Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1902-09-21 / 38. szám
Melléklet a „Bélés" 1902.38-ik számához. többé ember, aki nemhogy aláírná azt, de akit borzalommal nem töltene el az indokolás e síri kisértet beszéde! S hogy e változás bekövetkezhetett, az ő érdeme ! Mert a zsarnokságnak csupán tehetetlenségét mutatja az, hogy Kossuth Lajos nemcsak meg nem tört, hanem a börtönajtó-zárja mögött még nagyobbra nőtt szabadságszeretete, szenvedései közepette csak megedződött félelem megvetése és a négy fal közötti sötétségből uj és gazdag szellemi gyarapodást tudott maga és a hon jövője részére kiváltani, úgy, hogy midőn nyirkos czelláját odahagyta csak hamar visszanyervén szervezete erejét és rugékonyságát mint egy demiurgosz dolgozik hírlapi czikkei szikráinak a szélrózsa minden irányában való lövellésével azon, hogy lelkesedésre lobbantsa, haladásra serkentse s egy szebb kor iránti reménykedő bizalomra gerjessze az elfásult kedélyeket. S hiába állott mögötte a szabad gondolatok sírásója a censor, a Kossuth Lajos eszméi édenkertjé- ben a tudás és örökkévalóság tiltott fáinak egész erdeje virágzott s ha egyet-egyet kiirtott is belőle, ott maradt a többi, megszámlálhatatlan sokaságban! S midőn a bécsi hatalom látta, hogy Kossuth czikkeiből a világitó elemet kioltani épugy, mint az égbolt csillagait lelövöldöztetni nem lehet s Kossuth a közvélemény átalakítójává s a jövő események intézésének főtényezőjévé lett, ármánykodással kivéteti kezéből a hírlapot s uj lap indítására is megtagadja tőle az engedélyt. Kossuth azonban, mint mondám demiurgosz volt, vagyis az ókor egy bölcsészeti iskolája által felállított ama félistenekhez hasonló, a kik az isteni eszmét átviszik az anyagba és megvalósítják az életben! Nemcsak a szónak, hanem a tettnek is embere. Nem esett tehát kétségbe, tevékenységének uj teret nyitott a hazai ipar védelmi harczának nagyszabású mozgalmában, megalakította — számos jelesünkkel egyetemben — a védegyletet, kiterjesztvén annak működését fiók-egyesületek szervezése által az ország különböző pontjaira s mint a védegylet igazgatója vezette, a honleányok lelkes táborát is a hazaszeretet tűzhelyéhez szólítva, a nem zeti megújhodás és megerősödés munkáját. Elkövetkezett az 1847-iki országgyűlés összehívásának ideje. Az ellenzék kifejtvén Magyarország újjászületésének programmját nem nélkülözhető Kossuthot! Bámulatos lelkesedéssel Pestmegye választja követévé s az egyszerű köznemest kisérő diadalmenetben az ország legelőkelőbb főrendü férfiai, élükön gróf Batthyány Lajossal lovagolnak, mint a bandérium vezetői S a miért eddig családi nyugalmát, örömeit, szabadságát, életét koczkára téve, kezében lenge tollszárral, de titáni viadalban küzdött, azért immár a szónoklat művészeként a nemzet tanácsában, közvetlenül, élő igékkel és egész lényével szállhatott síkra. Az ellenzéknek vezére lett. Senki e hazában úgy át nem érezte, meg nem írta, el nem mondta a múltból örökségül maradt bűnök, igazságtalanságok és jogtiprások sorozatát, senki e hazában oly lángolóan nem festette meg a szebb jövő képét, senki oly melegséggel nem mutatott a kor szükségleteire,a haladás tényezőire, mint ő Pedig ez nem kis feladat volt. Nagy átalakulás előtt állott nemcsak hazánk, hanem Európa jó része is. Messze századokba nyúló intézmények, felfogások, előítéletek, érdekek összeforrasztva, megszilárdítva a történelmi megszokottság szentesitő erejével álltak szemközt az ujitó törekvésekkel. S minő különbség közöttük. Valamint az ősidőkbeli pogányhit a természet külső jelenségeiben látta az istenséget, a tűzben, vízben, szélben, szóval az elemekben és a későbbi tisztult vallási felfogásnak lön fenntartva az Istent a természet fölöttiben keresni s feltalálni, úgy a politikában is évezredeken át a külsőleg jelentkező nyers erő, a zsarnoki kény uralom volt a mindent betöltő állami és társadalmi rend kizárólagos alakja míg annak eszmei tartalma, a szabadság, egyenlőség, testvériség s az ezeket megvalósító intézmények tudatrakeltése és érvényesítése csak késő, igen késő korszakokra jutott. Mennyi jaj, mennyi könny, mennyi fájdalom, mennyi vér és halál tölti be a felvilágosult korig lefolyt időtlen-idők távolát Rémes gondolni is reá! S a kit a sors e történelmi válópont határkövéhez állított, minő érzülettel tekinthet a letűnt idők iszonyatos mélyébe! Kossuth Lajost az emberiség géniusza ily történelmi határkőhöz állította, felszerelve pazarul adományaival 1 Ő megérté hivatását! Istentől nyert teljes fegyverzetével megostromolta a hűbéri társadalmi rend és kényuralom ódon várait 1 ime azok rombadőltével a jobbágyból polgár, a kiváltságokból a közterheket egyenlően viselő hazafi lészen, a leigázott nép képviseleti alkotmányt nyerve törvényhozóvá emelkedik, a nemzet a megyei önkormányzat részesévé jelentetik ki, felelős és Ausztriával szemben független kormány alakittatik, a sajtó szabaddá, a vallások nagyrészükben egyenlőkké lesznek s kimondatik a törvény előtti egyenlőség. A kapcsolt részek visszacsatoltatnak az anyaországhoz, Erdély egyesítése ugyanazzal törvényileg kinyilatkoztatást nyer. Ezeken kívül a népnevelés rendezése, hitelintézet, közlekedési eszközök létesítése, a törvényhozási ellátás körébe vétetik fel. A szabad jogalanyiság s az önálló magyar állameszme elvi és gyakorlati tökéletes diadalhoz jut Ennél magasztosabb alakban még soha sem jelent meg a világtörténelem színpadán a magyar nemzet. Megmutatta, hogy mivé tud lenni. S Kossuth által mutatta meg. Álljunk meg e korszaknál áhitatunk bensősé- gével, mert a szabadság és emberszeretet megérdemlik hálás ünneplésünket. Álljunk meg, vagy inkább boruljunk térdre, mert hiszen ez alkotások a történelmi idők belát- natlan végtelenéig szóló biztosítékaink, — mert a kiváltságos nemesi curiák czímerpajzsai s a nép rabláncza egyszerre lehullván, egy nemzetté vált a hon minden lakója rang és rend, vallás, faj és nyelv külömbsége nélkül, egygyé vált a szabad polgár egyenlőségében, eg/gyé a történeti dicsőség egybeolvadó és fejlődő közösségében és a mindannyiunké lett szabad és boldog hazát, a közösen körülrajongott s mindenki által magáénak vallott hősök és nemzeti zászló oltalma alatt büszkén szivünk dobbanásiba foglalónk! A magyar nemzet boldogsága azonban nem volt maradandó betűkkel beírva a sors könyvébe. A dicső újjászületés örömét nem sokáig élvezhette a nemzet. Alig alakult meg a minisztérium, melynek Kossuth döntő befolyású tagja lett, — a féltékeny bécsi hatalom nem tudván megszívlelni Bentham szavait, hogy a legósdibb intézmény is annak idején uj volt s ha minden uj rossz, úgy minden régi is az volt kezdetén, sehogysem akart belenyugodni a dolgok uj rendjébe; a gyűlöletes kamarilla, mely az összmort&chia igényeivel összeegyeztethetlennek, politikai lehetetlenségnek tartotta és hirdette az önálló Magyarországot, pártütést szított a nemzetiségek között s a haza lángba borult. Szégyenteljes gyáva halál, vagy hősi önvédelem között kelle választani a nemzetnek, melyet Kossuth fegyverre szólított. Emberfeletti erejét, rettenthetlen erkölcsi bátorságát s csodás szellemi tehetségeit ekkor érvénye- sité csak igazán. A sajtóban, a nemzet tanácsában, künn a nép körében hihetetlen mindenhatósággal korbácsolta fel a harcz daemonait, megsemmisítését hirdetvén a felkelő csordáknak, az ellenség zsoldos hadainak, átkozván a hitszegő hatalmat elkeseredett lelke 'viharzó háborgásával s biztató reményt öntvén a népbe, melynek szivét a hazaszeretet szűz érzetének varázsa most tölté el teljes mámorában először. S a mint Kossuth mennydörgő ajkairól szálltak a súlyos szavak, úgy tetszett, mintha a hitrege Deukalionja ébredt volna fel s járná újra a téreket, dobálván maga után a köveket, melyek mindegyikéből egy-egy ember támad s egész