Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1902-07-06 / 27. szám
27-ik szám Gyula, 1902. julius 6-án XXXIV. évfolyam f Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, kova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dl]: Egész évre . . 10 kor. — fill. Pél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fill. fcs _________________ Tá rsadalmi és közgazdászat^, hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő: Dr. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kóhn Dávid. f-------------1 Ki adóhivatal: Templomtér, Dobay Ferenoz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Ifyllt-tér sora 20 HU. L ______ A békés-bánáti ev. ref. egyházmegye. Istenben boldogult Szabó János váratlan, hirtelen halála, nagy gyász, nagy veszteség a hat vármegyére terjedő békés-bánáti ev. ref. egyházmegyére, mely rövid időközben vesztette el két kitűnő főelőljáróját: világi gondnokát és esperesét. A hat vármegye területén lakó ev. ref. vezérférfiaknak nem csupán saját egyházuk iránti, hanem hitfelekezeti szemponton felül álló fontos, magyar nemzeti. érdekben álló kötelességük komolyan gondolkozni s cselekedni, nehogy a kettős súlyos csapás olyan válságot okozzon az egyházmegyében, amely válság veszélyessé váljék úgy az egyházra, mint a magyar nemzeti törekvésekre nézve. A válság tünetei már eddigelé is mutatkoznak. Ilyen tünet az a törekvés, amely az egyházmegyét két, esetleg három traktusra czólozza darabolni. A jelszó, az ok, mely e szándékot felszínre vetette, első hallásra eléggé tetszetős; sőt nincs hijján némi igazságnak sem. A békés-bánáti ev. ref. egyházmegye, mai szervezetében Békés, Csanád, Csongrád, Temes, Krassó-Szöróny és Torontál vármegyék összes ev. ref. egyházait és százezrekre rugó híveit öleli fel; mint ilyen, területi nagyságát és a hívek számát illetőleg nemcsak páratlanul áll a magyarországi egyházmegyék között, hanem majdnem akkora, mint egy más országrószi egyházkerület. Sokan azt vallják, hogy egy esperes és egy világi gondnok e miatt nem képesek az administrátiót és az ellenőrzést úgy gyakorolni, mint ahogy azt az egyház érdeke követelné. Ugyanilyen feldarabolást cselekedtek az ágostai evangélikus atyafiak is, amikor egyházmegyéjüket pár év előtt három részre szakították. Hát ez — ismételjük — első hallásra eléggé tetszetős — frázis. De igazság csak akkor lenne, ha az egyházmegye világi s egyházi vezérférfiai az esperesi szék betöltése alkalmával nem. tudnának az egymástól el- választhatlanul összeforrt protestáns és magyar érdek színvonalára emelkedni s a választás alkalmából akár rokon, vagy ellenszenv, akár kielégítetlen ambiczió, vagy A szüzdohány. Relsner Arthur. Hát az kérem olyan fajta dohány, hogy nem terem, nem simítják, nem osztályozzák és mégis megvan. Nem kerül a fináncz kezébe, nem manipulálják, nem árulják tőzsdében, mégis szijják. Épp azért hijják szüzdohánynak, mert nem piszkál, nem igazit azon más keze, csak az Istené. Nem szagositják azt a gyárban, mégis olyan szaga van, mint a jó mandulaszappannak. Még a bagója is olyan, mint a körte leve. Nem is jut ahoz mindenféle pity* *poty ember, csak akinek dohányos a sógora, komája. Na ez aztán kap egy keveset. Van azonban olyan ember is, aki se komája, se sógora, se semmije a dohányosnak, mégis zsák számra van neki. Persze aztán nem a boltban tartja kiárulni, hanem ismeri a szüzdohány szokását, hogy nem szereti a világosságot, mert attól mindjárt foltot kap a gazdája