Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-03-12 / 11. szám
2 BÉKÉS 1905. márczius 12. Kálmán akkori belügyminiszter épen ezen kimutatások alapján 1885. év nyarán a rendezett tanácsot Gyulán rendeletileg be is szüntette. Tehát a mozgalomnak az a része, vagyis azok az adatok, amelyeket a bizalmi férfiak segítségével én készítettéin, jók is voltak, czélra is vezettek. Hogy azután ugyancsak Tisza Kálmán belügyminiszter pár hónap múlva a rendezett tanács megsemmisítését kimondó rendeletét visszavonta s hogy minő befolyások érvényesülése következtében vonta vissza, az már a magas politika lapjára tartozik. De a magas politika mellett tagadhat- lanul része volt benne annak is, hogy a rendezett tanács érdekében megindult ellenmozgalom sikeresen be tudta bizonyítani azt, hogy 38 perczent városadó — mert ismételjük: annyi volt 1885. es 1886-ra is Gyula városára nézve nem képez anyagi túlterhelést. Más szóval, ha akkori időben nem is 85 perczentes városi adónk van, mint az idén lesz, hanem csak 50 perczenten felüli, bizonyára a magas politika sem lett volna képes a rendezett tanácsot megmenteni s a már engedélyezett nagyközségi szervezetet megakadályozni. A vasárnapi népgyülésen egyetlen egy szónok sem tudta, amint hogy nem is lehetséges egyetlen egy érvet sem megczáfolni, amit két hét előtti czikkünkben a rendezett tanács ellen felhoztunk ; a szónokok egyike jelentéktelennek mondotta azt az állami adó teher megkönnyítést, . amit a nagyközség okozna az adózó közönségnek, a másik szónok és pedig a város ez idő szerinti érdemes országgyűlési képviselője még túlozta is, mert mint mondá : a lakosságra ma kivetett 100 ezer, helyesebben 120 ezren felüli államadó a nagyközségi szervezet esetében 60 ezer forintra csökkenne, amit — mellesleg Írva — a szegény adófizetők érdekében ugyan mindenkinek és pedig elsősorban talán magának a „nép“ országgyűlési képviselőjének szívből óhajtani Kellene, bár úgy lenne ; de amire mi, akik épen a súlyos államadot és annak csökkentési vágyát tesszük mozgalmunk egyik főindokává, erős túlzásnak mondunk. Ismételjük,- egyik szónok kicsinyelte, a másik szónok erősen túlozta a nagyközségi szervezet esetére beálló államadó könnyebbülést, de czikkünk adatainak igaz volta mellett ezt az adócsökkentést mindegyik szónok, habár kedve ellenére is, kénytelen volt elismerni. No de hát az 1885. évben lezajlott rendezett tanács elleni mozgalom óta a törvényhozás, a magasabb házosztályadó s kereseti adón kívül másképen és tovább is gondoskodott róla, hogy a rendezett tanácsú városok polgárait a jó mód el ne kapassa s a sok pénz valahogy fel ne vesse. Amit alantabb felhozunk, az ugya"1 nem olyan széles rétegeket, mondhatni minden polgárt érdeklő, mint a házosztályadó, vagy a kereseti adó, hanem azért az is elég sok embert érint és mindenek fölött ugyancsak jellemző fényt vet a magas törvényhozásra és a törvényhozásnak a rendezett tanácsú városokban élni kényszerülő polgárokkal szemben való gondoskodási s eljárási módjára. Az italmóréssel foglalkozó polgártársainkat és azoknak inegadóztatási módját világítjuk meg néháuy adattal. Nem az italmérés után kivetett, bár szintén busás állami (III. osztályú kereseti), nem is a fogyasztási adót értjük, mely utóbbiból is bőven jut nekik, hanem az állami egyenes és fogyasztási adón kívül a harmadikat: az italmérési illetéket. .Mert egyenes adón, az ezután járó mindenféle községi, megyei s egyházi adón, továbbá a fogyasztási adón kívül minden italmórőnek a felsorolt adók betetőzéséül ott áll a kir. adóhivataloknál külön fizetendő italmérési illeték, amit sokan Jiczencz“-nek is neveznek. Azt kell fizetni annak, akinek korlátlan italmérési joga (ami mindenütt minden 500 lélek után egy) van; kell fizetni a korlátolt italmérési joggal biró kereskedők és kis szatócsoknak, kell fizetni a csupán saját termésű bort eladó szőlőtermelőknek (úgynevezett butellásoknak) is. A törvényhozás »jóakarata* termé-zete- sen itt is atyailag gondoskodik a rendezett tanácsú városok italmérőiről. Gondoskodik pedig a következőképen : 20000 lakoson felüli nagyközségben tehát Csabán, Orosházán stb. a korlátlan italmérési jogra, az illető italmérő vagyoni s forgalmi viszonyaihoz képest megállapít 40, 60, 80, 100 és maximum 150 korona évi italmérési illetéket. 20000 lakoson felüli rendezett tanácsú városban, tehát Gyulán ellenben korlátlan italmérési jogokra megállapít 50, 100, 150, 200 és 300 koronás évi italmérési illetéket. Mit jelent ez? Azt, hogy aki Csabán 40 korona italmérési illetéket fizet, az Gyulán hasonló forgalom vagy vagyoni viszonyok között már 50 koronát fizet; aki Csabán 60 koronát, az Gyulán 100 at, aki Csabán 80-at, az Gyulán 150 et, aki Csabán 100-at, az Gyulán 200-at, aki Csabán 150-et, az Gyulán 300-at, szóval Gyulán mindegyik fokozatban majdnem, sőt leggyakoribb esetben hétszer- annyit. így történik azután, hogy Csabán a Fiume szálloda s Orosházán az Alföld szálloda, — melyeknek vendéglőiben nagyobb italmérési forgalom van, mint Gyulán együttvéve 10 korlátlan italmérési jogú üzletben, — egyenkint fizetnek évi 150 korona italmérési illetéket (azért, mert nagyközségben lévén, nem lehet, nem szabad rájuk többet kivetni), mig Gyulán, mert rendezett tanácsú város, ezért és semmi másért, példaképen említve, az »Otthon“ vendéglő, vagy a Ludvig József, sőt a Mogyoróssy Sándor házában levő korlátlan italmérési jog is évi 300 korona italmérési illetéket fizet. Névery Albert és Pettimr József urakat és a népgyülés többi tisztelt szónokait, akik netalán fejcsóválva s kételkedve olvassák ezt, sietünk biztosítani, de módjuk van meggyőződni is róla, hogy ez, bármennyire lehetetlennek tessék, még sem tréfa, hanem komoly valóság, még pedig törvényen alapuló valóság. Hát a korlátolt italmérési jogok italmérési illetéke? Ugyanaz a megkülönböztetés, mint a korlátlan jogúnál. Aki Csabán 32 koronát fizet érte, az Gyulán 40 et, aki Csabán 48-at, az Gyulán 80-at, aki Csabán 64-et, az Gyulán 120-at, aki Csabán 80-at, az Gyulán 160-at, aki Csabán 120-at, az Gyulán 240 koronát. Egyszóval minden gyulai vendéglős, korcsmáros es s/atocs Gyulán dupláját fizeti annak, arait Csabán vagy Orosházán fizetne, azért és tisztán csak azért, mert Gyula rendezett tanácsú város, ellenben Csaba s Orosháza csak nagyközségek. A szőlőtermelők, a butellások, akik csupán saját termésű boraikat mérik, no azokat kevésbé sújtja már az italmérési illeték ; igaz hogy azért, mert egymásután lemondalak erről a kedvezményről (?). Egy csöppet sem büszkék többé rá, hogy rendezett tanácsú városban butellázhatják el bortermésüket. A fogyasztási- s italmérési adó teljesen azonos Csabán és Gyulán, de már ami az italmérési illetéket illeti, ott Csaba megint szégyenteljesen hátramarad mögöttünk. De hogy is ne maradna, amikor az a szőlősgazda, aki saját termésű borainak elbutellá- zásáért Csabán 12 koronát, az Gyulán 20-at, aki Csabán 16, az Gyulán 30, aki Csabán 20, az Gyulán 40, aki Csabán 30, az Gyulán 60 