Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1902-09-21 / 38. szám

iten második fiának nevezi s neki tulajdonítja! z összes sikereket.

S a magyar fegyverek diadalról diadalra aladnak s Kosssuth Lajos julius 5-én a nép omboló lelkesedése között vonul be Buda árába.

Ennek a csodás időnek, a nemzet bámu- atra méltó áldozatkészségének minden sikere dválaszthatlanul egybe van forrva az ő nevéül. 0 maga csinálta, vezette és képviselte a izabadságharczot.

De fájdalom, a magyar fegyverek harczi licsősége utoljára ragyogott fel Buda ostro- nánál, ezután csapás csapásra következett, az osztrák és orosz túlnyomó erő leigázta a iimerült magyar hadsereget s elkövetkezett a szomorú vég, a világosi fegyverletétel, a nemzet elesett; de nem örökre, mert nemzet bármily kicsiny legyen is, ha hősi erényekben esik el, feltámad erősebben mint valaha!

Hogy mi következett a világosi fegyver- letétel után, annak felsorolásával ne rontsuk ünnepünket, kövessük Kossuth Lajost útjában, a ki hogy ne szaporítsa ok nélkül a vértanuk számát s továbbra is használhasson hazájának.

I nemzet eleste után külföldre menekült.

Minő érzelemvihar dúlt abban a szívben, melynek minden dobbanása a hazáért vert. akkor, midőn e drága földet elhagyni kényszerült, azt más le nem Írhatja, csak a szenvedő Kossuth maga, ki irataiban érzelmeiről igy számol be:

»Leborultam hazám földjére, zokogva nyomtam rá a fiúi szeretet búcsú csókját, egy csipetnyi port vettem magamhoz, még egy lépés és úgy valék mint a tört hajó roncsa, melyet a szélvész kidob a sivatag homokjára!«

»Ott állottam tompa merengésben a nem magyar Duna partjánál, hallgatva zúgását, mely keblem viharával összefolyt, bele bámultam a méltatlanul meghiúsult honfi remények semmiségébe és arczomon öntudatlanul a kifejezhetetlen fájdalom könyzápora ömlött alá.«

»Minden volt e könyzáporban, a mi a hazafi szivének fáj! Minden! Csak egy nem, a reménytelenség nem, a kétségbeesés nem hazám jövője felett!«

Ez a hit, ez a remény, ez a meggyőződés adott neki erőt, hogy a keserves száműzetés éveiben lankadatlanul dolgozzék hazánk érdekében.

S a milyen nagy volt Kossuth a békében, a milyen nagy volt a harcz szervezésében, a milyen nagy volt a harczban, éppen oly nagy maradt a számkivetésben.

A nálla megszokott fáradhatatlansággal és önzetlen hazafisággal országról országra járva, mint Apostol hirdeti a magyar nép igazságait, felkelti még a messze Oczeánon túl lakókban is a magyarok iránti rokonszenvet, Angliában mint idegen, népgyüléseken tartott szónoklataival megbuktatja a magyarok ügyével nem rokonszenvező tory kormányt, a hazáé minden gondolata; ir, beszél, tesz elnyomott hazánkért mindaddig, mig az uralkodó ház be nem látva tévedéseit, béke jobbját nyujtá a nemzetnek s a nemzet azt elfogadja.

S habár a kiegyezés ellenkezik elveivel, nem szűnik meg figyelemmel kisérni a hazában történteket, minden nevezetesebb kérdésnél megszólalt s midőn a politikai kérdésekről irt levelei megjelentek, az mindég ünnep nap volt volt a hazában.

A mint nem változott az ő szeretete hazája iránt, úgy nem változott, sőt fokozódott az iránta való szeretet, mely többször impozáns módon meg is nyilvánult, igy midőn Czegléd városa képviselőjévé választotta.

De legimpozánsabban akkor, midőn a kérlelhetetlen halál megszabadította őt a szenvedésektől, melyekből mint embernek és mint hazafinak egyaránt oly bőven jutott rész.

A nemzet ellenálhatatlanul követelte, hogy hamvai vissza adassanak a haza földjének s a nemzet akarata teljesült.

S száz és százezrek néma fájdalomma; kisérték az örök útra, országos volt és az is marad a gyász, melyet halála okozott.

Vájjon a magasbaszállott lelke felismerte-e az 1894-iki Budapestben azt a Pestet, melyet 1849-ben elhagyott?

Vájjon látta-e, hogy abban a könyzáporban, mely halála napján az országban minden igaz magyar arczán kifejezhetetlen fájdalomként

ömlött alá, minden volt a mi a hazafi szivének fáj, minden csak egy nem, areménytelenség nem, a kétségbeesés a haza jövője felett nem?

A legnemesebb erényben, a hazaszeretetben leggazdagabb szív egyesült azzal a röggel, melylyé volt minden dobbanása, melyet oly forrón, oly kimondhatatlanul szeretett.

Eltemettük a hamvakat, de élnek az eszmék, él a népszabadság örök eszméje:

Van feltámadás!

1 1 If

1859-ben az elnyomatás nehéz évében Kazinczy születésének évfordulóját ünnepelte a nemzet s ez ünnepély a magyar nemzeti szellem ujjra ébredésének ünnepe volt.

Ma Kossuth Lajos születésének száz éves fordulóját ünnepeljük, legyen ez az ünnep az újra éledt nemzeti szellem megerősödésének ünnepe s ne szalmatüz mely oly nagy szerepet játszott hazánk történelmében. Ezen az ünnepen menjen át vérünkbe a nemzetek sorsát intéző törvények azon intelme, hogy a fellobbanó lelkesedés hatalmas csillámokat véshet a történelem gránit lapjaira, de maradandó sikerre csak az ernyedetlen kitartás vezet.

A küzdelemnek nincs vége, a hazáért örökké kell küzdenünk. Hogy eljuthassunk az ígéret földére; küzdenünk kell, nem öldöklő fegyverekkel, hanem a gazdasági és kulturális haladás hatalmas fegyvereivel.

Legyünk egyek a hazaszeretetben s a hazáért való küzdelemben. S ha küzdelmeinkben akadnak egyesek, vagy többen, kik — a mint a tiszta napsugár is gyújtó üvegen keresztül vezetve elégeti a gyémántot, — a legnemesebb érzelmeket a gyűlölet gyújtó üvegén keresztül vezetve elakarják égetni a legdrágább gyémántot a hazaszeretetei; oh akkor szállja meg sziveinket a Kossuth Lajos honszerelme, világítsa meg elméinket az ő lángesze, hogy bizonyságot tehessünk az egész világ előtt, hogy a magyar nemzet, melynek Kossuth Lajos adott uj életet: él és uralkodik, a magyar szabadság fája melyet Kossuth Lajos ültetett él és virágzik s örökké élni fog s a meddig él, mindenkor Kossuth Lajos dicsőségét hirdeti.

Kossuth emlékünnep Gyulán.

Gyula város hazafias közönsége a haza nagy szülöttének dicső emlékezetéhez és önmagához méltó külső fénnyel és őszinte általános lelkesedéssel ülte meg Kossuth Lajos születésének századik évfordulóját. Az ünnepély minden részében komoly méltó- sággal és a város minden rétegének lelkes részvételével folyt le és a közönség hazafias együttérzését semmiféle inczidens nem zavarta meg, A város már csütörtökön reggel készülődött az ünnepélyhez gazdag zászlódiszt öltvén, úgy hogy az összes középületeken és a legtöbb magánházon is zászló lobogott, a kereskedések kirakatai pedig pompásan feldiszittettek. Igen szép volt a csütörtök esti kivilágítás, a pénteki ünnepély pedig minden mozzanatában nagyszerű, hatásában lelkesítő volt. Pénteken délután a kereskedők és kereskedő ifjak társulatának felhívása alapján az összes üzleteket zárva tartották. Gyulaváros ünnepéről különben a következő részletes tudósításban számolunk be olvasóinknak :

Szeptember 18-án.

Lobogótűzés, kivilágítás.

Csütörtökön reggel már látható volt, hogy Gyulavárosa nagy ünnepre készül. Lobogódiszt öltöttek a házak, köz és magánépületeken egyaránt megjelentek a nemzeti azinü lobogók, melyeket vígan lengetett az őszi szél a barna házfedelek fölött. Gyulaváros székházának erkélyéről két zászló lengett, a czimeres nemzeti záezló és a Gyulavárosi kékszinü, Szűz Mária képével, mint a város czi- merével ellátott lobogója Hasonlóan zászlót tűzött a vármegyeház, a pénzügyigazgatóság s minden középület a kir. törvényszék kivételével.

Legszebb volt a Városház-utcza, melynek nemcsak a kitűzött zászlók, hanem az ez alkalomból nemzeti díszt öltött üzlethelyiségek tarkítottak, melyeknek kirakataiban, majdnem mindenütt ott volt látható Kossuth Lajos babér — vagy nemzeti szín — szalagüvezte arezképe, némelyik kirakatbao egész Kossuth kép gyűjtemény, mint például a Dobay czégnél, melynek hires és értékes Kossuth kép gyűjteménye, köztük unikumok is vannak. A kirakatdekorácziók hatásos volta kereskedőink Ízlését s hazafias érzületét dicsérte. Igen szépen voltak dekorálva a Dobay, Deutsch, Karácsonyi, Kocsis, Rosenthál, Vértesi, Zuzmann, Ferentzy, Goldmann, Lusztig, Bekker, Multas, Schwimmer, Katz és Goldberger-féle üzletek kirakatai s a többiek is mind csinosak voltak.

A kivilágítás fél 7 órakor kezdődött, amikor felgyuladtak az ablakok mögött a gyertyák a hon- szeretet lobogó lángjának szimbolumaiképeu. A város főbb utczáin nem volt úgyszólván ház, mely

sötétben ált volna. A boltkirakatok pazar villanyfényben úsztak, díszítésük a tündöklő világításban még szebben érvényesült s a sok ezer gyertyafény csillogott a járókelők tömegén. A publikum nagy érdklődéssel hullámzott az utczákon s a szebb vilá gitásoknak, transparenteknek számos nézője volt. Hire járt, hogy gyönyörű villamos kivilágítás lesz a városháznál, de ebből bizony az érdeklődők nem sokat láttak, mert a kivilágítás csak a kitűzött idő után fél 8 óra után volt látható, amikor már másutt eloltották a gyertyákat. A confusiót a villamossági részvénytársaság — nem ugyan rósz indulatit — de bosszantó ügyetlensége okozta, melynek vezetősége a villamvilágitásos dekoráció felajánlásával dicséretre méltó dolgot cselekedett, de a kivitelben nem mondható eljárása sikeresnek és ügyesnek. Utolsó perezre hagyta a dekorálást, amikor aztán, mint szokott lenni, elérte a fátum, záródás történt a vezetékekben s mig ennek nyitjára jöttek, eltelt a kivilágitási óra s ezalatt nemcsak a városháza kivilágítása, de a város rendes világítása is szünetelt. Végro fél 8 óra után pár perczczel el- hárittattak az akadályok s pazar fénnyel tündökölt a sok száz izzó lámpából kirakott „Kossuth Lajos 1802. —1902.“ felírás a városház homlokzatáról, mig háttérben Kossuth Lajos babérövezte arezképe volt látható éles világításban, ami mind nagyon szép volt, de sajnos — lekésett.

Szeptember 19.

Ünnepi istentisztelet.

Kora reggel 8 órakor ünnepi feketében jelent meg Gyulaváros társadalmának szine-java az ev. ref. templomban. Ott láttuk Gyulavárosa tisztikarát, a vármegyei tisztikart, a kir. pénzügyigazgatóság és a mellé rendelt számvevőség, a kir adóhivatal, a mérnöki hivatalok tisztikarát a gyulai polgári iskola tanári karát és növendékeit zászló alatt. Hasonlóképen zászlóik alatt vonultak fel a 48-as kör, az önkéntes tüzoltótestület, az újvárosi olvasókör tagjai is. Azonkívül ott volt társadalmunk csaknem minden rétege, az ügyvédi és orvosi kar tekintélyes tagjai, a kereskedők, iparosok és földmivesek mindannyian ünnepi díszruhában, melynek sötét tömegét a szép számmal megjelent gyulai nők színes csoportja élénkítette.

Az istentisztelet alkalmi énekkel a „Jöjj el szentlélek“ kezdetű zsoltárral kezdődött, mely után a „Hymnus“ ünnepélyes akkordjai csendültek meg az áhítat falai között, melyet a jelenlevők felállva énekeltek együtt a kórussal.

Ezután Domby Lajos ev. ref. esperes lépett szószékre s mély figyelem és meghatottság mellett imádkozta el ez alkalomra irt szép fohászát a ma gyarok Istenéhez, melyben az Ur kegyelmét esdette e sokat szenvedett hazára.

A szép és mély hatást keltő ima után a „Szózat“-ot és a reformátusok egyik legszebb énekét, a „Te benned biztunk“ kezdetű magasztos XC. zsoltárt énekelték el, mely után az egyszerűségében és szívhez szólásában megkapó templomi ke- gyeletes ünnepély véget ért.

A város díszközgyűlése.

3 órára volt kitűzve Gyulavárosánál a díszközgyűlés, do már fél 3 órakor tömve volt a városháza terme közönséggel. Kellemes meglepetést keltett, hogy Lukács György főispán is részt vett a város ez ünnepélyén, aki délelőtt a hódmezővásárhelyi díszközgyűlésen elnökölt, de már a déli vo nattnl visszautazott Gyulára, hogy a megye székhelyének ünnepén részt vegyen.

Az ülés pont 3 órakor kezdődött, amikor a zsúfolásig telt terembe bevonultak a polgármesteri szobából Lukács György főispán, dr. Bodoky Zoltán Gyulavárosa képviselője és Dutkay Béla polgármester, aki elfoglalván az elnöki széket, (jobbján Lukács főispán és Bodoky Zoltán, balján Popovics főjegyző és Jantsovits Emil városi ügyész) lendületes szavakkal nyitotta meg a közgyűlést s üdvözölvén a szép számmal megjelent közönséget, felkérte Bodoky Zoltán Gyulavárosa országgyűlési képviselőjét ünnepi beszéde megtartására.

Dr. Bodoky Zoltán általános figyelem és várakozás között állott fel helyéről és elmondotta lapunk vezérlő czikkeül közölt gyönyörű ünnepi beszédét. Az úgy formailag, mint tartalmilag gyönyörű beszéd a hasonlatok és kifejezések gazdagságával nem frázisokkal, hanem mély gondolataival hatott s benne Kossuth életének, politikai szereplésének, a szabadságharcznak jelentősége volt mesterileg méltatva. A beszédet éljenzések kisérték s végeztével szűnni nem akaró taps és éljenzés hangzott fel.

Az ünnepi beszéd után Lukács György főispán emelkedett fel szólásra. Kossuth emlékezetében forr ma össze — úgymond — a nemzet szive érzése. Kossuth a szabadság lánglelkü bajnoka, emlékét ünnepli ma az egész ország, akinek szava lángja hősöket teremtett, akinek korszakalkotó szereplése teremtette meg Magyarországon az uj korszakot, a haladás korszakát, mely dicsőségesen uralkodó királyunk bölcs uralkodása alatt megvalósult. Ne feledkezzünk azért meg e napon az ország alkotmányos uralkodójáról ő felsége a magyar királyról, ki nemzete szeretetében áll és uralkodik, dicsőségére és jólétére e hazának. Éljen a magyar király 1

A rögtönzött szép beszéd nagy hatást tett s elementáris erővel tört ki az éljenzés a közönség sorai között.

Ezután Cs. Demkó József kért szót s kéri a közgyűlést, hogy a most elhangzott szép emlékbeszéd

ne legyen elhangzó szó, örökittessék az meg s mondja ki a közgyűlés, hogy a beszédet kinyomatja b a városi képviselők között kiosztatja.

Dutkay polgármester határozatilag kimondván a Cs. Demkó indítványát s a mai gyűlés jegyzőkönyvének a levéltárba elhelyezését, megköszöni az egybegyiilt szép közönség részvételét a a jegyzőkönyv hitelesítésére Domby Lajos, Keller Imre, Névéry Albert, Miskucza György, K. Schriffert József és Kukla Ferencz városi képviselőket kéri fel.

Ezután a közgyűlés a szónokok és elnök éljenzésével szétoszlott s lenn a városház előtt csoportosultak a Kossuth-téri népgyülésbe való menetelre.

A népgyülés.

A városi közgyűlés befejezése után a városháza előtt impozáns menetté szervezkedett a közönség, hogy kivonuljon a Kossuth Lajos térre, melynek a Király vendéglő előtt való részén volt a népgyülés megtartandó. A menetet a város zászlajával egy diszbeöltözött városi hnszár nyitotta meg, azt követték a népgyülés szereplőinek kocsijai, majd a város képviselőtestülete élén Lukács György főispánnal, Dutkay Béla polgármesterrel és dr. Bodoky Zoltán orsz. képviselővel. Ezután a városban létező különböző egyletek következtek zászlóik alatt, körülvéve a közönség óriási tömegétől. A menet a tüzoltózenekar által játszott hazafias indulók hangjai mellett lassú menetben a megyeház utczára kerülve haladt a Kossuth térre, hol a nemzeti szinii és kordonnal körülvett emelvény körül sürü sorokban szorongott az ünnepi ruhába öltözött közönség, mely az érkezőkkel ezrekre szaporodva, mindvégig lelkes hangulatban hallgatta az ünnepi előadásokat.

