Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-07 / 14. szám
2 BÉKÉS 1907. április 7. fontos érdekkel bir Gyula piaczára, városunk kereskedelmi és ipari fejlődésére saját kis vasútja. De a jövő fejlődés óriási perspektívája nyílik meg szemünk előtt, ha betekintünk a Gyulavidóki Vasútnak azon tervezetébe, mely- lyel egy eddigeló érintetlen, szinte hozzáférhetetlen, minden tekintetben kiaknázatlan, mondhatni kincseket magában rejtő területet szándékozik hálózatába városunknak meghódítani. A seprési birtokosság 40000 katasztrális hold termőterületével kimondotta már a csatlakozást a Gyulavidéki Vasúthoz s vonalát még ez óv őszéig kiszándékozik épiteni. Ugyancsak az idén van tervbe véve a jelenlegi fővonalnak Apáti, Barákony, Ökrös, Kalácsa, Olcsa, Karaszó és Peterd érintésével Sólyomig való meghosszabbítása, illetve munkába vétele, miáltal a bihari hegyekből folytonos kő, kavics, fa és homok szállítása volna biztosítható. Az e fó'vonal mentén fekvő összes nagybirtokok szárnyvonalakkal volnának a fővonallal egybekötve s összes gazdasági termékeikkel Gyulára gravitálnának. Beláthatatlan szocziális és gazdasági fejlődést biztosítana e vonal kiépülése első sorban Gyula városának. Gyula kereskedelme uj, befogadókópes fogyasztó piaczra találna, a gazdasági művelés uj ágazatai lekötnék a munkanélküliek parlagon heverő erejét; a bihári hegyekből ideözönlő kő, kavics és homok lehetővé tenné a város köztereinek kikövezését, utak, járdák készítését, nagyban emelné az építési kedvet; életre kelne a gabona kereskedelem, mely eddig Gyulán különösképen nem tudott gyökeret verni; az olcsó szomszédos forgalom alapján olcsó ipari munkaerőt lehetne biztosítani városunk fejlődő iparának. Egyszóval a vonal lótesitóse olyan fellendülést, olyan szocziális és gazdasági fejlődést biztosítana városunknak, hogy az nemcsak megye székhely volna, hanem megyénk első ipari és kereskedelmi emporiumává nő- hetné ki magát. S mindez a szép kilátás hajtörést szenvedhet Gyula város képviselőtestületének indolencziáján. Ez a város, mely már egyszer érthetetlen módon eldobta magától a jövő fejlődés zálogát; ez a város,, mely nem érzi át, nem akarja belátni a vasúti politikának a városok szocziális és gazdasági fejlődésére kiható nagy befolyását; ez a város ismét azon az utón van, hogy érthetetlen s a vasútnak minden áldozatnélkül való támogatását is megtagadó álláspontjával lehetetlenné tegye, főóleterének, saját vasutjának normális és életerős fejlődését. Bízunk azonban városunk körültekintő és tettre kész vezető embereiben, hogy belátva a kis vasutunk fejlesztésében rejlő óriási előnyöket, átérezve a helyes vasúti politikának városunk jövő fejlődésére kiható nagy fontosságát, felfogják világosítani az elméket a^ iránt, hogy egy életképes vasútnak támogatása, annak fejlesztésében való elősegítése nem jelent újabb közterheket a polgárságra nézve, hanem biztos zálogát a város ipari, kereskedelmi és gazdasági fejlődésének. Zerkowitz Rudolf. Szabad Endre temetése. Leróttuk a kegyelet adóját! . . . Gyászolva szivünkben, megsiratva lelkűnkben eltemettük, örök nyugalomra helyeztük Szabad Endrét, a gyulai róm. kath. fögymnasium első igazgatóját. összegyűltünk utolsó tisztességtételére sok százan és ezeren nemcsak mi helybeliek, hanem szine- java a vármegyének is, láttunk küldöttségeket, hallottunk magasan szárnyaló, szivigható búcsúbeszédet, hallgattunk szomorú gyászzsolozsmákat, elkísértük őt a másvilág keskeny ajtajáig, nyitott sirgödréig és hallottuk a koporsója födelére hulló föld tompa dübörgését, de ez mind nem adott feleletet arra, miért kellett ennek a müveit, kedves rokonszenves embernek ilyen időelőtt kiválni közülünk! Az emberi véges elme szereti kutatni a végtelen titkait! . . . * * * A temetés délután 4 órára volt kitűzve, de már 3 órakor hatalmas néptömeg hullámzott a főgimnázium előtt, honnan a temetés történt. Eljöttek a megyei főgymnasiumok egyrészének küldöttségei, igy a csabai és békési is. A koporsó ekkor már a fögymnasium kapuja előtti széles betonon volt elhelyezve, fáklyásokkal körülvéve. A halottas kocsit elborították a koszorúk, amiket az elhunyt ismerősei, jóbarátai és a főgym- násium tanári kara helyezett a ravatalra, a koporsón azonban csak egy koszorú volt, amely szerényen, szeretettel borult az elhunyt jeles igazgató tetemei fölé, — a fögymnasium növendékeinek, a tanítványoknak hatalmas, fehér koszorúja... Megható gon dolat, híven jelképezte az elhunyt életét, áldásos működését, hisz az ő tanítványai voltak előtte mindig a legkedvesebbek. A temetés időpontjának közeledtével tanáraikkal élükön kivonult a fögymnasium elé az intézet négy osztálya fekete lobogó alatt, ekkorra azonban mintegy ötezer emberre menő tömeg gyűlt egybe a téren, úgy hogy a rendőrségnek a rend fentartása végett kordont kellett vonnia. Pontban 4 órakor érkezett a helyszínére dr. Karácsonyi János városunk szülötte, nagyváradi kanonok, a M. Tud. Akadémia tagja, ki fényes segédlet mellett szentelte be a koporsót, imádkozván az elhunyt lelki üdvéért. A temetési szertartás után Korponay István fögymnasiumi tanár mondott az elhuuyt felett tanártársai és tanítványai nevében gondolatokban, szónoki fordulatokban gazdag, lendületes gyászbeszédet, majd a vegyes kar adott elő Bethoventől egy melodikus gyászzsolozsmát! Korponay István tanár beszéde a következő volt: »Mélyen tisztelt gyászoló közönség! Megindultan, mély szomorúsággal szivemben állok itt szeretett igazgatónk, Szabad Endre ravatalánál. Gyászolom elöljárómat, aki kötelességtudásával, fáradhatatlan munkásságával, biztató szavával vezetőm, mintaképem volt, amióta csak ismerem; szomorúsággal nézek a férfiú ravatalára, akinek élte fonalát a halál léte derekán, reménységeinek teljességében, nagy fontosságú munkásságának elején szakította meg; bánkódom az emberért, aki maga volt a szivjóság, a szerénység és az alázatosság, és aki rövid időn belül megnyerte mindenkinek becsülését és rokonszenvét. — Megsirattam már, és még sokáig fogom siratni. Velem együtt siratják barátai, ismerősei, Gyula városának egész közönsége, de legkeserübben mégis mi: tanártársai és növendékei, mert a mi szivünkhöz állt a legközelebb, és mi veszítettünk ő benne a legtöbbet. Valóban, elmondhatjuk magunkról a költő szavaival: »Multis ille bonis flebilis occi- dit, nulli flebilior, quam nobis.« De mély szomorúságunk mellett mégis mélyNagy Ökörfalu nagy és közönséges falu. Emberemlékezet óta Nagy Ökörfalván semmi olyan nevezetes esemény nem történt, amiért a külvilág erkölcsi kötelességének tarthatta volna tudomást szerezni róla. Egyetlen nevezetessége a jegyző tizenhét esztendős Etelka lánya. Ez is lokális jellegű nevezetességnek maradt. Etelka még nem járt a zajos és fényesen sikerült megyei bálokra s igy Nagy Ökörfalun kivül ezideig senki se gyönyörködhetett ritka szépségében. Sugár növésű, kecses termetű, éj fekete szemű, barna hajú, piros és mindég nedves ajkú kislány volt. Jóhire miatt „Nagy Ökörfalu angyalának“ hitták a parasztok. Aki csak ismerte, meg is szerette, mert szeretetre méltó volt. Apja, anyja egyetlen gyermeküket beczézték benne. Ez aztán leány a talpán 1 szokta mondogatni feleségének az öreg Fehér Jóska. Nem hiába az én lányom. Ártatlan, naiv bakfis volt Etelke. Szivében lelkében boldogság és béke lakozott. Nem is gondolta volna, hogy abban a kis masinában, amit szivnek mondanak, egyéb is beköltözhetnék. Dárday Balambér megérkezése valóságos fölfordulást okozott Nagy Ökörfalun. Az ökörfalvi intelligencia három és fél családot számlált: a jegyzőék, a régi kántorék és Dárdayék, az uj kántorék. Dárdayék csak most két hónapja kerültek ide valamely még Nagy Ökörfalunál is obszkurusabb faluból. A fél családot a pap tette, aki család is volt, nem is, amint a szükség követelte. Ehhez az haute- volée-hoz nem sorolhatók a borbély, a kovács, a szabó meg a suszter, akik sutyomban szintén intelligencziának vallották magukat, de highe- life társaságokban nem fogadták be őket. Dárdayék daliás, nagy eszü, fényes jövőjű fiáról fü-fa tudta már Ökörfalun, hogy a pesti egyetemen szedi magába kanállal a tudományt. Megjöveteléről egy hónappal előbb percznyi pontossággal értesült tulajdon Dárdayné szájából minden épfülü ember. Az urak, a kovács indítványára, egyhangúlag elhatározták, hogy a fiatal Dárday egészségére diszkuglizást és sörözést rendeznek. A cigánynyal betanultatták az ifjúk kedvecz nótáit, amelyekből majdan éjjeli senét fognak neki adni. A lányos házakat is, különösen a mamákat nagy lázba hozta ez a nevezetes esemény, kinél fog előbb vizitelni ? Melyik lányba fog beleszeretni. Összesen ugyan csak két intelligens lány volt a faluban, dehát két egészséges mama is képes valamire. Balambér berobogását Okörfaluba harangzúgás jelezte. (Ez is a műsorhoz tartozott.) A tiszteletére rendezett ünnepség fényesen sikerült. A kuglizásnál egy álldigáló gyerek koponyáját meglékelték, a czinczogó czi- gányságot számtalanszor felpofozták, a zsidót szintén s a végén a szabót is, aki azt merte állítani, hogy a szabóság fontosabb, mint a borbély mesterség. Az éjjeli zene mint az est fénypontja, álltalános és viharos tetszést aratott Ökörfalun, amely az urak éktelen wagneri da- nolására, büszkén gondolhatta magában : — Ilyen is csak Nagy Ökörfalun van ! Miután az utazás és ünnepély fáradalmait kipihente, Balambér ur elhatározta, hogy vizitelni fog. Ifj. Dárday semmiben sem különbözött sok pesti kollegájától. Ostoba volt és bárdolatlan, de ügyesen tudott öltözködni. Bajszát leberet- váltatta, haját megnövesztette s középen két oldalt lesimitotta. Rácsolt oly diszkréten, mint a leggyakorlottabb viveur. Monokliját soha le nem tette. Kiváló előszeretettel beszélt lovakról, lóversenyekről, habár versenyt alig látott. Szivesen eldicsekedett avval is, hogy mindég ő fogta ki az ünnepelt operettdivák kocsijából a lovakat. Tudott apró, pikáns történeteket a nagy művésznők színpadi és polgári életéből . . . .Szóval olyan volt, mint kollegáinak túlnyomó része. Pesten senki sem törődött vele s ennél fogva ő sem senkivel ; odahaza divatos ünnepelt hős, aki egész Budapestet kis ujja köré forgatja, ha akarja. Az öreg Dárdayné nem győzte eléggé lelkére kötni kedves csemetéjének, hogy legesleg- elsőbben Fehér Jóskához a jegyzőhöz viziteljen. Olyan lányt találsz ott, lelkem, hogy eláll szemed-szád. Nincs annak párja széles e világon. Balambér ur megelégedetten mosolygott. Ostoba falusi liba! gondolta magában, de azért egyenesen odament. Hát bizony meghökkent egy kissé, mikor Etelkával szemtől-szembe találta magát. Azok a nyílt, őszinte és mégis mély tüzü szemek, a keresetlen rokonszenves mosoly, föllépésének, mozdulatainak, természetes bája egészen megzavarták a hires szalonhőst. Alig tudta elhebegni, hogy:
