Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-09-24 / 41. szám

1905. szeptember 24. BÉKÉS 5 gen kívül semmi baja nem történt. Ellenben a Csór kocsisa, Kerekes István, oly zuzódást szenvedett, hogy pénteken reggel a gyulai közkórházba kellett szállítani. Esküvők. Sebestény Ferenoz gyulai vendéglős házasságot kötött Sebestény Anna gyulai magánzó­nővel. — Vörösmarti Károly komádi asztalos mes tér házasságot kötött özv. Túri Ferenczné leányá­val Rózával. Tűz. Gádoroson. Özv. Tóth Sámuelne lakóháza szept. hó 13-án délután leégett. A kár 500 korona a ház biztosítva volt. A gyors segély és szélcsend a tűz terjedését megakadályozta. TŰZ Szarvason. A múlt héten két tüzeset volt. Hétfőn d. u. 4 órakor özv. Szemian Jánosné- nak, Betlehem város részén levő lakóháza gyuladt ki s lett a lángok martalékává. Kedden délben pe­dig az előbbi ház szomszédságában levő Veigel háza gyuladt ki s nemcsak a tető, de a padlásra felhordott sok takarmánynemü is elhamvadt Mind­két tűz esetné] úgy a tűzoltóság, mint a lakosság önfeláldozó buzgólkodásának köszönhető az, hogy a kigyuladt házakon kívül, a tűz tovább terjedni nem tudott. Mind két ház biztosítva volt. Baleset az esküvőn. Gruber Ssmu fiatal órás tegnap délelőtt tartotta nászát a zsidó egyház tem­plomában Weinberger Juliska kiBasszonynyal. Es- ketés közben a vőlegény hirtelen rosszul lett és összeesett. Óriási konsternáczió támadt a templom­ban a sajnálatos baleset nyomán s a szertartás csak perczek múltán folytatódott, a mikorra a vőlegényt föllocsolták és eszméletre kelt. Hamis ötven koronások. A kereskedelmi mi­nister rendeletben figyelmezteti a posta — és táv­iró hivatalokat, hogy az 50 koronás bankjegyek elfogadásánál legyenek óvatosak. A rendelet kibo­csátásának oka az volt, hogy mármarosszigeti posta — és táviróhivatalnál, a napokban 3 darab 50 koronás bankjegy hamisítványt foglaltak le. A hamisítványok alapszíne elmosódott, világos rózsa- szin kivitelük a valódi bankjegynél durvább : a feliratban ehelyett: „törvényes órezpénzt“, azt le­het olvasni: törvényes órezpenzt s mind a három darabon „Serie 1045“ és 48995 számozás van. Szerencsétlenül járt bandérista. A hétfő dél­utáni csabai ünnepség lelkes örömébe egy sajnálatos eset merült. Mikor a Csaba1 ifjak festői bandérista gárdája az állomás elé vonult Kossuth Ferencz fogad tatására, az egyik ifjú, Grijecs Farkas Józ ef alatt megbokrosodott a ló és hanyatt vágódott, miközben maga alá temette lovasát, aki ballábán czombcsont törést szenvedett. A szerencsétlenül járt ifjút azon­nal orvosi ke/elés alá vették. Sérülése súlyos ter­mészetű. A jó háziasszony titka. A jó háziasszony minden fémtárgya u. m. arany, ezüst, niokel, alfenid, réz, sárgaréz stb. tisztításához csupán a valódi Fritz Schulz jun. Akt. Ges Eger und Leipzig-féle Globus tisztítószert használ és ezzel pompás hosszú ideig tartó fényt nyer. Az összes eddigi kiállításokon a legnagyobb kitüntetéseket nyerte. Ezen tisztítószer az 1904-ik Szt. Louisi világkiállításon újólag dijat nyert. Ez is fényes tanúsága annak, hogy a Globus tisztítószer a világ legjobb fény tisztítószere. A Globus tisztító-kivonat három hites kémikus bizonyí­tása szerint mentes minden ártalmas anyagtól. Havonként 5 000.000-nál több doboz tisztítószer szállittatík a világ minden részébe, a föld minden országába. Állandóan használják katonai kantinokban, vasutaknál, nagyobb ipartelepeken. A fémhez szük­séges Neuburgi kavics krétát a készítő Fritz Schulz jutl. Akt. Ges. Eger und Leipzig saját bányáiból kapja. Ezért mindenütt csak Globus tisztitókivonatoi használjunk. Kapható minden drogériában, fűszer, szappanos és rövidáru üzletben. Mindenütt Globus tisztitókivonatot kérjünk a Globus védjegygyei veres csikban. Ferencz József keserű viz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. 36 8—10 Irodalom és művészet. Az e rovatban közlőit müvek kaphatók Dobay János könyvkereskedésében Gyulán, hol minden kül­földi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. A hírlapirodalom szenzácziója. A fővárosi zsur­nalisztika valóságos szenzácziója A Nap, ma az ország legradikálisabb legszókimondóbb, legnépsze rübb és legelterjedtebb ellenzéki napilapja. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a napnak s minden más lap megelőzésével már a kora reg gél i órákban kapja kézhez a vidéki olvasó. Reggel olvashatja a lap gazdag anyaga sorában a nap egész történet kritikáját: a teljes országgyűlést, a politikai införmácziókat, a külföld s a vidék híreit, színházi, törvényszéki, sport- és egyéb eseményedet, továbbá a pontos és teljes tőzsdejegyzéseket. A Nap főszerkesztője Ábrányi Emil. Politikai czikkeinek iegnagyob részét Ugrón Gábor, a magyar ellenzék e fényes nevű vezéralakja Írja. Belső dolgozót Hsai: Ábrányi Emil, Bródy Mihály, Feld Aurél, Gergely István, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós segédszer­kesztő, Holló Márton, Kadosa Marczel, Kemény Simon, Mezei Ernő, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Székely Miklós, Szabolcs Bálint, Thury Zoltán, Ugrón Gábor. Ez a névsor — élén Braun Sándor szerkesztővel — kész progiamm. Hangban, tartalom­ban, formákban, színekben s elevenségben ui ez az újság. Külön szenzácziója, hogy a legkorábban meg jelenő újság a legolcsóbb is. Egyes szám ára 2 krajezar, előfizetési ára egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hónapra 1 korona 40 fillér (70 krajezár). Az érdek­lődőknek A nap kiadóhivatala (Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utcza 9.) készséggel küld mutatvány- számot. Egy lapnak szenzácziós újítása. Az utóbbi időben nagy világlapok mindinkább meghonosítják azt az újítást, hogy az eseményeket történetük pilla­natában fényképeken megörökítik és olvasóiknak bemutatják. Ezen világlapokkal a Magyar llirlap, független politikai napilap nemcsak lépést tartott, de sőt messze felülmúlta őket, amennyiben nap nap után remek fényképekben mutatja be a napi ese­ményeket és azok szereplőit és egyébként is foly­ton eleven, friss és bő tartalommal jelenik meg. A „Magyar Hirlap“ Budapesten este jelenik meg és kora reggel odaérkezik minden vidéki városba. Előfizetési ára havonkint 2 korona 40 fillér, negyed- évenkint 7 korona. Ezen előfizetési árért az elő­fizetők házhoz szállítva kapják a lapot, ezenfelül havonkint egy kötet elsőrangú Íróktól származó regényt és karácsonyra egy pazar kiállítású disz- albumot ad ingyen a lapkiadó. Mutatványszámot bárkinek küld. ha ebbeli kívánságát a kiadóhivatallal, Budapest V., Honvéd-utcza 10., tudatja. Előfizetési felhívás. Mindenki olvassa „A Pol­gár“ politikai napilapot. Főszerkesztő : dr. Vázsonyi Vilmos országgült'si képviselő, ki publicisztikai működését kizárólag e lapnak szenteli. „A polgár0 megjenik minden nap reggel, vasárnap és ünnepnap után is rendkívül bő és gazdag tai falómban. „A pol­gár“ programmja a demokráczia, a radikális szabad- elvüség, a szoczialis igazság. Hangja szabad és nyílt. „A polgár“ a legolcsóbb, igazi radikális, szóki­mondó, irodalmi színvonalon álló, tartalmas újság. Főszerkesztője dr. Yázsonyi Vilmos köré a publi­cisztika és szépirodalom jelesei sorakoznak. Czikkeit, tárczáit Vázsonyi Vilmoson kívül ifj. Áb ányi Kornél, Benedek János orsz. képv., Bródy Sándor, Csergő Hugó (felelős szerkesztő), Kadosa Marczel, Krúdy Gyula, Lux Terka, Nagy Endre, Palotai Hugó, Szász Zoltán, Thury Zoltán stb. stb. Írják, A tárczarovatban egyéként hazai íróink legjobb elbe­szélései mellett nap-nap után egy-egy kitűnő kül­földi novellát talál az olvasó. „A polgár“ tartalma élénk és tarka. Hitei és tudósításai megbízhatók és kiineritőek. A nap teljes krónikáján kívül szóra­koztató, derűs olvasmányt is bőven ad az újság, humoros czikkei szatirizálják a nap eseményeit és derűs élvezetül szolgálnak az olvasóknak. „A pol­gár“ „Szoczialis ügyek“ ezimen külön gazdag rova­tot nyitott a dolgozó kispolgárok ezreinek, E rovat­ban a kispolgárok szakérdekei minden istápolásra találnak és szocziális fejlődésük érdekében e rovat küzd a toll agitácziójával. „A polgár“ fölöslegessé teszi minden más lap olvasását, mert benne min­den megvan, ami eseményt a nap krónikája fölvet és minden megvan ami az olvasó lelki épületére és szellemi szórakozására szolgál. Ily gazdag, ily élénk, ily tarka és kimerítő tartalma mellett is „A polgár“ negyedévre csak 4 korona. Kapható mindenütt, az utczán is és az összes ujságelárusitó helyeken. Egyes példány 2 kr., (4 fill.) „A polgár“ külön meglepő kedveskedéssel is szolgál az idén előfizetőinek, amennyiben karácsonyra gyönyörű kiállítású Naptárral ajándékozza meg őket. „A pol­gár naptára“ 250—300 oldalon, művészi kiállításban, számos művészi képpel, legjobb Íróink elbeszélései­vel, költeményeivel és karczolataival fog megjelenni. Benne lessz az év története is képben és Írásban, azonkívül számos hasznos, oktató orvosi, jogi. stb. tanácsadó czikk, úgy hogy e naptár szinte nélkülöz­hetetlen szükséget fog betölteni a polgári családok­ban. „A polgár naptárá“-t megkapja „A polgár“ minden előfizetője. „A Polgár“ előfizetési árai,1 melyek ellenében a lapokat házhoz szállítják. Egész évre 16 korona, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona, egy hóra 1 korona 40 fillér. Kiadóhivatal: Budapest, VII. kér., Eötvös-utcza 37. szám. 1905. november 1-től pedig VI., Nagymező-utoza 12. szám. Nagy Sándor és Dárius Kodománnusz ütkö­zete az Isszosz mellett. A klasszikus korban, a mozaik-díszítést igen kedvelték. Ez a művészet kü­lönösen a római császárok korában virult. A klasz- szikus kornak legpompásabb, legnagyszerűbb reánk mnradt, világhírű emléke, az itt bemutatott kép : Nagy Sándor és Dárius Kodománnusz ütközete. Ez a kép nemcsak a mozaik munka terén mutatja be az ezer év előtti klasszikus kor művészetét, de egyúttal műemléke az ókori festészetnek. Ezt a vi­lághírű mozaik-képet a pompei ásatásoknál— 1831. okt. 24-én — fedezték fel, ahol egyik pompei ház padlózatát ékesítette. A kép baloldala erősen meg­sérült. A hiányzó képrész fölött azonban szeren­csére sértetlenül emelkedik Nagy Sándor alakja, a ki maga támadja a kép közepén, harczi szeke­rén látható Dárius Kodománnuszt. Mikor a képet kiásták, a színek teljes erejükben hatottak, élénkek voltak, de a kiásás után, a levegőn veszítettek élénk­ségükből ; de azért még mindég látható, hogy mily pompás kép volt az a maga tökéletességében. Ez a rendkívül becses műemlék élénken tárja elénk a görög-római történelmi festészetet, melynek emlékei sajnos elvesztek, melynek becséről csak az ilyen kőbe rakott művészi kép nyújt némi fogalmat. Ezt a műemléket rendkívüli mübecsének méltatásául, eredeti színezésében mutatjuk be. A becses műkin­cset most a nápolyi nemzeti múzeumban őrzik. 44.000 előfizetővel dicsekedhetik Tolnay Világ Lapja, melyet királyi közjegyzői okirattal tud igazolni. Ez igazán páratlan eredmény a képes lapok történetében. Százával érkeznek az elismeré­sek az előfizetők részéről Tolnay Világ Lapjához, s legyünk őszinték, azt meg is érdemli ezen lap, mert rendkívül érdekes, tartalmánál fogva minden­kinek az érdeklődését magára vonja. Ha valami nagy szenzácziót olvasunk a napilapba, a legnagyobb áldozatok árán is megszerzi annak képét Tolnay Világ Lapja, s már a legközelebbi számban beu­talásuk az illető arczképét. Ez a lap igazi külön­legesség. 8 ha tekintetbe vesszük, feltűnő olcsó előfizetési árát bátran mondhatjuk hogy nincs oly c alád ahol ezen lapra szükség nem volna. Kérjen egy mutatványt Tolnay Világ Lapjából, ott rész­letes felvilágosítást talál, a külön a laphozjáró ajándékra nézve is, de ha előakar fizetni előfize­tési ár félévenként 4 forint helyett 2 forint 48 krajezár. Előfizetések a Magyar Kereskedelmi Közlönyhöz küldendők, Budapest, VII., Károly- körut 9. Színészet. Már csak két előadás van hátra a saisonból és azután eltávozik Somogyi miivésztársasága körünk­ből, hogy bevonuljon téli állomására, Nagyváradra Az utolsó hét a jutalomjátékok hete volt. És ezeken, — bár közönségünk kitett magáért, — mégis a kel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom