Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-10 / 23. szám

1906. junius 10. BÉKÉS 7 ■Sándor 60 fillér, Magda György 60 fillér, Kis Pé­ter 40 fillér. Fogadják ez utón is a rendezőség köszönetét. Nagy idők tanúja. Nem a negyvennyolczas idők elhunyt héroszáról, akiknek elhunytáról e czim alatt szokás megemlékezni, hanem egy felismerhetetlen szinü, valaha jobb időket látott, ütött kopott csézá- ról, a legsikerültebb hasonlattal élve köpőládaszerü lünet eltűnéséről kell elégiát Írnunk. Értjük alatta a gyulai omnibuszt, mely naponta 4-szer botrán- koztatta meg a közönséget a sugárúton, mikor két rósz gebével a vasúthoz ki és onnan vissza döczö- gött. Az omnibusz — Tanczik főkapitány dicsére­tére legyen mondva — most rendőri közbelépés folytán kivonatott a forgalomból, Most már nem jár az omnibusz, helyet ad a nemsokára üzembe lépő kisvasúinak, de azért nemsokára poraiból meg- élemedett főnix módjára uj életre kel, újra befestve és megjavítva uj hivatást nyer, Gyula és a város­erdő között fogja lebonyolítani a sanatorium és a város közötti forgalmat. Eljegyzés. Múlt János gyulai czipészmester vasárnap tartotta eljegyzését Kollár János czipész leányával Juliskával. Felfüggesztett élelmezési tiszt. A gyulai köz­kórháznak meg van a maga szenzácziója. A kór­háznál alkalmazva volt Bartos Gusztáv élelmezési tisztet a vármegye alispánja állásától felfüggesztette. A felfüggesztésnek okát a kórházi igazgató által bejelentett visszaélések képezték, melyeket Barto3 ur a közerkölcsiséggel szemben elkövetett, s a melyek lehetetlenné tették hogy állásában meg- hagyassék. Uj állatorvos. Megyeresi Gábor Kázmér okle­veles állatorvos Gyulán telepedett meg. Daimel Sándor dr. főjegyző ma tudatja erről a vármegye közönségét a megyei hivatalos lapban. Mozgófényképek. Az első magyar kosmograf társaság országos kőrútjában városunkba is elláto­gatott 8 ma este nagy estélyt tart a pavillonban. A nálunk még nem volt társaságról a vásárhelyi lap a következőket írja: Mozgófényképek bemuta­tása a Sasban. Nagy közönség előtt mutatta be, remek mozgó képeit a Sas dísztermében ünnep két estéjén a magyar kosmograf társaság. Mindkét estén egészen uj sorozattal lépett a közönség elé, mely sürü tapssal jutalmazta az igen derék társaság nagysikerű előadásait. Tiszta jó világitásu képei­nek [szemlélete igazi gyönyörűséget nyújtott. Az izgalmas, drámai képeket kaczagtató és páratlan sikerű bohózatos jelenetek tarkázták. Különös nagy hatást ért el Savanyu Józsi elfogatása. Szinte lélek- zetét visszafojtva nézte a közönség a budapesti gyorsvonat egyik fülkéjében lejátszódó drámát, majd a vasuttesten s a bécsi perronra berobogó vonat mellett történteket. — Yelencze ábrázolása elénk varázsolta a vízbe épített hires város poeti- kusan szép éjjeli képét. — A pajkos inasgyerek nagy hatást csinált; nagy hatást ért el az orosz nihilista boszuja és az egészen uj boszorkányvár. Műszaki rendőri bejárás A gyula—kígyós—apá- czai törvényhatósági útvonalon a kőanyag szállítás hoz szükséges iparvágány elkészülvén, sőt némely része már fel is szedetett, a kereskedelmi minister rendelete folytán pénteken tartatott meg a műszaki rendőri bejárás, melyen a vármegye képviseletében megjelent dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző s a miniszter kiküldötteként Széchy Károly vasúti és hajózási főfelügyelő. A mezöberényi zendülésről illetékes helyről a következő értesítést vesszük: Mezőberényben a la­kosság ünnepnapokon és vasárnapokon ősi szokás- szerint, a piacztóren gyülekezik és ott beszéli meg ügyes-bajos dolgait. így volt ez Pünkösd másod- napján is, a mikor az összegyűlt közönség a kocsi utat és a gyalogjáró utat is nagy tömeggel elfog­lalta. A közlekedés akadálytalanságának biztosítása érdekéből két rendőr, később maga a rendőrbiztos közbelépett, azonban a tömeg felizgatva, valószínű­leg a rendőri erélyes fellépés által, a hatósági közegeknek ellenszegült, megtámadta a rendőrbiz­tost, aki állítólag erős kitételt is használt. A két rendőr kardot rántott, s az esetleg súlyos