Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-09-03 / 38. szám
2 BÉKÉS 1905. szeptember 3. elszorul, ha a legifjabb nemzedék erkölcsi hanyatlását figyeli és ha elgondolja, hogy ennek leginkább a szülői oktalan dédelgetés az oka : nem lehet, hogy föl ne jajduljon és kérve ne kérje úgy az egyházi, mint a világi elöljáróságot és mindazokat, a kik tehetnek valamit, hogy oktassák ki a szülőket a helyes nevelésre, hogy az elemi iskoláknak föfeladatává ne a száraz tudomány tömést tegyék, hanem az emherjavitó nevelési eljárásnak a szülőkkel együttes alkalmazáséit és gondos keresztülvitelét. Amit a mai kor álapostolai az emberi méltóság megóvásának és az egyéni érték megbecsültetósének czégére alatt hirdetnek: az nem egyéb, mint az önzésnek a legmagasabb fokra való állítása, czifra takarója a kényelem szeretetnek, vagy jobban mondva, az ellenérték nélküli kényelem követelésnek. Az igazi ember igazi méltóságának és az egyén igazi értékének legmagasabb fokra emelését csak a hit törvényeinek megtartó' sával érhetjük el úgy az egyesekben, mint a tömegekben; ez a törvény pedig az, mely igy szól: „Szeresd az Istent és felebarátodat!“ Ismétlem, hogy e törvénynek minden tekintetben pontos megtartása emeli föl az embert arra a magasztos tekintélyre, melyet a teremtő czélul tűzött eléje, nem pedig e törvénynek elcsürése, elcsavarása. Tökéletes embert nevein; legyen czélja minden szülőnek ! Ez nem is olyan nehéz dolog, mint aminőnek látszik. Nem kell hozzá egyéb, mint körültekintő, óvatos, de épen azért igazi, forró szülői szeretet. Az eszmélni kezdő gyermekben önkénytelenül keletkezik az a biztos tudat, hogy a szülő révén őt semmi rósz nem érheti. Ez az alapja az odaadó engedelmességnek. Keletkezését a szülő úgy mozdítja elő, ha a kisdednek vágyait már a pólyában zabolázza. Nem adunk mindent a kezébe, ami után repes, ami után kapkod. Későbben is folytonosan figyeljen arra a szülő, hogy akaratát ellentmondás nélkül, készségesen, a szülői tekintély előtt szeretetből, ragaszkodásból származó alázattal és türelemmel teljesítse a növekvő gyermek. Madách Imre említett költeményében azt is mondja : „Okoskodás a tett halála !“ Igaza van. A tökéletes ember nevelése tekintetéből a szülő kivánságainak, parancsolatainak okszerű kimagyar ázásár a nincsen semmi szükség. A gyermek akaratosságának első lépcsője ez a kérdés: „Miért?“ E kérdésre a feleletnek soha, semmiféle körülmények között nem szabad másnak lenni : „Azért, mert te szereted anyádat és apádat és mi kívánjuk, hogy megtedd.“ Természetes, hogy a szülő kívánsága és parancsolatja meggondolt legyen, nehogy a gyermek testi, vagy lelki erejét fölülmúlja annak teljesítése. Ne hitesse el a szülő magával azt, hogy akaratoskodását elhagyja a gyermek, ha okoskodik. Dehogy hagyja, dehogy hagyja! Természetévé válik és mint dacz, makacsság és elkeseredés kiséri végig az életen és veszélyezteti még üdvösségét is. Az odaadó engedelmesség megaranyozza a gyermek lel k ül étét éz a szülők életét. Boldogságot költöztet s kunyhóba, reményt kelt a szivekben a jövőre, megnyugtat a jelenre. Kedves Anyák! Tegyétek hát odaadó engedelmessé gyermekeiteket. Tanítsátok beszélni kezdő kisdedeiteket, imádkozni és az imádság által csöpögtessétek beléjök az isteni félelmet, mert az isteni félelem a bölcseség kezdete. Az odaadó engedelmesség által fojt sátok el a gyermekben keletkező önzést, de ápoljátok az emberszeretetet; ne a test örömeit nyújtsátok jutalmul szeretteiteknek, hanem a lelki örömek fölismerésére, élvezetére és megbecsülésére tanítsátok meg őket. Csináljátok úgy foglalkozásotok rendjét, hogy gyermekeitek már a legzsengébb korban segítsenek nektek a dologban, ezáltal dolog szeretővé nevelitek, és soha semmi körülmények között ne hagyjátok foglalkozás nélkül őket, a lustaságnak és hiúságnak még árnyékát se tűrjétek meg bennök, vagy dolgozzék, vagy játszók a gyermek, mert a játék is foglalkozás. Ilyen módon munkabíróvá erősödik a gyermek és kötelesség teljesítővé válik. A dologszerető, kötelesség teljesítő és munkabíró ember sorsában megnyugszik, Isten és emberszeretővé nemesedik és mind ezen a világon, mind a másikon boldoggá teszi önmagát. Értsétek meg jól! Nem az Isten, nem az emberik teszik boldoggá az egyes embert, hanem önnön maga. Az Isten, aki a szándékot malasztjával felkölti és igazgatja, csak megengedi, az emberek pedig csak elősegítik, hogy boldog legyen valaki. Ha igaz az, hogy egyénekből áll a nemzet, akkor igaz az is, hogy az egyén képe a nemzetévé alakul. A milyen íze van a tó egy csöpjének, olyan ízű a tó vize. Dologszerető, munkabíró egyének ugyanolyan nemzetet alkotnak. Ha őseink nem voltak volna dologszer ;tő, munkabíró, istenfélő, emberszerető, erkölcsös és türelmes emberek, bizony nem tarthatták vala fel hazánkat ezer évnél is tovább. Újabb ezredévekig szintén csak úgy maradhat fönn, ha lekoptatjuk magunkról azt a mázt, melyet a divatos önzés kent ránk és gyermekeinket úgy neveljük, mint a vallás tanítja : „Úgy szeressétek magatokat, hogy a magatok szeretete helyes legyen !“ Ha mi, a tanítók és a papok, nem megyünk, mert nem mehetünk el mindnyájatokhoz azért, hogy a gyermek nevelésben tanácsokkal lássunk el benneteket, vagy útmutatást adjunk e tekintetben : keressetek ti lel bennünket, mi nem fogunk elzárkózni előletek, hiszen azt a nevet viseljük, hogy néptanitók és leXkipásztorok; hivatásunk benneteket oktatni, tanitani; csak -arra kérlek, hogy teljes bizalommal, igaz szeretettel jöjjetek, mint ahogy én szólok hozzátok e sorokban, mert higyjétek el, hogy a gyermek nevelés nagy munkájában a tanítók és szülők együttes működése okvetlenül szükséges. Domonkos János. T a n ti g y. nagyobb kedvelője az ablaknak, hamiskásan tud kaczagni, de legnagyobb mulatsága dévajkodni a firtlis urfiak bókjain. Azt sem mondhatnék, hogy a kardcsörgést unja. De nem ám! Hogy törnek kegyéért a férfiak. Hogy lesz ellenséggé jó barát, ha ő valamelyikkel többet „foglalkozott.“ Neki ez olyan regényes, olyan szép. Azok a regények, mennyi szép is van azokban! Béla meg oly ügyes azok kiválasztásában. Apróra ismeri az Ízlését! Azt a szelíd, odaadó szerelmet olvassa legtöbbször, melyért — ah! hihetőleg — Béla föláldozza életét. No, ezért megkinozom. S ügyesen elpari- rozza a Béla ostromát, aki reményt vesztve, marad el s kezdi másnak hordani a regényeket, melyből csakhamar, Bélára nézve, a házasélet regénye kezdődik — mással. S Gizella nagysám arcza elborúl, szive elkezd vergődni, mégis ő vesztett e csatában. Hja, a csatában vannak győzök és legyő J zöttek. Ebben a háborúban azonban tán mindkét fél vesztett. De sebaj! Béla helyett van húsz. Dús választék. Van köztük szőke, barna, göndör és szöghaju, vidám és szórakozott, jó parthie és nulla. Csakhogy (iizella nagysám nem tudja , azt, hogy ezek egyike seui akar nősülni. Mikor kiveti a hálót, elmenekül a zsákmány, egyre gyérül, fogy, mint a nap melege közeledő öszszel. Ötödik stádium. Gizella még mindig szépség. Ünnepelt bálkirálynő. Szerepel mindenütt, ahol szerepelni lehet, de már ismeri, milyenek azok a naiv lánykák. Amilyen ő volt hajdan. Hogy mosolyog ehhez. Mikor a regények nyomán érezte, hogy van tiszta szerelem, hogy az a föld menyországa, hogy a nélkül sivár az élet, hogy mu- lékony minden élvezet. — Ah, mily naivitás és mennyire vissza- kivánja. De nem jön . . . ! A platonikus szerelem, délibábos költői agyrém, melyről beszélhetnek ők is, de nem tudja hinni. — Nem hiszem, nem hiszem! — toppant lábával, mikor végig fut tekintete egy idylli képen, melyet egy fiatal élvez át a bál tömkelegében. Csak egy elmerülés van szemükben, nem beszélnek semmit, mégis oly igen feszíti keblüket e sejtelmes boldogság. Nem hiszem, nem hiszem 1 Azok sem boldogok! Azok is csak játszanak! Hatodik stádium. Gizella nagysám ma felette bosszús. Alaposabban ügyel a tükörbe és több rút ráncait vesz észre arczán, ezüst ha szálat fésülés közben Szive elszorul, aztán hangosan dobog. Hogy tetézze a sors szenvedéseit, gyermekmulatság hangzik az udvarról. Mindég jobban verődik be a lárma, mindég jobban kavarog ereiben a vér, ezt a keserűséget nem lehet el- fullasztani, szinte a düh környezi. Reszketve szakítja fel az ablaktáblát, szeme czikkázik, ajka vonaglik : — Elhordjátok magatokul A bádogosék Ödönkéie kérőre fogta a dolgot. És szól a naiv hang esengve: — Tűrjön meg bennünket Giza néni ! Hetedik stádium. Egy világgyülölő öreg kisasszony. Uj tanterv és utasítás az elemi népiskolák számára. Az 1877-ben kibocsátott népiskolai tanterv, mely immár 28 év óta szolgál alapjául az elemi oktatásnak, a jelen iskolai évvel hatályát veszti s az 1906—1907-dik iskolai évtől kezdődőleg helyét uj tanterv és utasítás foglalja el. Legalább igy rendelte azt el Berzeviczy Albert dr. volt vallás és közoktatásügyi miniszter 1905. évi junius hó 16-án 2202. elnöki szám alatt kelt körrendeletében. Minden intézmény, melynek élén hivatásos vezetők állanak, haladásnak, tökéletesedésnek van alávetve. Az uj tanterv és utasítás gondos átvizsgálásánál lépten nyomon arra a jól eső meggyőződésre jutunk, hogy itt egy monumentális munkával van dolgunk, melynek megalkotói a puszta szó dicsére ténél nagyobb, maradandóbb elismerésre tarthatnak számot. Ez a szilárd szerkezetű remekmű közel 400 oldalra terjedő testes könyv alakjában jelent meg ; három részre oszlik: I. r. az »Előszó«; II. r. »Az elemi népiskola tanterve« ; III. r. »Utasítás az elemi népiskola tantervéhez.« Igen érdekes és értékes mindjárt az előszó. Érdekes, mert dr. Berzeviczy Albert irta; kiválóan értékessé tette az által, hogy az ő mély tudásával, igazi szakavatottságával az »Utasítás főbb szempontjait« 16 rövidke szakaszban tárgyalja le úgy, hogy abban a tantervet követő vgyancsak részletes »Utasítás« tömören, mintegy dióhéjban foglalva áll előttünk, a legtökéletesebb megvilágításban, tisztán áttekinthetően s amazt majdnem feleslegessé teszi ; amellett szeretetteljes gondossággal mindenütt irányit és vezet a nevelés és tanítás helyes eszközlésére. Az előszó egyszeri átolvasásából rögtön átérez- zük azt a szinigazságot, hogy a tanterv csak abban az esetben lehet áldást hozó a jövő nemzedékre, ha