Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-27 / 4. szám

H IESETÉ 196—1900. A békési j. főszolgabirájától Pályázati hirdetmény. Békés községben üresedésbe jött évi 1200 korona fizetéssel és szabályrendeletileg megállapított látogatási stb. dijjakkal java­dalmazott községi állatorvosi állásra pályázatot hirdetek. Felhívom pályázókat, hogy képesítésü­ket 8 eddigi működésüket igazoló okmányok kai felszerelt kérvényeiket hozzám I90l-ik évi január hó 29-ig bezárólag beterjesszék. A választás I90l-ik évi január hó 30-án délelőtt iO Órakor fog Békés községházánál megtartatni. Békésen, 1901. január 11-én. Popovics Szilveszter» 24 2—2 főszolgabíró. 2teác**ác*Aácác*ic£3te*áeáC3fc3fc* Versenytárgyalási hirdetmény. A gyulai m. kir. folyammérnöki hivatal részére szükséges 4 drb fedett fasár- liajó építésére és szállítására a nevezett hivatal helyiségében folyó évi január hó 31-én délelőtt II Órakor zárt ajánlati ver­senytárgyalás fog tartatni. A munkálatra vonatkozó tervek és iratok a gyulai m. kir. folyammérnöki hivatalban a hivatalos órák alatt betekinthetók, s ugyanott a használandó ajánlati minta is megszerezhető. Budapest, 1901. január 16-án. 32 i-i M. kir. földmivelésügyi minister. 3PPPP|C^^3||CV3||C3||CV^3||CVV3||C3|C Polgár Sándor m kir. szabad nyert orvosi mű-és kötszerész BUDAPEST, VII ik kerület, Erzsébet-körut 50. szám. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát saját gyártmányú orvos-sebészi és beteg­ápolás! tárgyakban. Saját találmányu m. kir. szab. Polgár-féle servkoto, haskötő, görcsér elleni gummi-harisnya, őrt-' hopaedia-készülékek, ! mülábak és kezek stb. Valódi franczia kiilönle gességek F. Berguerand fia párisi gyárából. I Részletes képes árjegyzék! ingyen és bérmentve 8 12 Utánzás ellen védve xxxxxxxmxxxxmxx 197—1901.' A békési j. főszolgabirájától. {Bámulatos olcsó! Kiadó lakás. Gyulán, a Kossuth Lajos-utczán 5 szoba és minden mellékhelyiségekből álló szép kerttel bíró külön álló ház 1901. évi május hó l-ére kiadó. Czim a kiadóhivatalban. 39 2—3 HAZAI IPAR! K < 0. < N < I Wein Károly és társai szövőgyár, KÉSMÁRK elismert hírneves es 1/MlftSZT ÁRUI minden nagyobb üzletben kaphatók. Gyáraiból származó minden darab áru ezen védjegygyei van ellátva 14 3—7 I i HAZAI IPAR! Köhögés és hűtés ellen a Kaiser-féle MELL-BONBONOK a legbiztosabb hatásúak 2660 hiteles köz­jegyzői elis­mervény Egyedüli elismert és biztos segély a köhögés, rekedtség és nyál- kásodás ellen. Csomagja 20 és 40 fillér. Egyedüli töraktár: 114—12 Ferentzy Alajosnál, Gyulán. Kiadó lakás. Schröder Gothárd házában Gyulán, a Damjanics utczában egy 2 szoba, konyha fásszin és padlásból álló udvari lakás folyó évi Szent György naptól kiadó. 