korona, szóval itt is dupla italmérési illetéket tartozik fizetni. Igazán szégyentelNagy, kerek arczán összevissza meredsz- nek a szakái tüskéi, akár a folyómenti fűz ágai. Igen, igen ! Épsn kapóra jött ez a hasonlat, mert arczán is olyanokat hajitott az élet ekéje, mint amilyen kérges az a fűzfa, melyet bámulok, dereka is úgy van görbülve, mint épen annak. Szóval, öreg fűzfa biz’ János bácsi. Élettelen, mint amaz. Télen alázatosan, lemondóan rezeg hangja, mint annak. Egy különbség van kétségtelen, de az az egy különbség is elenyészett. Nevezetesen ; mig a fűzfa minden éven át újra feléled, lerázza magáról az ezüst-fehér bikanyálat s egészen zöld mezbe búvik, őt már csak a fodrászok köcsögeiben található titkos szer öltöztetné ki s hajának rendezett ezüst szálait csupán a tinktura bujtathatná el. Nos, de ezt a szembetűnő ellentétet is kiegyenlítette a legutóbbi idő. Már látom! A vizes árokparton serczeg a fű, az orgonabokrok duzzadt rügyei pattanni készülnek, a kikelet sejtelmes ébredése korszakában, mikor fölujzódnak a régi vágyak, a vér fi italos pezsgéshez óhajt jutni, amelyen a tisztelt emberiség jobbára nem tud aludni. Én is nyugtalanul aludtam az éjjel, (milyen zigzugos mesgyéken szaladgálok is a gondolatommal) s korán talpon voltam. Mikor betámasztottam a kis kaput, egyszerre elöntött a bámulat. Az öreg fűzfa, akarom mondani János bácsi, a boltajtóban dévaj- kodott. Különös volt az a János bácsi, arczán elterült a boldog érzés lágy mosolya, a szemei hői is pattogtak a kis, perzselni nem tudó szikrák, mintha a grajzlerájos tekintélyét is feledni lett volna képes, ott pipiskedett czélta- lanul s majd megölte a fiatal lányt a sok kérdésével, akit rósz végzete a vén fűzfához küldött ilyen korán reggel. — Hogy aludt lelkem? Juczi haragosan húzta össze arczát. Nem bizalmaskodni jött ő ide, de keserű — borsót venni. (Mintha bizony nem azt kapott volna.) — Sütnek, mi? Kalácsot sütnek, he — tudakolta a vén fűzfa. A leány nem felelt. Csak a kezét csapta le a köténye mellé s a vállán rántott egyet. János bácsi pedig folytatta az attakot. — Hehe, nem tetszik a gazdasszony, ugy-e ? Bizony nagyharagu harang szól maguknál az egész nap. Nálam jobb dolga van a cselédnek, bizony. Nem állna be? És milyen kaczagtatóan kacsintott a selyma. Mikor az őszinte vallomásokból kifogyott, a keserű borsot kezdte a fiókban szemelgetni. Hogy mi. Nem akarja, hogy gaz vegyüljön az igaz közzé. Pedig az a keserű bors igaz, vagyis „echt.“ Bizony magácska kis hunczut 1 — tódi- totta. Aztán felpislogott nagy, bizalmat gerjesztően s a pudlin keresztül szólt édesen : — De hát miért is nem szól magácska ? A lányka azonnal kész volt a felelettel : — Mert maga csúf vén róka, tudja. — Hehe, — mosolygott az öreg. Róka ? Aztán lengette a fejét. Nem rósz. . . Nem rósz .. . motyogta. Hát csak a fiatalnak illő a szinméz- zel kedveskedni, he, az öregeknek jó az ágyi eczet is, mi ? És ismét felvetette a fejét. — Ugy-e, maga azt gondolja, mi? — Azt. — Kis nyakas. Most persze megbüntetem, oda a rádás, érti ? Pedig tele vagyok jóakarattal. A kis fruska, ahogy szerét ejthette, meg- ramodott. János bácsi ábrándosán követte a tekintetével; a továbbiakra tekintettel, a kis kapuban húzódtam meg. — Formás kis madár — gondolkozott hangosan az öreg János, János ur nagy kópé! — eközben majd hogy léket nem ütött a kopasz fején a mutatóujjával,— megint hódítottál öreg, hehe ! Aztán oly ünnepélyesen kiáltott fel, mint III. Richard, mikor a lovat kéri:
