Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-23 / 38. szám
XXXVIII. évfolyam.. Gyula, 1906. szeptember 23. 38-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre — ___10 K — I Fé l évre ... _ 5 K — f Évnegyedre_____ 2 K 50 f Hirde tési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TDT^Tf T7Q ntvi\. rvi) TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Vasúti és közraktárak. (Második czikk.) Ha párhuzamba állítjuk a közelünkben fekvő köztárházak utolsó három évi forgalmát, arra a meggyőződésre jutunk, hogy azok a termésviszonyok arányában visszaesést mutatnak. A g-abonaüzletben beállott pangás a beraktározástól való tartózkodásra kényszeri- tette a kereskedőket; a rendellenesen magas gabonaárak pedig arra ösztönözték a nagy- birtokosokat, hogy aránylag mégis számottevő termésükön közvetlen túladjanak. Ha már most összehasonlítjuk az 1904. és 1905. években mutatkozó terméseredményeket s szembeállítjuk azokat a közraktárakban elért forgalommal, arra a meggyőződésre jutunk, hogy daczára a rossz termésviszonyoknak, daczára a beraktározástól való kényszerű tartózkodásoknak, daczára a közraktárak forgalmában mutatkozó természetszerű visszaesésnek, a közraktárak még mindig elfogadható üzleti nyereséggel tudnak beszámolni, még mindig elfogadható tiszta hasznot tudnak felmutatni. De szinte természetes ezen körülmény oly létesítményeknél, melyeknél a befektetés arányában elenyészően csekélynek nevezhető az átlagos fenntartási és üzletkezelési költség. Tegyük már most vizsgálat tárgyává azon körülményeket, melyek indokolttá teszik egy áru- és terményraktárnak Gyulám való létesítését. Ha kiinduló pontul vesszük azon termőterületeket, melyek terményczikkeikkel a Gyulán építendő közraktárba gravitálnának, úgy minden Optimismus nélkül 120,000 katasztrális holdat vehetünk számításba. Ebből a 120000 katasztrális holdból 90000 katasztrális holdat tesz ki azon terület, melyet a Gyulavidéki vasút vonala érint s mely eddig terményeit, — megfelelő kereskedelmi hely hiányában, — kénytelen volt minden lehető módon a kereskedők önkényének kiszolgáltatni. Nyilvánvaló dolog ugyanis, hogy a gabona- exportőrök, -- már hosszas évek ususa alapján is, — azt a búzát voltak képesek legjobb árak mellett elhelyezni, melyek csabai paritással »Tiszavidéki búza« elnevezéssel hozattak forgalomba; ebből támadt aztán az a visszás helyzet, hogy az a búza, mely a Gyulavidéki vasutak által érintett Lunkaságnak nevezett területen termett, még ez esetben is, ha qualitative teljesen megütötte a tiszavidéki mértékét, — sőt sok esetben annál jobb is volt, — mégis megfelelő szállítási eszközök hiányában, — nem bírván ki a fuvarozás túl magas költségeit, lényegesen alacsonyabb áron, — csak mint «Lunkasági búza« került piacára. Ennek a helyzetnek a következménye volt az is, hogy az a 30000 katasztrális hold termőterület, melyet fönebb, — mint a gyulai közraktárba gravitáló termőterület kiegészítő részét, vettünk alapul, — terményeit inkább Csabára szállíttatta, mert ott csabai paritással a szállítási költségek daczára, még mindig jobb árban adta el. A köztárházak létesítésére irányuló mozgalom az utolsó években nagyobb lendületet vett s különösen agrár-körökben a közvélemény megnyilatkozása állandóan napirenden volt; nap-nap után hangzottak panaszok az iránt, hogy a gazdáknak köztárházak hiányában mily súlyos bajokkal kell megküzdeniök gabonájuk értékesítésénél. Lényegesen eltérő vélemények merültek fel különösen az iránt, hogy ezen köztárházak szövetkezeti, avagy részvénytársasági alapon létesittessenek-e? Mig agrárkörökben feltétlenül a szövetkezeti alapon való létesítés mellett foglaltak állást, addig a merkantil és pénzügyi körök inkább a részvénytársasági alapon való létesítés czélravezető volta mellett szállottak síkra. Ennek a mozgalomnak eredménye azon törvényjavaslat is, melyet a földművelésügyi minisztérium 1905. évben György Endre minisztersége alatt elkészített. Ezen törvényjavaslat a köztárházak ügyét úgy véli megoldhatónak, hogy azok szövetkezeti alapon önállóan, egy uj központ kötelékében létesittessenek. A törvényjavaslat részleteire ezúttal nem óhajtok kiterjeszkedni; elegendő megjegyeznem azt, hogy az, úgy külső alakjában, mint tartalmilag