351-1 üí* 315 tárgy csak 1.85 frt. *50 Egy díszes óra három évi jótállással és aranyozott lánczczal, 1 remek szép szivar­szipka borostyánnal, 1 gyönyörű nyakkendőtű csiszolt gyémánttal, 1 bámulatos díszes gyűrű utánzott drágakővel férfinak vagy nőnek, 1 remek garuitur kézelő, ing- és gallér­gomb patent záróval, 4 darab vászon zseb­kendő, 1 bámulatos díszes nickel zsebgyufa- tartó angol zárral, 1 remek toilette tükör fésűvel tokba, 1 gyönyörű párizsi bros, nők­nek, legújabb divatú finom jegyzőkönyv, 20> drb levelezési tárgy, 1 tolltartó, 72 drb angol toll és még 200 különféle a házba használható tárgy még rövid ideig kapható, posta utánvéttel vagy a pénz előleges bekül­dése mellett H. Spingarn Exporthaus, Krakau, Postfach B. G. Két csomag vételénél egy szép zsebkést két pengével ingyen adok. 73=rr~ Nem megfelelőért, a pénzt vissza küldöm. Schneider-féle Páfrány - tokocskák (Galandócz-elhajtóO Millió embernek e szer visszaadta tel­jes egészségét! Kik galandféregben és gyomorbajban szenvednek. Pántlikagiliszta fejestől, a páfrány-tokocskák által fáj­dalom nélkül, jótállás mel­lett, a legrövidebb idő alatt (6 perez alatt) teljesen elhaj- tatik. Ezen kitűnő gyógyszer fájdalom nélküli gyors és biz­tos eredményeértjótállás nyuj- tatik. Nem árt, ha pántlika­giliszta féreg nincs is jelen. — Az életkor megjelölendő. — Törvényesen védve. Egy eredeti doboz pontos haszná­lati utasítással a bel- és kül­föld részére 4 frt postai után­vétel, vagy 3*50 előre való be­küldésével. A pántlikagiliszta tünetei a következők: Az arcz halványsárga, bágyadt, tekin­tet, kék szemkarikak lesová- nyodás, elnyálkásodás, bevont nyelv, emé6ztbetlenség ét­vágytalanság, felváltva mohó étvágygyal, gyakori rosszullét vagy eppen ájulások szédülés, főleg éhgyomornál, egy gombolyag felszállása egész a nyakig, nyálösszegyülemlés, a test megdaga- dása, gyomorsav, gyomorhév, gyakori felböfögés, bél­görcs, bengergetés, hullámszerű mozgások, szúró, szívó fájdalmak és szúrások a belekben, szívdobogás, a vér­keringés rendetlenségei, különösen nőknél, gyakori vé­letlenül beálló főfájás, a búskomorságra való hajlam, életuntság és a halál óhajtása. Egyedül valódi kapható SCHNEIDER JÓZSEF gyógyszerésznélResiczén,Fő-utca43. Délmagyarorszég, 12 3—10 Pályázati hirdetmény. Mezö-Berény községben üresedésbe jött évi 1000 korona fizetéssel és szabályrende letileg megállapított látogatási stb. dijjakkal javadalmazott községi állatorvosi állásra pályázatot nyitok. Felhívom pályázókat, hogy képesítésü­ket s eddigi működésüket igazoló okmá nyokkal felszerelt kérvényeiket hozzám J90I évi január hó 30-ig bezárólag beterjesszék. A választás Mező-Berény község házá­nál I90l-ik évi január hó 31-én délután 3 és fél Órakor fog megtartatni. Békésen, 1901. január 11-én: Popovics Szilveszter, 25 *—| főszolgabíró. vxxxxv Kiadó lakás. Erdélyi-ut és Jókai-utcza sarkán, polgári iskolával szemben 64. szám alatti egy teljes lakás, a mely áll három ntezai szoba, egy ebédlő’, két mellék­szoba, egy kisebb és nagyobb konyha, kamara, pincze, padlás és faszinbó’l 1901. ápril 1-től kiadó. Értekezhetni lehet a tulajdonossal Schmidt Antal 17 3—3 vásártér 615. sz. a. ©©©©©©©©© tv • v r I 1 r A Munkácsy Kiadó Mas. sa ban egy 4 szo­bából és mellékhelyiségekből álló lakás kerttel kiadó. Ugyanott zongora is is s—3 eladó. ©@j©©;©©@l©© 1998—101. A békési j. főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. KÖrÖS-TarCSa községben üresedésbejött évi 1300 korona fizetéssel és szabályrendele­tileg megállapított látogatási stb. dijjakkal javadalmazott községi állatorvosi