szine, hát csak a pinczébe, padlásra jut helye. Van még egy leghatalmasabb ellensége is: a fináncz, azzal csak a legritkább esetben tud megegyezni. És aztán jaj, ha meg nem tudnak egyezni. Megstrofolják a szegény szüzdohányt, de miután az fizetni nem tud, hát fizet bizony a gazdája. És fizetni olyanért, amiért nem kap az ember semmit, rossz dolog. Rosszabb az adónál. Már pedig, hogy valaki szüzdohányt is áruljon, meg ne is fizessen, ahhoz nem kis agyafúrtság kell. sértett hiúság által engednék magukat vezetni és nem azt választanák meg esperesnek, aki arra a legmóltóbb és ami fő: a legalkalmasabb. Nincs kizárva — hisz az emberek : világiak és egyháziak egyaránt sokan gyarlók a békésbánáti ev. ref. egyházmegyében is — hogy az esperes választás nem a legalkálmasábbra, sőt talán az sem, hogy épen nem alkalmasra fog esni s ez esetben magunk is azt mondjuk, hogy az egyházmegye igen is daraboltassék el két vagy akár háromfelé is, ami akkor meg is fog történni, de bizony, bizony mondjuk, hogy az egyháznak, a híveknek és a magyar nemzetiségi törekvéseknek alig mérlegelhető nagy kárára s veszedelmére. Ami az evangélikusok egyházmegye felosztási példáját illeti, erre csak annyit, hogy : Si duo faciunt idem, non est idem. Tudniillik nem ugyanaz, a felosztás hatását és következményeit illetőleg. Temes, Krassó-Szörény, Torontál vármegyék református gyülekezetei mindenike egy egy oázis a nem magyar ajkú s a magyar nemzeti érzülettel szemben — fájdalom— ellenséges érzületü nemzetiségek nagy sivatagjában. Ezek az oázisok, melyeknek alakulásában, fejlődésében, izmosodásában, terjedésében sokkal nagyobb része van a békés-bánáti egyházmegyének, mint ahogy azt sokan hiszik, erős koczkázatnák lennének kitéve, meginoghatnának, sót megsemmisülhetnének, ha az értelmiségben és anyagiakban egyaránt erős egyházmegyéhez nem tartoznának, vagy ba a mai együttes szervezetében minden irányban imponáló egyházmegye ereje bármily eldarabolás következtében csökkenne. Nem volna egy szó ellenvetésünk sem az egyházmegye feldarabolása ellen, ha az, csupa hódmezővásárhelyi, békési, makói, szentesi, gyulai, gyomai s sárréti községbeli magyar vidéken fekvő nagy eklézsiákból állana. De Rittberg, Bunya Szegszárd, Igazfalva, Nagybecskerek s az ezekhez hasonló kis eklézsiák, sőt még maga Temesvár sem nélkülözheti saját veszedelme és a magyar nemzeti szempontok koczkázata nélkül azt az erőt, azt a biztonságot, azt a megnyugvást, amit kölcsönöz neki ez a tudat, az az Hát ilyen ember volt pedig Kiss P. András. Alacsony, zömök kis ember volt, nagyfejü, a bajusza befödte a száját, keveset beszélt, inkább csak mutogatott ide-oda. Az ember azt hitte volna, hogy hülye. Pedig az apró, szúró szemekből kilátszott a ravaszság. Sok szűz dohányt adott el, sokszor akarták megfogni, de nem mentek vele semmire. Most már nem árul semmit, csak valahol deszkát. A mi a dohányból került elő, az egy fertály föld, meg a kis ház. Serdülő gyerek voltam, amikor elmesélte nekem ezeket a dolgokat. Sokat mulattam rajta, amint úgy élethűen el-el mesélte a régi dolgait nagy titokban. * * * (Hogy egyezett ki a finánczczal Kiss P. András.) Nagy baj volt az a jó magyar embernek, hogy rátette az állam a kezét a dohányra. Hej pedig milyen dohány termett akkor? A jó muskotáj, verpeléti, rétháti, amiből olyan füstöt eresztett a pipa, hogy még a füstben is angyalok szállingóztak. De hiába, elmúlt. Ami pedig monopólium, az csak rossz lehet. Hát persze hogy sok