Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-17 / 24. szám

1906. junius 17. BÉKÉS 7 utóbbi előtte való napon utazott és vált meg leá­nyától, hogy 48 óra múlva borz isztó körü'mények közt hatottan lássa, a négy árvát, akik olyan aprók, hogy alig képesek eszmélni, mily fátumszerü csapás fosztja őket meg a legkedvesebb földi lénytől az édes anyától. A szegény asszouy temetése ma dél­előtt lesz. Találja meg a földben azt a csendes nyugalmat, amit a földön nem volt reménye meg­találni. Koczé Antal Gyulán. Koczé Antalt, akit a Nép színház által rendezett czigányverseny alkalmiból első dijjal tüntetett ki.a jury s a kit ez alkalom­ból az egész magyar sajtó igaz művészetéért osz­tatlan lelkesedéssel elismerésben részesített s őt művészi értéke szerint Kubelik mellé állították, egy előkelő newyorki színház igazgatója Amerikába szerződtette hosszabb vendégszereplésre. Koczé Antal most járja be zenekarának kitünőbb tagjaival együtt az országot, hogy elbúcsúzzék azoktól a helyektől, ahol őt már szívesen láttá i s igy búcsúzott el teg­nap este Gyulától is, ahol már egy alkalomból a Rákóczy ünnepélyen szerzett magának lelkes híve­ket s hagyott nálunk kedves emlékeket. A hírneves czigányprimás tegnapesti hangversenye alkalmából szép és intelligens publikum gyűlt össze tegnap az Erkel sziukörben, mely hangversenyről lapunk jövő számában referálunk. A gyulai torna-egylet folyó hó 29-én, délután 4 órakor tartja alakuló közgyűlését a vármegyeház nagytermében. Felkérjük mindazokat, kik a körö­zött iveket aláírták, valamint mindenkit, ki az egyletbe alapitó, reudes, vagy párto'ó tagul be­lépni kíván, hogy a jelzett közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Az előkészítő bizottság. Esküvő. Kováts Elemér dr. ügyvéd, tegnap déli 1 órakor vezette oltárhoz a Gyulán széles körökben ösmert Spur Istváu mérnök és neje, Hirsy Sarolta leányát, Sárikát. Talált tárgyak. A gyulai rendőrkapitányságnál egy fekete női napernyő és 3 drb liba gazdátlanul őriztetik, igazolt tulajdonosa ugyanott átveheti. A motoros kerekei alatt. Csabán Pap István bókés-bánhidai lakos egy kissé felöntött a garatra és két lovas szekerére ült, hogy egy kissé kikocsi- kázza mámorát. A postaépület előtt azonban beérte a motoros, mert Szabó István nem tudott elég gyorsan a síneken keresztül hajtani, a vonat el­ütötte a két lovat és a kocsit is. Pap kiesett a járműből, de egy kis horzsoláson kívül sem benne, sem az állataiban más kár nem esett. Öngyilkosság. Pusztaföldváron Kohn Sámuel kereskedőnél szolgált Csinos Anna, aki nemcsak hogy csinos volt, hanem feltűnő szép is. Múlt hé­ten délután valamiért keresték a leányt s minthogy nem jelentkezett, a házi kisasszony maga ment fel a padlásra a szükséges tárgyat lehozni. Nagy volt azonban rémülete, mikor ott látta a cselédet ülő helyzetben, egy czukorzsinegre felakasztva. A rémü­let kiáltására elősiető házbeliek az éppen ott időző orvossal levették a még meleg hullát s mindent elkövettek, hogy életre hozzák, azonban ez mái nem sikerült. Az ok után kutatva kisült egy levél- konceptusból, hogy a leány egy orosházi borból ba volt szerelmes, ki már több levelére nem válaszolt. A leány, kit különben szorgalmáért és jó magavise­letéért igen szerettek, elkeseredésében akasztotta fe: magát. Sztrájk a mübutorgyárban. A békéscsabai első magyar mübutorgyár iák mintegy 130 famunkása szerdán reggel sztrájkba léptek. A sztrájk oka az, hogy a gyár hót segédmunkása nem tagja a szerve zetnek. A hót végén azonban a sztrájk már meg is szűnt és a munkások újra dolgoznak. Kettős gyilkosság. Mezőbarényben 1906. junius 9-ón reggel Varga Károlyné Szekeres Mária 6 éves Károly nevű fiát szivén lőtte s a harmadfél éves Béla fia nyakát borotvával elmetszette, majd melléjük feküdve az ágyba, saját nyakát is megsebezte és su'yos sérülésével a helybeli kórházba szállíttatott. Az elrendelt vizsgálat feladata lesz kideríteni e nagy bűntett indító okát. Orosházi küldöttség a főispánnál. 