Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-09-03 / 38. szám
XXXVII. évfolyam. Gyula, 1905. szeptember 3. 38-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre ............ 10 K — f Fé l évre................. 5 K — f Évnegyedre............ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ES KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Az iskolai év kezdetén. A gyermeknevelés nagymunkájában a szülők és tanítók részéről együttes működés szükséges. Az egy czólra törekvő együttes működésnek azonban az élet gondjai, a szülők foglalkozása és a tanítóknak munkával való túlterhelése gátakat raknak. A gyermeke jövőjéért és szivbeli nemességéért aggódó szülőnek és a hivatásának élő tanítónak azonban nem szabad a gátakat ismernie abban a munkában, melylyel a hazának hasznos polgárt, a vallásnak istenfélő embert képeznek, nevelnek. Ezen okból a szülők és tanító között a barátságos és feltétlenül bizalmas érintkezésnek soha sem szabad megszűnnie. De nem csak, hogy megszűnik, hanem a legtöbbször nem ts keletkezik mai napság valamelyes érintkezés közöttük. Sok szülő megelégszik avval, ha a beiratáskor bemutatja magát és gyermekét, azután dolga után lát éi egész esztendőben ügyet sem vet a gyermek szorgalmára és magaviseletére ; sok szülő meg éber figyelemmel kíséri azt, hogy a tanító nem büntette-e meg a túl kedvest és mihelyt arról értesül, azonnal szalad a tanítóhoz veszekedni, nem azért, hogy miért nem büntette meg szigorúbban az erkölcsben, vagy szorgalomban hanyatlottat, hanem hogy hogyan merte egyátalában büutetni azt, akinek ő fáradsággal keres kenyeret. Mindamaz okokról, melyek a szülőket és tanitókat a gyermek nevelésben egymástól elkülönítik, együttesen akarok szólani a szülőkhöz most az év elején és a szeretet melegével adott tanácsokat, talán észre is veszik, talán meg is látják, talán meg is figyelik, talán meg is fogadják. Az olyan öreg tanítónak, mint amilyen Isten különös kegyelméből én is vagyok, sok tapasztalása van arra nézve, hogy egy-egy nemzedék fejlődésében a hibákat észrevegye, az előnyöket meglássa. A mai nemzedék f ej - í lődésében, sajnos ! csak hibákat lehet .észre-j venni. Ezek a hibák azonban olyan nagyok, hogy már bűnökké fajultak és kezdik magyar nemzetünket ősi erényeiből kiforgatni, kivetkőztetni és léhává, alaktalanná gyúrni. Ezek a hibák, ezek a bűnök aggodalmassá teszik azokat, kik a nemzetért magáért rajonganak, kik lelkök minden tehetségét, testök minden fáradalmát arra szentelik, hogy a népet tudományban és erkölcsben előbbre vigyék, megerősítsék. Én úgy veszem észre, hogy mindama hibák, melyek nemzetünkben lábrakaptak, egyetlen egy forrásból származnak. Ez a forrás a gyermek túlságos dédelgetése, ami bölcsen magyarázva tökéletes szeretet hiány. A gyermek túlságos dédelgetésének ál talánosságban val > elterjedését és rendkívül ártalmas voltát bölcs férfiaink egyike, Madách Imre, a nagy költő, már a múlt század hatvanas éveiben meglátta és világra szóló munkájában az »Ember tragédiájában« ezen szavakkal fejezte ki: nNem messiás-é minden újszülött? Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak s csak későbben fejük szokott pimaszszá.“ A mint tehát a bajt megtaláltuk, kötelességünk mindannyiunknak azon dolgoznunk, hogy a mérges vizű forrás eltömessék. az életet adó pedig megnyittassék. Ezen ókból felemlítem mindama rosszat, melyek a gyermek túlságos dédelgetéséből keletkeznek. Már a legzsengébb korban ki fejlődik a vakmerőség, az akaratosság, mely szembeszáll a szülői akarattal, a szülői tekintéllyel. Ez a vakmerőség azután létrehozza az engedetlenséget, mert a szülő az akaratos- kodó gyermeknek inkább teljesiti kívánságát, hogy sem büntetéssel is megfékezze azt. A néha-néha alkalmazott szigorúság, amikor t. i. tűrhetetlenné kezd lenni a gyermek zsarnoksága, már nem javít, hanem daczot nevel la lelkében. A szülő fájdalommal veszi észre, jhogy mennyire romlott már a gyermeke, hogy tehát a daczot megszüntesse, még jobban kerüli akaratának, parancsolatának nyil- vánitá át és igy egészen magára hagyja a gyermek leikületének kialakulását. Kis is fejlődik azután a gyermekben az önzés, ennek révén pedig az örökös játék-keresés. Mint a hogy egyik lánczszem beleakaszkodik a másikba, úgy folytatja a játékszenvedélyt az öröm- hajhászat, a dologkerülés. A mely emberben pedig ezek a hibák csirát vertek : az egész életére nézve szerencsétlen ; szerencsétlen, mert a mint vágyainak, szükségleteinek kielégítésére nincsen eszköze és ezen eszközt csak munkával tudná megszerezni, állapota Isten elleni zúgolódásra ingerli, a valids- talanságba vezeti. így lesz az elkényeztetett gyermekből kötelesség nem ismerő, játékos, iszákos, a ki elveszett az Istenre és hazára nézve és oda jut, hogy mindenkiben ellenséget lát, de azt, hogy valójában ő az ellensége minden jónak, minden szentnek, nem bírja felfogni, megérteni ; várja az egész emberiségtől a felebaráti szeretetnek ő irányában való gyakorlását, de ő .maga ebből a kötelességéből nem ismer egy parányit sem. A legszomoritóbb a dologban az, hogy a legszegényebb sorsú szülők gyermekei vannak a legjobban elkényeztetve. Ők ugyan tagadják s a tanító bizonyításával szemben azt mondják, hogy ugyan mivel kényeztethetnék ők el a gyermeket, mikor mezítláb járatják s alig tudják kenyérrel táplálni. Nem veszik számba azt, hogy nem abban rejlik az elkényeztetés, miszerint a gyermek testét finom ruhával burkoljuk és jó eledelekkel hizlaljuk, hanem abban, ha vágyaiknak gátat nem szabunk. Ez az oka, hogy dolgos, hűséges cselédet alig-alig találunk. Ez az oka, hogy a fölcseperedett ifjúság erkölcstelen. A mélyebben látó ember szive igazán TÁROiA. Átmenetek. Irta : Verner László. Első stádium. Gizuczi pompás, aranyos baba. Kis pofók képe van. Csipkés fökötöje mögül szelíden simul ki aranyszínű haja. Soha sem sir. Mindig mosolyog. Arczán hajnalpiros sugár sütkérezik, mi a ráczuppanó csókoktól lesz pirosabb. Szelid, kék szeme oly szépen beszél. Ah, mily sokat is értenek e tekintet alatt a papa, meg a mama. — Látod papus, Gizuczi engem szeret jobban, látod, rám néz! — Látom. De most! Úgy e Gizuczi, engem szeretsz ? Szólj! Mondd, aranyos bábé, szólj. — Gizuczi még nagyobbra tágítja mosolygó szemét. Hatalmas diplomata. Egy utcza felett elszálló lény után pillant, igy odázza el a választ. Most a papuska babusgatja. Három szobán sétál végig s ringatja karján a búsi babát, a kincset. Mikor a harmadik szobába ér, elmaradt tőle a feleség. Hirtelen végig pillant, aztán nagy csókkal zárja le kis időre a baba szemeit. — Szakasztott az anyja, — dörmögé édes szeretettel. Aztán visszamegy a feleségéhez. Csöndesen ölébe rakja a kis terhet. — No legyen most a tied egy kicsinyt. Akkor meg a feleség megy végig a szobán. Hirtelen végig pillant s friss csókkal szerzi meg az apjáét. — Szakasztott az apja, — merül el boldogságában. És ragyog a boldogságtól. En még látom a boldog anya feje körül az arany holdat is, a mivel a szenteket festik a piktorok. Második stádium. Gizuczi kibújt már a pólyából. Már ötször kapott kriszkindlit. Még mindég olyan aranyos, I sőt talán aranyosabb. Csupa ész, csupaszellem! Iskolába jár, aztán tele rakja ott sok széppel azt a kis okos fejét. — Ah, mily szép vonásai vannak. Nézd azt az á—t, mily szabályos, mily okos, édes. —• Nézd a kicsi kacsóját 1 Hogy elmasza- tolta magát a kis malacz. Csupa igyekezetből. — Gizi pompás gyerek ! — Gizi talentum ! — Gizi genie ! — Öröme életünknek! — Oh, kedves muczus, mennyire ismeredi — Oh, piczi, czukros, lehet-e más a te leányod ? Harmadik stádium. Giziből Giza lett. Még jobban látszik, mily bőkezűen bánt a természet vele. Arany fürtéit bokáig növesztette, kecses ujjai nem görbülnek el a zongora billentyűin. Most már nem olyan herczig, olyan mosolygós. Homlokáról komoly gondolatok nyernek kifejezést. Az utczán nem bámul el csacskamódra. Figyelmes, előzékeny, de ritkán derül ki arcza. Dukál is. Most jár táncziskolába s a héten játszott, mint műkedvelő. Sokszor ki akar ömleni kebléből a nagy boldogság egy vidám kaczajban és oly jó lenne megkeményiteni lelkét, de lehetetlen, mit szólnak neveléséről ? Ma-holnap hosszú ruhát ölt, elvégzi a leány- gimnáziumot, agyában megfordul olyan gondolat is : bálkirályné lesz, neki tudnia kell, mit cselekszik. S komoly marad és büszke. Iskolába jön, iskolába megy. Nem tekint fel soha. Ha ismerős jő, szerényen elmondja a „Jó napot“-ját, de a legtöbbször ő várja ki előbb a másik ajakáról. Negyedik stádium. Ah, a legszebb stádium! Gizucza már se nem Gizi, se nem Giza, de Gizella nagysám. —■ Hogy az utolsó évet a neveidében végzé, annak is kerek két hónapja. Azóta hosszú ruhát öltött, a szobában legXja.p’u.nls: ma,i száma, ÍO old.a,l.