honvédtáborok keltek nyomában. Szabadságért, hazáért harczoló honvédeink, névtelen félisteneink haláltmegvető küzdelme,zászlóink győzelmei már már megszerezték a siker pálmáját s már megrendült az osztrák önkényuralom trónja is, midőn ismételt segélykéréseire közbelépett keletnek zsarnoka s a túlnyomó erő alatt szent ügyünk elbukott, annyi vitézi próbát állott hadseregünk kénytelen volt lerakni fegyvereit s a gyászos vég utolsóelőtti szomorú jelenete itt, a gyulai kastélykert fái közt folyt le, a mint a hős Damjanich és dicső társaitól a fegyverek elvétetvén, ők innen megtört szivű honfitársaik köréből el- szállittatának . .. elszenvedni a vértanúhalált. Kossuth, mint szabadságvívó elődje a nagy Rákóczy Ferencz kibujdosott s megkezdődött rá nézve is a hosszú, véget nem érő száműzetés keserves korszaka. S I ekkor sem engedte át magát a tétlen bánatnak. Bejárta az ó és uj világ népeit s a magyar szabadság ügyét — mint az emberiség egyetemes érdekét érintő kérdést — ékesszólása egész hatalmával a művelt és szabad nemzetek védpajzsa alá helyező. Befolyt kormányok bukásába, királyi székek sorsába, államok alakulásába, örökös félelemben tartván az osztrák elnyomó hatalmat, mely győztes fél végre is kénytelen volt a letiport magyar állam követelményeinek engedni s megkötni a kiegyezést. A nemzet fátyolt vetett a múltra, kibékült fejedelmével, a negyvennyolczadiki törvények jelentékeny részben visszaállíttattak. Két évtized múlva tehát a szabadságharcz izzó emléke, mint az égbolt napja átszűrte a jelenbe tűzsagarait, melyek ha kiinduló forrásuknál a közelben égetők és megsemmisítők valónak is, a távolba hatolva áldásos termékenység érlelőivé váltak. A múltra vetett fátyol azonban Kossuth Lajos előtt nem "akarhatta el az állami függetlenségünk kellékeiből fé,.áldozott jogokat. O ki magára nézve le tudott monuani mindenről, nemzete életérdekeiből egy parányit sem volt hajlandó elalkudni. A gyakorlati tevékenység teréről lelépett tehát s beérte, — mint magáról mondá — az élő tiltakozás szerepével. Mily óriási önmegtagadás, a hazaszeret mily nagy mértéke, a jellem mily vaskövetkezetessége kelle ehez annak részéről, ki az örökös cselekvés atyamestere volt 1 De e lemondása nem volt bizalomvesztés. — Politikai egyéniségében nem tudott, — mint egykori bajtársai — megvénülni s államférfiúi felfogásában, honfiúi reményeiben örökifjú maradt. Övé a jövő! Az eszmény megtestesítőjéé, a kin nem foghat ki a múlandóság törvénye sem. Némi vigasztalásául igazolva láthatta ezt élte utolsó tizedeiben, midőn az elismerés egyre nagyobb- szabású és sűrűbb megnyilatkozásaiban kereste fel a távol hazából, hová nem mulasztá el szózatait elküldeni. Mintha a tárogató harsant volna meg mindannyiszor. Erezte, tudta azonban, hogy szava többé nem a hazája államhajóját a boldogság és dicsőség révébe terelő szélvihar s elhagyatottsága bús magányában odaállt honfivágyai szép kikötőjébe világító toronynak, melynek messze fénylő tüzkévéje örökösen biztos irányba vonzza, hívja nemzetét. Ott állott még sokáig, végső lehelletéig, törhetetlen hűséggel, megingathatlanul s a mi szemünk úgy megszokta azt, hogy most is, midőn áldott porhüvelyét rég hazahozván, a nemzet könnyező százezreinek kíséretében már átadtuk az édes szülőföldnek, sötétben tévelygő, kereső tekintetünk még mindig ott látja a sugárzó tüzkévét, a magyar szabadság hajnalcsillagát. S ott fogja látni mindenkor! Ez az ő halhatatlansága ! S mi imádattal hajtjuk meg előtte a nemzeti lobogót 1 A beszéd tartama alatt is gyakran, annak végeztével pedig hatalmas erővel zúgott fel a közönség éljenzése, mely egybeolvadt az aradi színtársulat kitűnő hősnőjének Gazdi/ Arankának üdvözlésével, ki fényes diszmagyarban lépett az emel vényre, hogy elszavalja Székely Sándornak ez alka lomra irt gyönyörű ódáját. A művésznő, a kit a város közönsége egy igen szép szallagos csokorral