Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-25 / 34. szám
34-ik szám. Gyula, 1901. augusztus 25-én XXXIII. évfolyam r Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendő!:. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre . . 10 kor. — fii. Fél évre ... ő „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ L Egyes szám ára 20 fül. Társadalmi ós közgazdászat! ketilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: ó li n ü 4 v i d. Kiadéhivatal: Templomtér, Dobay Ferenez háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Hyüt-tér sora 20 fül. __________Á Pá lyaválasztás előtt. »Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény!« — mondja a költő; s nincs az az életpálya, a melyen a tisztességes és kötelességtudó ember kenyeret és becsületet ne tudna szerezni magának, — mondja a tapasztalat. Az egyéni tisztességérzet és kötelességtudás biztosítja mindenkinek a becsületét és kenyerét s ez oly igazság, a melyben nem csalatkozik soha senki. Nem szabad feledni, hogy minden ember élete többkevesebb bajlódással telik el s hogy nem irigylésreméltó az az ember sem, a ki érdemtelenül jut hatalomhoz és gazdagsághoz. Mindenkinek meg van a maga baja s gyakran éppen azoknak a legtöbb, a kik a leg- irigylésreméltóbbaknak látszanak. És semmi e világon nem ér fel azzal a nyugalommal, a melyet a kötelességtudó ember érez, ha van benne egy kis t szerénység és béketürés is. A legtöbb ember, a ki nagy jövedelemhez és hatalomhoz jut, visszasírja azt az időt, a mikor még igen szegényes körülmények között, de nyugodtan és szerényen élt. A ki nem született gazdag embernek s mégis nagy jövedelemhez jut, véres verejtékkel, szive vérének hullásával szerezte azt, a mije van, — föltéve persze, hogy nem sült galambként repült szájába a jó mód, főnyeremény, vagy hozomány alakjában. A gondterhes, átvirrasztott éjszakákj a reggeltől napestig tartó lázas, ideges, túlságos munkálkodás olyan tortúrája a léleknek, a melyet a meggazdagodott ember utólag gyakran szívesen megváltana a vagyonával, ha lehetne. A pályaválasztásnál csupán a nagyjövedelmet tartani szem előtt:esztelenség. Semmi sincs ingyen a természetben ; mindenért meg kell fizetni, — a tisztességes módon szerzett vagyonért az emberi élet megröviditósével. Elegendő, ha a választott életpálya biztosítja a tisztességes, bár szerény megélhetést. Nem lehet megszabni, hogy a megélhetéshez ennyi vagy annyi jövedelem sziiksér Ä. R c z a . Kárpáti emlékeimből. A csorbái vasúti állomástól 4oo méter magasságra kellemes meglepetések között siettem a fogaskerekű vasúton a sokszor emlegetett csorbái tó megtekintésére. Gyors emelkedéssel kanyargóit a kis vonat alacsony fenyöbokrok között, melyeket sűrűn megszakított az apró és nagyobb törmelék sziklák tömege. Kellemes hatást gyakorolt reám különösen a buja pázsit virágmozaikjaival, melyekből augusztus elején friss illatár csapódott felém. Valóban másodszor élveztem a tavaszt ezen évben. A pályatest szemcsés kövecskéi között csobogott egy eltévedt patakocska, miglen hirtelen eltűnt a meredek kőtörmelékek között. Egyszerre mély szakadék magaslatára kapaszkodik vonatunk s szemeim előtt festői látványt nyújt a magas fenyöerdő, mértföldnyire húzódó rentegei felett félkörben meredező csúcsok, szakadékok s hegygerinczek lánczolata. A természet ezen pompás alkotmánya feltünteti Urának dicső hatalmát. Emelkedik a sziv, lelkesül az agy s a gondolat villámgyorsasággal czikázik a szertelenségben nyugtalanul. Keresi a szemlélő az ismeretlent fürkésző tekinteteivel fellegek tövében . . . Hirtelen megszakadnak, illetőleg ritkulnak a czírbolyafenyők festői csopor- tozatai s a hatalmas vándorkövek mélyeit benépesíti a phantasia, az erdei manók törpe alakjaival, kik itt őrzik évezredek kincseit a kapzsi nemzedéktől. Alig merenghet el azonban a kedély, midőn csinos fa-állomás tűnt fel az egyik kanyarodásnál s tengerszin felett 1387 m. magasságban mintegy óriási smaragdmezö a sziklák között csillogott a kies csorbái tó. ges; minden az egyéntől függ. Az egyik ember uagy jövedelemmel nyomorog, a másik meg sokkal kisebb jövedelemből úri módon él. Az élés művészete, a melyre a gyermekeket már otthon kell megtanítani, biztosabb támasza az embernek, mint a vagyon, vagy akár a legerősebb családi kötelék. Induljon mindenki a hajlama után a pályaválasztásnál. A mihez kedve van az embernek, azt e munkát sokkal könnyebben és sokkal szebb eredménnyel végzi. A kelletlenül, vagy éppen keserűséggel végzett munka nem sokat ér s gyötri a lelket. Magasabbra törni szabad, sőt kell, de Jákob szerint még az angyalok is csak létrán járnak a mennybe, — nem repülnek. Fokról-fokra, mindig biztos talajra lépve kell előre haladni; a ki ugrálni akar, köny- nyen nyakát szegi. És ne vágyódjék senki olyan állásba, a melybe bár eljuthat, de ahol kötelességeit teljesíteni nem igen tudná. Régen volt, a mikor a jó Isten a hivatallal észt is osztogatott; akkoriban még nem voltak divatban a számonkérő székek és fegyelmi vizsgálatok. A tehetségét csaknem minden ember többre becsüli, mint a mennyit ér; ez hiba, de .nem kisebb, mintha az ember kelleténél kevesebbre becsüli önmagái. A pályaválasztás előtt mindenki vessen számot a tehetségével, egész őszintén, csak úgy magában; nem kell röstellni ezt az őszinteséget, hiszen úgy sem tudják meg mások,, hogy miként gondolkozunk önmagunkról, mikor néha- néha egy-egy perezre őszinték vagyunk. A ki érzi, hogy nem tudná feltalálni a puskaport, az ne ábrándozzék diplomácziai pályáról, hadvezéri dicsőségről, miniszterségről, vagy püspökségről. Nem okvetlen szükséges, hogy mindenkiből nagy ur váljék. Igen sok hivatal \an, a hol az irodatisztnek több a becsülete, mint az igazgató urnák, vagy az osztálytanácsos urnák s az irodatiszt, a ki minden másodnap jó kedélylyel issza megszokott társaságában a szódafröcscsöt, bár két leánya izzad a postánál, irigylésre méltóbb ember, mint a méltóságos tanácsos ur, a ki előkelő neje, vagy huszárhadnagy fia miatt annyi adósságot csinál, hogy sok volna az egész minisztériumnak s a hónap vége felé a kaszinóban gyöngyözik a homloka, ha húsz koronánál többet talál veszíteni. Mindenki nagyon előkelő polgár, a ki soha kölcsönt nem kór senkitől. I Nagyon fontos a pályaválasztásnál még az is, hogy 3z ifjú jól megfontolja, vájjon meg tudja-e szerezni mindazt, a mi erre a pályára szükséges? Hosszas tanulmányokat és Bök költséget kivánó pályára ne lépjen az, a ki szegény és nincs meg benne a vasakarat és a kitartás. Számos életpálya van, a mely nagyon szép és nagyon előkelő, de aránylag késő« ad kenyeret. A tehetségén kívül vessen számot mindenki az erszényével is. IgeD sok elhibázott emberélet vész kárba csak azért mert a meggondolatlan ember szerénység és nagy, nagyon nagy kitartás nélkül került előkelő, de gyenge jövedelmet hajtó állásba, s nem győzte bevárni az időt, a mig előbbre jut s a jövedelme is tekintélyes lesz, nemcsak az állása. Tömérdek az úgynevezett „félbemaradt exisztenczia“, a ki a legszebb reményekkel kezdte meg egyetemi pályáját, de nem bírta befejezni. A jogászoknak több mint fele ilyen, 8 a megkezdett pályáról leszorult ifjak kö- izölt igen sok a tehetséges ember, a kiért bizqny nagy kár. Csak úgy vaktában neki- Vohanni a világnak nem szabad. A szegény embernek előre kell gondoskodnia a főiskolai évekről, s már korán olyan képességeket kell szereznie, — minél többet! — a melyeknek a segítségével átvergődik az egyetemi éveken. Ez idő szerint legjobb ilyen segítő eszköz a nyelvismeret és a gyorsírás, de mind a kettő csak úgy, ha nagyon jól ért hozzá az, a ki bár csak pár évig is, meg akar élni belőle. A diploma-szerzéstől és a köztisztviselői állásoktól óvről-óvre valósággal riasztgatják az újságok az ifjúságot. Pedig magában véve sem a diplomaszerzés, sem a köztisztviselői szolgálat nem helytelen dolog, s nagyon is érthető az utána való vágyakozás. Csak az a baj, ha az oda nem való elemek tódulnak az úgynevezett értelmiségi pályákra. Bármily mostoha is nálunk a köztisztviselők sorsa, még mindig jobb, mint Olasz- és Francziaországban, g bár csak fekete kenyeret ad, de az a kenyér legalább biztos és elegendő is annak, a ki nem költ többet, mint a mennyije van. Az a baj, hogy nálunk a köztisztviselő urnák, azaz külön kasztnak képzeli magát, nem pedig szegény embernek, s nem a természetes szükséglete és jövedelme, hanem a rangja szabja meg, hogy mennyit költsön. A pályaválasztásnál fontolja meg mindenki azt is, hogy mennyi jövedelmet hajt a kiszemelt állás és ha a jövedelem az ő egyéni szükségleteit kielégíti: csak bátran előre! A köztisztviselő már előre tudja, hogy mi lesz a jövedelme, s igy nincs joga keseregni. Nem szabad követelni, hogy a munkánkért többet adjanak, mint a mennyiért mi magunk fölkínáltuk, ezt legfölebb csak óhajtani szabad. A mi pedig az úgynevezett diplomás pályákat illeti: a derék és tehetséges ember hosszabb-rövidebb ideig tartó küzdés után végre még is csak érvényesül. A siker titka: a kitartás és a folytonos szárnypróbálgatás. A szorgalom magában véve nem elegendő ; a gyertya nagyon jól világithat a véka alatt is, a nélkül, hogy sok hasznát vehetnék. Próbálgatni kell az érvényesülés módjait, de mindig úgy, hogy az ember biztos talajt érez- zen a lábai alatt. Ha aztán egy kicsit kicsúszik is néha a talaj az ember lába alól, az se nagy baj; fiatal csontoknak ez nem árt, sőt némelyek szerint hasznos is; csak el ne törjön átemmi, s ne érje veszedelem se a lelket, se a becsületet. A ki elesett, az még nem mind halt meg, ugorjék talpra, s aztán jobban vigyázzon. Senki sem születik a világra úgy, hogy mindjárt járni tud; az élet utjain is mindnyájunkat ért már egy-egy eltottya5—10 m. mélységű átlátszó vize a körülbelül 20 hektár terjedelmű tónak, mintha megőrizte volna szeplőtelen tisztaságát annak a glecsernek, melyből a nap forró szerelme ,fa- kasztá. A Bástya és Soliskó közel másfél ezer méter csúcsai őrzik e szép tavat kristálytiszta medrében. Bármennyire elragadó látványt nyújtott azonban a csorbái tó, az embert valami titkos erő hajtá tovább a rengeteg luCzfenyő erdők titkaival is megismerkedni. Azért is a tő jobboldalán kanyargó igen rendezett Klotild sétányon iparkodtam kedves kis társaságban az előttem több alkalommal dicséröleg emlegetett poprádi tó megtekintésére. Utunk kezdetben teljesen a sétaút jellegét tüntette fel, de hirtelen a midőn kanyarodott a tó partján a meredek felé, törpe fenyőbokrokkal szegélyezve egészen megszükült az eredeti sétány. 10' pereznyi szokatlanul meredek ut után jelzőtábla utasítása szerint a balfelé vezető ösvényen mindenütt repkénnyel befutott szikladarabok tűntek fel előttem s közöttük finom vizerek futkostak, kergetőztek, miglen a buja pázsiton végig kígyózó kis ösvényt is süppedékessé tették pár órai esőzés következtében. Nemsokára csobogás s különös morajló zugás üté meg füleimet s pár perez múlva kis összetákolt fa-hid látszott balra lenn a szakadékban, hol a szilaj erejű Poprád zuhatag patakocskája már sejtetni en- gedé erős áramát e folyónak, miről pár nappal később Poprádon meggyőződhettem. Figyelmemet élénken megragadta ama körülmény, hogy a csendes vadont alig verte fel néha madárcsattogás. Legfeljebb a fenyőrigó rövid lélegzetű füttye volt nagy ritkán hallható. Alföldünkön ismerős madaraink közül e tájon nem sokat láthattam. Csudálkozva tapasztaltam, hogy erdeink rovarvilága itt nem önt annyira életet a fenyők puha ágyába s pillangóink közül is csak pár lepke szárnyalása élénkiti a veröfényes levegőt. Mindenfelé feltűnt azonban a remek, haragos zöld pázsit a legszebb virágokkal tarkítva a fenyőkkel borított sziklák amphiteatrum szerű mélyedéseiben. Sziklába vájt lépcsőkön haladtam fel szemléleteim közben s néha megbotlottam a szétterjeszkedő magas karácsonyfák szabadon álló gyökereiben, melyek folyondár mód jára ágazzák be utunkat némelykor. Egyik kidőlt hatalmas vörösfenyő gyökérzeténél hosszasabban figyeltem meg ama sajátságos körülményt, hogy kopár sziklák között az alig fél méternyi vastag termőföldet mily ügyesen használja fel gyökereivel, mint a hogy a sas ragadja fel körmeivel a hegyoldalon legelésző zergegö- dölyét. Jobbkéz felöl hirtelen szélesbült a láthatár s elfordulva a kies Mlinicza völgy felé vezető ösvénytől a menguszfalvi törmelékvölgy tárult szemem elé hasonnevű csucscsal s a Bástyával és Krivánnal. Majd mindinkább közelebb hallható a csobogás, a rengetegek őszenéje s óriási sziklatömbökön vad szökéssel iramlik előttünk a poprádi vízesés a szédítő mélységbe. Fehér gomolyagban törik meg a víztömeg s füstölög a táj a vizpáraktól ama ózondus levegőben. Meredek hegyoldalon mintegy fél órai ut után a menguszfalvi völgy kies pázsitján pihenheti ki a szemlélő fáradalmait s olvasgathat édes gyönyörrel a természet ezen szerelmes levelében, melynek minden sora szívhez szól és lelket vidít. Majd midőn lejtősen vezet utunk kisded források mentén ünnepélyes csendben tűnik fel előttünk a sötétzöld színű 6—8 hektár terjedelmit poprádi tó. Mint a börtönéből kiszabadult rab megittasodik a szabadság éltető napjától, oly mohón telt meg lelkem a pompás kilátás kellemeivel. Szellő sem lebbent a magasban, fodor sem rezgett a pisztrángok ezreivel népesített tó sima tükrén. A nagy természet bájittasan szunnyadozott az ég kéklő sátrában. A tó közyetlen szomszédságában előttem a sűrű. pagonyokkal ékesített Bástya meredezett a hatalmas 1366 m. magas csúcsával. Oldalvást a határig gyönyörű kilátás kínálkozott a jégtói völgybe. A meredek sziklafalakat benépesíti képzelmünk a legelésző zergék fürge csapatjaival. A tó környéke luez, vörös és czirbulya fenyőkkel szegélyezve tündéri látványt nyújt az omladék völgyekre. A parton emelkedő csinos Majláth-menház erkélyéről ama tudattal vettem búcsút a pompás poprádi tó vidékétől, hogy összes kirándulásaim legkedvesebb emlékét véste lelkembe. Kovács Rezső, A szeretet hatalma. Irta: Dombi Lajos. (Folytatás.) Végre is Várkonyi Dezső nélkül tartatott meg a bál, de az ő hiánya nagyon is meglátszott a kedélyeken, mert mindvégig szerfelett nyomott maradt a hangulat, hiányzott a jó kedv . . . Másnap délelőtti 11 órára „szedria“ (iskolai törvényszék) elé lett megidézve Várkonyi Dezső, de mert az idézvényt nem tudták kezeihez juttatni, nemcsak az iskolában, de az egész város területén kutatták hollétét s csak későre értesültek a fuvaros családjától, hogy még előző estve eltávozott a városból, de hogy hova, azt nem sikerült megtudniok, mindössze csak annyit, hogy a fuvaros még nem érkezett vissza s igy valószínűleg nagyobb távolságra utazott el. Ez értesülés után a professorátus egybegyült s Várkonyit „in contumatiam“ elítélte a tanárral szembeni tettlegességeért, még pedig „consilium abeundi“ lett a végzés, vagyis magyarán mondva, Várkonyi Dezső az élesdi kollégium legkitűnőbb tanulója, a gazdag, szép, ügyes, eszes ifjú „kicsapatott“ az élesdi iskolából, s ez ítélet a deliquenssel közölhető nem lévén, az egybegyüjtött diákság plénuma előtt lett kihirdetve, mindeneknek elrettentésére . . . Lapunk mai számához fái itr melléklet van. csatolva.
