Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
1908. január 5. BÉKÉS 3 hivatalból. Egyesek azonban, tolnamegyei barátai és tisztelői közül elkísérik és igy a mi igazán nobilis lelkületű, aranyos szivü alispánunk még sem megy egészen árván uj otthonába, ahová egész Tolnamegye becsülését, szeretetét és ragaszkodását magával viszi.« Beiktató közgyűlés. Vasárnap reggel a vármegyeház előtti nagy tér már 8 órakor telve volt érdeklődő és kiváncsi tömeggel. Mozgalmas képet nyújtott a térség, amelynek a diszruhás küldöttségi tagok egyenkénti megérkezése élénk szint kölcsönzött. A testületi felvonulás pontban 9 órakor indult ki a vármegyeház kapujából, élén a főispánnal, alispánnal és a szomszédos törvényhatóságok küldöttségi tagjaival. A római ka- tholikus nagy templomban dr. Lindenberger János plébános fényes segédlettel ünnepélyes Te Deumot tartott, mely után a közönség a vármegyeház nagy termébe vonult. Már ekkor azonban a közgyűlési terem majdnem egészen* megtelt, úgy hogy az érkezők befogadására alig-alig volt hely. A karzat meg éppen el volt foglalva, ahol a hölgy közönség még eddig soha nem látott nagy számmal jelent meg. Képviselve volt itt nemcsak Gyula város, hanem a vármegye minden vidékének intelligens hölgyközönsége; feltűnő szép asszonyok és bájos szép leányok egész serege aranyozták még azt a hatalmas méretű nagy képet, amelyet a beiktató közgyűlés meglepő látványa nyújtott. Tíz óra körül nyitotta meg Ambrus Sándor alispán az ünnepélyes rendkívüli közgyűlést. Ugyanekkor egyszerre jelentek meg a társ törvényhatóságok, szomszédos vármegyék küldöttségei, a hatóságok, egyesületek képviselői. A diszruhás küldöttségi tagok az elnöki emelvény előtt foglaltak helyet. Hódmezővásárhely törvényhatósági város részéről Juhász Mihály polgármester, Kmetykó László városi főjegyző, Szalag József rendőrfőkapitány voltak jelen. Képviseltette továbbá magát Aradvármegye és pedig Schill József vármegyei főjegyző, Boros Iván vármegyei tb. főjegyző vármegyei aljegyző által, Tolna vármegye : Nagy István főszolgabíró, Döry Hugó, Döry Ernő földbirtokosok, Jasek Sándor vármegyei aljegyző, Rácz Sándor főkapitány által. A vármegye alispánja: Ambrus Sándor, a tisztikar élén foglalta el az elnöki széket s midőn a hallgatóság részéről sűrűn megnyilvánult éljenzés némileg lecsillapodott, a következő szép szavakat intézte a díszközgyűléshez : Tekintetes Törvényhatóság ! Egybegyültünk, hogy Őfelsége a király által legkegyelmesebben kinevezett s alkotmányos kormányunk bizalmát biró főispánunkat Méltóságos Döry Pál urat, ősi szokásainkhoz híven, magas méltóságát megillető ünnepélyességgel beiktassuk. Ősi rendi alkotmányunknak demokratikus alapokon nyugvó parlamentáris alkotmánynyá történt átváltozása fotytán, valamint a régi vármegye, úgy a főispáni méltóság is a korszellemnek megfelelő átalakulást szenvedett, de ezen átalakulás folyamán csorbítatlan maradt a méltóság fénye, melyet ugyan ma már nem a vagyon, nem a születés, nem az öröklés kiválósága kölcsönöz, de a szellemi és lelki kiválóság annál intenzivebben ragyogtathat és bár terjedelmében megfogyott, de tartalomban nyert a hatalom, mert annak forrása többé nem a jogkörök korlátlansága, hanem a közjóra való törekvésben az önkormányzat tényezőivel való egyesülés. A hivatali méltóság fényét, kiváló egyéniségében önmagában bírja uj főispánunk, közötte és a vármegyei önkormányzat között való egyesülésnek első lánczszeme pedig a beiktatás ünnepélyének kimagasló s közjogi jelentőségű ténye az eskü letétele és elfogadása. Ez az első lánczszem legyen kezdete azon egyetértő, üdvös munkásságnak, mely amig hivatva van a jelen szükségleteit kielégíteni, alapot rak a jövő fejlődésének s biztosítja a társadalmi élet áldásait. Ezzel az óhajtással üdvözlöm a tekintetes törvényhatóságot; törvényhatóságom nevében köszönetét mondok kedves barátunk és atyánkfiainak, Tolna, Arad és Hódmezővásárhely képviselőinek, az. egyesületek és