is, minden részletében, mindenben egyenlő, teljesen azonos a hitelszövetkezetekről szóló, 1898. évi XXIII. törvényczikkel s nagyban magán viseli a kellő előkészület nélkül létrejött gyors munka nyomait. Tény az, hogy a törvényjavaslat a köztárházak ügyére nézve több fontos és az ügyet előbbrevivő kedvezményt foglal magában, mely különösen az állami támogatás mikéntjében csúcsosodik ki. A törvényjavaslat ugyanis az állami támogatás czélját és mértékét a következőkben indokolja: »A központi tárházszövetkezet kezdetben nagyobb részben állami, később fokozatosan emelkedő szövetkezeti befolyás alatt, de állami felügyelet mellett, vezesse a kötelékébe tartozó szövetkezetek ügyét.« Ezzel szemben kereskedői- és pénzkörökben az a nézet vert gyökeret, hogy az állami beavatkozás feltétlenül megakadályozza az önkormányzati képesség kibontakozását és t M í r a. Mint mikor régi fényes gyermekálmok Kisértenek álmatlan éjszakán, Mikor szemem egy szebb jövőbe látott, S megütközött az idegen baján, Es telve vágygyai, érzelemmel szivem — — Te voltál Míra, kiben biztam, hittem, — Te voltál, a ki széles jó kedvében Rózsás kezed nyújtottad én felém. E perez varázsát ma is által érzem, Mert minden másé, csak a múlt enyém. Bár rongy ruhában, sápadt arczczal álltam, Te észrevettél ott a félhomályban. Kaczagva hívtál balgaságom látva, Szavad, mosolygó arezod biztatott: „A fényes álmot váltsd be valóságra És büszke lelked alkosson nagyot. Épitsd a várat — várunkat, — a lelkem Bevárja híven, varja türelemmel. É biztatásra, 1‘éményt nyujlú szóra Kifáradt lelkem uj erőre tért. Eszmékben gazdag, kitartó — mióta A czélja nagy : küzdeni szivedért. S mig tegnap szürke félhomályban éltem, Holnap talán a dicsőség lesz részem. S mint felhő törik rezgő napsugáron, Aranyba vonva mindent ide lenn, ügy oszlott el a fényes gyermekálom S valóság lett a bűvös sejtelem: A vár fölépült — égbe nyúló ormán Győzelmi zászlót büszkén lobogtatván. Nyújtsd Míra hát kezed mint akkor régen, A büszke álom már valóra vált. Tiéd e szív, hiszen tiéd az érdem, Hogy fáradt lelkem uj erőt talált: „Mert telve vágygyai, szerelemmel szívem, Te voltál Míra, kiben biztam, hittem .... . ... Év évre telt; a fényes valóságot Követte csönd és jött a néma árny. A régi fényes, balga gyermek-álmok Megint gyötörnek kínos éjszakán. Mert rommá lett a vár, bedőlt a bástya — — S a vár ura Mírát hiába várja. Keblovszky-Mayer Lajos. .A. cLiTra-. — Irta: Julius Severus. — És lepördiilt a függöny. Az utolsó előadásnak vége volt, a legutolsónak, a bucsuelőadásnak, melyen a közönségtől elvált két évtized leghíresebb és legjelesebb hangú énekesnője : a bálványozott Cornélia. Két éve, hogy elvesztette hangját, több éve pedig annak, hogy elvesztette üdeségét, fiatalságát. S érezte, hogy a közönséget már nem tudja lebilincselni úgy, mint azelőtt, nem uralkodik a nézőtéren. Igen, két éve már, hogy múltjából élősködőit és a közönség elismerése és tapsvihara, mely ha meggyengültén, most is végigzugott a házon, a múlt dicsteljes napjainak szólott. És a jelen ? Az már nem volt dicsteljes többé. És éreztették is vele kritikusai, kik mindinkább sürgették a 20 éves jubilaris előadást, mely betetőzésül és befejezésül szolgálhatna a művésznő pályának. A diva végre is engedett jó barátainak, kik tisztességes visszavonulást határoztak el számára. Egy fényes bucsuelőadás lett ez a visszavonulás, melyre a hölgyek estély öltözékben s az urak feketében jelentek meg. A közönség helyeihez felemelt árakon juthatott és mégis megtöltötte az egész nézőteret. Az ezüst és zöld babérkoszorúkat, csokrokat, virágkosarakat, ajándékokat, tuczat számra adogatták fel neki az orchesterből és volt rengeteg taps, mely minden énekét megujráztatta. A közönség pedig újra, de utoljára lelkesült a művésznőn, ki azonban nem volt művésznő többé s csak a múlt adózását rótta le a közönség talán azért is, mert nem kellett többé rágódnia a diva csekély értékű jelenén. S legördült utoljára a függöny. Még egy taps zúgott át a házon, melyre már nem húzták fel a kordinát és a közönség kötelességének teljesítése által megkönnyebbülve, kihúzódott a színházból. A művésznő pedig ott állt a hamis falak, a közelről piszkos szürke színű díszletek Xjapvixils mai száma IO oldal.