állásra pályázatot hirdetek. Felhívom pályázókat, hogy képesítésü­ket s eddigi működésűket igazoló okmá­nyaikkal felszerelt kérvényeiket hozzám fo­lyó évi január hó 30-ig bezárólag beter­jesszék. A választás Körös-Tarcsa községházánál I90l-ik évi január hó 31-ikén délelőtt 10 óra­kor fog megtartatni. Békésen, 1901-ik évi január hó 11-én. Popovics Szilveszter, 26 §—2 főszolgabíró. ©© ©©©©© ©© Tűzifa eladás. Van szerencsém a nagyérdemű közön­ség b. tudomására hozni, hogy mindennemű tűzifát, u. m.: gyertyán hasábfát 1 vaggon, azaz 100 mmázsát 132 kor. gyer­tyán dorongfát l vaggon, azaz 100 mmázsát .... 120 ko­ronáért a vasúthoz szállítva adok el. Cser- és bükk hasábfát szintén a leg- jutányosabb áron szállítok. Bármily minőségű tűzifa kis mennyiség­ben is kapható. Bővebb felvilágosítást nyerhetni Gyulán, Novák-utcza 1399. szám alatt, ugyszinte a vasútnál levő tűzifa raktáramnál. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kérve, maradtam kiváló tisztelettel: Tóth János, i 3—4 - tüzifakereskedö ©©©©©©©©©' 1 Kiadó lakás. A néhai Szentmihályi Lajosné tulaj­donát képezett és ez idő szerint dr. Szabó Sándorné birtokát képező és a Bonyhádi hid mellett, a Kossuth Lajos- téren fekvő volt „Zóna“ kávéház összes helyiségei, továbbá a Damjanics-utczá- ban 198/1. sz. a. fekvő lakóház, udvar és kerttel együtt a folyó 1901 április 24-tó’l kezdve több évre bérbe adandó. A bérleti feltételekről értesitést ad Hoffmann Mihály ügyvéd. Gyulán. 31 1—10 +*******+***+*****+++++++±****++++*'H tf If 'y? ok pénz! Minden rendű és rangú egyének tisztességes utón szép mellékkeresethez jut­hatnak. Bővebb czím : 4 # „Reell 69.“ © E. KRtSTOFFIK Annoucen-Bureau : INSBRUCK, Heiliggeistrasse 9. (Levelek 10 filléres bélyeggel bérmeDtesitendők 10 3—11 Levelező-lapok 5 fillér.) A Kitüntetés: Arany éremmel az 1900. párisi világkiállításon az összes versenyzők között a hangszerek csoportjában.-----------Hadsereg szállításért ezüst éremmel. ----------­©© ©©©©©©© I Kiadó lakás. A Körös parton, a fürdőház mellett egy lakház, mely áll 4 szoba, konyha, éléskamra, pincze, fáskamra, istálló és szépen rendezett kertből haszonbérbe kiadó. Értekezhetni a háztulajdonos Bánffy | Sámuellel. 28 2-Í3 STOWASSEB Budapest, II. kerület. Iskolai és mesterhegedűk vonóval Gordonkák vonóval. Nagybőgők vonóval. Fuvolák, szárnykürtök. Ősi magyar tárogató ------------szabadalmazva. ---------------­Cz imbalmok. Elpusztithatlan, kitűnő----------- erős hangú ----------­ha r m. o n i Is. á le. Egy finom hegedű vonóval és ------ tokkal 7 forint. ===== J. 2 68 15—15 cs. és kir. udvari hangszergyáros, a cs. és kir. hadsereg és a m kir. honvédség szállítója. Lánczhid-utcza 5. sz. Templomi és más zenekarok részére szükséges fúvó- és vonó - hangszerek előnyös fizetési feltételek mellett, leg- jutányosabb árban szállíttatnak. Községi dobok a legjutányosabb---------------árakon.----------------­Na gy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. Harmonika-árjegyzék külön kérendő Magyarország legnagyobb fúvó-« vonó- és ütő == hangszer-gyára. = GLyuláiU, 1901. a kladotula]üonos Uobay János nyomda]i

Next

/
Oldalképek
Tartalom