ember akadt, aki szívesen vette azt, amit nem az állam ad. Az öreg Kiss P. András bejárt messze földeket, megvoltak az összeköttetései az egész országban, ahol a szüzdohány terem. Hordta is hűségesen mindenfelé. Kint lakott a város végén, ott volt egy kis nádfedelü viskója. Otthon azonban igen kevés dohányt tartott. Az erdőben valamerre erkölcsi, anyagi s értelmi segítség, hogy Magyarország legizmosabb, leghatalmasabb magyar egyházmegyéjének tartozéka, azé az egyházmegyéé, a melynek a délvidéki községek túlnyomó része alakulását köszönheti, valamennyije pedig nehéz körülmények között tőle gyámolát, segítségét remélheti. A nemzetgazdasági követelményeknek megfelelő észszerű telepítést csak úgy mellékesen érintjük. Tessék mindenkinek meggondolniJ hogy micsoda nagy érdek az, hogy Hódmezővásárhelynek ép úgy, mint Békósvármegye nagy községeinek túlnépesedett ev. reformált lakossága — mert hiába minden doctrinär tiltakozás, megyénkben ésepew a reformátusoknál igen is, beállt a túl népesedés, ami csak okos, helyes telepítéssel bonyolítható le; — mondjuk, hogy minő nagy érdek az, a kitelepítendő békésmegyeiekre s a telepítési czélokra alkalmas Krassó-Szörény, Temes és Torontál vármegyékre egyaránt, hogy kitelepítendők és kitelepültek, egyházi administratiójukat illetőleg közvetlen érintkezésben és egységes kötelékben álljanak. „Egyházi administratiójukat“ irtunk, de egyébét is értettünk alatta. Felejthetlen emlékű Hajnal Ábelnek és Szabó Jánosnak ór, az ép oly felejthetetlen emlékű Lányai Menyhért és Ráday Gedeon grófoknak, a békésbánáti traktus körül nem az egyházi administratio körüli tevékenységük és ügy- buzgpságuk, — amely különben szintén minden igényt kielégítően dicséretes volt — hanem első sorban az örökíti meg és teszi halhatatlanná nevüket és emléküket, hogy a délvidéki ev. ref. eklézsiák révén valóságos honalapítói missiót teljesitettek. Ebben a honalapítói missióbau akcziójuk bizonyára igen gyakran messze túllépett az egyházi kereten és a szorosan vett egyházi feladaton és kötelességen, de mindig az egyház és a magyar nemzet érdekében állott. És mondjuk ki, hogy azt a szolgálatot, amit a magyarságnak tettek, esperesi, illetőleg gondnoki minőségükben tették és egyéb minőségükben nem lett volna terük, alkalmuk és joguk sem megtenni. Ilyen szép missió, de egyben ilyen súlyos feladat és ilyen felelősségteljes kötelesség volt a főtelep. Hogy hol, azt nem mondta senkinek sem. Ha a városba be akart jönni, két ut volt előtte. Vagy kerülő utakon a városba, vagy egyenesen, az utczán fel. Azonban itt bökkenő volt. Ezen az utczán ugyanis lakott a pénzügyőr. A pénzügyőrnek pedig jó szeme és jó orra van. Az ügyetlen ember bizonyára jóval elkerüli az ilyen vidéket, de Kiss P. András nem volt ügyetlen ember. Ment ő az egyenes utón a görbe dologgal. Tarisznyával a hátán, be-be sétált naponta. Pipájából meg csak úgy szórta a füstöt, hogy csupa gyönyörűség volt nézni. Sőt mikor a pénzügyőr háza lakása előtt ment el, akkor fújta csak isten igazában. A szomszédok pedig kárörömmel lesték, hogy mikor fizeti meg ezt a nagy gyönyörűséget Kiss P. András. De biz az nem fizette meg pénzzel soha. Pedig a fináncz gyakran nézett ki az ablakon, mikor alatta ment el Kiss P. András, a szüzdohány füstje meg-megcsiklandozta az ember orrát. És a fináncz még sem akarta észrevenni. Hm, hm, morogtak az atyafiak. Megvan az vesztegetve. Megvolt biz az, de nem pénzzel, hanem egy kis furfanggal. Úgy történt pedig az eset, hogy egy szép napon beállított Kiss P. Andrásné a fináncz portájára. Szép, szemre való menyecske volt. Bement a szobába, ott megszóllitotta a pénzügyőrt: vár a békésbánáti egyházmegye megválasztandó esperesére is, akinek — lássék bár paradoxonnak, amit írunk, — nem megnehezítjük, hanem megkönnyitjük a dolgát, ha az egyházmegye területét nem bolygatják, mert valamint dicső elődei, ő is épen akkor tud békésmegyei, csongrádi s nemzetiséglakta délvidéki híveinek egyaránt jól felfogott érdekében működni. És épen azért, mert nemcsak az ev. ref. egyház híveinek, hanem hitfelekezeti különbség nélkül minden magyar érzelmű embernek óhaja s érdeke, hogy a magyar nemzeti szempontból a ref. egyházéval azonos fontosságú nehéz poziczióra a legalkalmasabb lelkipásztor választassák meg, azzal az óhajjal fejezzük be czikkünket, vajha az ev. ref. gyülekezetek és azok élén álló egyházi és világi vezérférfiak az általunk elmondottakat már a választási mozgalom irányításánál komoly figyelmükre méltatnák. A békés—bánáti ev. ref. egyházmegye rendkívüli gyűlése. (Julius S.) Szép és lélekemelő ünnepély tartatott folyó évi julius hó 3-án Hódmezővásárhelyen, a hol a békés—bánáti ev. ref. egyházmegye kegyelettel áldozott két nagy férfiénak Szabó János esperes és Ráday Gedeon gróf gondnok emlékének. A nagy templom egészen megtelt közönséggel s az isteni tisztelet befejeztével Domby Lajos helyettes esperes emelkedett imája után dr. Hajnal István gondnok magas szárnyalásu beszéddel megnyitotta az ülést s jelentést tett az egyházmegyét Szabó János elhunytéval ért súlyos veszteségről s ennek kapcsán intézkedett az egyházmegye, hogy gyűjtés utján síremlék ál 1 ittassék nagynevű esperesének s érdemei jegyzőkönyvben örökittessenek meg s az elhunyt családjának küldöttségileg fejeztessék ki a részvét. Ezután következett az ünnepély kimagasló része, Futó Zoltán szentesi lelkész, egyházmegyei főjegyző tartotta meg Szabó János felett költői szépségekben gazdag, megkapó közvetlenséggel irt emlékbeszédét, mely alatt nem maradt szem könye- zetlenül. Majd Fekete Gyula kikindai lelkész lépett a — Adjon Isten tekintetes uram, volna egy pár szép csukám eladó. — Nem kell nekem jó asszony. — Mán hogyne kéne, mikor olcsón adom, meg azt milyen szép pár jószág, tudom nem bánja meg a tekintetes ur. — Hát őzt mi lenne az ára? — A legolcsóbb. Hát ingyen adnám, — jó szívvel. A fináncz felöltötte hivatalos arczát és felháborodva utasította vissza. — No hát nem is úgy gondolom én azt; — szólt az asszony, hogy egészen ingyen, hanem csak hogy most nem kell érte fizetni. Nem akarnám én a tekintetes urat a világért sem megsérteni. — Nem kell nekem, mondtam már. — Mondanék hát valamit a tekintetes urnák. Ha mán olyan nagyon nem akarja, hát vegye meg egy csókért. Kipirult az arcza, mint a habos rózsa, lesütötte a szemét és simogatta a csirkék fejét. — No jól van, Isten neki, azt már szívesen. A fináncz oda ment és megcsókolta. A menyecske félrerebbent arább. Nehogy láng legyen a parázsból. — No de most már itt hagyom és meg is mondom a tekintetes urnák, hogy miért akarom itt hagyni. Az akarom szót erősen hangsúlyozta. Hát tetszik tudni, az uram nagyon vad természetű ember. Ézt a pár jószágot én még a múlt héten vettem a piaczon. Mikor az uram meglátta, elfogta a nagy méreg és azt mondta, hogy adjam el akárhogy is, akár kinek, mert neki ez nem kell. Mán most csak arra kérem Xjapia.n.13: mai számához fél iv jaiellélclet van csatorva-
