fog hozzájárulni s igy a hídépítési költségek kizá­rólag az érdekelt két vármegyét terhelik. A hely­színi bejáráson különben megállapittatott az is, hogy a hidtól 300 méterre eső kőhíd betömése szükséges, mert e helyen a belvizek levezetésére egy egyszerű betoncső is elégséges leend. A híd­építési munkálatok tekintetében most már a ke­reskedelemügyi miniszter fog véglegesen dönteni, melyek után a kiviteli munkálatok azonnal, — eloroláthalólag tavasszal, — kezdetüket vehetik. Szarvas—mezőtúri vashid. A kereskedelmi miniszter most vizsgálta felül azt a bejárási tár­gyalást, amely annak idején a szarvas—mezőtúri vasútvonalon fekvő és hajózási érdekekből átépí­tendő Hármas-Körös hidra vonatkozó műszaki mű­veletek tárgyában november 15-én tartatott. Ez alkalommal felmerült az az eszme is, hogy a kér­déses hid oly módon építtessék, hogy ez a közfor­galom igényeinek lebonyolítására is teljesen alkal­mas legyen. Erre nézve a miniszter most közli a vármegyével, hogy hajlandó ‘ugyan a közforgalom igényeit a hídépítésnél figyelembe venni, azonban csak abban az esetben, ha a törvényhatóság az építés költségeihez aránylagosan hozzájárulni haj­landó lesz. Az erre vonatkozó miniszteri leirat a legközelebbi vármegyei közgyűlés elé kerül. Szöilöink másodszori felújításának alany­fajairól. (Vége.) Mindezek után tehát bátran mondhatom, hogy felkarolásuk hiánya tisztán divat. Mindenki a Ripária Portaliszou kapkodott, mett az az alakjával, külső tulajdonságaival hódította meg a világot. A kis levelű, egy cseppet sem szőllő-levél formájú, hanem inkább a kajszin-baraczk levelére emlékeztető növényt nem is tartották a szőllővel rokonnak, vagy ha tar­tották, azért tették, mert ráfogták a tudósok. Minekutánna mindakét Rupesztrisz sima vesz- szőről könnyen gyökeresithető és úgy fás, mint húsos hajtásaik a zöld ótásra alkalmasak, az ótványt erőteljesen nevelik, a termés rajtok évről-évre egyen­letes, jó lélekkel ajánlhatom mindkettőt alanyfajnak. A most következő és ajánlott alanyfajok rész­ben Pécsett nyert személyes meggyőződésem, rész­ben Szilágyi János vinczellér-iskolai igazgató és Teleki Zsigmond szőllőbirtokos évek óta tartó s a legnagyobb figyelemmel végzett kísérletezéseiknek, valamint ezen kísérletezésekből szerzett tapasztala­toknak eredményeképen vannak kiválogatva. A Berlandieri minden tekiütetben megfelel, de egy nagyon rósz tulajdonsága van, az t. i., hogy nagyon nehezen fakad, úgy, hogy 100 dugványból 10-11 lesz töves. Ha azonban ősszel dugványozzák el, akkor 100 közül 90 is megfakad. A Berlandieri, valamint a vele keresztezett fajú alanyra ótott szőllőt azonban korán és gondo­san kell letakarni, mert könnyen elfagy. A Ripária X Rupesztrisz fajok természetes kereszteződésből származnak és már Amerikában jöttek létre. Rólok a tapasztalás már megállapodott Ítéletet tud mondani és ez az Ítélet úgy szól, hogy eddig mindenféle alanyfajták között a legjobbak, mert szülőiknek inkább előnyeit, mint hátrányait egyesitik magokban. Közöttük kivált a 101IÍ, 3306 és 3309 számú. Talajigényök egyforma a Rupesz- triszekével, tehát sovány, száraz, köves talajokban és megélnek, 25—30, sőt 50 százalék meszet is el­bírnak. Rajtok az ótás egyenletesen, bőven terem. A 10111 és 3309 számuak inkább valók a szá­raz talajba, mig a 3306 számú inkább nedvesebb talajt óhajt. Hazai viszonyaink között ezek az alany­fajok teljes bizalommal választhatók. A Murvéder X Rupesztris Nro. 1202. Csak filokszéra ellenállóságánál fogva lehet tőle némileg vonakodni, amennyiben ezen képessége csak 14 számú. Bizalmunkat azonban még igy is megér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom