Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

e BÉKÉS 1907. julius 21. űrhölgy édesapja tanító volt Kiskőrösön s a háza tőszomszédságban állott Pefrovics Istvánnak, Petőfi apjának a portájával. Amikor Petőfi született Ke- runch Zsuzsanna éppen nyolcz esztendős volt s falusi szokás szerint igen gyakran eljátszogatott a szomszédok kis gyerekével. Ha nem volt közelben alkalmasabb dajka, nem ritkán ölbe is vette a ki­csi Sándort és dajkálgatta, vagy ha kellett, el is altatta. Az agg urinő mindenkor szívesen mesél- gette ezt a nagy érdekességü gyermekkori emlékét, amely kétségkívül teremtett valamelyes kapcsolatot közötte és Petőfi Sándor között. Említésre méltó az is, hogy Zvarinyinét fián, Zvarinyi János szarvasi evangélikus lelkészen és még két gyermekén kivül tizenkét unoka, huszonnégy dédunoka és egy ük­unoka gyászolja. A jó kedélyt semmi oly könnyen, el nem űzi mint a rosszullét és a betegség. Annál inkább fontos tudni, hogy van egy pompás, gyorsan ható házi­szer e bajok ellen: Thiery gyógyszerész balzsama és bentifolia-kenőcse. Az ezrekre menő hálairato­kat tartalmazó könyvet ingyen és bérmentve küldi Thiery A. gyógyszerész, Pregrada, Rohitsch Sauer brunn mellett. Leghöbb vágya minden fiatal anyának, hogy olyan gyermeke szülessen, akinek gyönge testecs- kéje hiba és makula nélkül van, erős és egészsé­ges. De mily keserű fájdalom éri, ha hiányzik az a képpeseége, hogy maga szoptathassa gyermekét ! Mily aránytalanul könnyebb a gyermeket az anyai emlőn fölnevelni, 'mint tehéntejjel, amelyet még ha a legnagyobb anyagi áldozatot is hozhatja az em­ber, nevezetesen a nagyvárosban, csak igen ritkán lehet mindig egyformán beszerezni. És a tej válto­zásával a csecsemőnél rögtön betegségek lépnek fel, hányás, hasmenés és bélhurut, ami az annyira gyenge gyermek életét a legnagyobb veszedelembe sodorja. Tekintettel a kis emberi palánta rendkívül szubtilis szervezetére, az orvos csak kevés szerrel rendelkezik, de újabb időben legnagyobb sikerrel használnak egy készítményt, mely az egész vilá­gon a legnagyobb elterjedésnek örvend és a legjobb készítmények közül való, amelyek eddig az észszerű gyermektáplálás terén rendelkezésre állanak. Ez Kufeke gyermeklisztje, oly készítmény, amely az anyatej összes tápláló anyagán kivül a könnyen fel­szívható növényi tojásfejérnyét is tartalmazza, mi­által rendkívül .tápláló. Kufeke-lisztet tehéntejjel adnak a gyermeknek, miáltal a gyermek gyomrá­ban való megalvása finom szemcséjű, könnyebben emészthetővé lesz és a Kufeke-lisztben levő ásvá­nyi és fehérnyeanyagok jelentékenyen növelik a tej tápláló értékét. Ez utóbbi anyagokkal a liszt az izomhus lerakodására és a csontok megerősödé­sére is rendkívül kedvezően hat. A Kufete-liszt ára olyan, hogy minden háztartásba be lehet szerezni és tekintettel kitűnő tulajdonságaira, nem is volna szabad hiányoznia. A gyolcsostót. Koralik András steponai (Arad- megye) illetőségű 17 éves gyolcsostót folyó hó 8-án Mezőberényben akarta árusítani portékáját Koralik sátrában aludt s maga mellé tette 14 milliméteres flóbertjét, amelyet reggel mikor felébredt, odább akarta helyezni. Eközben a fegyver ravasza bele­akadt egy ruhadarabba és hirtelen lecsapódott. A fegyver elsült s a serét s töltés Koralik balkeze- fejébe fúródott. A súlyosan sérült legényembert beszállították a gyulai közkorházba. Arczkép-festö Gyulán. Farkas József jónevü portrai festő, külföldi ta­nulmány útjáról haza jövet, nehány hétig városunkban szándékozik letelepedni. Bár­mily fénykép, vagy természet után olaj, pastel, vagy aquarellban a legjutányosabb árban fogad el megrendeléseket. Békésvármegyei Fehér-kereszt egyesület. Jegyzőkönyv. Felvétetett Gyulán, 1907. julius hó 16-án a Békésmegyei Fehér-kereszt egyesület rendes évi köz­gyűléséről. Jelen voltak : gróf Almásy Dénesné el­nöknő, dr. Ladies László titkár és ügyész, dr. Márki Jánosáé, Somogyi Jánosné, dr. Berkes Sándor, Ambrus Sándor, Deimel Lajos és dr. Széli Imre egyesületi tagok. Elnöknő a megjelent tagokat szívélyesen üd­vözölvén a közgyűlést megnyitja. 1. A titkár előterjeszti, hogy az alapszabályok 12. §-a értelmében a választmányi tagok fele kilép, miért is, kéri a közgyűlést, hogy sorsolást ejtse meg és pedig tekintettel arra, hogy időközben két vá­lasztmányi tag lemondott és elköltözött s igy jelen­leg a választmány csak 18 tagból áll, kilencz lesz kisorsolandó és pedig négy nő és öt férfi. A közgyűlés a sorsolást elrendelvén, kisorsol­tatok : Berényi Árminné, Fábry Sándorné, Braun Mórné és Fehérváry Celestine bárónő, továbbá dr Kun Pál, Szekér Gyula, ;dr. Zöldy János, Ambrus Sándor és dr. Széli Imre. Ezek után a közgyűlés a választmány tagjait akként rendeli kiegészíteni, hogy a kisorsolt négy nő és a lemondott egy nő tag helyett beválasz­tandó öt nő tag, a kisorsolt öt férfi tag és az el­távozott egy férfi tag helyett beválasztandó hal férfitag és pedig tekintettel arra, hogy az állami gyermekmenhely vezetője hivatalból tagja, a választás ennek figyelembevételével eszközlendő. Ezek után a választás megejtetvén egyhangú­lag megválasztattak : dr. Berényi Árminné, Braun Mórné, dr. Fábry Sáudorné báró Fehérváry Celes­tine és dr, Márki Jánosné, továbbá Ambrus Sán­dor, dr. Kun Pál, Szekér Gyula, dr. Zöldy János, dr. Lindenberger János és Perszina Alfréd. 2. Dr. Márki János pénztárnok jelenti, hogy Gróh Ferencz eltávozása folytán, ennek helye a szám­vizsgálóbizottságban és a számvizsgálóbizottsági el­nökségben is betöltendő, indítványozza továbbá, hogy nevezett egyesületi tagnak odaadó lelkes működésé­ért jegyzőkönyvi köszönet szavaztassák. A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfo­gadta és Gróh Ferencz ur eltávozása folytán a vizsgálóbizottság tagjának Schmidt Iván urat, a számvizsgálóbizottság elnökének pedig dr. Berkes Sándor urat egyhangúlag megválasztotta. Gróh Ferencz ur eltávozása felett sajnálkozá­sát fejezi ki és neki odaadó lelkes,és hasznos tevé­kenységéért egyhangúlag köszönetét mond, amiről őt jegyzőkönyvi kivonatban értesíteni rendeli. 3. Olvastatott a pénztárnok jelentése és szám­adása az 1906. évről, a mely szerint az egyesületnek a múlt évben volt öt ágyalapitó, tizenegy alapitó, 33 pártoló és 88 rendes tagja. A pénztárban volt 44110 korona 34 fillér be­vétel, 1699 korona 41 fillér kiadás és igy 42499 ko­rona 93 fillér pénztári maradvány. Jelenleg a péntár állása: 44328 korona 89 fill, a mely összegből azonban 1500 korona tisztán a lé­tesítendő szeretetház javára az egyesült czimerre tett külön alapítványt képez. A készpénz a három gyulai pénzintézetnél az előző évnek megfelelő arányban van elhelyezve. A pénztárnok jelentése tudomásul vétetett, ré­szére a felmentvény egyhangúlag megadatott. 4. Olvastatott Békésvármegye törvényhatósági bizottságának 175. bgy. 7349/907. ikt. sz. átirata a gyulai szeretetház felállítása tárgyában. A megkeresés alapos megtárgyalása után e tárgyban a közgyűlés egyhangúlag a következőleg határozott : A szeretetház ügyében kiküldendő közös vá­lasztmányban az egyesület magát hat taggal kí­vánja képviseltetni és ezen választmányba a maga részéről gróf Almásy Dénesné, dr. Ladies László, dr. Berkes Sándor, dr. Márki Jánosné, Deimel Lajos és dr. Széli Imre egyesületi tagokat küldi ki, A megkeresés azon részét illetőleg pedig, hogy a szeretetház czéljaira megajánlott 30000 koronát a vármegye részére is átengedi-e a végleges el­határozását ezen kiküldött együttes választmány működésének eredményétől teszi függővé, igy te­hát e tárgyban az érdemben akkor fog határozni, ha a választmány javaslata beérkezik. Ezen határozatról Békésvármegye közönsége az alispán utján jegyzőkönyvi kivonattal értesitenő. 5. Dr. Széli Imre indítványt tesz, hogy mi­után a gyermekmenhely bizottságok megalakítása el­rendeltetett az egyesület a vonatkozatos miniszteri rendeletben biztosított jogánál fogva a Gyulán ala­kítandó gyermekmenhely bizottságba két tagot vá­lasszon be. A közgyűlés az indítvány folytán a Gyulán megalakítandó gyermekmenhely bizottságba tago­kul gróf Almásy Dénesné úrnőt és dr. Berkes Sándor urat 6—6 évre megválasztotta. Ezután elnöknő a jegyzőkönyv hitelesítésére Ambrus Sándor és Deimel Lajos egyesületi tagokat kérte fel, a megjelenteknek köszönetét mondva, a gyűlést bezárta. Kmf. Dr. Ladies László, Gróf Almásy Dénesné, titkár. elnöknő. Közgazdaság. Beküldetett. „Újabb munkásegylet felfüggesz­tés“ czimü czikkére vonatkozólag az igazság érde­kében szíveskedjen alábbi soraimnak helyet en­gedni: »A czipész munkások szakcsoportját, nem hűtlen pénzkezelés miatt oszlatták föl, hanem a tagok magyar állam polgári jogának be nem bizo­nyítása ürügye alatt oszlatták föl. Hogy a pénz kezelés körül kifogás nem is eshetett, bizonyítja az hogy a rendőrfőkapitány, ki a feloszlatást fogana­tosította, midőn a pénztárba levő pénzt át akartuk adni, ő azon indoknál fogva, hogy alapszabályaink értelmében, a feloszlatott csoport vagyona, a köz­pont tulajdonát képezi, utasította központhoz való küldésére, mely meg is történt, igazolja 17.923 számú csekkünk és még a kapitány ur a pénz összeg mennyiségét nem látta s igy lehetetlen volt bárki­nek is a könyvekből hűtlen pénz kezelést meg­állapítani. Szerintem tudatos félre magyarázás az egész a munkások rovására, holott bátran merem állítani, hogy nem is olyan régen a város pénzét kezelő fizetett egyének pénzkezelésével össze sem lehet hasonlítani tisztaság dolgából, a mi hűtlen­nek hirdetett pénz kezelésünket, mi az ilyen eljá­rást kellően tudjuk értékelni, mivel úgy mint más­hol, úgy Gyulán is, a munkás az más ! mert a munkást mindenki büntetlenül rágalmazhatja. Tisz­telettel Kertes György, a czipész munkások szak­csoportjának volt elnöke. „Készséggel közöljük a fenti nyilatkozatot, és megtóldjuk azzal, hogy múlt heti közleményünk annyiban tényleg helyreigazí­tásra szorul és ezt a korrekoziót a nyilatkozat köz­ié e nélkül önként is megtettük volna, tudniillik, hogy a czipészmunkások szakcsoportja eredetileg és tényleg nem a pénzkezelés hűtlensége miatt, ha­nem azon okból oszlatott fel, mert nem volt a miniszteri rendelet kellékeinek megfelelő húsz ma­gyar állampolgár tagja s alapszabályai nem voltak tudomásul véve és igy a szakegylet jogtalanul mű­ködött. A feloszlatás alkalmával a rendőrkapitány különben nem talált pénzt a pénztárban, a pénz- tárnok nyilatkozata szerint azért, mert azt lakásán őrizte, de a pénzmaradványt pár nap múlva fel­küldte a központba. Törvényszéki csarnok. Kinevezés. Ő Felsége a király Tömöri/ Lajost a gyulai kir. törvényszék munkás és szorgalmas jegyzőjét ugyancsak a gyulai kir. törvényszékhez albirónak nevezte ki. A kiérdemelt előléptetéshez szívből gratulálunk. Csőd. Kristó Zoltán orosházi füszerkereskedő ellen a csőd elrendeltetett. Cs. b, Tömöry Lajos ; tömeggondnok dr. Perger Elemér, helyettese Foll- mann János Gyula. Bejelentési határidő szeptem­ber 15. Idők jele. A mai közéleti viszonyok egyik szomorú jelensége gyanánt tűnik fel az a példátlan 111 18-40

Next

/
Oldalképek
Tartalom