Az érkezők elhelyezkedése után az Erkel Ferencz dalkör megerősített énekkara Székely Lajos karmester vezetése alatt szabatos előadásban gyönyörűen énekelte el a Hymnust, melyet a közönség kalaplevéve hallgatott végig és együtt énekelt a dalkörrel. A végső akkordok elhangzása után Csiky László színművész lépett az emelvényre és lelkes hévvel imádkozta el Rákosi Viktornak alkalmi „Fohász“-át, amelyet a fővárosi lapok közléséből ismer közönségünk, hévvel teljes előadásával zajos éljen riadalmat keltve a közönségben. Majd Dr. Berényi Ármin a népgyülés ünnepi szónoka következett, ki a következő, mélyreható fejtegetésü, gyönyörű képletekben bővelkedő, remek nyelvezetű szónoki beszédet mondotta el:

Szabadság nemtője, honszeretet lángja, vérta- nuság dicsfénye, ihlessétek meg lelkemet csodaerőtök minden varázsával, hogy némileg is méltóképen megemlékezhessem nemzetünk azon óriás fiáról, kit ma egy százada hozott Isten áldó kegyelme, mint egyszerű, igénytelen sorsban született csecsemőt közénk, hogy majdan a lángész bíborával övedzett szellemkirályként uralkodjék hazánk közéletén. Kölcsönözzétek pár pillanatra egész ragyogástokat, hogy teljes világításban feltárhassam az ő magasztos alakját, amint az egyéni és polgári szabadság, jog és kötelességegyenlőség isteni jótéteményeit munkás kezeivel szerteszórja a hazában, hogy az elvetett magból az emberi méltóság és elégedettség áldásai fakadjanak meg mindenütt.

Öntsétek szivembe bűbájos hatalmatok lelkesítő áradatát, hogy valamennyire is leróhassam a hála mérhetlen tartozását azon halhatatlan érdemű férfiú iránt, ki nagy elhatározásaiban, csüggedetlen- ségében, fáradhatatlanságában és önfeláldozásában leghívebb apostolotok vala s a ki a Kossuth Lajos névben jó és balszerencse közt egyaránt a magyar állami önállóság és nemzeti dicsőség soha el nem homályosulható tündöklését testesítette és örökítette meg.

Részletezzem-e én az ő élete folyását? Fölösleges ! Tudja és tudnia kell azt minden honfinak, hiszen a zsenge ifjúság rajongó tanulmánya, a férfi megállapodott történeti felfogása, az aggság visszapillantása, nem-e annak ismeretében bírja legnemesebb tartalmát ?

Mindannyiunk lelki szemei előtt áll azon percz- től kezdve, a midőn mint délezeg férfiú a névtelenség homályában, széles körök várakozó figyelmétől sem fogadva a szavazatjoggal nem biró „távollevők követei“ sorában szerényen helyet foglal az 1832-ki országgyűlésen egészen addig, a midőn mint a müveit világ osztatlan tiszteletétől környezett aggastyán örök álomra hajtja ősz fejét.

Látjuk éveken át sinyleni rabságában azért, mert, mint a kir. ítélőtábla ítéletének indokolása mondja, „alperes oda forditá egész igyekezetét, hogy minden alkotmány és törvényes rendszer elleni elvek, mint például az ország aristocratico-monar- chika rendszerébe ütköző személy- és vagyonbeli jussok egyenlősége és több efélék hírlapjai által terjesztessenek“, mert egyebek között az elfogott Lovassy László s többi ifjú társai ügyében azt merte írni, hogy „par force vadászat ez s annál különösebb, hogy itt megfordítva, róka- és farkasok kergetik az embert“ és mert „a királyi hatalom, az egyedül ő felségénél levő kormány, ország főtörvényszékei és felsőbb tisztviselők tekintetének le- alacsonyitására irányzott s minden józan hazai polgárt megrázkódtató beszédek, melyeket nehogy a megyékben elhangozván, feledékenységbe menjenek, alapos tudósításai segedelmével országszerte terjesztett.“

S a mennyire fájlaljuk ez Ítélet tartalmát, any- nyira örvendhetünk azon, hogy a suhanó idő nehány szárnycsapása után a közgondolkozás oly gyökeres változáson ment át, hogy nem akadna