Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
XXXVIII. évfolyam. Gyula, 1906. augusztus ig. 33-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre — _ 10 K — f Fé l évre_ _ _ Év negyedre___ 5K-f 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal s Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Eszmetermelés. A „Békés“ 1906. augusztus 5-iki számában a szárazságról, annak az alföld létérdekére gyakorolt hatásáról, a földmivelők egyoldalú gazdálkodásáról elmélkedve, e vármegye mintegy jövendő gazdasági feladatául a konyhakertészetet, ihlete a zöldség (s gondolom a vetemény termelést is) jelöli meg s végül csodálkozva kérdezi, hogy „Mi lehet az oka, hogy sem Nagykőrös és Kecskemét, sem a bolgár kertészek közvetlenül szemlélhető sikere nem illeti meg, a fehérholló számba menő egyeseket leszámítva, Békésmegye népét, hogy példájukon okuljon és példájukat kövesse? Ki az, aki ezt a problémát megtudná fejteni és különösen mi volna az, amit az érthetetlen közöny megtörésére cselekedni kellene ?“ E felhívás s az adott probléma megfejtése oly hatalmas közérdeket ás közel fekvő közszükséget képez, hogy méltó vele minden a népet szerető s becsületesen gondolkozó embernek foglalkoznia. Maga a szárazság is egy probléma, sőt Magyarország ujabbkori gazdasági életének egyik legszomorubb, legkeservesebb problémája, mégis a szárazságról, mint mindenki által ismert érezhető valóságról, máskor szeretnék többet mondani, most azonban gondolataimat lehetőleg az idézett felhívásra 6 az abban jelzett probléma megoldására óhajtom fordítani. Sokat lehetne erről írni, még többet beszélni ! Más Nagykőrös és Kecskemét fekvése, talaja s gazdálkodási viszonyai is mások. Nagykőrös és Kecskemét (hozzávehetjük Czeglédet és Abonyt is némi részben) maga is egy-egy nagy fogyasztó píacz, közel fekszik s kedvező az összeköttetése az ország legnagyobb fogyasztási piaczához : a fővároshoz, laza, könnyen mivelhető homokos, de termő talaja van. Népe mindig higgadt gondolko- zásu, józan előre látású s számitani és dolgozni tudó nép volt, különösen Kecskemété, melynek példáját aztán később a környék is követte, ezt a múltra nézve a históriából, a jelenre nézve pedig némi érintkezésből s leírásokból tudom. De szükségesnek tartom megemlíteni kiváltkép azok kedvéért, akik ezt nem tudnák, hogy a hirös Kecskemét város volt a múltban az, mely ép a felsorolt néperények következtében a török, a kurucz és labancz pusztításokból épen, hiánytalan és vagyonos lakossággal birt megmaradni s odáig fejlődni, hogy most úgy népe erényeit, mint gazdálkodását s gazdagságát példa gyanánt állítják az ország elé. Ezt pedig köszönhette annak, hogy az ellenséggel s önönmagával is mindig megtudott alkudni, forfélylyal is, áldozatokkal is csak azért, hogy el ne pusztuljon, hogy csendben és békében dolgozhasson, hogy nyugodtan tovább fejlődhessen ! Fejlődött is nemcsak nyugodtan, de biztosan és sikeresen is. Ezzel szemközt állítsuk a mi vidékünket, vagy mondjuk a mi vármegyénket s az ellentétet hamar megtaláljuk. Vármegyénk fekvése csak egy tekintetben kedvező : viz dolgában, de már talaja nehezebben munkálható, oly nagy fogyasztási piaczot, mint a felsorolt városok, nem képez, más nagy fogyasztási piaczokhoz távolabb fekszik, népe — meg kell adni derék, becsületes, dolgozni tudó és túlnyomóan dolgozni akaró — de mégis más : lobbanékonyabb természetű, kevesebb higgadtsággal és józan előrelátással bir s számitani kevésbé tud, vállalkozni kevésbé mer ! Önálló gondolkozásu szavaiban, de konzervatív, vagyis maradi jellegű tetteiben s gazdasága szintén konzervatív régi magtermelő. De hiszen ezek általánosan s régen ismert állítások s szinte magukban foglalják annak megfejtését, hogy miért nem követi vármegyénk lakossága Nagykőrös, Kecskemét és a bolgárok példáját, hisz ez utóbbiak mind előrelátók, haladni szeretők, számitani tudók s a mi népeink, igaz: derék, becsületes magyarok, de nem ilyenek s ráadásul áldozni nem szeretnek