Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
2 BÉKÉS 1906. augusztus 19. jónk, haladásunk, közhasznunk és jövőnk érdekében könnyű lenne létrehozni s egyelőre nézetem szerint nagyon is versenygő pénzintézeteink vehetnék kezükbe a dolgot, már ami a terv, különösen alapítási fináncziális részét illeti, bár tudom, hogy a közönség is neki indulna, de mert ép indítani nehéz, ép azért szánnám a szerepet pénzintézeteinknek. Hiszen azért nagyon szépen termeszthetnének, sőt termesztenének egyesek is, mert előre is megjegyzem, hogy feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az alakítandó társaság az egyesek termesztményeinek vagy közvetítését, vagy átvételét megállapítandó alapszabályaiban saját kötelességévé tegye, illetve elvállalja. Hogyan és miképen kellene az alakítandó társaság alapszabályát megállapítani, a társaságot megindítani, szervezni s végül igazgatni, ahhoz is hozzá lehetne szólani, de már az e czikk keretében alig férne tneg s aztán azt hiszem meg is fog indulni az eszmecsere sj azt hiszem nemsokára, talán már a jövő évbení maga a'nagybani zöldségtermelés is, uj esz-1 mék is fognak bizonyára felszínre jutni s midőn én az adott probléma alapján az eszme termelést, bocsánatot kérek, hogy épen „zöld- ségtermelés“-sel kezdtem. Molnár Mihály. A közigazgatási bizottság ülése. — Augusztus 12. — Rövid, nyári ülése volt a közigazgatási bizottságnak hétfőn délelőtt, amelyen dr. Fabry Sándor főispán, — megszakítva menyházai tartózkodását, — elnökölt. Elnöki megnyitójában bemutatta a bizottságnak, egyben szívélyesen üdvözölte Gryneusz György helyettes pénzügyigazgatót és Pöppel Gyula kir. állam- épitészeti helyettes hivatalfőnököt, továbbá Schaller Flóris segédtanfelügyelőt. Továbbá a tárgyalás megkezdése előtt az elnök megemlékezett Rezey Szilviusz tanfelügyelőről, aki szép búcsúlevelet intézett a köz- igazgatási bizottsághoz, melyben 10 évig egyfolytában működött. A főispán elismerő szavakban méltatta a távozó tanfelügyelőnek a tanügy terén szerzett érdemeit, kifejtett s sikeres működését s indítványára kimondta a bizottság, bogy Rezey Szilviusz érdemeit elismerve, távozása felett jegyzőkönyvileg ad sajnálkozásának kifejezést. Ezután megemlékezett a főispán a bizottságnak egyik, igen érdemes tagjáról, Haviár Dániel orsz. képviselőről, aki egyházfelügyelői működésének 25-ik évfordulóját folyó hó 6 án ünnepelte. Indítványára kimondta a bizottság, hogy Haviár Dánielt, — mint a bizottságnak régi és érdemes tagját, — a hit és erkölcsi élet terén kifejtett eredményes tevékenységének negyedszázados évfordulója alkalmából, örömmel üdvözli. Áttérve a tárgysorozatban foglalt ügyek tárgyalására, legelsőbben is a vármegye alispánjának jelentése olvastatott fel, amelyet az alábbiakban egész terjedelmében közlünk. A múlt hóban történt közérdekű eseményekről szóló rendszerinti jelentésemet a következőkben terjesztem elő. A személybiztonság állapota általában kielégítőnek mondható, amennyiben 7 esetben előfordult jelentéktelenebb verekedéseken kívül Békésszentandráson egy gyilkossággal és Gyulán egy erőszakos nemi közösüléssel volt meg zavarva. Előbbi esetben Pálinkás Menyhértnét Rozália leánya agyonlőtte. Haleset 10 esetben fordult elő, s ezek közül 6 halált okozó volt. Az öngyilkosságok száma 3, az öngyilkossági kísérleteké pedig 1. A vagyonbiztonság csekélyebb értékű ingóságok ellopása