társulatok küldötteinek, akik barátságos hívásunknak engedve, eljöttek, hogy ünnepélyünk fényét résztvételükkel emeljék. — A beiktató rendkívüli közgyűlést megnyitom. Ezután egy küldöttség alakíttatott, mely a főispánt ünnepélyesen meghívta a közgyűlés szine elé. Rövid idő múltán megérkezett a vármegye uj főispánja. Szűnni nem akaró éljenzés és frenetikus taps fogadta. A főjegyző előolvasása mellett azután letette a főispáni esküt, melynek megtörténte után négy főszolgabíró, az elnöki székben háromszor magasan a levegőbe emelte, a jelenlevők Tbarsány éljenzése és szűnni nem akaró tapsa kíséretében. Ezek után dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző a következő beszédet intézte a beiktatott főispánhoz: Méltóságos Főispán Ur! A most elhangzott eskü alapján méltóságod törvényes hatalmat nyert arra, hogy elfoglalva Békésvármegyének főispáni székét, ezzel az állással egybekötött joghatóságát tényleg gyakorolhassa is. Hagyományos hűséggel és igaz magyar szívvel üdvözöljük Méltóságodat e vármegye első közjogi méltóságának székében. Üdvözöljük mint az állam- hatalum tiszteletre méltó képviselőjét és köszöntjük, mint az alkotmányos magyar nemzeti kormány bizalmának letéteményesét. Méltóságod nem e vármegye szülötte; eddigi közéleti munkássága távol tőlünk, a kies Dunántúlnak egyik virágzó vármegyéjében folyt le, ahol mint tiszteletbeli aljegyző, árvaszéki ülnök, árvaszéki elnök, járási főszolgabíró, majd később 12 éven keresztül mint az illető vármegyének első tisztviselője, eredményes működésével maradandóan irta be nevét Tolnavármegye történetébe. Közéleti működésének szintere tehát a vármegye volt; a vármegye, amelyről a közfelfogás azt tartja, hogy iskolája a közszabadságoknak és nevelője mindazon értékes tulajdonságoknak, amelyek képessé tesznek egy nemzetet arra, hogy szabadságát biztosítani képes legyen. A legmegbízhatóbb, a legközvetlenebb forrásból merítette tehát azokat az ismereteket és szerezte meg azokat a tapasztalatokat, melyek a mai viszonyok között szükségesek ahhoz, hogy egy vármegye jól, igazságosan és tapintatosan legyen kormányozható. Ezért fogadta Békésvármegye közönsége osztatlan rokonszenvvel és megelégedéssel a kinevezést annál is inkább, mert a kinevezés tényében azzal a férfiúval szemben látta megnyilatkozni a legfelsőbb elismerést, akinek ereje saját egyéniségében van és akinek belső értéke széleskörű tudással és erős akarattal párosult, évtizedekre terjedő munkásságának természetszerű eredménye. Ez a körülmény indokolja azt a bizalmat is, amelylyel a vármegye Méltóságod jövő működése elé tekint. A főispáni állás ugyanis mai napság, amint tudva van, nem csupán disz és méltóság; a főispáni teendőket nemcsak a törvények határolják körül, nem csupán igazgatási funkcziója, hanem a változott és fejlettebb életviszonyokra tekintettel, annak értékesebb része az a tevékenység, amelyet a vármegye főispánjának kulturális közgazdasági és társadalmi téren kifejtenie kell. Jól tudjuk, hogy midőn méltóságod elfogadta Békésvármegye főispáni állását, tette azt azzal a szilárd elhatározással, hogy tiszta hazafias érzéssel a vármegye autonómiája iránt érzett és annak hosz- szas szolgálatában kifejlődött meleg szeretettel és azzal a megfontolt bölcsességgel fogja ezt a vármegyét kormányozni és e vármegye közérdekét képviselni, amely bölcsességet egy egész élet munkásságának bőséges tapasztalata érlelt meg. Széles tere és bő alkalma fog nyílni ezen elhatározásának megvalósítására, hogy megismerve e vármegyét és annak lakosságát, felismerve annak szükségleteit, vágyait, óhajait, összeforrva érzületileg annak minden érdekével, felemelő és nemes versenyre kelve a vármegye törvényhatósági bizottságával, vállvetett működéssel és együttes akarattal vigye előre a vármegyét a felvirágzás és a haladás utján. Lehet, hisz emberek lakják ezt a vármegyét is, hogy főispáni működése közben az emberi gyengeség és gyarlóság jelenségeivel fog találkozni, azt azonban férfias önérzettel jelenthetjük ki, hogy e vármegye még a főispáni székben sem emel bálványt magának és bizalommal csak az iránt viseltetik, támogatást csak annak nyújt és szeretettel csak azt veszi körül, aki arra méltónak és érdemesnek fog mutatkozni. Megalkuvást nem ismerő hazaszeretet, a törvények féltetlen tisztelete, hűséges ragaszkodás a történelmi tradíciók által ápolt és a nemzeti közérzés által megszentelt vármegyéhez, az egyéni és közszabadságok tisztelete és megbecsülése, a szépnek és jónak nemes kultusza, áldozatkészség a köz oltárán : ezek azok az irányelvek, amelyek e vármegye közéletét vezették a múltban és remélhetőleg irányítani fogják a jövőben. Ezen irányelvekkel Méltóságod felfogása bizonyára egyezik és igy biztosak vagyunk benne, hogy a vármegyének és Méltóságodnak ily szellemű egymást támogató és kiegészítő harmonikus működése nyomán, csak áldás és üdv' fakadhat e vármegyére. A nem rég lefolyt nemzeti küzdelem alatt Békésvármegye is azon vármegyék közzé tartozott, amelyek alkotmányvédő hivatásuk tudatában, harczra készen állottak őrt a megtámadott nemzeti alkotmány védőbástyáin; vajha ezek az idők többé visz- sza ne térnének és a vármegyékre, amelyek törvényes biztosítékokkal megerősödve, uj erőre keltek, a békés munka gyümölcsöző korszaka virradna ismét fel. Adja a mindenható hogy Méltóságod ennek a korszaknak egyik diadalmas vezére legyen és siker és szerencse kisérje működését. Azt kívánjuk, azt óhajtjuk, hogy az a fény amely Méltóságod személyét ebben a székben beragyogja, áradjon szét az egész vármegyében, világítson és melegítsen, világosítsa fel az elméket, melegítse fel a sziveket egy magasztos tettre kész elhatározásra : hogy e vármegye minden fia híven és és becsületesen teljesítse feladatát e vármegyével és a magyar hazával szemben. Mert hisz misem magunknak dolgozunk, a mai nemzedék is a jövő nemzedék boldogulásának alapját kívánja működésével lerakni, a jövő nemzedék a következőének és igy tovább, hogy éljen és viruljon a magyar nemzet, mig népek élnek a földön. A vármegyének mai ünnepén ezek az érzelmek hatják át a törvényhatósági bizottságot és ezen érzelmek hatása alatt örvendező szívvel kiáltjuk: Éljen Döry Pál Békésvármegye főispánja! Az üdvözlő beszédre Döry Pál főispán a következő székfoglaló beszédet mondotta : Tek. Törvényhatósági Bizottság! Amidőn ö császári és apostoli királyi Felségének, nemzeti országos kormányunk előterjesztésére alapított s csekélységemet érdememen túl felemelő legkegyelmesebb elhatározásából s a tekintetes törvényhatósági bizottságnak fényesen megnyilvánult alkotmányos megegyezésével s a hagyományos szokás szerint az Isten házában is kikért segedelemmel e díszes és éppoly felelősségteljes állást, Békésvármegye főispánságát s ennek közjogi jelelentőségü szimbólumaként e nagy múltú vármegye hazafias közönségének tanácskozó termében — ezen tiszteletet parancsoló szentélyben — az elnöki széket elfoglalandó vagyok, a mély megilletődés szállja meg egész lényemet. Ismeretlenül, idegenként állok idegenben s ebből folyólag természetszerűen nem kis mértékben elfogultan is a bizottság előtt. Ezen ünnepélyes s reám nézve annyira jelentőségteljes nehéz pillanat aggodalmat támaszt bennem arra nézve, hogy vájjon a király kegyéből, az országos kormány bizalmából s a tek. törvényhatóság nagylelkű tevékenységéből reám áradó ennyi fényt, pompát és kitüntetést, az én csekélységem, az én munkászubbonyhoz szokott egyszerűségem viselhet-e. Kételyek háborítanak, hogy vájjon ezt a helyet, amelyhez kiváló elődök maradandó alkotásaikkal ennyi várakozást szoktattak, képes lehetek-e méltón betölteni? Másrészt ezen ünnepi momentum arra sürget, hogy ősi alkotmányos szokás szerint, hitlevélszerü vallomást tegyek arra nézve, hogy a számomra kijelölt ezen fontos és előkelő helyet miként szándékozom betölteni? Ámde mindezeket megelőzőleg én, az idegen, a bemutatkozás szükségét is érzem. E
