Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
2 BÉKÉS 1908. január 5. Főispáni beigtatás. Békésvármegye foispáni méltóságába kinevezett Döry Pál főispán ünnepélyes eskütétele és beigta- tása ősi szokás szerint ment végbe a vármegye közönségének színe előtt. A beigtatást megelőző eseményekről, közelebbről megjelölve a fogadtatás részleteiről legutóbb már megemlékeztünk, minél fogva ezúttal csupán azon kiegészítésekre szorítkozunk, melyek az előre jelzett részletek teljessége érdekéből szükségeseknek látszanak. Első vármegyei üdvözlet. így nevezetesen beszámolunk ez alkalommal arról is, hogy az érkező főispánt Mezőtúron nemcsak a legközelebb eső járás főszolgabirája Wieland Sándor szarvasi főszolgabíró és kísérete fogadta, hanem ezenkívül a vármegyei függetlenségi és 48-as párt nagyszámú küldöttsége is, amelynek nevében az érkező főispán személye iránt érzett osztatlan bizalmat és tiszteletet a küldöttség szónoka Haviár Gyula szarvasi ügyvéd szép szavakban tolmácsolta. Az érkező főispánt Békésvármegye részéről legelőször nyilvánult eme figyelem láthatólag meghatotta, amelyet az üdvözletre adott válaszában azonnal kifejezésre is juttatott. Az üdvözlő küldöttségek azután a főispán kíséretéhez csatlakoztak s igy folytatták utjokat Gyoma felé. Alig érkezett be a főispánt vivő vonat Gyoma község állomására, az óriási néptömeg, amely ez alkalommal az állomásra egybegyült, hatalmas éljenzésbe tört ki, amely csak akkor kezdett csillapodni, midőn Döry Pál főispán vasúti kocsijából leszállóit. A gyomai üdvözlő küldöttség vezetője Rohoska Mihály gyomai főszolgabíró volt, tagjai pedig a község képviselőtestületének mondhatni minden képviselője. A felvirágozott vasúti állomás. Az üdvözlő beszédek elhangzása után a gyomai küldöttséggel megerősödött főispáni kiséret ezután megindult Mezöberény állomás felé. Nagy volt a lelkesedés, amely az érkező vonatot várta. Az állomás ez alkalomra a közönség áldozatkészségéből pazarul volt feldiszitve élő virágokkal, az állomáson pedig annyi ember volt, hogy a leszálló utasok még csak nem is gondolhattak arra, hogy a kijárathoz jussanak. Az éljenzésbe nem sokára a tömeg elégedetlensége kezdett vegyülni, mert az üdvözlő szavak az ovácziók zaja mellett egyáltalán nem voltak hallhatók. — Mikor azonban Popovics Szilveszter főszolgabíró, — aki a képviselő- testület és a járási bizottsági tagok élén üdvözölte a főispánt, — szavait befejezte, egyszerre elnémult a tömeg s tisztán, érthetően hangzott fel Döry Pál egyszerű, világos, magyaros beszéde, amelyet lelkesen éljeneztek. A mezőberényi képviselők nagy része Gyulára is bejött. Békéscsabán az üdvözlő szavakat a vármegye nevében Seiler Elek főszolgabíró mondotta s ekkorra már olyan nagyra fejlődött a főispán tábora, hogy az, a Békéscsabán menetrendszerüleg kiszabott várakozási idő alatt alig-alig fért el az államvasut étkező termében. A gyulai fogadtatásról már lapunk múlt számában részletesen beszámoltunk. Ismerkedési vacsora. A megérkezés napján, szombaton este a főispán tiszteletére a békésvármegyei kaszinó ismerkedési estélyt rendezett, melyen a kaszinó tagjai, a gyulai társadalom kitűnőségei és a honvédség képviselői voltak jelen. Az -estélyen a vármegye társadalma igen kedves vendégeiül látta azokat a tolnamegyeieket is, akik a főispánt Szekszárdról idáig elkísérték Ezek között voltak Hazslinszky Géza törvényszéki elnök, Döry Hugó földbirtokos, Nagy István főszolgabíró, Rácz Sándor szekszárdi rendőrfőkapitány, Jasek Sándor vármegyei aljegyző, Döry Ernő és Széli Mihály, Könczöl János, Varga János szekszárdi polgárok. A vacsorán az első felköszöntőt a békésvármegyei kaszinó elnökhelyettese dr. Ladies László mondotta s közvetlen szavakban üdvözölte a főispánt a kaszinó otthonában. Utána Döry Pál köszönte meg az impozáns fogadtatást, melyre mint mondotta teljes leikéből és minden erejéből igyekszik méltó lenni. Kivülök még dr. Zöldy János vármegyei főorvos mondott felköszöntőt, melynek során szellemes közmondásokban tolmácsolta a kaszinó tagjainak igaz örömét a felett, hogy az egylet oly hatalmasan megerősödött uj tagjának a főispánnak belépésével. E helyen említjük fel, hogy Döry Pál főispán, Tolna vármegyéből való eltávozása alkalmából érzékeny búcsút vett régi otthonától s napok óta igaz ünneplés tárgyát képezte a szekszárdiaknak. Tolnamegyeiek búcsúja. Döry Pál főispánnak Tolnavármegyéből, Szekszárdról történt bucsuzásából folyólag az ott megjelenő »Tolnavármegye« a következőket írja : »Vármegyénk közszeretetben álló alispánjánál, akit a király kegye és a kormány bizalma Békésvármegye főispáni székébe ültetett, a vármegyei tisztikar Simontsits Elemér főjegyző vezetése alatt vasárnap délelőtt 10 órakor tisztelgett, hogy őt főispánná történt kinevezése alkalmából üdvözölje. Az üdvözlő beszédet Simontsits Elemér főjegyző tartotta, meleg szavakban emlékezve meg Döry Pálnak a vármegye szolgálatában 3 évtizedet meghaladó tevékeny munkásságáról, hasonlítva őt egy fához, melynek gyökerei a mi talajunkban vannak, virágait, gyümölcseit is nálunk hullatta: és ha most e fa átültettetik is, kívánja, hogy a messze idegenben is áldásos gyümölcsöket érleljen és ne szűnjék meg a mienk is lenni, kik vele a közügyek szolgálatára irányuló munkásságban összeforrottunk és kérve, hogy a megyei tisztikart, mely az ő vezetése alatt vállvetve működött és köréje szeretettel, nagyrabecsüléssel sorakozott, tartsa meg jó emlékében. Döry Pál a meghatottság látható jeleivel válaszolt. Kijelentette, hogy ambicziója kielégítését soha életében nem kereste szeretett vármegyéje határain kívül. A válás nehéz pillatfatában nem akarja analizálni az okokat, amelyek alapján ő uj élethivatás betöltésére vállalkozott, de annyit tudat volt tiszttársaival, hogy a politikai viszonyok alakulása bírta arra az elhatározásra, hogy a kormány bizalmából felajánlott felelősségteljes állást vállalja. A válás ezer meg ezer mélyen gyökerező érzést érint és mozdít meg szivében, melyek lelkét kimondhatatlan fájdalommal rohanják meg, annyival is inkább, mert érzi, hogy az ő válása szeretett vármegyéjétől nem virághullás, inkább talán levélhullás. Úgy tűnik fel lelki szemei előtt, mint a lombjavesztett fa; de ha az is lenne: érzi, tudja, hogy ha más talajba ültetik is át, az ő szeretett Tolnavármegyéjétől nem szakad el soha és biztatja a remény, hogy volt tiszttársainak, kik iránt mindenkor a legőszintébb jóakarattal viseltetett, szeretetét és becsülését magával viszi uj otthonába és ez a remény megerősíti a reá váró nagy feladatok teljesítésére való törekvésében. A tisztikar lelkes éljenzése követte Döry Pál beszédét, melynek elhangzása után az uj főispán volt tiszttársaival kedélyesen elbeszélgetett, kijelentve, hogy ö még most nem búcsúzik, mert bár beigtatási ünnepségére folyó hó 27-ikén el is megy Szekszárdról, január 1-én visszatér és itt marad, hogy bucsulátogatásait megtehesse január 9-éig és különösen afelett érzett sajnálatának adva kifejezést, hogy főispáni kineveztetésének váratlansága és a békési és tolnamegyei tisztujitás időpontjának egybeesése miatt se Tolnamegye közönségétől közgyülé- sileg el nem búcsúzhatott, se Tolnamegye az ő főispáni installáczióján nem képviseltetheti magát tizedik, huszadik, századik és ezredik városban. És amint igy mindinkább nekidühösödve kutatta át a városokat, hogy valamelyikben le'ülelje áldozatát, azon vette magát észre egy nap, hogy az öreg Európával végzett s ázsiai városok utczáin barangol. És amellett, hogy a kötelessége kergette, nagyban vonzotta a neki uj élet is, a vidámság, a táncz, a zene, a dal. A komor halál az életnek ezeket a virágjait nem ismerte, ő az életből csak a könnyeket, jajga tásokat, fájdalmaktól vagy rémülettől eltorzult arezokat ismerte. Fülei csak a gyászdalok komor, nehéz hangjaihoz s megálló emberi gépezetek végső hörgéseihez voltak szokva. És most látott arezokat, melyekre a szesz mámora a tökéletes, mindenről megfeledk-ző boldogság kifejezését varázsolta ; látott rut vonásokat, melyeket a részegség' össze-vissza kuszáit s az ellenállhatatlan báj hálójába igazgatott. Különben csúnya szemeket, amelyekben a mám r az értelem, a szellem villamos lámpáit gyújtotta fel. Hallott vidám, profán dalokat és mindez uj volt neki s nem győzte éléggé csodálni. Aztán a gyönyörök rejtettebb barlangjaiba is benyitogatott. Volt egy homályosan megvilágított, tompa selymekkel kibélelt négy szögletes teremben, melynek közepén *-,üst Liliomot ábrázoló kandelláber állt s a közepén illatos fűszerek égtek vakító fehér, de nem világító lánggal. A liliom széles medencéből nőtt ki, melybe a virág száraiból illatos rózsa viz szivár gott. Egy lillaselyein sátorból halk zene hallat szott s a bóditó dalok úgy töltötték meg a termet, mint a nemes vörösbor a kristálykelyher \ falak körül puha, szines kereveten férfiak és nők heverésztek s tiszta kék füstöt eregető szi- varkákat szivtak vagy édes gyümölcsöket ettek s kábító italokat ittak. N ‘ha felkelt egy leány s körültáncolta a tüzet. Nagy, erős, hófehér bőrű, szőke selyemhaju, gyönyörű leányok gyorsan, ütemesen keringtek. Vékony selyemingük hozzátapadt testükhöz s kidomborodtak az izmos idomok s a keblek k ipolák módjára büszkén koronázták a mellüket. Barnabőrü maláj lányok álmodozva, lustán lejtettek, szemüké lehunyták, vastag, vörös ajkuk kissé megnyílt s összes fehérséggel ki villogtak a fogak. Karjukat széttárták s mint a repülni készülő darvak a szárnyukat lebegtették; testük súlypontja lábuk ujjának hegyén nyugodott s ez valami csodálatos, megejtő ritmusba szédítette mozdulataikat. Jöttek djgenerált apró, dushaju, hosszú kam, hosszú ujjú nők, akik mezítelenül és vadul énekelve járták a tánezot. A halál angyala ezeken a tanyákon megismerte a szerelem millió hangját. A vágy sóha- |ait, m lyek hosszasan, egyenletesen szállnak s a beteljesedéseit, amelyek görcsösen szakadozottak; az öröm sikoltásait s a csókok zenéjét. 1-átott görcsösen összeszoruló njjakat, melyeket nem a kinok görbítettek bele a párnákba, hanem a kéjek. Látott gyönyörtől reszkető térdeket, az epedés édes kínjában vaczogó fogakat és egy nagy csóktól elfehéredett ajkat. Mindez szenzácziósan uj volt a komor régi hivatalnoknak. És mint egy dohos irodában megvénült dijnokot megrészegít egy csodás tavaszi reggel, melynek báját eddig nem ismerte, így szédült bele a halál az élet káprázatos újdonságaiba. V. Negyven évig barangolt igy, egészen megfeledkezve a kötelességről, melyet az Űr reá bízott, mikor egy éjjelen — bizonyosan a föld kerekségének okán — visszatért abba a városba, amelyben Benedek lakott. És csak ekkor jutott eszébe a kötelessége és az, hogy a vén korhelyt a lakásán keresse. Otthon Benedek a negyven évig tartó betegségtől s a roppant öregségtől meggyötörtén, lesújtó látvány volt. Iszonyúan szenvedett s a negyven évnek minden perezében rimánko- dott az ég urához, hogy küldje már érte a halált, aki kínjaitól megváltsa. Ám az Úr ezt a legjobb akarattal sem. teljesíthette — mi tudjuk, hogy miért. Mikor aztán Benedek látta, hogy minden hiába, az ég nem szanja meg szörnyű szenvedéseiben, a szegény kínlódó agg revolvert vett elő — kiulódásai negyvenedik évének utolsó napján — s megmaradt kis erejével agyonlőtte magát. A golyó épp a ban a pillanatban ölte meg, melyben a halál angyala végre megtalálta s a szobájába lépett.