13-án dél­előtt Veres József országgyűlési képviselő vezetése mellett Orosháza község polgárainak nevében egy négy tagú küldöttség kereste fel dr. Fábry Sándor főispánt. A küldöttség tagjai Veres Józsefen kivül Jankó Mihály, Torkos Kálmán és Berthóty Károly voltak. A küldöttség a gyulamezei földbirtok ügyé­ben kérte a főispán támogatását, aki készséggel megígérte közbenjárását az orosházai érdekek támo­gatására vonatkozóan is. A földvétel módozatai tekintetében az eladó gróf és a vásárló község között a megállapodás még nem jött létre. A mezóberényi rendőrbiztos lemondott. Annak a sajnálatos zendülésnek, amely pünkösd hétfőjén lezajlott Mezőberényben, az első áldozata maga az esetet előidőző Kolozsi Mihály, akinek a tapintatlan viselkedése okozta a zavargást. Kolozsi ellen ezért Popovics békési főszolgabíró fegyelmi vizsgálatot megelőző vizsgálatot rendelt el. Kolozsi Mihály nem akarván a fegyelmi eredményét bevárni, beadta állásáról való lemondásit amelyet el is fogadtak. Mivel pedig az okozott eset oly nagy mérvű nem volt, hogy a közérdek föltótien kívánná megbünte­tését, az ellene elrendelt vizsgálatot beszüntették. Kolozsi lemondását nagy megnyugvással vette Mszőberónv lakossága, amely az utóbbi napokig oly izgatott hangulatot árult el, hogy a járás fő- szolgabirája a mezőberényi csendőri kirendeltség megerősítését kérte az alispántól. Rövid zongorát keresnek havi bérletre. Czim a kiadóhivatalban tudható meg. Menyasszonyi selyem krig méterenkint, minden színben. Bérmentve és vámolva a házhoz szállítva. Dús választékú minta gyűjtemény postafordultával. Selyem­gyár Henneberg, Zürich. 3 százalékos jelzáloghitelbanki sorsjegyek konverzióját teljesen dij- és jutalékmen­tesen eredeti feltételek inellett eszközli és bejelentéseket úgy a régi sorsjegyek konverziójára, mint az uj kibocsájtásu sorsjegyek jegyzésére elfogad a Gyula vidéki 156 2-2 takarékpénztár részvénytársaság. Békésmegyei fehérkereszt egyesület. Jegyzőkönyv. Felvétetett Gyulán, 1906 évi junius hó 10-én a »Békésmegyei Fehérkereszt Egyesület« rendes évi közgyűléséről. Jelen voltak : gróf Almásy Dénesné elnöknő, dr. Ladies László titkár és ügyész, dr. Márki János pénztárnok, Léderer L íjosné, dr. Berkes Sándor, dr. Kún Pál. Elnök a megjelent tagokat szívélyesen üdvö­zölvén a gyűlést megnyitja. 1. Olvastatott dr. Lukács György levele, mely­ben az egyesületnél viselt elnöki állásáról lemond. Elnökké egyhangúlag megválasztatott dr. Fábry Sándor. 2. Az alapszabályok értelmében a tisztikar meg­bízatásának ideje lejárván, elnöknő felhívja a köz­gyűlést, hogy a tisztikart újjá alakítsa meg. Megválasztattak egyhangúlag: Elnöknőnek: Gróf Almásy Dénesné. Titkárnak és ügyésznek : Dr. Ladies László. Pénztárnoknak: Dr. Márki János, a szám- vizsgáló bizottság tagjainak: Dr. Berkes Sándor, Deimel Lajos és Gróh Ferencz. 3. Az elnöknő felhívja a közgyűlést, hogy az alapszabályok értelmében a választmányt újra ala­kítsa. A választmány tagjaiul egyhangúlag megvá­lasztattak : Berényi Árminná, Braun Mórné, Czó- bel Károlyné, Domby Kajosné, Fábry Sándorné, Fehérváry Czelesztina bárónő, Léderer Lajos- né, Somogyi Jánosné, gróf Wenckheim Dénesné. dr. Zöldy Jánosné, továbbá Ambrus Sándor, Gróh Ferencz, Hajnal Albert, Kún Pál, Kaczvinszky János, Novák Kamii, Szekér Gyula, Széli Imre, Weisz Mór és dr. Zöldy János. 4. Olvastatott a pénztárnok jelentése és szám­adása az 1904. és 1905. évekről, amely szerint az egyesületnek van 5 ágyalapitó, ll alapitó, 33 pár­toló és 117 rendes, összesen 166 tagja. 1904- ben bevétel volt 41839 korona 76 fillér, kiadás 831 korona 34 fillér s igy a maradvány 4108 korona 41 fillér, 1905- ben volLbevétel 43561 korona 1 fillér, kiadás 2057 korona 87 fillér, maradvány 41503 korona 14 fillér, amely összeg a folyó évre átho­zatott. A pénztárnok jelentése egyhangúlag tudo­másul vétetett, részére a felmentvény úgy 1904. mint 1905. évre egyhangúlag megadatott, s egy- szersmint a közgyűlés a pénztárnok urnák lelki- ismeretes buzgó működéséért köszönetét szavazott. 5. Dr. Berkes Sándor tag, előterjeszti, hogy a beteg gyermekek helyes ápolása, gyógykezelése czél- jából elsőrangú szükséget képez, hogy ezek a felnőtt betegektől elkülönítessenek. Ebből a czélból szük­séges volna, hogy Békésvármegye közkórházával kapcsolatosan a beteg gyermekek részére egy külön osztály állíttassák fel. Indítványozza, hogy ezen osztály felállításának lehetővé tétele czéljából az egyesület nemes feladatának megfelelöleg a rendel­kezésre álló tőkéből egy jelentékenyebb összeget engedjen át a kórház részére, esetleg azt, mint ala­pítványt tegye le A közgyűlés az indítványhoz elvben hozzá­járul, minthogy azonban annak elfogadása, esetén tőkeelidegenésről van szó, az indítvány tárgyalá­sára újabb közgyűlés összehívását rendeli el, annak határnapjául folyó hó 24-ikének délutáni fél 4 óráját tűzi ki, s felhívja az indítványozót, hogy akkorra indítványát részletesen kidolgozva Írásban terjessze elő. Kmft. Dr. Ladies László, Gróf Almásy Dtnesné. jegyző. . elnöknő. Gyulai élet. Most már véget érvén az exlex, boldog a magyar, mert adót kell fizetnie. Az állam költségvetése ugyanis helyreállván, most a mi költségvetésünk billen fel, mert ha minden két év alatt felszaporodott köztar­tozásunkat kifizetjük, jómagunk is exlex állapotba kerülünk. Mert hát természete már a magyarnak, hogy adót nem szeret fizetni még akkor sem, ha muszáj és szidja a finánezot mint a bokrot amikor bele kell nyúlni »pizir a lajbi zsebbe.« Mindezeken azonban segít majd a garádicsos adó, ahogy a progres­siv adórendszert elkeresztelték, nálunk pedig speczi- álisan az árendási föld kiparczellázása, amely olyan úrrá fog tenni bennünket gyulaiakat, hogy mindazok földbirtokosok lesznek közülünk, akik most napszámra támasztják a kőhidat, mig egy kis keresethez hozzá­jutnak. Ezek a földnélküli Jánosok akkor mind derék házas földes gazdák lesznek s úgy fognak adót fizetni, mint a peták, mert hogy lesz miből. Az azonban természetes, hogy a finánezot akkor is szidni fogják, mert nincs az a in. kir. tapintat, amely élvezetté tudná tenni az adófizetést, hiába is adta ki a minisz­ter, hogy az adóhátralékok behajtása körül a legna­gyobb tapintattal kell eljárni. A tapintatról jut eszembe az a plakát, amit bundába burkolózva va- ezogó fogakkal olvastam a minap valamelyik utcza sarkon, amely tudniillik arról szól, hogy a »szabad­ban való fürdés szigorúan tiltatik és csak a megje­lölt helyekre korlátoztatik.« Ezt a hivatalos hirdetést a rendőrség adta közre s örömmel tapasztaltam, hogy uépünk mennyire tiszteli a rendőrség intézkedéseit, nem láttáin a Körösben egyetlen egy fürdőzőt sem azóta, ellenben polgártársaink túlnyomó része über- cziherben jár, náthás és meleg bort iszik . . . Az időjárás ugyanis csúnyán megtréfál bennün­ket mostanában s úgy elsikkasztja előlünk a nyarat, hogy észre se vesszük, mire ősz lesz s szegény Herbertné hasztalan várja a Körösparton az uszoda- veadégeket, a rendőrkapitány tilalma dacára se kíván­kozik fürdeni senkise. S ilyen körülmények között uehezen állván be az úgynevezett uborkaszezon, Major

Next

/
Oldalképek
Tartalom