következmé­nyekkel járható incidenst a csondőrség akadályozta meg, melynek védelme alatt a rendőrbiztos a köz­ségházára menekült. Erre a tömeg a községházá­hoz tódult 8 követelte a rendőrbiztos azonnali el­bocsátását. Hasztalan igyekezett a jegyző és biró a kedélyeket megnyugtatni, a tömeg fenyegető magatartása fokozódott. Erről a főszolgabírót azon­nal értesítették, aki a helyszínére kimenve, a vizs­gálatot azonnal megtartotta, a rendőrbiztost sza­badságolta, mire a néptömeg rendben és csendben széjjeloszlott. Intézkedett egyúttal a hatóság, hogy Mezőberényben a csendőrőrs létszáma felemeltessék. Megbízás. A vármegye főispánja Melis István szarvasi közigazgatási gyakornokot az önálló kihá- gási bíráskodással bizta meg, illetve a bíráskodás jogával felruházta. Jóváhagyás. A belügyminiszter jóváhagyta a „Szarvasi Leányegylet“ alapszabályait, a kereske-j delmi miniszter pedig jóváhagyta a törvényhatóság bizottságnak azt a határozatát, mellyel Haviár Lajos családja részére évi 500 korona kegydijat szavazott meg. A füzesgyarmati sztrájk alkalmából a vár- megye alispánja a múlt hónap végén mintegy két napot Füzesgyarmaton töltött, a hol a sztrájkkal kapcsolatban megtartott alkalmi vizsgálata során kiterjeszkedett a mozgalomra vonatkozólag tett összes hatósági intézkedésekre s azokat a törvényekkel és a törvényes rendeletek szellemével megegyezőknek, helyeseknek találta. Ez alkalommal kihallgatásokat is eszközölt, a melyeknek eredményeihez képest a tapasztalt rendellenességek megszüntetése czél- jabol szükséges összes hatósági intézkedések sürgős foganatosítását elrendelte. Ez alkalommal közöl­hetjük azt is, hogy miután a vármegyebeli köz- igazgatási hatóságok azt tapasztalták, hogy több helyen lelketlen izgatok a munkásokat és cseléde­ket hamis Ígéretekkel és biztatásokkal ámítva a a munka megtagadására biztatják, szigorú intéz­kedések foganatosítását rendelte el, oly esetekben, a midőn akar a munkások, akar a cselédek szerző dészerü kötelességeik teljesítését megtagadják. Eljegyzés. Bohnert József a békéscsabai taka­rékpénztár főkönyvelője folyó hó 2-án, eljegyezte Réthy Sándor és neje Simon Irén leányát Gizellát. Leugrott a vonatról. Békéscsabán Trabak orosházi ember felesége valami lopáson éretett s haza akarta a rendőrség küldeni, de csak nehezen tudtak a vonatba beültetni. Mikor a vonat már sebesen ment, Trabakné kiugrott s nagyon össze törte magát és be kellett a kórházba szállítani. Peticzió a csabai mandátum ellen. Tegnap uyujtotta be Ragályi Lajos dr. ügyvéd a királyi kúriához Kliment Pal és tarsai csabai lakosok nevé­ben a peticziót Achim L. András mandátuma ellen. A peticziónálók etetés, itatás, vesztegetés és a parasztpárt terrorizmusa miatt kérték a mandátum megsemmisítését. Merénylet a vonat ellen. Pénteken éjjel a gyomai Körös hídnál ismeretlen tettesek felszedték a síneket. Vérlázitó tervük az volt, hogy a vonatot kisiklassák, ami előre nem is képzelhető, óriási veres katasztrófát okozott volna. S e végzetes sze roncsétlenség majdnem be is következett. A Gyo- ma—nagyváradi 6212. sz. személyvonat már csak­nem berobogott Gyomára, mikor a vasúti őr észre­vette, hogy a sinek a hid előtt több méter távol­ságra fel vannak szedve. Alig volt annyi ideje, hogy a vonatot megállittassa, mely aztán felrakván a felszedett síneket, visszatért Nagyváradra. A gaz merénylők ellen nyomozás folyik. A csabai iparos ifjak művelődési egylete fen- állasának 30-ik évébe lépvén, pünkösd másodnap­ján nagyszabású ünnepségekkel ülte meg ezt. Dél­előtt istenitisztelettel, délután díszközgyűléssel, este a „Falu rossza“ műkedvelői előadásával ünne peltek. Talált pénz. Folyó hó 3-ín, Pünkösd vasár­napján a Maróthy-téren lévő sétakertben egy pénz- tarczában pénz találtatott, igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságnál átveheti. Lopás. Márkus Janos gyulai lakos kórházi telep bérlőjének kárára a pünkösdi ünnepek alatt 35 darab csirke és gabonanemü eltolvajoltatott. A rendőrség a tettest Mányi Mojsza gyulai lakos volt cseléd személyében