által 18 esetben zavartatott meg. Ezenkívül Békésen és Köröstarcsán egy-egy, Gyula városában pedig három Ízben a legnagyobb valószínűség szerint kóbor czigányok által elkövetett ló lopások történtek. A tüzesetek száma a beállott nyári szárazság következtében nagy emelkedést mutat az elmúlt hónapokhoz képest. Az előfordult 40 tüzeset különösen a már keresztekbe rakott, de még a lábon álló gabonában is tett kisebb nagyobb károkat, igy Újkígyóson gróf Wenckheim Frigyes kárára mintegy 60 hold lábon álló búza és árpa, Mezőberényben pedig gróf Merán Jánosné boldisháti birtokán a bérlők kárára 1070 kereszt búza 7835 korona értékben égett el. Igen sok esetben a vasút mentén fekvő földeken a mozdonyból kipattant szikra által okozott tűz emésztette fel a gabonát. Ezenkívül takarmánynemüek, gazdasági épületek s beltelkes házak estek a tüzek áldozatául. Ezek után odaértem, hogy feladatunkat meg is jelölhetem ekként: az uj gazdasági irányt vármegyénkben áldozatokkal s a tömeg által kell megvalósítani ! Nem is bizonyítgatom azt, hogy a zöldség s veteménytermelés biztos és a magtermelésnél, vagyis a búza és kukoricza termesztésénél jövedelmezőbb, sőt kényelmesebb gazdasági foglalkozás, azt hiszem mindenki olvasta vagy hallott azokról a milliókról, melyet ilyképpen bekaszszál évente Nagykőrös, Kecskemét, Czegléd, Abony és közelebb Makó. Nem kell félni, ilyen jövedelmet mi is produkálhatunk, mert már érintett hátrányainkon kivüi előnyeink is vannak. Talajunk még termékenyebb s különösen e czélra ki- használatlanabb, vizeink vannak, munkaerőnk olcsóbb, nagy fogyasztási piaczot is nagyon kevés szállítási díjtöbblettel ép úgy kaphatunk, mint azok, hiszen ha a búzánkat, árpánkat, zabunkat, s mikor terem a kukoriczánkat is elviszi a vasút külföldre, ép úgy elviszi a zöldségünket is, ép úgy, mint azokót. Azt hiszem ezt meglehet érteni. Rátérek tehát arra, hogy mely áldozatokat kellene hozni és hogyan kellene ehhez a tömeget, vagyis a vármegye lakosságát mozgósítani, mert kétségtelen, hogy kivitelre kellene dolgozni, ahhoz pedig egyesek áldozatkészsége kevés. Nézetem szerint itt volna az ideje annak, hogy Békésvármegye gazdatársadalma ezen jövedelmező gazdasági ág meghonositásához s fejlesztéséhez egyesült erővel lásson hozzá. Egy részvénytársaságot kellene alakítani kisebb összegű: 50 — 100 koronás összegű részvényekkel, mely kivitelre dolgozna, iizlet- szerüleg és pedig akként, hogy akár terület- vásárlás, akár bérlettel a vármegye arra alkalmas községeiben s azok alkalmasabb terüle- tein nagy arányokban szakértő'k (és előre megjegyzem, állandó tisztességes meghatározott fizetésű szakértőkkel ez az »áldozat« egyik része) vezetése alatt üzletszerüleg és társaságilag termelne. Azt hiszem ily részvénytársaságot közBeöthy uramnak feldobogott örömeben a szive. Előkereste az ősi dobot s mikor megütötte, szinte hallani vélte dicsőséges Rákóczi harsány szózatát. „Dobosom, dobosom, udvari dobosom, Most néked megmondom : Ne azt verd, hogy: mars! marsi De azt verd, hogy: Rajta! Rajta 1 Rajta! Rajta! Utolsó nagy harczra!“ Kereken kijelentette, hogy segitsen a falu magán, ahogy tud, ő megy a fiatalsághoz. A többit már nagyon röviden mondom el. A nagybajcsi fiuk és dobos káplárjuk előtt Klapka mindig tisztelgett, ha a komáromi sán- czok előtt találkozott velük, annyira kitüntették magukat. A jeles tábornok maga tűzte fel a vitézségi érmet Beöthy uram mellére, de arra már rá nem birta venni, hogy tiszti rangot fogadjon el : ott maradt a nagybajcsi fiuknál. Húszán kerültek vissza a komáromi kapi- tuláczió után s velük együtt visza került a Rákóczi rézdobja is. De Beöthy uramnak erős a reménye, hogyha ö már nem is, de valamelyik unokája megüti még egyszer az ősi kurucz dobot, megüti, hogy: „Aki él, meghallja, Sőt azt is ki halva Fekszik felriasztja : Rajta! Rajta! Rajta! Egy végső, nagy harczra!“ aki öt oly halálosan megsértette. Mikor közelébe értek, éktelenül elkáromkodta magát: — Hej, erre amarra, ilyen meg olyan nótáriusa, ugye most itt a német?! Csak egy sza varaba kerül s felakasztanak. A százados mérgesen fordult német szóval a tanítóhoz; — Mit kiabál ott az a paraszt? — Hát kérem szépen, vitéz kapitány uram — felelte neki ugyancsak németül — az apám úristenét szidja s azt mondja, hogy elárultam a hazámat. — Állj! — kiáltott harsán}' hangon a százados — azonnal ide két káplár, fogjátok le ezt a kutyát s verjetek rá 25-öt ! Hej, magyarázta Oros kézzel-lábbal, még diákul is, hogy ő a császár hűséges alattvalója, Mindhiába, senki se értette a szavát, lekapták a tizkörméröl s ráhegedülték a huszonötöt. Mikor föleresztették, egyet lódítottak rajta s nem törődve pogány szitkozódásával, tovább mentek. Beöthy uramat pedig azalatt mindjobban furdalta a lekiismeret. Mégis csúnya amit cselekszik. ő a kuruczivadék viszi rá derék honvédőinkre az ellenséget!! Másrészről semmi útját nem látta a menekvésnek. Azt tette hát, hogy addig vezetgette holmi kacskaringós utakon a csapatot, mig szépen rájuk virradt s a keresett gázlóhoz értek, a túlsó parton már a neszt kapott honvédek ágyúi kívántak nekik jó reggelt. Az erre támadt zűrzavarban aztán szépen odább állott. Mehetett volna vissza, de most meg már a nemesi família boszujátol félt; azért fölkereste előbb a kisbajcsi kollégáját és elpanaszolta neki a baját. Sok tanakodás után abban állapodtak meg, bevárják az estét, együtt térnek vissza Nagyhajósra s ott majd kikérik az öreg tiszte- letes pártfogását A jólelkü aggastyán ugyancsak megörült, mikor elevenen viszontláthatta a tanítóját. Már az egész falu azt hitte hogy felkonczolták a németek s tanácstalanul maradtak abban a felfordult világban. A lelkiatya biztatta is Beöthy uramat, hogy csak menjen nyugodtan haza, még a hajszálát sem engedik meggörbíteni. Másnap, amint felkelt, ki volt az első vendége, mint nemzetes Oros János uram ! Olyan szelíd volt, mint a kezes bárány s a bajusza még akkor is lefityegett a nagy szégyentől. — Hát csak csúffá tett a német, az áldóját; — kezdte meg a szót, de ugyan vallja meg nótárius uram, mit mondott kegyelmednek az a csupasz képű majom, mikor megszólítottam ? — Hát azt hitte, hogy Oros uram rá akar engem beszélni, hogy vezessem a hamis útra őket s hiába magyaráztam aztán neki. hogy kegyelmed a császár hive, csak annál dühösebb lett. — No hát, német — fakadt ki Oros uram elkeseredve — ha nem hiszel a nemes ember szavának, meg is adod az árát. Tudja-e nótárius uram, hogy én voltam az, aki egy lélekvesztőn átkelve a Dunán hirt adtam a honvédeknek?! Most már én is azt mondom : Éljen a szabadság ! Éljen Kossuth Lajos! Jótállók érte, hogy az egész família utánam indul. Úgy is lett. Három nap alatt 30 nagybajcsi ifjú, köztük 15 nemes legény állott össze, hogy felcsapjanak Komáromban honvédnek.