tisztelt meg ez alkalommal, tökéletes művészettel, átérzett hévvel oldotta meg feladatát, művészi előadásában a gyönyörű költemény minden sora, min den gondolata érvényre jutott és lelkesített annyira, hogy az előadás befejezése után szűnni nem akart a .közönség tüntető éljenzése és tapsviharn, a mely egyaránt szólt az óda ihletett költőjének, valamint a költő művészi interpretálójának. A pazar szépségű költemény, mely ifjú szerzőjének költő sikereit ismét egy babérággal gazdagította, a következő : A Te születésed: csillag születése, Haraguvó Isten engesztelSdése, Keleti napégnek fénybeborulása, Szomorú időknek jórafordulása! ... . — Magyarok, magyarok, ősök unokái! Feledésbe tűntek nagy idők esodái, Hulló könnyeimet föld göröngye issza: Jaj! hogy csak az emlék hozza őket vissza! Kossuth édes Apánk! A Te drága neved: Repülő imádság Magyarország felett! Himnuszokban zengik bérezek, rónaságok, Menydörögve verik vissza a Kárpátok! Szárnyra kapja a szél le az Adriáig, Mormoló, kék tenger tarajos habjáig .... Emlékedet őrzi puszta, hegység tája, Még a kis gyermek is : Kossuth katonája! .... Az idő rokkáján lepergett egy század, S ereklyeként őrzi nemzeted a házat, Honnan kirepültél szellemed sasszárnyán, Szövétueket gyújtva balszerenose árnyán! Viharfáklya volt az! Soha el nem alvó, Áhítattal nézte a gyarló halandó, Rajongó lélekkel tüzimádók lettünk, Talán az Istennél is jobban szerettünk! Seregek támadtak hivó szózatodra, Háromszinü zászlónk kibomlott lobogva, Rongy maradt belőle, úgy össze volt lőve, Mégis: megrészegiilt a katona tőle! Tündökölő kard lett a paraszt kaszája, Harsogott a csaták zengő trombitája, Bosszút állt a magyar, amit a sors rámért: Századokig tartó könnye hullásáért!.... .... Költözik a madár seregestül délnek, Fönn a kék magasban busán keringélnek! Zizeg a falevél kavarogva, szállva, Megejt az elmúlás borongó világa! .... — Van nekünk egy sírunk messze, Napnyugatra, Magyarország lelke álmodik alatta! Gondolatban szállunk, mint a madár, délre. Pesti nagy temető hideg sírkövére! Magyarok Istene! hite, segedelme! Örök léted titkát nem érti az elme .... De hisz a féreg is föltekint a porbul, Gyarló földi ember az egekhez fordul! Fogadd kegyelmedbe azt az ősz alakot, Aki haláláig csak értünk fáradott, Dicsőség nevének, lelke erejének Szabadságot adott szolga nemzetének! Amikor letekint csillagos honából, Ragyogjon az öröm tisztes orczájáról, Peregjen szeméből a boldogság könnye, Mindenik fűszálra, mindenik göröngyre! Magyarok Istene! Áldd meg öreg szolgád! Magyarország földje! Ringasd koporsóját! Hajtson ki porából az olajfa ága, Béke hirdetője, szabadság virága! A díszelőadás. A gyulai Ko.isuth emlékkünnep befejezője az Erkel Ferencz ezinkörben rendezett díszelőadás volt, a mely telt ház előtt folyt le Az előadás magyar motívumokból összeállított ünnepi nyitánynyal kezdődött, melynek precziz előadásáért a közönség zajos tapssal jutalmazta a zenekart és jeles karmesterét Orbán Árpádot. Qazdy Aranka szavalta el ezután ismét Székely Sándor alkalmi ódáját, ez alkalommal is óriási lelkes dést keltve a szép költemény hatásos előadásával. A művésznőt, a ki három csokrot is kapott és a szerzőt számtalanszor szól- litották függöny elé. Ezután a színház teljes személyzete ügyesen összeállított alkalmi élőképet mutatott be, mi alatt a zenekar halkan a hymnuszt játszotta. A közönség ismételten látni kivánta a hatásos tablót, zajos tetszését nyilvánítván az ügyes rendezés felett. Dr, Csillag Károly „Kossuth Lajos* czitnü alkalmi költeményét szavalta ezután Gózon Béla, a mely után kezdetét vette a tulajdonképeni előadás, melyről színházi rovatunkban számolunk be. Ezzel véget ért a Gyulán rendezett Kossuth ünnepély, mely városunk közönségének hazafias lelkesedését dicsérő része volt annak az országos ünnepnek, melyet legnagyobb fia emlékezetére rendezett a hazafias kegyeletet szivében istápoló nemzet. Kossuth ünnepélyek a vidéken. Gyomán már szeptember hó 14-én — vasárnap — tartották meg a Kossuth ünnepélyt. A kora reggeli órákban 2 zenekar járta be az utczákat, 9 órakor pedig az ev. ref. templomban ünnepi istenitisztelet volt, a melyen Kálmán Farkas lelkész gyönyörű alkalmi imát és Kossuth Lajost méltató szentbeszédet mondott. A beszéd elmondása után a gyomai dalárda Pap Zoltán Kossuth Lajos hymnusát adta elő. Templom után az ünneplő közönség két zenekar kísérete mellett a vasnti állomáshoz vonult ki, hol a 10 órai gyorvonattal Budapestről érkező Hentaller Lajos országgyűlési képviselőt fogadta és a városházához kisérte. 11 órakor a városházánál díszközgyűlés tartatott, melyet Rohoska Mihály járási főszolgabíró, mint elnök igen szép beszéddel nyitott meg. Ezután az ünnepi beszéd megtartására Garzó Gyula ev. ref. lelkészt kérték fel, ki ékesen méltatta a nap jelentőségét. Megkapó volt már beszédének bevezetése is. Úgy érzi magát e pillanatban, — úgymond — mint az az arató, a kit munkára állítanak be, de a ki már csak learatott táblákat talál. A Kossuth életének keretébe eső fény mozzanatokat, úgy a templomban szolgálatot tett lelkész, mint az ezen diszgyü- lésnek igen tisztelt elnöke is magasan lobogtatták, annyira, hogy ö már olyan dolgot, mit a mai napon nem hallottunk, alig mondhat. A gondolkozó embernek azonban a learatott mezőn is találni kell tárgyat, amibe a lelke elmerüljön s ha a szükség úgy hozza magával, róla még szóljon is. Nem keresi tehát az elhullott kalászokat, hanem a mélységbe tör s a természet tenyésztő erejének titkaira fordítja figyelmét, vagyis más szavakkal, ő most nem a külső történettel, hanem a történet szellemével s Kossuth nagyságának indokaival s ama kor lélektani és politikai motívumaival foglalkozik s azt az alapokat kívánja megvilágositani, a mely alapon a Kossuth által képviselt eszméknek a magyar nemzet történelmében örök értéke van. Száz éves születése évfordulóját ünnepeljük annak a nagynak, a ki Gyomának is díszpolgára volt. Majd megemlité, hogy a ha:a szivében — a székes fővárosban — porlik s a nemzet hálás szere- tete megcselekedte azt, hogy legyen igaz tisztelőinek zarándokló helye, hol az eszméért lelkesedő honfiak és honleányok megérthetik a hamvak missiójának jelentőségét s magukba szívhatják a hamvaknak ama lelkesedésre buzdító erőit, a melyek a nagyok porai fölött leboruló hálás nép szivében csodálatos világosságot gerjesztenek. — E sirbatétel alkalmával a gyomaiak is megtartották a fájdalmas gyászünnepet, a mely alkalommal neki jutott osz- sályrészül az a szomorú kötelesség, hogy a templomban nagyveszteségüket tolmácsolja. Négy pontban mutatta fel akkor az 0 nagyságát s ma is azon meggyőződésben van, hogy a mit akkor mondott, nem évül el soha. Be illik a mai 100 éves ünnepség keretébe is. Úgy van csakugyan! Világ volt ő a szolgaság sötétségében, erő volt a népjog csatáiban, példa volt a hontalanság bujdosásában, csoda volt a temetés gyászában, Ebben van a titka a koszorús költő amaz állításának, hogy »a derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és eget kér.c Nagyobbszerü kitörést még nemzet aligha látott, mint a minő Kossuth Lajos kitörése volt; mert, hogy a magyar a hamvak missiójának jelentőségét miként fogta fel, megmutatta abban, hogy szivével cserélte fel a szellemóriás koporsóját, hogy nyughelye ne koporsó hanem bölcsője legyen ama nagy lelkierők és szent eszméknek, a melyeknek az ő érette gyászában is lelkesült magyar, örököse és hordozója lett. Ne mondja hát senki hogy meghalt Kossuth 1 „Meghaltál ? Nem; csak tested van a sírban, Lelked egy fényes gyújtó eszme lett, Felettünk dörög a bősz zivatarban, Fényben lebeg bérez és rónák felett . . . A költö ajkán arról zeng az ének, Arra tanitja az apa fiát, Arról mesél az anya gyermekének, Hogy úgy mint Te, szeressük a hazát.' i
