Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-06-04 / 25. szám
2 BÉKÉS 1905. junius 4. larácziója a magyar alkotmányosság egyik tényezőjének. Ezért részesült oly egyhangú, osztatlan elismerésben és elfogadásban. A felirat elfogadását követő és a szivek érzését egyesitő ünnepi hangulatban nagy horderejű kijelentések hangzottak el. A bizonytalan politikai jövő miatt érzett aggodalom egy kérdést vetett felszínre : Mi történik, ha kísérletet tesznek az ország alkotmányellenes kormányzására ? Mit tesz ilyen rendeletekkel szemben a vármegye tisztikara, amelyet szorítani fognak e rendeletek végrehajtására és amely nincs abban a kényelmes helyzetben, amint régen a hivatalát csakis tiszteletből ellátó, de magán- vagyonúkból élő tisztviselők, kik nem vesztettek állásukkal semmit, mert jövőjük biztosítva volt nemesi birtokuk jövedelmével. Lesz-e oly erős hazafias kötelességtudásuk, hogy oda hagyják érte a biztos existencziát és nyomorba döntsék magukat és családjukat? A—rövid, de beláthatatlan területet felölelő kérdésre a tisztikar vezére, a vármegye alispánja adta meg a választ és a válasz nemcsak megnyugtató, de lelkesedést keltő volt: a tisztikar minden eshetőséggel szemben hű marad az alkotmányhoz, esküjéhez és teljesíteni fogja törvényes kötelességét! E kijelentésre csak egy válasz lehetett és ezt meg is adta a vármegye közönsége lelkesedéssel járulván hozzá az indítványhoz, mely szerint kijelenti, hogy hazafias tényében a tisztikart nemcsak erkölcsileg, hanem teljes javadalmának biztosításával anyagilag is támogatja. Az anyagiakban való biztosítás az alispán kérésére nem emeltetett ugyan forma- szerű határozottá, de hisszük, hogy minden papirosnál jobban őrzi azt a közönség benső elhatározása és ily irányban való önkéntes lekötelezése. A politikai nyilatkozatok lélekemelő voltának méltó bevezetése volt a ' főispán szép megnyitója és a közgyűlés további folyamata is ki nem meríthető gazdag anyagot nyújt a tudósításra. A közel kétszáz megyebizottsági tag és a szokatlanul nagy számmal megjelent érdeklődő közönség színig megtöltötte a vármegye nagytermét, a melyben kevéssel kilencz óra után nyitotta meg a főispán a nagylontosságú ülés tanácskozását. Jelen voltak: dr. Lukács György főispán elnöklete alatt dr. Fábry Sándor alispán, dr. Daimel Sándor főjegyző, dr. Berthóty István tb. főjegyző, Kiss László, dr. Konkoly Tihamér aljegyzők, dr. Sál József tb. aljegyző, Antalóczy Nándor, Jancsovics Péter, Sárosy Gyula, Szabó Emil, Somogyi Ákos, Sinszky Ferencz, Schmidt Iván, Lukács Endre, dr. Zöldy Géza főügyész, Moldoványi János, Seiler Elek, dr. Wieland Sándor, Csánki Jenő, Ambrus Sándor, Popovies Szilveszter, K. Schriffert József, Wagner Ferencz, Gerlein Reinhart, Endrész András, Ritsek János, Jantsovits Emil, Popovies Jusztin, dr. Berényi Ármin, Kóhn Dávid, Rukla Ferencz, Gróh Ferencz, Schmidt Gyula, Szikes György, Dombi Lajos, Pettner József, Ád. Schriffert József, Múlt József, Ravai Gábor, Névery Albert, Fábry Károly, Kocziszky Mihály, Szalay József, Bakos Mátyás, Pfeiffer István, Zsíros András, Maczák Ádám, Lipták L. Pál, Áchim F. Tamás, Maros György, Porjesz Miksa, Korosy László, dr. Fáy Samu, Áchim L. András, Áchim Gusztáv, dr. Margócsy Miklós, Vilim István, Kovács Mátyás, Bohus M. György, Szaszák Ádám. dr. Vas Vilmos, dr. Bácsy Lajos, Házy Imre, Pikó Béla, Erdei János, Szabó Benedek, Hanyecz Lajos, Kovács J. János, Tímár M. Lajos. Kovács I. István, ifj. Hunya Mihály, Morvái Mihály, Oláh Mihály, Jani- csád Jenő, Horváth János, Nagy Károly, Nagy Antal, Szabó János, T. Szabó Mihály, dr. Haviár Gyula, Janurik Pál, Borgulya Pál, Borgulya, György, Elefánt János, Marschall Soma, Hajnal Béla, Ridegh János, Reisner Emánuel, dr. Márki János, Winkler Lajos, dr. Ladies László, Aszalay Gyula, Beles Vazul, Beliczey Géza, Badics Elek, Haan Béla, dr. Tardos - Dezső, dr. Pándy István, Jantyik Mihály, Viskovics Ignácz, dr. Török Gábor, Szathmárv Gábor, Ivolozsi Endre, Csák György, Petneházy Ferencz, Mikolay Mihály, dr. Mázor Elemér, Léderer Rudolf, Reiner Béla, ifj. Tolnay János, Horváth Mátyás, Torkos Kálmán, Jankó Ferencz, Kiss István, Vangyel Szilárd, Kocsondi Mihály, Tábit Mihály, Tardy Lajos, gróf AVenckheim Hoyos Fülöp, Tóth József, Vakarcs János, Haviár Lajos, Dutkay Béla, dr. Oláh Antal, Harza Ferencz, dr. Bikádi Antal, Reck Géza, dr. Grósz Mátyás, Popovies Viktor, Bácsy Dani. Gyulai József, Kovács Albert, dr. Zöldy János stb. Megnyitás. Az elnöki széket meleg óvácziók között elfoglaló főispán üdvözölvén a törvényhatósági bizottság tagjait, megnyitotta a közgyűlést, egyszersmind a bizottság figyelmét egy jubilemmi alkalomra hívta fel, a mely külső keretekben a legszerényebben, mondhatni észrevétlenül folyt ugyan le, de a mely mindazonáltal jelentőségében messze túlhaladja a köz és magánéletünkben szokássá vált jubiláns alkalmakat. Magyarország herczegprimása a napokban töltötte be áldozárságának félszázados évfordulóját »Hogy az Ur megengedte — úgymond — az ő szolgájának, hogy ily hosszú időn át munkálja felebarátai javát, az nem csak a katholikus egyházra bir jelentőséggel, mert a herczegprimás nem csak a magyar katholikus egyház feje, hanem egyszersmind Magyarország első közjogi méltóságának betöltője. Vaszary Kolos bíboros, herczegprimás 0 főmagasságát ezen legmagasabb közjogi méltóságának gyakorlásában mindenkor a kicsinyes emberi- szenvedelmeken messze felülemelkedő lelki nagyság, lángoló hazaszeretet és főpapi hivatásának magasztos felfogásából eredő békeszeretet jellemezte. Élete az erények szakadatlan gyakorlása, jellemben és erkölcsben egyaránt mintakép. Nekünk pedig mindannyiunknak, kik hazánk sorsát aggódva viseljük szivünkön, nagy megnyugvás az, hogy a mostani válságos időben, a midőn igazán »megnehezült az idők járása fölöttünk«, az ország első közjogi méltóságát egész ember, egész hazafi tölti be. Azt hiszem tehát a közgyűlés minden tagjának érzelmei egyetértenek velem, a midőn indítványozom, hogy*- Békésvármegye közönsége A'aszary Kolos bibornok, esztergomi érsek, herczegprimás 0 főmagasságát áldozárságának félszázados évfordulója alkalmából feliratban üdvözölje és ebben az ősz egyházfejedelem iránt érzett hazafiui tiszteletének és nagyrabecsülésének adjon kifejezést.« A közgyűlés hosszantartó lelkes éljenzéssel fogadta el az indítványt, benső örömmel járulván hozzá a kiváló főpap üdvözléséhez, ki lelki nagyságával és példás hazafiságával minden magyar osztatlan tiszteletét vívta ki. A politikai állásfoglalás. Pándy István indítványára a politikai átiratokat vették először tárgyalás alá. Dr. Berthóty István tb. főjegyző terjesztette elő Heves, Zemplém, Vas és Arad vármegyék átiratait, feszült figyelem közben olvasván fel annak a feliratnak tervezetét, a mely Békésvármegye közönségének állásfoglalását kifejti. A felirat a következő : Mélyen tisztelt Képviselőház! Ezer-éves állami életünk számtalan viszontagságon, súlyos megpróbáltatáson ment keresztül. A külső megtámadtatásokon kívül nehéz időket éltünk át államunk belső megszilárdítását ezélzó törekvésünkben, alkotmányunknak sértetlenül való megőrzését és annak keretébe a modern nemzeti és polgári jogok beillesztését munkáló küzdelmeinkben. Mindezen megpróbáltatások okozta válságos helyzetek közül talán egy sem volt súlyosabb, állami önállóságunk megóvásának kérdésére lényegesebben kiható és épen ezért hazafias aggodalmunkat inkább felköltő, mint a mostani, régi tartama után is még megoldatlan politikai válság, mert ebben a nemzet önrendelkezési jogának megvédése mellett ennek szilárd alapokra fektetése, a küzdelem czélja és ekként e küzdelem kimenetelétől függ ezer éves államunk szuverenitásának megőrzése és állami életünk békés fejlődésének biztosítása. Nagyok és méltán elszomorítók a hosszantartó válságod helyzet okozta közvetett hátrányok, amelyek A fia nagy figyelemmel hallgatta szavukat, de aztán röviden azt felelte, hogy abból semmi sem lehet, mert ő azt hiszi, épen olyan jól megmaradhat ő Firenzében, mint akárki más. Azok a jó emberek, hogy ezt hallották, még sok szivvel-szóval korholgatták, de más választ nem kaphatván tőle, elmondták az egész dolgot anyjának. Ez roppantul megharagudott, nem azon, hogy a gyermek nem akart elmenni Párisba, hanem, hogy olyan nagyon szerelmes és igen durván támadt rá; de aztán nyájas szavakkal lecsendesitette és elkezdte gyengéden biztatni, meg kérni, hogy csak tegye meg azt, a mit gyámjai kívánnak; s annyira vitte, hogy ő végre ráállolt, hogy elmegy Párisba s ott is marad egy esztendeig, de nem tovább. S igy is történt. Elment hát a fülig szerelmes Girolamo Párisba és folytonos halogatás között — hogy „majd a jövő héten, majd a jövő hónapban haza jöhet“ — ott is tartották két álló esztendeig. Végre aztán, mikor szerelmesebben mint valaha visszatért, azt találta, hogy az ő Salvestrája akközben férjhez ment egy jóravaló fiatalemberhez, a ki sátorkészitő volt. De látva, azt is, hogy nem változtathat a dolgon, azon volt, hogy beletörődjék. Kikémlelte, hol lakik az asszony és szerelmes ifjak szokásaként ott fel-alá kezdett járni, mert azt hitte, hogy amaz sem feledkezett meg ő róla. De hát a dolog másként fordult ; mert az asszony csak annyira sem emlékezett rá, mintha sohasem látta volna, vagy legalább ha talán kissé emlékezett is rá, az ellenkezőjét mutatta ; ezt a fiatal ember nagyon kis idő alatt észre vette s igen nagy fájdalmat okozott neki. Mindazonáltal mindent amit lehetett megpróbált, hogy ismét megszerettesse magát Salvestrával ; de látva, hogy minden iparkodása füstbe megy, eltökélte, hogy beszélni fog vele, ha az élete árán is. S megtudva valamelyik szomszédjától, hogy s mint van rendezve az asszony lakása, egyszer este, mikor Salvestra és férje elmentek mulatni a szomszédaikhoz, belopódzott a házba* s az asszony szobájában, a sátorvásznak mögött, a melyek ott fel voltak függesztve, elbújt ; ott várt rá addig, mig amazok haza jöttek s lefeküdtek és hallotta, hogy a férj már el Is aludt. S ekkor oda lépett, a hova látta volt, hogy Salvestra lefeküdt és kezét a nő mellére nyugtatva, igy szólt halkan : — óh, édes lelkem, hát már alszol ? Az asszony, a ki még nem aludt, kiáltani akart, de az ifjú gyorsan szólt : — Az Istenért, ne kiálts, hisz én vagyok a te Girolamod ! Az asszony ezt hallva, egész testében remegve, ezt mondta : — Jaj, szent Isten, Girolamo menj haza; elmúlt már az az idő, a mikor gyermekek voltunk és nem volt hiba köztünk az a gyermekeskedés. Most már én, a mim látod, férjes asszony vagyok s nem illik más férfira csak gondolnom is, mint az uramra. Azért kérlek, az Istenért eredj már ; mert ha a férjem meghallaná már ezentúl nem bírnék vele békességben és nyugalomban élni, holott mosi szeret és jól és csendesen töltöm vele életemet A fiatal ember, hallva ezeket a szavakat erős fájdalmat érzett : eszébe juttatta a nőnek s múltat, s hogy az 6 szerelmét mennyire nerr csökkentette a távolság, a tömérdek könyörgéssel és igen nagy Ígéretekkel ostromolta, de mindhiába. Ezért aztán csak a halált kívánva végül arra kérte, hogy az ő nagy szerelme juta! mául tűrje legalábbjaztel, hogy némiképpen felmelegedjék, mert a hosszú várakozás közben egésr jég lett a teste; megígérte neki, hogy sem egy szót nem szól hozzá, sem hozzá nem nyúl é: hogy mihelyt kissé fölmelegedett, rögtön elmegy Salvestra kicsit megsajnálta és ezekkel e kikötésekkel megengedte, a mit az kívánt. A fiatalember hát ott maradt a nélkül, hogy hozzá nyúlna; s végig gondolva azt a régt.irtc szerelmet, melylyel e nő iránt viseltetett s hogy most mily kemény szivü iránta, s hogy minder reménye elveszett : elhatározta, hogy nem akai többé élni; s visszafojtva lehelletét, a nélkül hogy csak egy szót is szólna, ökölbe szorított; kezeit és meghalt. Kis idő múlva a fiatal asszony, csodálkozva
