Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-21 / 29. szám
1907. julius 21. BÉKÉS 5 A kocsin levő cséplőgép kémény is messzire elrepült. A lovak a kocsirúd végével elvágtattak. A A szerencsétlenül jártak mindannyian erős zúzó dósokat szenvedtek a karjukon és a fejükön. Kivált az öreg Hima még ma is súlyos betegen fekszik és felgyógyulásához alig van remény. Az első segélyt a vasúti alkalmazottak nyújtották. Az Öngyilkos levele. Bankó János szarvasi 54 éves gazdálkodó fe'akasztotta magát s mire tettét észrevették meghalt. Bankó nem egyszer követett el öngyilkossági kísérletet; ezelőtt 3 évvel szintén az akasztással próbálkozott meg, azonban akkor hozzátarlozói idejében észrevették levágták és megmentették. Az öngyilkos érdekes levelet hagyott hátra. Ebben elbúcsúzik feleségétől és családját ól, bocsánatot kér tettért és meghagyja, hogy harangszó és pap nélkül temessék el. Yégre felsorolja adósságait s intézkedik azoknak kiűzetése felől’ Az öngyilkosság okát senki sem tudja. Ahol nincs sorompó. Bodi Mihály gépész 2 kocsi cséplőmunkással a Tótkomlós melletti pusztára tartott. Útközben a mezőhegyes-szarvasi vasút vágányán akartak keresztülhajtani, hol nem volt sorompó. Az egyik kocsi már átment a v gányokon azonban a másik kocsit az ép akkor arra haladó vonat elütötte. Az összeütközés következtében a kocsis kirepült a kocsiból és egy kilométert jelző kőhöz vágódott oly szerencsétlenül, hogy azonnal szörnyethalt, azonkívül még 2 személy súlyosan megsebesült, a kocsi hátsó részében ülők szerencsésen megmenekültek. Az összeütközés után a vonat azonnal megállt és a kalauzok nyújtották az első segélyt a sebesülteknek, akiket azután Tótkomlósra szállították. A vizsgálat megindult. Nagy vasúti tolvajlás Békéscsabán. Feltűnést keltő lopás történt a napokban a csabai állomáson Kovács György 16 éves vasúti postai hivatalszolga folyó hó 9-ón a nagyváradi vonattal jövő posta- küldeményből, az előre ellopott kulcscsal a zsákot záró lakatot kinyitotta s abból egy 12’000 kort. tartalmazó pénzes levelet Szlavik Pál nevű suhancz társával ellopott. A tolvajlás azonnal kiderült e Kovács Györgyöt letartóztatták. A fi ital bűnös a pénzt visszaadta és bűnét beismerte. A bűnvádi eljárást megindították ellene. Aranyóra eltulajdonító Beles Vazul kótegy- házai gör. kel. lelkész felesége folyó hó 15-én a kétegvházi vasúti utón való leszállása közben a nyakába akasztott arany óráját elvesztvén, azt Sétán G. Onucz ottani földmives megtalálta s azon igazmondás elvén, hogy nem azé a madár, a ki elvesztette, hanem a ki megtalálja ; az arany órát Gyulára hozta értékesítés czóljából, de vesztére, mert az itteni rendőrség által elcsipetett és mint jogtalanul elsajátító ellen a bünfenyitő eljárás ellene megindittatott. Primicia Gyomén. F. hó 14-ón az elmúlt vasárnap tartotta Heilet Nándor ujmisés első miséjét Gyomán dr. Lindenberger János gyulai plébános manuduktorsága mellett. A megható ünnepély felejthetetlen mindazok előtt, a kik résztvettek benne; mise előtt a segédkező papság élén a manuduktor- ral a plébániára ment s az ujmisést szülei kíséretében vezette a gyönyörűen díszített templomba. Evangéliumnál Pálffy Béla gyomai plébános tartott a szó valódi értelmében megható beszédet. Utána a primiciáns tiszteletéredélben és este lakoma volt. Pürománia. Dudás Erzsébet 14 éves kétegy- házai leány, Kutasi József pénzügyigazgatósági tisztviselőnél szolgált s f. hó 75-én a délutáni órákban vasalással foglalkozott, miközben úrnője a padlásra küldötte hogy az ott levő gyermekkocsit helyezze el ; alkalommal vitt fel a leány papír és rongy darabban izzó széndarabot és a padláson levő törökre dobta mitől ez füstölni kezdett. Nevezett cselédleány vagy mint püromanikus, vagy bosszúból gazdája házát akarta felgyújtani s mint ilyen elleni gyujtogatási kísérletért a bünfenyitő eljárás folyamatba tétetett s minthogy nevezettnek megszökésétől tartani lehetett a rendőrség letartóztatta és a gyulai kir. vizsgálóbirósághoz átkisértette. Az Országos Tulipán Szövetség gyulavárii fiókja ma délután 4 órakor az ovoda termében évi rendes közgyűlést tart. Tárgy: 1. Elnöki megnyitó. 2. Pénztári számadás előterjesztése és megvizsgálása. 3. Tisztikar választás. Határbejárás. A Csaoád és Békésvármegye között fekvő tótkomlós-makói határvonalon elhelyezett kőkaróknak felülvizsgálata czóljából a két vár megye helyszíni tárgyalást tartott f. hó 19-én, mely alkalommal a kőkarók elhelyezésének helyességét megállapította. A tárgyaláson vármegyénk képviseletében dr. Konkoly Tihamér várm. aljegyző volt jelen. Gazdátlan tárgyak A gyulai rendőrkapitányságnál egy az országos vásárán bitangságban talált tehén és egy a Munkácsi Mihály utczában talált nagy ki pu kulcs, igazolt tulajdonosaik ugyanott átvehetik. Tűz esetek Békésen. Julius 7-ikón délután támadt vihar folyamán Békésen két Ízben is tűz támadt a lecsapott villámoktól. Délután egy órakor Cz. Veres László földvárdülői tanyájának nád fedelű istállóját lobbantotta lángra. A tanyán egyedül levő béres kimentette a lovakat, igy emberben és állatokban nem történt kár. ^Elhamvadt eg\ góré, 20 kocsi széna, gabona és gazdasági eszközök 2306 kor. értékben, a Hazainál volt biztosítva. Ugyanakkor az innen nem messze lévő Zs. Szabó Ferencz löldjón 10 kereszt búzát gyújtott fel egy másik villám. Folyó hó 8-án délután 6 órakor is meretlen okból kigyuladt özv. Fribeisz Istvánná nádfedelü lakóháza, s a tető, a padláson levő konyhaeszközök és ruhanemüekkel együtt elpusztult. A kár 820 kor., melyből az Első Magyar Ált. bizt. társaságtól 600 korona térül meg biztosítás folytán. Rabló támadás. Alig 18 éves még, de máris megrögzött gonosztevő Mucsi Imre békési suhancz. Kisebb betörésekért és lopásokért a gyulai tszék- nél 6 havi, a temesvárinál 3 havi börtön büntetést szenvedett már el. A múlt héten került csak haza a börtönből, a mely körülbelül nem is büntetés reá, mert ott jobb ellátásban részesül és gondtalanabb életet él, mint n ikor szabadlábon van. Sietett is mielőbb oda visszakerülni, a mi nemcsak reá, de szülővárosának lakóira is jótétemény, mert csaknem naponként elkövet valamely gonosztettet, ha otthon tartózkodik. Legújabb gaztette egy tisztes öreg asszony özv. Mezey Balázsné békési magánzónő ellen irányult rablás volt. Múlt szómba ton az emlitett urinő vizet hordatott vele, s mikor az érte járó dijat kifizetni akarta, elővette pénz- tárczáját, amelyben véletlenül csak 24 fillér apró pénz volt. A fiú látva, hogy egyedül álló nővel van dolgs, és több pénzt sejtett, az egész tárczát követelte fenyegetés közben. Mezeynó hirtelen zsebébe rejtette a pénzt, mire a merénylő egy székre nyomta le őt és megfojtással fenyegetve, erőszakkal elrabolta a pénztárczát, azután kereket oldott. Az esetet hírül vitték a csendőrségnek, a mely aztán rövidesen letartóztatta a börtönvirágot és vasárnap a gyulai ügyészség fogházába bekísérte. A posta köréből. Pályása*. A m. kir. posta- táv. és távbeszélőnél betöltendő 100 gyakornok jelölti állásra ezennel pályázat hirdettetik. Ezen állásokra az 1883. évi I. t.-cz. 14. §-a értelmében azok az ifjak pályázhatnak, akik közép iskolát, vagy ezzel egyenrangú más tanintézetet, érettségi vizsgával, sikeresen elvégeztek, 18. életévüket betöltötték és magyar álampolgárok. Ezen feltételeken kívül pályázók községi erkölcsi bizonyitványnyal pedig ép, egészséges, a posta távirda és távbeszélő szolgálatra testileg is alkalmas voltukat igazolni tartoznak. Továbbá azok, akik a közép iskolát az 1906—1907-ik tanévet megelőzőleg végezték, tartoznak hiteles módon azt is kimutatni, hogy azóta hol voltak alkalmazva, illetve mivel foglalatoskodtak. A pályázat alá bocsátott állásokat a kerületi posta és táv. igazgatóságok fogják betölteni, és pedig a bpesti posta- és táv. igazgatóság 20 at, a többi igazgatóság pedig egyenként 10-et. A saját kezűleg irt és születési, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal fölszerelt folyamodványokat a már közszolgálatban állók elöljáró hatóságuk, a közszolgálatban nem állók pedig az illetékes főszolgabíró, vagy polgármester utján f. évi augusztus hó 2-éig, ahoz képest, hol a pályázók alkalmaztatást óhajtanak nyerni : a bpesti, kassai, kolozsvári, nagyváradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári, vagy zágrábi posta és táv. igazgatósághoz nyújtsák be. A pályázók közül kiválasztottak, az illlető posta és táv. igazgatóság felhívására, az igazgatóság vezetőjénél személyesen jelentkezni tartoznak, aki azután fölvételük iránt végleg ha tároz. A felfogadott posta és táv. gyakornokjelöltek fogadalmat tesznek, két (2) korona napidijban részesülnek és a következő feltételek mellett lépnek szolgálatba: 1. Állásukat az illető posta és táv. igazgatóság felszólítására, a f. é. szeptember hó 1-én elfoglalni tartoznak. 2. Kötelességük a posta és táv. igazgatóság által kijelölendő hivatalnál, melynek fegyelmi hatósága alá tartoznak, a posta táv, és távbeszélő kezelést gyakorlatilag elsajátítani és ott rendes szolgálatot teljesíteni. 3. 1908. évi szeptember hó 1-én saját költségükön BpeBtre illetve Zágrábba fognak áthelyeztetni a posta és táv. tisztképző tanfolyam hallgatására. 4. A posta és táv. tisztképző tanfolyum tartama alatt, mint annak rendes hallgatói, a tanfolyami szabályzatnak minden tekintetben alávetik magukat s a megállapított beiratási dijat fizetni kötelesek. 5. Napidijaik élvezetében a tanfolyam 10 hóra terjedő tartama alatt is megmaradnak, de ennek fejében a tanfolyam székhelyén levő posta és táv. igazgatóság rendelkezése szerint, a délelőtti órákban gyakorlati szolgá'atot tenni tartoznak. 6. A kik ezen feltételeknek eleget nem tesznek, vagy akiknek magaviseleté, avagy megbízhatósága kifogás alá esik, valamint azok is, akik a posta táv. és távbeszélő szolgálatra más okok miatt alkalmatlanoknak találtatnak, a szolgálat alól minden további igény nélkül egyszerűen fölmentetnek. 7. Viszont azok, akik gyakorlati alkalmaztatásuk alatt teljesen beválnak, a posta és táv. tisztképző tanfolyam szabályszerű elvégzése és a posta és táv. tiszti alapvizsga sikeres letétele után posta és táv. gyakornokká neveztetnek ki az 1893. évi IV. t.-cz. 11-ában megállapított segélydijjal ; azaz, ha felsőbb tanintézetet ("egyetemet, műegyetemet, jogakadémiát) végeztek, évi 1000 korona, különben pedig évi 800 korona segélydijjal. A posta- és távirda tisztképző tanfolyam szabályzata által előirt szakvizsga sikeres letétele után pedig minősültséget szereznek a posta- és távirdatiszti állásokra. . Eljegyzés. Vasa Gábor a körösladányi takarék- pénztár főkönyvelője, és földbirtokos eljegyezte néhai Kovács Albert körösladányi főjegyző leányát Jolánkát. Dr. Reisz Miksa kitüntetése. Közöltük, hogy Békéscsaba község érdemes tisztiorvosát a királyi kegy méltóan tüntette ki a koronás arany érdem- kereszt adományozásával. Az érdemkereszt átadása a múlt vasárnap Békéscsabán ünnepélyes képviselőtestületi közgyűlés keretében ment végbe, mely ulkalommal az érdem jutalmát a kormány bizalmasa: dr. Fábry Sándor főispán sajátkezüleg tűzte fel a kitüntetett mellére, s ugyanakkor magas szár- nyalásu beszéd kíséretében méltatta a kitüntetett érdemeit. Utána Reisz Miksa közvetlen szavakban köszönte meg a királyi kegy kitüntető megnyilvánulását, melynek megtörténte után Korosy László ’ójegyző üdvözölte a község kitüntetett orvosát, a képviselőtestület nevében. A közgyűlés után Reisz Miksa a lakásán fogadta a gratulálókat, köztük kartársai, az orvosok szövetségének szerencsekivá- natát, amit dr. Zöldy János megyei főorvos tolmácsolt. Aki Petőfit dajkálta. Szinte beláthatatlannak tetszik immár az a távolság, amely a mai korszakot Petőfi korától, de különösen Petőfi gyermekkorától elválasztja. A szerelemnek és a hazaszeretetnek gyönyörű szavú poétája már annyira a halhatatlanok életét éli, hogy már-már bajos elhinni, hogy járnak még közöttünk emberek, akik beszéltek vele, sőt olyanok is, akik gügyögni hallották és dajkál- gatták a kicsiny Petrovics fiút. Ennek a kicsiny számú gárdának sorából dőlt ki a minap özvegy Zvarinyi Lajosné, leánynevén Keruneh Zsuzsánna, aki kilenczvenhárom esztendős kort ért s akit folyó hó 12-én helyeztek örök nyugalomra Szarvason az egész város lakosságának részvételével. Az elhunyt / 1