s különösen nem mindenre szeretnek, mert megsértenénk őket alaptalanul, ha el nem ismernénk, hogy iskoláiért, egyéb közintézményeiért s hazájáért nem eleget áldoz. De nem szeret áldozni a saját érdekében, mert megszokott gazdálkodását megváltoztatni nem szereti, minden újítást, minden erre való tanácsot bizalmatlanul, gyanakodva s nagyon sokáig néz s mi az eredmény ? marad a régiben; e miatt adósodik, szegényedik, pusztul, elégedetlen s kivándorol. Pedig kár érte! Nagyon kár! De hiába hozunk fel példát, hiába buzdítjuk annak követésére, nagyon keveseknél érünk czélt s egyesek boldogulása még igen kevés eredmény, tehát mi a teendőnk ? a tömeget kell megmozdítani, de hogyan ? f A Rákóczi rézdobja. Irta: Albert József. Beöthy Mihály urambátyám már a 80-ik életévét tapossa s óo év óta gyomlálgat az Ur szőlőjében. Az iskolaépülethez ragasztott kis múzeumában különös gonddal őriz egy ütött- kopott rézdobot. Még a dédapja hagyta a családra, aki néhai való felséges fejedelmünk, Rákóczi táborában dobos volt s a trencséni ütközetben sebet kapván, hazament a szülőföldjére meggyógyulni, ott érte a majthényi fegyver- letételnek gyászos híre. Azóta a család egy tagja mindig bele tanul a dobolásba s várták, reménykedve várták, mikor harsan fel újra a tárogató és mikor üthetik meg a Rákóczi rézdobját. Végre másfélszáz év után békövetkezett a 48-iki dicsőséges szabadságharcz. Beöthy Mihály uram mint nyalka, pörge bajuszu ifjú akkor Nagybácson volt jegyző és tanító egy személyben. Mivel három nyelvet beszélt, megbecsülhetetlen szolgálatokat tett a községnek. De ha a napi munkán átesett, előkereste az ősi rézdobot, ki-kivert rajta egy harczi indulót, azután nasybusan felsóhajtva félretette. — A dolog ugyanis úgy állt, bogy a falu nagy része: a zsöllérség, a nemzeti ügyért lelkesedett, de a hét szilvafás nemes urak sehogyse tudtak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy vége a kiváltságaiknak s Kossuthot elevenen belefojtották volna a mosoni Dunaágba. így történt, hogy a község két pártja, nehogy egyenetlenség törjön ki, a semlegesség álláspontjára helyezkedett, a tanítójukat pedig, aki náluk nélkül úgy sem akart elmenni, otthon tartották. Ekkép teltek a napok, mikor egy szép reggel a nemesség főkolomposa, Oros János uram, beállított a jegyzőhöz azzal a követeléssel: Írjon a nemesi família nevében egy folyamodványt ő felségéhez s tegye bele, hogy a nagybajcsi netnes urak életűket vérüket felajánlják a császárnak. Kis ember volt Beöthy Mihály, hórihorgas egy személy Oros János, de azért erre a kívánságra a kis ember úgy kipenderitette az ajtón a nagyot, hogy csak az udvar közepén szedte fel magát. Még ott is ráijesztett, hogy azonnal vasra vereti, mihelyt ezzel a kívánsággal még egyszer előhozakodik. Oros János uramnak vérbe forgott a szeme, kegyetlenül csikorgatta a fogát s megfenyegette öklével a tanitót: — No megállj, te éhenkórász ! Legyen egyszer itt a német, tudom Istenem meglakolsz ezért. Hát a német nem sokára el is jött. Hidat akartak verni a Dunán s Komárom alatt bekeríteni a magyarságot. Egy éjjel kihúzták ágyából a nótáriust s ráparancsoltak, hogy vezessen egy hidászcsapatot a Duna azon pontjához, a hol legsekélyebb a vize. Mit volt mit tenni? Beöthy uram ugyan másféle hidi vállalatról álmodozott, de a túlerőnek engedve, fogta a lámpát s szuronyok közt ballagott előre. A faluban akkor kezdtek a kakasok kukorékolni. Aludt az egész község, csak Oros János sejtette meg, hogy mi történt. Nem csoda hisz ő az emlékezetes találkozás óta folyton a németet várta, leste. Rögtön talpon temett s ólmos fütykösére támaszkodva várta a falu szélén azt, Sirolin Emeli az étvágyat éa a testsúlyt, megszia- teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofuíozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. Ilaffmann-La Reche & C*. Basel (Svájc), 99 Roehe“ Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. — Ára iivegenkint 4.— korona. Lapunk mai száma 12 cld.al.