megállapította, s ellene a bün- fenyitő eljárást megindította. A kétegyházi ev. ref. imaházra újabban ada­koztak : Újvárosi olvasókör részint saját adománya, részint báli jövedelem czimén 160 kor. Dr. Godán Ferencz dobozi orvos ur gyűjtő ivón: Dobozi ev. ref. egyház 10 kor., dr. Godán Ferencz 2 kor., Holdi Kálmán, Frank Ferencz, N. N., Durkó Fe­rencz, Szathmári Elek 1—1 kor., Lukács József, N. N. 50 fill., együtt 19 kor. Eddigi gyűjtésűnk 2929 korona 94 fillér, melyért úgy a szives adako- kozóknak, mint gyűjtőknek ez utón is hálás köszö­netét mond a gyulai ev. ref. egyháztanács. A tótkomlósi kuruzsló Jungmann Rezső dr., tótkomlósi orvosnak több ízben feltűnt, hogy néhány súlyosabb betegesetnél, a beteg hozzátartozói csodál­kozva mondották, bizony már a hires Macónó csodaszerét is megpróbálták és még sem lett jobban a lelkem. Az orvos utánna járt s megtudta, hogy a hires csodaorvos nem más, mint Klazó Mátyásné, 70 éves tótkomlósi asszony, ki szépitőszerek mellett főfájás és hektika elleni csodaszereket kotyvasztott s adagonkint bármi volt az, 80 krajczárért boldogí­totta a tudatlan népet s valószínűleg hosszú és reá nézve eredményes prakszisa alatt nem egyet küld­hetett paciensei közül a másvilágra. Jungmann dr. éppen akkor állított be a kuruzslónóhoz az elöl­járóság embereivel, mikor az javában kotyvasztotta a kenőcsöket és bájitalt. Egy egész kocsiderékra való ilyen kész szert s hozzávaló készletet koboz­tak el és vittek az elöljáróságra, mely Klazónét feljelentette a főszolgabiróságnak. Egy volt csendőr öngyilkossága. Körösladány községnek nyugalmát a napokban revolverdörrenés zavarta meg, amelynek nyomán egy emberélet sem­misült meg. Dús Károly 45 éves feleséges, gazdál­kodó dobta el magától az életet. Hogy miért, annak titkát az öngyilkos magával vitte a sírba. Dús nem régen még csendőr volt, majd megunva az unifor­mist, kilépett és gazdálkodni kezdett. Feleségével boldogan élt, annál feltűnőbb tehát az öngyilkos­sága. Dús különben, akinek tragikus vége iránt Körösladányban általános a részvét, szivébe eresz­tette a gyilkos golyót, mely azonnal kioltotta életét. Életmentők. Az orosházi ártézi kutnál folyó hó 28 án egy kis fiú beleesett a majdnem teljesen telt medenczébe. Már fuldoklott a kis fiú, mikor Keresztes József a kúthoz jött s a lábánál fogva kihúzta. A kis fiú sok vizet nyelt s úgy meg volt ijedve, hogy a nevét sem tudta megmondani. — Ugyancsak egy kis fiúcska ment a nénjével május hó 29 én délután az ártézi kúthoz Mig nénje a kantáját töltötte meg, addig ő a medencze szélén játszva, megcsúszott és beleesett a meglehetősen mély medencze vizébe. Bocskay József kilencz éves kis fiú ment arra s kihúzta a már-már fuldokló öt éves gyermeket. Lopás. Molnár Bálint békési tanyai lakos tanyáját ismeretlen tettes május hó 25-én éjjel fel­törte és egy szűrt, egy zacskó tarhonyát es másfél kilogramm szalonnát ellopott. — Nagyobb igényű zsivány járt Adamik János mezöberényi lako3 por- tájáu, kinek 32 darab libája cserélt gazdát május hó 25-én virradóra. A csendőrség mindkét esetben erélyesen nyomoz s valószínű, hogy a tettesek nem sokáig élvezhetik gazságuk gyümölcsét. Lopás. Lancsa János szarvasi-káka pusztai lakost a múlt héten az a szerencse érte, hogy csütörtök virradóra 24 darab tollasodni kezdő libáját s péntek virradóra pedig négy darab bárányát s egy uj kaszáját nyelestől, tanyája udvaiáról isme­retlen tettesek ellopták. Mázsás harcsa a Körösben. A köröstarcsai halászmesterek már napok óta halásznak egy hatal­mas harcsára, melyet a körös hullámiban Ladány alatt fedeztek fel. Mindent elkövettek, hogy hurokra kerítsék. Többek között a köröstarcsai vashidhoz horgot erősítettek. Ez a horog biztatta a halászokat legtöbb kilátással, mert a hatalmas szörnyeteg ezt pedzette leggyakrabban. A napokban azután már úgy látszott, hogy horogra kerül az óriási hal. A harcsa addig forgolódott a horog körül, mig végre a prédának vélt kis halat elnyelte és fennakadt. Nagy küzdelem fejlődött ki ekkor. Az óriási állat

Next

/
Oldalképek
Tartalom